Olvasás Portál

lovári  |  english

Könyv és Nevelés

Galuska László Pál: A fantázia forrásai - Róma és a középkor

Nyomtatási nézet

Dolgozatunkban folytatni kívánjuk a fantasztikus irodalom megszületéséről elkezdett gondolatfolyamunkat. Kutatótársam, Feleky Mirkó munkájában[1] az ókori görög filozófiai alapvetésekről írt, hangsúlyosan Platón ideatanát vette vizsgálat alá, amelyben először megjelent a „másodlagos világ” gondolatának csírája. Jelen írásunkban a római kor és a korai keresztény neoplatonikus filozófiákra helyezzük a hangsúlyt: jelesül Apuleius: Az aranyszamár[2] című regényét és Szent Ágoston: Az Isten városáról[3] című munkáit tanulmányozzuk. Mindkét művet a fantasztikum (fantaisist) fontos előzményként említi H. P. Lovecraft: Természetfeletti rettenet az irodalomban (Supernatural Horror in Literature) című tanulmányában.[4] Ezt követően a germán és kelta kultúrkincs két szövegemlékét: a Beowulf-legendát és az Arthur-legendakörön[5] belül Sir Gawain és a Zöld Lovag történetét vizsgáljuk meg. Mindkét mű alapvető fontosságú nemcsak a korai fantasyk, hanem az olyan meghatározó szerzők, mint Tolkien munkássága szempontjából.



[1]      Feleky (2017) 58–64. p.

[2]      Forrásszövegünk: Apuleius (1959): Az aranyszamár. Fordította Révay József. Budapest, Magvető.

[3]      Szent Ágoston (1859)

[4]      Magyarul olvasható például itt: Howard Phillips Lovecraft. 2003. 443 – 511. p.

[5]      Itt a „legenda” szót nem a „kontinentális” értelemben („olvasandó” – szentek életéről szóló csodálatos történet), hanem – az egyszerűség kedvéért – angolszász kulturális értelemben (a hagyományban létező, de nem hitelesített történet) használjuk. (Erről lásd például az Oxford Dictionary Legend szócikkét, 2019

A fantaisist (sic!) kifejezést nem véletlenül használtuk bevezetőnkben. Lovecraft – megfelelő megnevezés híján – így nevezte általában azt, amit ma összefoglalóan fantasztikumként említünk. A fantasztikus irodalom három irányzata: a sci-fi (science fiction; tudományos-fantasztikus irodalom), a horror (rémtörténetek) és a fantasy (fantáziairodalom) csak később különült el jól definiálható módon.[1]

Mindhárom tendenciának vannak markáns és jól felismerhetően sajátos jegyei, azonban közös vonásaik is, ahogyan ezt már korábban is kifejtettük.[2] Ezeket a közös tulajdonságokat a Fantasy Enciklopédiája (Encyclopedia of Fantasy) így foglalja össze:

„Ha a fantasynek (és akár az egész fantasztikus irodalomnak) van más célja is a szórakoztatáson túl, akkor az, hogy megváltoztassa az olvasóban a valóságról alkotott képet. (...) A jó fantasy beviszi az olvasóját az újragondolt észlelés játszóterére, arra a helyre, ahol csak az emberi képzelet korlátai szabnak határt gondolatainak... A legtöbb ízig-vérig fantáziaszöveg mélyén ott van a vágy, hogy megváltoztassa az olvasót. Az igazi fantasy definíció szerint felforgató és változásra késztető műfaj."[3]

Maga a fantasztikum a klasszikus görögség korának végén, Platón ideatanával, az ebben megfogalmazott túlvilág képzetével együtt jelent meg az emberi gondolkodásban, és ez a gondolat – a reális mögött rejtőző paranormális – tekinthető a fantasztikus irodalom kiindulási pontjának.

„A (platóni) ideatan lesz minden későbbi túlvilágképzet forrása, s a neoplatonikusok tevékenységén keresztül még a kereszténység szellemi alapja is. Ugyanakkor nemcsak filozófiai eszme, hanem – paradox módon – maga is idea lesz. Az emberiség gondolkodásába kitörölhetetlenül bevésődik evilág tökéletlenségének gondolata, s egy szebb, boldogabb másik világ utáni vágy: mindenfajta későbbi eszképizmus, ideálkeresés – végső soron pedig a fantasztikum – egyik legmeghatározóbb eredőjeként."[4]

Ennek folyományaként a fantasztikum többé nem kerülhető meg: bárki bizonygassa is, hogy nem hisz semmiben, ami a valóságon túl van, a valóságfelettiség, a valóságon túliság gondolata, a normális világ örök rendjébe vetett kétely örökre befészkelte magát a gondolkodásunkba.

A fantasztikum megjelenési formái

De hogyan ragadhatnánk meg magát a fantasztikum lényegét? Tzvetan Todorov az írott művekben fölbukkanó jelenségként vizsgálta, és így definiálta:

„A fantasztikum lényege az olvasó bizonytalansága, ingadozása azt illetően, hogy az olvasott történetből mit higgyen valóságosnak, s mit fikciónak."[5]

Egy igazi fantasztikus történetben sosem kapunk tudományos szempontból elfogadható magyarázatot a különös jelenségekre, mégis úgy érezzük, amit olvastunk, akár igaz is lehet – emiatt zavarodunk tőle össze. A fantasztikus mű gyakran a valóság „hétköznapi" szabályának/szabályainak megszegésével fordul a fantasztikum irányába.[6]

Mielőtt mélyebben merülnénk néhány korai fantasztikus mű vizsgálatába, először fel kell idéznünk, amit a fantasztikum hatásmechanizmusáról tudunk. Todorov szerint fantasztikumot a „valóshoz" és a „képzelthez" viszonyítva határozhatjuk meg. A fantasztikum megjelenése akkor következik be, amikor egy ismerősnek, „normálisnak" tűnő közegben valami oda nem illő, természetfeletti, szokatlan zajlik le, amely nem magyarázható az ismert világ törvényeivel. A szemlélő számára ezt követően két megoldás lehetséges: ha az észlelt jelenség „érzékcsalódásnak" a „képzelet játékának" minősül, a világrend az addig ismert formában továbbra is működhet, de amint elismeri, hogy a jelenség valóban végbement, tehát a „valóság része", rá kell ébrednie, hogy a világot nem ismert törvények irányítják. Ugyanakkor az olvasóban mégis bizonytalanságnak kell maradnia a fantasztikus eseménysor „valódiságát" illetően; a szemlélő habozása a „természetes", illetve a „természetfölötti" között teremti meg a fantasztikus hatást.[7] „A teljes hit, akárcsak a tökéletes hitetlenség, kívülre vezetnének a fantasztikumon, amelyet a habozás éltet."[8]

Amikor egy művet a fantasztikum szempontjából vizsgálunk, végig kell járnunk azokat a lépcsőfokokat, amelyek a fantasztikus hatásig vezetnek.

A szöveg (a megfelelő olvasat által) arra kell kényszerítse az olvasót, hogy a műben szereplő világot „valósnak", „hitelesnek" tekintse, ugyanakkor habozzon hit és hitetlenség között a közölt eseményekkel kapcsolatban.

Az olvasó szerepét a szerző egy művön belüli karakterre is „bízhatja" (ezt nevezik az angolszász forrásokban „nézőpontkarakternek" – viewpoint-character), így a habozás a mű témájává válik.

Az olvasónak el kell utasítania a szöveg mind allegorikus, mind a költői értelmezését.[9]

A fantasztikus hatás mértékét Todorov a következő táblázatban szemlélteti:[10]

Különös

Csodás

tiszta különös

fantasztikus-különös

fantasztikus-csodás

tiszta csodás

 

Különös: szokatlan, de magyarázható.

Csodás: nincs rá természetes magyarázat.

Todorov úgy véli, hogy az ő rendszere szerint mindenekelőtt a fantasztikus-csodás alműfajok felelnek meg a fantasztikum elvárásainak. Az ilyen szövegekben az olvasó számára eleinte úgy tűnhet, mintha a történetben felbukkanó különös jelenség(ek)re volna természetes magyarázat, később kiderül, hogy csak transzcendencia feltételezésével értelmezhető(k). Ez a sajátosság leginkább a horrorra, illetve a fantasyre jellemző. Így – Todorov kifejezésével élve – e művekben jelenik meg a „legtisztább fantasztikum".[11]

Ha egy fantasztikus művet vizsgálunk, arra is rájöhetünk, hogy a történetben személyében vagy tárgyában nem kell feltétlenül valóságfölötti elemnek szerepelnie. Maga a narráció is fantasztikussá tehet egy jelenséget; gyakorlatilag bármilyen témából lehet ilyesfajta írás, ha megfelelően adjuk elő.[12] Ez azt is jelenti, hogy a fantasztikum, mint emóció kiváltása stiláris eszközökkel is történhet, amelyek a következők lehetnek:

Fokozás (a szöveg fokozással készíti elő a fantasztikumot, például egyre félelmetesebb, feszítettebb szinonim jelzőkkel, eseményleírásokkal).

Késleltetés (a magyarázatot hordozó tartalmas információ a szöveg végére kerül). Ennek a fönti két sajátosságnak „íve" van, egyfajta linearitást eredményez: emiatt azt a veszélyt hordozza, hogy a szöveg második olvasásánál a fantasztikus hatás elenyészik.

Elhallgatás (a szerző szándékosan nem osztja meg a tartalmas információt az olvasóval.) Itt a fantasztikus hatás későbbi olvasatokban is megmarad.[13]

Késő ókori fantázia: Az aranyszamár forrásvidéke

Az első vizsgálatunk alá vont mű Lucius (madauroszi) Apuleius [másként: Apollios vagy Apuleiosz Madaurosz] (Kr. u. 125 – 180): Az aranyszamár (Asinus aureus) vagy másik ismert nevén: Átváltozások (Metamorphoses)[14] című regénye. Szerzőnk Karthagóban született, Szent Ágoston „földije". Félig numida, félig getul (berber) származású. Kalandos és hányattatásokkal teli életének megkoronázása latin nyelvű regénye, mely Titus Petronius Arbiter töredékes Satyriconján mellett az egyetlen utókorra maradt többé-kevésbé teljes mű a római kultúrából. A főhőse egy Lucius nevű fiatalember, aki Korinthoszban született, és Thesszáliában –egy boszorkány csodaszerének hibás felhasználása miatt – szamárrá változik. Igavonó és hátas jószágként megtapasztalja az emberek valódi természetét, akik háziállataik előtt aztán végképp nem rejtegetik valódi indulataikat. Végül csodálatos fordulattal – és Isis istennő segítségével – visszanyeri eredeti alakját, s egy bölcsebb és jobb emberré válva kerül ki kalandjaiból.

A regény alapjai Patrai Lukiosz görög szerzőtől származnak, de a cselekményt feldolgozta Pszeudo Lukiánosz is.[15] A főhős(ök) megnevezése (mindegyik feldolgozásban Lukiosz / Lucius) feltehetően innen – szerzői(k) „keresztnevéből" – eredeztethető. Az általunk vizsgált mű eredeti címe: Átváltozások (Metamorphoseon libri XI) arra is utal, hogy Apuleius műve 11 fejezetből áll, illetve már előrevetíti a csodás elemeket (az átváltozásokat) is a szövegben.

Találkozás a túlvilággal

Bár a szamárként vándorló Lukiosz / Lucius históriájának e legteljesebb kifejtettségű változata egyike a legkorábbi fantasztikus irodalmi szövegeknek az európai kultúrában, elmondható, hogy „teljes fegyverzettel" pattant ki alkotója fejéből. Már az I. könyv három fejezetében megkezdődik az a folyamat, amelyet Todorov a fantasztikus hatás előfeltételei között bemutatott. A főhős Thesszáliába utazik, s útja közben fültanúja lesz Arismenes vándorkereskedő történetének, annak barátjáról, Socratesről, akin egy Meroe nevű boszorkány áll szörnyű bosszút: álmában átmetszi a torkát és kitépi a szívét. Az úti elbeszélés nézőpont-karaktere (elbeszélő-szereplője) Arismenes, aki memorat-szerűen, saját élményként adja tovább a boszorkánytámadás és gyilkosság hátborzongató eseményeit. A fantasztikumra jellemző elemek: a Socrates élete kioltását eredményező ostrom éjjel zajlik, Arismenes és társa közös szállásán, másnapra kelvén azonban Arismenes megkönnyebbülve tapasztalja, hogy Socrates – mintha mi sem történt volna – fölébred, s álomnak véli az éjszakai történéseket.[16] Útközben aztán egy folyóhoz érnek, s ott Socrates – miután ivott annak vizéből – holtan esik össze. Ebben a pillanatban válik érthetővé Meroe átka, amelyet akkor mondott, amikor a gyilkosságot követően egy tengeri szivaccsal tömítette el Socrates sebét: „Hallsza, szivacs, tengerben születtél, folyóvízen át ne menj!"

Azonban hiába igazolja története hitelességét maga az elbeszélője, egyik hallgatója hazugságnak nevezi, s így Lucius (és maga az olvasó is) kétségek közt marad annak valóságtartalmát illetően. Íme, az a bizonytalanság, amelyet Todorov a fantasztikum egyik alapjának nevez.

A II. és a III. könyvben fokról-fokra készíti elő a szerző Lucius átváltozását: a fantasztikum egyre „kézzelfoghatóbban" és személyesebb módon közelít a főszereplő felé. Lucius Hypata városában a zsugori Milo, és annak veszedelmes szépségű felesége, Pamphile házában száll meg. Itt elcsábítja a szép kis szolgálólányt, Fotist, majd meghívják nagynénje, Byrrhena villájába, egy lakomára. A lakomán egy Thelyphron nevű eltakart arcú vendég történetével ismerkedünk meg, aki fölöttébb rémisztő halottvirrasztásáról mesél, amelynek során, gonosz szellemek támadása miatt, orrát, fülét vesztette. Thelyphron históriája már nehezebben negligálható, mint korábban Arismenesé: maradandó sebei tanúskodnak hitelességéről. A valóságon túli immár tapintható közelségbe kerül: de még nem szubjektív élmény az egyelőre másodlagosan narráló főhős számára.

Hazafelé menet, Milo kapujánál azonban rablótámadásba keveredünk. Lucius önvédelemből kardot ránt, lekaszabolja a martalócokat, de az előözönlő embertömeg nem hisz a halálra rémült fiatalembernek, aki hármas gyilkosság vádjával bíróság elé kerül. A bírósági tárgyaláson aztán kisül, hogy szertevagdalt „támadói" üres kecskebőr-tömlők, amelyeket addig ismeretlen bűbáj elevenített meg,[17] és egész kálváriája a helyileg igen tisztelt „Nevetés istenének" bemutatott áldozattétel volt csupán; az egész város hősünkön mulat. Ez már közvetlen élmény, s az olvasó (és Lucius) készen áll a regény legfontosabb fantasztikus eseményének elfogadására: a főhős szamárrá változásának bekövetkeztére.

Átváltozás után

Az ajtó, amely a szürreális és a reális között helyezkedik el, kétségkívül Lucius szamárrá változásával nyílik meg. Az átalakulás után a fantasztikum a hétköznapi világ szerves részévé válik, ezáltal hatásai a továbbiakban már nem fantasztikumként érvényesülnek. Ezen a ponton meg kell jegyeznünk, hogy Apuleius nemcsak a reális világ ismert törvényeinek kétségessé tételével operál, hanem a fantasztikum érzetének kiváltásánál stiláris eszközöket is használ, a fokozást, a késleltetést és az elhallgatást.

Átváltozását követően rablók támadják meg Milo házát, és mindenféle egyébbel együtt a szamár-Luciust is magukkal hurcolják, aki szamárként megtartja emberi értelmét, de elveszíti a beszédkészségét. Büntetése az, hogy emberként kell megtapasztalnia az állati lét kiszolgáltatottságát és árnyoldalait. Jutalma azonban az, hogy tökéletesen megismerheti a kendőzetlen emberi természet sajátosságait.

A IV-V-VI. könyv foglalja magába a szamár-Lucius kalandjait a rablóbarlangban. Valójában azonban nem is ezek a történések a leghangsúlyosabbak: a martalócok egy új portya áldozataként egy gyönyörű lányt hurcolnak szállásukra, ő Charite, az esküvőjéről elrabolt menyasszony. Neki és a háttérben eszegető szamárnak meséli el a zsiványok gazdasszonya a következő mesefolyamot, Psyche és Amor szerelmének históriáját. Ez a történet, a szerelmét megtaláló és elveszítő Psyche kálváriája, előrevetíti Lucius további sorsát, de reményt is ad a boldog végre.[18] Azonban a fantasztikum itt már a semmibe vész: ami innen következik, az a mesék birodalmába tartozik. Amikor a fantasztikum és a mindennapok egymás részeivé válnak, akkor a fantasztikus hatás már nem működik, „csupán" a valóságfölöttiség, de ez a todorovi rendszerben kívül esik a fantasztikus-különös és a fantasztikus-csodás hatókörén, és átvezet a tiszta csodás világába.

A IX-X. könyv kalandjai realisztikusak, inkább az erotikum, mint a fantasztikum játssza bennük a főszerepet; a későbbi európai novellairodalom szempontjából tekinthetjük őket forrásértékűnek. A történet szimbolikus jelentéskörében – a megaláztatástól a megtisztulásig – megvan a maguk szerepe, de lényegileg már alig található bennük valóságon túli esemény. Sor kerül rontásra, szellemidézésre, de ezek a praktikák inkább a hiedelmek és a korabeli vallások területére vezetnek. A X. könyvben hősünk sorsa szamárként is jobbra fordul, azonban itt kerül sor a legnagyobb bűnök elkövetésére, például Luciust arra kényszerítik, hogy egy asszonnyal fajtalankodjék. Még cirkuszban is fel akarták léptetni, hogy egy halálra ítélt gyilkos némberrel „szerepeljen", aki megölette férje húgát – mert azt hitte róla, hogy házastársa szeretője –, majd a férjét, és saját leánygyermekét is méreggel emésztette el, s még ki tudja, hány szerencsétlent ölt meg, mire kiderült az igazság. Ezzel a szörnyeteggel kellene Luciusnak szerelmeskednie a porondon. Az emberi és az állati itt, ezen a ponton válik legviszonylagosabbá: az emberformájú ember, aki gonosztetteivel leginkább kivetkőzik emberi mivoltából, és az állatformájú ember, aki iszonyodik az embertelenség e fokától. A szamár inkább megszökik, és Cenchreae kikötővárosba menekül. Ott Isis istenasszony jelenik meg álmában, s kegyelméről biztosítja.

Visszatérés

A XI. könyv a visszaváltozásról szól: Isis rózsái megmentik Luciust az istennő körmenetében. Végül Osiris és Isis papja lesz belőle, akit szamárbőrben átélt kalandjai az átlagemberénél jóval nagyobb bölcsességgel ruháznak föl.

Lucius többször is életveszélybe kerül kalandjai során. A fantasztikus világnak van veszélyes oldala is. Számos történet szól olyan emberekről, akik azt gondolták, irányítani tudják a valóságon túli hatalmakat, s ezért ezek végül maguk alá gyűrik, és elpusztítják őket. Maga Lucius is azért válik állattá, mivel tapasztalatlanságában olyan erőt kívánt használni a maga javára, amelynek természetéről fogalma sem volt korábban. Megmenekülése annak köszönhető, hogy gyorsan belátja azt, hogy akaratlagosan nem tudja a maga javára kényszeríteni a felsőbb hatalmakat, s így csupán szemlélőként, reménykedőként és vezeklőként sodródik az eseményekkel.

Szent Ágoston: Isten városáról

Következő könyvünk teológiai értekezés, és nem szórakoztató regény. A leírásai azonban nem kevésbé színesek és plasztikusak, mint elődjéé. Szerzője Szent Ágoston (Aurelius Augustinus, Kr. u. 354 – 430), aki történetesen földije (bár nem kortársa) Apuleiusnak, Hippo (Hippo Regius – a mai Annaba) mindössze 137 km távolságra fekszik Madaurosztól (jelenleg: M'daurus), Apuleius szülővárosától. A több mint két évszázadnyi távolság, mely időben közöttük áll, persze kihatással van a szellemiségre: míg Apuleius a neoplatonikus gondolatkört misztériumvallásának hátteréül, addig Ágoston a mind jobban terjedő kereszténység ideológiai támaszául használja föl.

Szerzőnk Isten városáról című művében jól érzékelhetőek a keresztény egyházatya és szerző platonista gyökerei. Már könyve bevezetőjében megjelenik Isten városának kettős: a fizikai világba vetett, az időnek és térnek kiszolgáltatott, és az időn és téren kívüli romolhatatlan mennyei és ideális képe.[19]

„Az Isten dicsőségteljes városát, tekintve azt egyfelől az idők múlékony folyamában, midőn a hitből merítve életét ideiglenesen gonoszak közt zarándokol, másfelől pedig az örök hajlék azon állandóságában, melyet türelmesen vár míg az igazság ítéletté nem változik, legfőképp ekkor nyerve el a véggyőzelmet és teljes békét, az Isten eme városát szándékozom ezen [...] műben védeni azok ellen, kik e város Alkotójának isteneiket eléje teszik."

Teológia és fantázia

Az Isten városáról oldalain számos olyan rész és idézet van, amely visszaköszön Tolkien műveiben. Például a 12. könyv, amelyben szerzőnk a jó és a gonosz angyalok azonos természetéről nyilatkozik, s amelyben megjelenik az az alapgondolat, hogy a lázadó angyalok és Isten és a jó angyalok ellenei gúnyból másolják a teremtést. Tolkiennél ugyanez a gondolat az orkok természetének magyarázatában érhető tetten.

Tolkien orkjainak démonikus természete nemcsak az orkok északi eredetű irodalmi hátterében, hanem a katolikus teológiai gondolkodásban is gyökeredzik. A bukott angyalok és a teremtés megrontásának kérdésköréről Tolkien is nyilatkozik. Itt azt is kinyilvánítja, hogy „határozott különbségek" vannak a keresztény mitológia és az általa kreált mítosz világában a „lázadás" és „megrontás" indítóokai tekintetében. A keresztény mitológiában a romlás oka az angyalok lázadásában keresendő, és abban, hogy a Sátán behozta a bűnt a teremtésbe; Éä világában a romlás Melkor azon vágyában gyökerezik, hogy szeretné birtokolni a teljes teremtőerőt, amely Ilúvatarnál van, ezért kerülnek be disszonáns és romlott elemek a teremtésbe még annak kezdete előtt, az ainuk éneke idején.[20] Romlottságuk egyik fő oka az, hogy természetük „teljességgel ellentétes a jóval", de még a jó iránti vággyal is, ugyanezt láthatjuk a bukott angyalok esetében is. Ennek a démonábrázolásnak Szent Ágoston az egyik fő forrása, aki egyik legismertebb és legfontosabb művében rendet akar tenni a démonok tisztázatlan értelmezése körül.[21] A pogány görög filozófiai gondolkodásban a démon (daimón) még egyáltalában nem gonosz, hanem csak egy az emberi és az isteni világ közt közvetítő szellemi lények közül. Ágoston azonban úgy véli, hogy nincsenek „jó" démonok. Mert – érvel – a jó lényeket (például angyalokat) mennyei béke tölti el, viszont a démonokat „érzelmi viharok dúlják". „Ezeket a viharokat és forgószeleket mérhetetlen távolság választja el az égi istenek nyugalmától." De – folytatja gondolatmenetét – a gonosz szellemek nemhogy a mennyei seregekkel; még a bölcs emberekkel sem összehasonlíthatók, hiszen nem a lelkük, hanem egyenesen az értelmük háborog, s így olyan cselekedeteket is végrehajtanak, amelyeket a bölcs ember az igazságosság és az értelem nevében visszautasítana. „Inkább az ostoba halandókra hasonlatosak – bár azt is mondhatnám, hogy rosszabbak náluk, mivel azt a megérdemelt büntetést kapták, hogy gyógyíthatatlanok", mivel lelkük egyetlen része sem áll szilárdan az erény és igazságosság talaján – és így nem tudják saját indulataikat sem csillapítani.[22] Ebben az értelemben tehát a démonok nemhogy a mennyei lényeknél, hanem még az emberiség „jobbik" részénél is alávalóbbak, habár nem értelem nélküliek.

A démonoknak az istenekhez hasonlóan örökkévaló a testük, és emberekhez hasonlóan vétkes a lelkük. Ezért mintegy „fejjel lefelé lógnak": testükkel (ami az élőlények hitványabb része) a felsőbbrendű lények világába, lelkükkel pedig (ami a lények nemesebb része) az alsóbbrendűek világába tartoznak. Ezért a démonok létezése nem a „megdicsőültek boldog diadalszekere", hanem az „elítéltek örök köteléke". Mindezekből következik, hogy az embernél „alacsonyabb rendűek", és ez nem is csoda: az ember „boldogtalan lelkű", de legalább „halandó testű", s így – Isten kegyelméből – megszabadulhat kínjaitól, míg a démonok boldogtalan lelkük mellé halhatatlan testet kaptak, s így boldogtalanságuk örök béklyókkal van lekötve.[23] Ha Ágoston jellemzését az orkokra alkalmazzuk, képet kapunk elrontottságuk, elnyomorodásuk hátteréről, és megérthetjük rosszindulatuk indító okait is.

A következőkben a kései pogány mitológia és a keresztény teológia eredményeként létrejött Beowulf-történet és a fantasztikus irodalom összefüggéseit kívánjuk feltárni.

A korai középkor és a fantáziairodalom

A középkori irodalmi kultúra talán a fantasyk egyik leginkább fontos forrása, de különösen a korai irányzatoknak (mint például a hard fantasy, a sword & sorcery és a high fantasy).[24] A középkori műveltség újrafelfedezéséből és szinte kultuszából indul el az, amit ma a modernebb értelemben fantasynek (fantáziairodalomnak) hívhatunk.[25]

Az általunk különösen tisztelt és többször is fölemlített J. R. R. Tolkien 1900-ban, Birminghamben ismerkedik meg először a kora-középkori Anglia tradícióival, amikor a King Edward's Schoolban George Brewerton nevű tanára fölhívta figyelmét egy óangol szöveggyűjteményre. Tolkien ekkor találkozott első ízben a Beowulf című óangol hőskölteménnyel, későbbi tanulmányai folyamán pedig a középangol nyelven megírt Sir Gawain és a Zöld Lovag című regével. Nyelvészeti stúdiumaiban fontos segítséget jelent még Tolkiennak másik tanára, Robert Cary Gilson segítsége. Gilson vezeti be először az óangol, majd a skandináv nyelvek rejtelmeibe.[26]

Tolkien előtt és után persze sok más fantáziaszerző képzeletét megfogta a korai germán és kelta kultúra, ahonnan a föntebb említett irányzatok táplálkoznak, sarjadnak és kiágaznak. E folyamatban William Morris mellett fontos szerepe van még Abraham Grace Merritt valamint Robert E. Howard munkásságának. E szerzők teremtettek alapot a történelmi fantázia (historical fantasy) két meghatározó irányzata: a kelta és az arthuri (celtic, arthurian) fantasy számára.[27]

A Beowulf mint a fantáziairodalom forrása

A címben szereplő saga az óangol irodalom (Kr. u. 650 – 1100) egyik legrégebbi fönnmaradt verses szövege. Angolszász nyelvű, és 700 – 750 körül keletkezhetett.[28] A hőskölteménynek van történelmi alapja is. A VI. század elejének eseményeit tárgyalja, több karaktere, mint például Hrothgar (Hrōðgār) dán király létező személy volt. A történet főhőse, Beowulf azonban mitológiai alak, és kalandjai is a mítoszok körébe sorolhatók. „Beowulf, az óriásölő medveember más világból érkezett: a tündérmesék világából" – írja Tolkien kommentárjaiban.[29] Épp az elködösülő történelmi háttér és az előtérben zajló mitikus kalandsor sajátos kettőssége az, ami érdeklődését fölkelti, és amelyet későbbi munkásságában is etalonnak tekint.

„A Gyűrűk Ura vonzerejét, gondolom, az is adja, hogy a háttérben ott sejlik egy nagyobb történet; akár egy távolban felködlő sziget körvonala, vagy mintha napfény ködén át derengeni látnánk egy távoli város tornyait. Odamenni? Ha odamegyünk, szertefoszlik a varázslat, s új, meghódítatlan távlatokat kell ismét teremtenünk" – írja Tolkien történelem és mítosz kapcsolatáról.[30]

A Beowulf 1815-ig nem jelent meg nyomtatott formában. Egyetlen ismert kéziratos forrása az ún. „Beowulf-kézirat" (Cotton MS Vitellius A XV, ismertebb nevén Southwick-kódex).[31] Bár a hősköltemény „metrikai és stilisztikai" sajátságait tekintve nemcsak a germán és az angolszász, hanem a héber hagyományokhoz is kapcsolódik (szerzője valószínűleg már keresztény),[32] azért az Eddák világára jellemző harcos és búskomor szemlélet sem idegen tőle. Beowulf nem egyszerű bosszúálló hős, hanem magasabb küldetésű kultúrhérosz, aki a jóság és a világosság bajnoka a gonosz és sötét erők ellenében. Mindazonáltal sagánk egyáltalán nem optimista hangvételű szöveg. Átlengik a komor jóslatok (például a dán Scylding-ház kihalásáról). Különösen jellemző ez a megvénült főhős utolsó kalandját bemutató második részben, ahol a wyrd – a halandók életét meghatározó megkerülhetetlen sors – hangsúlyozása gyakorivá válik.

A szöveg historizáló és mitikus dichotómiájának a főhős alakjának formálásban is van jelentősége. Litván Dániel cikkében a – a BBC Historyra, mint forrásra hivatkozva – leírja, hogy a dániai Lejre városka közelében, egy régészeti feltárás során megtalálták Hrothgar király Beowulfban is említett Heoroth nevű lakomacsarnokának maradványait.[33] A csarnok körül rengeteg állati maradványt, értékes, gyűrűkből (vö.: A Gyűrűk Ura), kupákból, ékszerekből, arany rekvizitumokból álló kincsanyagot, egy Ódin istent (más vélemények szerint Freya istennőt) ábrázoló tömörezüst-figurát és más fontos leleteket tártak fel. Az általunk tárgyalt hősköltemény szempontjából különösen érdekes, hogy a maradványok között szerepel egy hatalmas állkapocs – feltehetően egy barnamedvéé. Az állatot mint hűbéri ajándékot valamely külhoni vezér küldhette ajándékba Hrothgarnak. Beowulf neve – amint azt Tolkien is többször kiemeli „medvét" jelent.[34] Félig medve-félig emberi származását szerzőnk később még jobban kihangsúlyozza Beowulf-átiratában, amely szerint hősünket csecsemőként egy „medvebarlangban" találták meg, később „nagy erejű" bár „tohonya" ifjúvá fejlődött, „kedvelte a mézet", s bár a fegyverek „összetörtek a kezében" „egy medve szorításával" akár egy embert is össze tudott roppantani.[35] Ebben a formában Beowulf egy nagyon ősi hőstípust, a Henderson által Vörös Szarvnak (Red Horn) nevezett alakot idézi,[36] de hősünk állati attribútumai visszaköszönnek még A hobbit Beornjának, a bőreváltó medveembernek alakjában is.

Órások, gyűrűk, kardok

A történet Hrothgar és családja genealógiájának bemutatása után hamar a lényegre tér: a király egy arany lakomacsarnokot építtetett, de nem tudja eredeti céljaira használni, mivel éjszakánként egy Grendel (Őrlő) nevű emberevő szörnyeteg ogre rendszeresen háborgatja, és elhurcolja a mulatozó vitézeket. Áldozatait szétmarcangolja és felfalja. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a szörny hatalmas erejű, és fegyver által sebezhetetlen. Hrothgar gyászba merül, és a csarnok elcsendesül. Ám hamarosan partra száll tizenöt legderekabb vitéze társaságában Beowulf, a geat (gót) nép bajnoka. Társaival hajón érkeznek, s miután büszkén felvilágosítják a scyldingek őrét jövetelük céljáról, az Hrothgar elé, Heoroth aranycsarnokába vezeti őket. A király kétkedő örömmel fogadja a hősöket. Tiszteletükre lakomát teríttet. Ezen a fogadáson Beowulf szópárbajba keveredik egy Umferth (Undok) nevű dánnal, aki a király kovácsa,[37] és gyávasággal vádolja meg hősünket.

Umferth, aki konfliktusba kerül Beowulffal a nyitólakomán az Arthur-legendakörből ismert szintén okos és modortalan Sir Kay előképe vagy variánsa is lehet,[38] de fölbukkan Tolkien mitológiáján belül Túrin Turambar és Thingol tündekirály udvaronca: Saeros konfliktusában[39] vagy akár Gandalf és a kígyónyelvű Gríma szócsatája kapcsán, A Gyűrűk Urában is.

Még azon az éjjelen betör a csarnokba a mulatság lármájától felbőszített Grendel. Fölragad egy alvó harcost, szétmarcangolja, felfalja, majd szerencsétlenségére Beowulf fekhelyéhez ér. A hős fölébred, puszta kezével leteperi a szörnyet, és a menekülő Grendelnek vállból kitépi az egész karját. Bár a nyomorult még el tudja vonszolni magát onnan, nyilvánvaló, hogy ezt a sebesülést nem élheti túl.

Másnap a királyi udvar borzadozva nézi az öles karmú, szörnyű végtagot. Hatalmas ünnepséget csapnak, könnyelműen vigadoznak, ám éjjel egy még rettenetesebb rém: Grendel Anyja, a saját névvel nem is bíró, ismeretlen borzalom jön el, hogy vérfürdővel álljon bosszút fiáért. Reggelre kelve gyász váltja fel az örömet, és Beowulf – harcosok kíséretével – elindul a közeli mocsárba, hogy megkeressék a nőstény szörnyeteg lakóhelyét, egy tavat. Vízi sárkányok közt vértezetében általúszva, a tómélyi rejtett csarnokban Beowulf összecsap Grendel Anyjával, akit – fiához hasonlóan – nem fog a penge, és jóval erősebb is Grendelnél. Már-már sikeresen maga alá is gyűri Beowulfot, de az észrevesz a csarnok falán egy csodálatos kardot, amelyet még az óriások (jötnar/eotenas) – az ázok (észak teremtő isteneinek) ellenfelei – készítettek. Ezzel a nagyhatású pengével sikerül lefejeznie a bestiát. Majd egy oldalbejáraton behatolva, egy kincsodúban rátalál a haldokló Grendelre is, akit derékban hasít ketté a csodálatos karddal. Az ogre végképp elpusztul, de kiomló vére úgy elolvasztja az óriáskard pengéjét, mint a jeget. (Talán innen vette később Tolkien a szúrás után elpárolgó pengéjű morgul tőr ötletét A Gyűrűk Urában, mint ahogy az orkok közelében fénylő pengék alapgondolata is a Beowulf-átiratban csillan meg először.[40]) Hrothgar nagy örömmel fogadja hősünket, és gazdag ajándékokkal bocsájtja haza Hygelachoz, a geatok fejedelméhez.

Sárkányok és kincsek

A történet második részében Beowulf már élemedett korú, megbecsült uralkodó. Birodalma egy rejtett barlangjában azonban sárkány alussza álmát, egy ősi kincshalmot őrizve. Nagy népé volt e vagyon, akik réges-rég kihaltak, utolsó harcosuk rejtette el ezt a kincset, amelyre rátalált egy névtelen sárkány, s elbitorolta azt: háromszáz éve őrzi már. Ám egy napon szökött szolga keveredik a barlangba, aki – hogy haragvó urát megbékítse – elcsen a kincshalomból egy kétfülű kupát, s ezzel ellopódzik. A sárkány fölébredve észleli, hogy megkárosították, és dühében „eleven lángokba borulva" elindul, hogy bosszút álljon kirablóján. (Idáig nem nehéz fölfedeznünk Tolkien A hobbit című regényének párhuzamait a Smaug barlangjába osonó, s onnan egy kétfülű kupát elcsenő Bilbóval, s az emiatt bosszúszomjasan Tóváros ellen induló sárkánnyal.)

Beowulf harcra készül: tizenegy vitézt visz magával, akik közül Wygláf a legderekabb. Hátrahagyja őket egy halmon, s ő egyedül siet előre ércpajzsával és Nægling nevű kardjával. Kiáltására előront barlangjából a szörnyeteg. Bár tüzétől az ércpajzs megvédi az agg királyt, de kardja nem elég erős, hogy keresztülhasítsa a monstrum pikkelyeit. Harcosai elmenekülnek, Wygláf kivételével, aki ura segítségére siet. Az ifjú harcosnak csak egyszerű pajzsa van, amelynek az alapja tölgyfadeszka: ez hamuvá ég a sárkány leheletétől. Közben Beowulf újra erőre kap, és a Næglinggel a sárkány fejére sújt. A kard beleszorul a sárkány koponyájába, s az fogaival torkon ragadja a védtelen Beowulfot. Ekkor azonban előlép Wygláf, és saját kardjával hasba szúrja a bestiát. Beowulf lefejti torkáról az elgyengült sárkány pofáját, s övéből előrántott tőrével végighasítja a szörny testét, kitépve szívét.

Győztek. De a bestia harapása mérgező volt. Beowulf lassan elhanyatlik, s miután elmondja végrendeletét Wygláfnak, meghal. A vén hős pompás és gyászos temetésével zárul a történet.[41]

A Beowulf Tolkien munkásságán kívül még számos alkotóra hatást gyakorol. meg kell említenünk John Gardner: Grendel című egzisztencialista regényét,[42] amelyben a szörnyeteg ogre szemén keresztül látjuk a történéseket.

Sir Gawain a mítoszok világában

A Sir Gawaine és a Zöld Lovag (Sir Gawayne and the Grene Knight) egy ún. „középangol" alliteráló hősi ének, amelynek szerzője ismeretlen. A hagyomány 1375 körülre teszi a keletkezését.[43] Műfaji besorolása kontinentális értelmezés szerint félreértésekre adhat okot. Hivatalosan: chivalric romance (lovagregény), valójában azonban nincs köze az általában használt elnevezéshez, inkább verses formájú lovagi történet, talán a „lovagrege" szó fejezné ki leghívebben a magyar nyelvben. Simon Armitage nevezi még: „kísértethistóriának", „rémtörténetnek", „románcnak", „kalandregénynek" és „morális mesének". Végül úgy véli, hogy mindezek miatt a „mítosz" elnevezés jellemzi leginkább. (A szerző oldalát egyébként érdemes felkeresni: gyönyörűséges miniatúrák láthatók itt a Gawain-kéziratból.)[44] A történet keltikus eredete mellett számos francia és germán vonatkozást is magában hordoz, s ezt jól ki is fejezi a hősök neve. Gawayn (vagy Gawain) kelta név,[45] de Morgan le Fay vagy Lord Bertilac (másképpen: Bertilak vagy Bercilak) de Hautdesert inkább normann indíttatású francia (ún. „franko-normann"). Gawain számos tulajdonsága (például erősödése és gyengülése a nap megjelenésével és eltűnésével) mindenképpen a walesi kelta előzményekkel,[46] illetve a Cú-Culainn mítosszal mutat hasonlóságot. A mű előzményének tekinthető Fled Bricrend (Briciu ünnepe) című ír kelta szövegről (amely egy zöld óriás hasonló módon levágott majd visszanőtt fejéről szól, és a főhőse a mondabeli Cú Culainn), Jessie Weston is megemlékezik jegyzeteiben. Cú Culainn és Gawain alakja és kalandjai számos későbbi feldolgozásban is összemosódnak.[47]

Gawain pajzsa

Igen fontos megemlítenünk Gawain egyik legfontosabb attribútumát, a pajzsát, amelyen vörös mezőben egy összefonódó arany pentagram (másképpen pentákulum vagy pentangle) látható. A pentagram az öt sarkalatos lovagi erényt képviseli (becsületesség – fraunchyse; hű barátság – felaghschyp; tisztaság – clannes; udvariasság – cortaysye; és végül a mindnél fontosabb: az irgalmasság – pité)[48] A pajzs leírásánál fontos tényező, hogy a pentagram vonalai középen – „mint egy végtelen csomó" metszik egymást, s ezzel a hűség örökkévalóságát jelképezik. A bibliai Salamon jelképeként (Clavicula Salomonis) is megemlékezik erről a jelről a vers, aki – mint Izrael királya – pentákulumos gyűrűt viselt, amelyet Szent Mihály (Michael) arkangyaltól kapott, s ez hatalmat adott neki a démonok fölött.[49] A költeményben szereplő szimbólumról megemlékezik Tolkien is a Sir Gawain és a Zöld Lovag történetéről írt tanulmányában.[50] Valószínűleg Salamon hatalommal bíró gyűrűje az egyik forrása a pentagram mágikus erejéhez kapcsolt hiedelemrendszernek. A szimbólumnak fontos jelentősége van: hatalmat ad, de nem a teljes omnipotenciát: azt ugyanis egyedül Isten birtokolja, s ennek a jelképe a hatágú és teljesen szimmetrikus hexagram. Tolkien élénken érdeklődött a szimbólumok iránt.[51] A pentagram – mint ahogy ezt már több helyen is kifejtettük[52] – nem csupán az öt erény, hanem az emberi mágia jelképe is. Ez a mágia lehet jó és rossz, de önmaga ellentétébe fordítható: a jó varázslatot is lehet rossz célra, s a gonosz mágiát jó célra használni. A pajzs belső oldalán Szűz Mária arcképe rejlik, hogy Gawain sose feledkezzék el lovagi kötelességeiről és a tisztaságról, de jó szándékai végül mégis önmaguk ellenébe fordulnak, s épp az erények követése eredményezi majd az erények megszegését.

A Zöld Lovag színre lép

A történet Camelot várában indul egy karácsonyi lakomán, ami a Yule ünnepéhez (a dec. 25. utáni tizenkét naphoz) kapcsolódik.[53] Arthur király, aki itt még ifjú és heves vérű, nem hajlandó lakomához ülni, míg valami szokatlan esemény nem történik, vagy el nem mesél valaki egy meghökkentő és csodás (strange and marvellous) történetet.[54] Az asztalok roskadoznak a pecsenyéktől és a rengeteg finom italtól, a vendégek egyre éhesebbek és türelmetlenebbek, s váratlanul pompás zöld öltözékben egy lovag érkezik paripája hátán a terembe.

Termete hatalmas, valóságos óriás. Minden zöld és arany rajta, még szakállát és haját is zöld szín ékesíti. Egyik kezében karácsonyi magyalágat tart, másikban súlyos és borotvaélesre fent csatabárdot. Alakjának leírása értelmezések egész sorát indította el. A Zöld Lovagot a hagyományos romantikus és középkori narratívák két hagyományos alakjának, az „irodalmi zöld ember" (the literary green man) és az „irodalmi vadember" (literary wild man) keverékeként is lehet értelmezni. „Az irodalmi zöld ember" (a magyar népmesék zöldszakállú királyaként is tovább él) az „ifjúságot, a természetes vitalitást és a szeretetet", míg az „irodalmi vadember" a „lovagság" (és a kultúra) „ellenségét", „a démonit" és „halálosat" jelenti, a természet ellenséges, kiismerhetetlen és romboló erőit. A lovag zöld bőre az öltözet zöldjét mintegy összeköti a haj és a szakáll zöldjével, ezzel összekapcsolva a zöld ember kellemes szokásait és jelentőségét a vadember groteszk tulajdonságaival.[55] A Zöld Lovag harc helyett szokatlan próbát (ő „karácsonyi játéknak" nevezi) ajánl: bárkinek hajlandó odaadni csatabárdját, s megengedi, hogy az illető megpróbálja levágni a fejét, de a második csapás joga az övé, s aki vállalkozik a feladatra, el kell viselje. Senki sem ajánlkozik viadalra: egy védtelen ellenfelet lenyakazni gyávaság, s ha az óriás mégis túlélné a csapást, a válasz egész bizonyosan a kihívó halálát jelenti.

A Zöld Lovag harsogva hahotázik a csöndben. Gyávának nevezi a Kerekasztal lovagjait. Arthur – a szégyen elkerülése érdekében – személyesen vállalkozik a próbatételre. Ám ekkor föláll ifjú unokaöccse: Sir Gawain, és arra kéri a királyt, hogy biztonsága érdekében engedje át neki a küzdelem jogát. Arthur – némileg megkönnyebbülve – rá is áll erre.

Az óriás letérdepel, Gawain a bárddal nyakára sújt, s a Zöld Lovag feje legördül. Ám a hatalmas test föltápászkodik, kezével megragadja a levágott fejét, s távoztában arra szólítja fel Gawaint, hogy egy év múlva keresse meg őt a Zöld Kápolnánál, s fogadja a válaszcsapást. Ezzel eltávozik. Arthur is asztalához ülhet végre: megtörtént a vágyott csoda. Érdekes, hogy egyes filológusok szerint a Zöld Lovag valójában nem zöld, hanem szürke színű. Az ismeretlen szerző valószínűleg ír kelta eredetiből fordította a történetet, és tévesen fordította le az ír glas szót, amely zöldet és szürkét is jelenthet. A Curoi halála című legendában (a Bricriu lakomája egyik ír történetében) Curoi (más néven: Cú Roi mac Dáiri) Munster varázshatalmú királya a Bertilaknak megfelelő szereplő, s gyakran „szürke köpenyesnek" nevezik, mint Tolkien Gandalfját.[56]

Gawain küldetése és próbatétele

A történet további részében Gawain útnak indul. A szöveg szerzője ecseteli pompás, bíbor-arany páncélzatát, s hosszan, részletezően beszél pajzsáról, s a pajzsán található pentagramról. Úti kalandjairól ez a forrás nem beszél túl sokat, csupán vándorlásairól Felszegpusztára (Hautdesert) történő megérkeztéről esik szó. Sok-sok úti kalandon túl, fáradtan és elcsigázottan ér lovagunk e kopár és kietlen földre, mélységes csalódottságban, hiszen rohamosan közelít az év vége, s még híre sincs a Zöld Kápolnának sehol. Kétségbeesésében segítségért imádkozik a szent Szűzhöz, Istenhez és Krisztushoz, s ekkor megpillant egy csodálatos fehér kastélyt, ahol épp vecsernyére harangoznak, s amelynek kapui megnyílnak előtte. Ennek jelentkezését Tolkien külön kihangsúlyozza tanulmányában. Bertilak kastélya nem ellenséges hely: a keresztény kultúra és a lovagi civilizáció itt is jelenvaló, akárcsak Camelot-ban. A kalandok épp ettől válnak fantasztikussá: ismerős helyszín és keretek, s ezek között zajlanak a szokatlan és meghökkentő események, amelyek megrendítik hitünket a normális és kiszámítható világban. Szép példája ez annak, hogy a csodákkal egyébként „természetes" vagy akár „mesei" módon bővelkedő másodlagos univerzumtól sem idegen a fantasztikum élménye.[57] A vár ura, Lord Bertilak de Hautdesert nagy tisztességgel fogadja Gawaint, gazdagon megvendégeli, és a vacsora után karácsonyi misére hívja. Itt találkozik lovagunk a káprázatosan szép Lady Bertilakkal, aki csókkal köszönti őt, s Gawainnek máris módfelett megtetszik vendéglátója hitvese. Lady Bertilak mellet egy vénséges vén asszonyság lépdel, oly csúf és ráncos, hogy alig bírja el a tekintet: a lady szépsége még inkább tündökletesnek hat ilyen társaságban.

A lord arra kéri Gawaint, maradjon még nála. De a lovag távozni akar, s a Zöld Kápolna felől érdeklődik. Lord Bertilak megígéri neki, hogy maga vezeti el a Zöld Kápolnához, mely csupán két mérföldnyire van várától, de cserébe Gawainnek újév napjáig kell udvarában maradnia. Gawain nagyon megörvend ennek a hírnek, s megígéri, hogy marad, sőt, bármiben a lord szolgálatára áll, amiben csak óhajtja. Maga sem gondolná, hogy szaván fogják. Lord Bertilak egy fogadást ajánl neki: a következő napokban akármit is szerez egyikük, köteles azt a másikkal megosztani. Gawain gyanútlanul belemegy a fogadásba.

A következő három napon Lord Bertilak minden reggel vadászatra indul, s Gawain a várban marad. Lady Bertilak pedig egyre nyilvánvalóbban jelzi neki, hogy szerelmét kívánja.

Már az első ébredéskor ágya mellett találja Gawain a ladyt. A hölgy közli vele, hogy lovagjául fogadta, s ennek megpecsételésére egy csókot kér tőle. Gawain – némi töprengés után – megadja. Úgy okoskodik, hogy bár a csók veszélyesen közel viszi ahhoz, hogy meggyalázza lord Bertilak házát (s ezzel vétene a hű barátság és a tisztaság erényei ellen), ám ha visszautasítja a hölgy ajánlatát, akkor pedig az udvariasság sarkalatos erényét sérti meg. Ezen a ponton következik be az, amiről már korábban szót ejtettünk: az öt erény mágikus szimbóluma sérülékeny és önmaga ellenébe fordulhat. Gawaint épp az erényekhez való ragaszkodás hajszolja az erények megsértése felé.

Este megérkezik a kastély ura egy gyönyörű szarvassal, amit az erdőn zsákmányolt. Egyezségük értelmében azonnal átengedi a zsákmányt Gawainnek. A lovag – hirtelen ötlettel – arcon csókolja lord Bertilakot, azzal a kijelentéssel, hogy ő pedig ezt nyerte ma a falakon belül. A várúr meglepődik, de vidáman fogadja a válaszajándékot. Kérésére, hogy kitől kapta a csókot, Gawain azt válaszolja, hogy az egyezség csak a nyeremény átadására vonatkozott, a forrást nem köteles megnevezni.

Másnap reggel az udvar ismét vadászni indul, s a lady ismét felkeresi Gawaint. Ismét csókot váltanak, ezúttal már kettőt, s Gawain csak úgy tud megmenekülni a bűnbeeséstől, hogy elsiet az istentiszteletre. Estére lord Bertilak óriási vadkant hoz vadászzsákmányként, Gawain pedig két csókkal viszonozza. Utána a lovag arra kéri a kastély urát, hogy engedélyezze távozását. Nyilván retteg attól, hogy nem lesz képes ellenállni a lady ostromának. De lord Bertilak megújítja ígéretét, amely szerint időben elvezeti lovagunkat a Zöld Kápolnához. Gawain végül marad, mivel úgy véli, kitartása e rövid idő alatt talán már nem törik meg.

Lord Bertilak harmadnap is vadászik. A három vadászat – szarvasra, vadkanra, rókára – a Gawain ellen folytatott csábító hadjárat szimbolikus kifejezése, párhuzama. A szarvast viszonylag könnyen elejtik, lovagunk is könnyedén visszaveri a hölgy közeledését. A legfárasztóbb és legküzdelmesebb a vadkan leterítése: Gawain e nap végén érzi úgy, hogy jobb lenne elmenekülnie a kastélyból, mert nem tud ellenállni tovább lady Bertilaknak. Végül a róka gyáván elbújik üldözői elől, s éppen ez lesz a veszte: Gawain is életét féltve fogadja el végül a zöld övet a ladytől.[58] A hölgy végső rohamra készül: káprázatosan és csábítóan öltözik fel, és Gawain már nem is tiltakozik túl erélyesen a házasságtörés ellen, de a hölgy váratlanul visszakozik, és mély sóhajjal már csak három „udvarias" csókot („kiss me now courteously"[59]) kér a szerelmeskedés helyett.

Amikor a csókokat megkapja, a lady egy káprázatos vörös karbunkulussal díszített aranygyűrűt ajánl emlékül és szerelmi zálogul Gawainnek. De a lovag – azzal érvelve, hogy az ajándék túl drága, és ő nem tudja megfelelően viszonozni – visszautasítja a gyűrűt, pedig az efféle ékszerek – a középkori hiedelmek szerint – komoly varázserővel bírtak. (Ez a gesztus nem maradhatott észrevétlen a románcról tanulmányt író és Eric Valentine Gordon nevű kollégájával egy szöveggondozott teljes fordítást[60] is kiadó Tolkien előtt, és vissza is tér, mint a morális attitűd egyik fontos jele A Gyűrűk Urában.)

A lady ekkor egy „olcsóbb" ajándékot kínál fel: egy zöld övet, amely viselőjét megvédi „minden sebtől", és „megmenti minden varázslattól az ég alatt". Gawain belesétál a felkínált csapdába: elfogadja az övet, mivel szorong a gyalázatos lefejezéstől, de még inkább vállalkozása kudarcától, amit a Zöld Lovagtól kellene el­szen­vednie.

Este ismét hazatér lord Bertilak. Mindössze egy rókát zsákmányoltak, de lenyúzott bőrét nem tudja átadni vendégének, mert az megelőzi, és három csókkal köszönti. Tolkien szerint ez a sietség, s a várúr köszönetének „elég már!" – felkiáltással való megakasztása Gawain lelkifurdalására utal, hiszen másik szerzeményéről, az övről nem tesz említést házigazdájának.[61]

Küzdelem és hazatérés

És másnap végre sűrű vadon erdőségen keresztül elvezetik a Zöld Kápolna közelébe. Ez azonban nem egy épület, hanem egy barlangos domb, pogány druida szentély, amelynek bejárati üregéből csörgő patak ered. A bejárat közelében áll a Zöld Lovag, kezében a bárddal, és Gawainre vár.

Az első vágásnál Gawain ösztönösen elhúzódik, és a penge elkerüli. Az óriás kigúnyolja gyávasága miatt. A másodikat már mozdulatlanul kiállja, s bár az hatalmas, Gawain nem szerez sérülést. De ellenfele fölszólítja, hogy szabadítsa föl nyakát a ruháktól. Gawain lecsupaszítja felsőtestét. A harmadik csapásnál a Zöld Lovag az utolsó pillanatban elrántja a pengét, s annak éle csak egy könnyű sebet ejt Gawain nyakán. De ekkor Gawain már dühödten kihúzza kardját. Kiállta az ütéseket – mondja – az egyezségnek vége, most már küzdeni fog, ha a játék tovább folytatódik.

De az óriás leereszti bárdját és mosolyog. Ő maga lord Bertilak – mondja – és mindez csak próba volt, amellyel Camelot lovagjainak bátorságát megítélték. A lady az ő tudtával csábítgatta Gawaint, s kétszer sikertelenül – ezért az első két csapás nem okozott sérülést. De harmadik alkalommal Gawain nem volt teljesen becsületes, s ezért a penge megsebezte. Az egész próbát Morgan le Fay, a félelmetes varázslónő, Merlin egykori kedvese rendezte, övé a kastély és az egész Hautdesert-uradalom. Gyűlöli Arthurt, a féltestvérét, de különösen Guinevere királynét, s ha Gawain nem állta volna ki a próbát, hatalmat nyert volna Camelot felett.

Gawain hosszú és küzdelmes úton hazatér Camelot-ba. Az övet szégyenbélyegként – gyengeségének jeleként – mutatja be a Kerekasztal előtt. De Arthur győztesként köszönti, és elrendeli, hogy ezentúl a Kerekasztal minden lovagja hasonló övet köteles hordani, hogy ezzel is jelezzék: bár a lovagok kiemelkedő erényekkel bírnak, lényegüket tekintve ők is csak esendő emberek, és hősiességük épp esendőségük fényében ítélhető meg igazán.

A középkor mitológiáiból – mint ahogy az emberiség más korszakainak mitémarendszeréből – számos egyéb olyan szöveget meg lehetne említeni, amelyek a későbbi fantázia televényeként szolgálhatnak. Az általunk kiemelt két történet azonban a fantasyk két nagyon fontos attitűdjét előlegezi meg. A Beowulf az emberi erő, és az ifjúság múlékonyságának akkor is melankolikus és heroikus mementója, ha egyéb szempontból meglehetősen faragatlan és vériszamós történet. Sir Gawain pedig az elhibázott, és túlzásba vitt emberi akarat példája, amelyet az ösztönök és a végzet legyőznek, és önnön ellentétébe fordítanak. Mint ahogy rokonaik, a mesék, úgy a fantasyk sem életidegen teóriák és fantazmagóriák: a maguk módján éppen úgy megtanítanak nekünk fontos alapigazságokat, mint a külső valóság történései, csak ez a tanulási folyamat nem jár sérüléssel, fájdalommal és csalódással.[62]

[1] Lásd például Kisantal (2003) 14–23. p.

[2] Például Galuska – Feleky (2019)

[3] „Perception" és „Fantasy" szócikkek, In: Clute – Grant (1997) „...if Fantasy (and debatably the literature of the Fantastic as a whole) has a purpose other than to entertain, it is to show readers how to perceive; an extension of the argument is that fantasy may try to alter readers' perception of Reality." (...) „A fantasy text is a self-coherent narrative. When set in this world, it tells a story which is impossible in the world as we perceive it; when set in an otherworld, that otherworld will be impossible, though stories set there may be possible in its terms."

Idézi: Duriez (2016) 222.p.

[4] Feleky (2017)

[5] Todorov (2002) 30. p.

[6] Todorov (2002) 142. p.

[7] Todorov (2002) 25. p.

[8] Todorov (2002) 30. p.

[9] Todorov (2002) 31–32. p.

[10] Todorov (2002) 42. p.

[11] Todorov (2002) 48. p.

[12] Maár (2001) 160–172. p.

[13] Todorov (2002) 76–79. p.

[14] Természetesen nem összetévesztendő Publus Ovidius Naso hasonló című epillion-füzérével. Maga a szerző még – sajátos görögös latinsággal – Metamorphoseon libri XI címen is jegyzi művét.

[15] Falus (1980) 657–661. p. A Pszeudo Lukiánosz-név egy olyan szerző megnevezése, akinek műveit sokáig Szamosztratai Lukiánosznak (Kr. u. 120–185) tulajdonították. Lásd például Jope (2011) 103–120. p.

[16] A szerző itt egyébként mesteri módon fokozza a feszültséget: Arismenes – mivel sejti, hogy gyilkossággal vádolhatják meg – szökni próbál, a kapus azonban feltartóztatja. Visszakerülnek a szobába, s ekkor riad fel a halottnak vélt Socrates.

[17] Később – Fotis elbeszéléséből – tudjuk meg, hogy a kecskebőr tömlők Pamphile félresikerült varázslata miatt kerültek a házhoz: a szolgálólány úrnője kedvesének haja helyett kecskeszőrt adott asszonyának a szerelmi bűbájhoz, és a tömlők ennek hatására „maguktól" rohantak tülekedve a kapuhoz, a rémült és kissé borgőzös Lucius mellé.

[18] Takács (2019)

[19] Szent Ágoston (1859) 1–2. p.

[20] Lásd például: Tolkien (1993) 270. p. Lásd még: Galuska – Feleky, 2018.

[21] Aurelius Augustinus (Szent Ágoston): A démonokról (De Civitate Dei, IX. könyv, 2. fejezet). In: Magyar László András, 2003. 13–42. p.

[22] Magyar (2003) 16–17. p.

[23] Magyar (2003) 21–23. p.

[24] Erről bővebben lásd: Galuska – Feleky (2015)

[25] például William Morris műveiben. Carter (1973) 8. p

[26] Carpenter (2001) 37. p. Tolkiennek a finn nyelvvel és a Kalevalával való kapcsolata még külön tanulmány tárgya.

[27] Említve itt: Galuska – Feleky (2015) Forrása még James Macpherson (1736 – 1796) skót költő, valamint Sir Walter Scott (1771 – 1832). Erről bővebben: Stableford, 2005. 65 – 66. p. Az arthuri fantázia jeles szerzőjeként említik még Marion Zimmer Bradley-t (1930 – 1999) is. Lásd például: Hunt (2004) 441. p.

[28] Old English Literature szócikk (2018)

[29] Tokien (2015) 143. p.

[30] Tolkien, J. R. R. – idézi: Tolkien, Christopher (1996) 3. p.

[31] Bővebben lásd: Beowulf-szócikk, 2018. A Southwick-kódex szkennelt másolatát meg lehet tekinteni itt: The British Library [on-line] http://www.bl.uk/manuscripts/FullDisplay.aspx?ref=cotton_ms_vitellius_a_xv (2018. 10. 12.)

[32] Beowulf-szócikk, 2019

[33] Litván (2013) E csarnok továbbgondolt változata egyébként Théoden király Meduseld nevű arany csarnoka A Gyűrűk Urában. (Tolkien 2002. II. köt.)

[34] Beowulf – Mézfarkas, azaz medve. Említi Tolkien (2015) 350. p.

[35] Tolkien (2015) 353–354. p.

[36] Henderson (1997) 110–113. p. A Vörös szarvról magunk is szót ejtünk egy korábbi cikkünkben. Lásd Galuska (2017) 48–57p.

[37] Lásd Tolkien (2015) 358–359. p.

[38] Tolkien (2015) 247–248 p.

[39] Lásd például Tolkien, J. R. R. (2008): Húrin gyermekei. Budapest, Európa.

[40] Tolkien (2015) 370. p.

[41] A halotti máglya körül többször is tiszteletteljesen körbelovagló fegyveres alattvalók leírása szintén megihlette Tolkient, és a motívumokat fölhasználja a lovasvégi Théoden király temetési pompájának leírásában. (Tolkien 2002. III. köt.)

[42] Gardner (1971)

[43] Sir Gawayne and the Grene Knight-szócikk, 2018

[44] „The poem is also a ghost story, a thriller, a romance, an adventure story and a morality tale. For want of a better word, it is also a myth, and like all great myths of the past its meanings seem to have adapted and evolved, proving itself eerily relevant 600 years later." Armitage (2018)

[45] Más változatokban: Galvano, Gauwain, Gwalchmai, Walvain stb. – Cotterell (1997) 135. p.

[46] Gawain szócikk (2018)

[47] Cotterell (1997) 119. p.; Weston (1898); Erről lásd még Coterrell (1997) 110. p.

[48] „Þe fyft fyue þat I finde þat þe frek vsed / Watz fraunchyse and felaghschyp forbe al þyng, / His clannes and his cortaysye croked were neuer, / And pité, þat passez alle poyntez." (És az ötödik ötöde [vagyis az első] – úgy vélem – azok közül, melyeket a derék [hős] gyakorolt / a becsületesség és a hű barátság volt / majd a tisztaság és az udvariasság következett / s végül a legfontosabb: az irgalmasság.) Baldwin (2016) 255. p.

[49] LaBossière – Gladson (1992) 722. p.

[50] Tolkien (2006) 123 – 124. p.

[51] Lásd például Galuska (2013)

[52] Lásd például Galuska (2013) vagy Galuska (2014)

[53] Erről lásd RHEWAA (2012) cikkét.

[54] Weston (1898)

[55] A Zöld lovag külsejének és szimbolikájának részletesebb taglalását lásd itt: Benson (1965) 56–95. p.

[56] Erről Buchanan, 1932. 315–338. p. közöl egy tanulmányt, de utalásokat találunk itt is: Coterrel, 1996. 120. p. (Megjegyzendő, hogy Tolkien ismerte Buchanan cikkét, hiszen ő maga is a Publications of the Modern Language Association című periodika rendszeres olvasója volt.

[57] Tolkien (2006) 124–125. p.

[58] „Gawain, additional, is quick and must stay alert like the deer while avoiding the lady's advances. Both the first hunt and temptation have a light almost playful tone. (...) The boar... this ferocious animal is much more difficult to catch and kill. This is representative of Gawain's responses to the mounting advances of the lady. (...) Symmetrically presented, parallel with the third hunt, is the third temptation. As the huntsmen vigorously chase the fox, so the lady Sir Gawain." Burnley (1973) 1–9. p.

[59] Weston (1898)

[60] Tolkien & Gordon (1968)

[61] Tolkien (2006) 146. p.

[62] A Beowulf-legendáról, Gawain-ről és Tolkienről lásd még Galuska – Feleky (2019)

Anonymous: Sir Gawain and the Green Knight. Weston, Jessie (trans. 1898), in: The Camelot Project, University of Rochester [on-line] http://d.lib.rochester.edu/camelot/text/weston-sir-gawain-and-the-green-knight (2018. 09. 21.)

Apuleius (1959): Az aranyszamár. Ford. Révay József, Budapest, Magvető.

Armitage, Simon (2018): Sir Gawain and the Green Knight. An introduction. In: Discovering Literature: Medieval, (The British Library) [on-line] https://www.bl.uk/medieval-literature/articles/sir-gawain-and-the-green-knight-an-introduction (2019. 09. 12.)

Baldwin, Anna (2016): An Introduction to Medieval English Literature: 1300–1485, Palgrave, London.

Benson, Larry D. (1965): Art and Tradition in Sir Gawain and the Green Knight, New Brunswick. Rutgers University Press.

Beowulf szócikk. In: Encyplopædia Britannica [on-line] https://www.britannica.com/topic/Beowulf (2018. 10. 12.)

Buchanan, Alice (1932): The Irish Framework of Sir Gawain and the Green Knight. PMLA – Publications of the Modern Language Association. 47. 2. 1932. június, 315 – 338. p.

Burnley, John David (1973): The Hunting Scenes in Sir Gawain and the Green Knight. The Yearbook of English Studies. Vol. 3, 1–9. p. DOI: 10.2307/3506850; https://www.jstor.org/stable/3506850?seq=1#metadata_info_tab_contents (2019. 09. 12.)

Carpenter, Humphrey (2001): J. R. R. Tolkien élete, Ember a mű mögött. Budapest, Ciceró.

Carter, Lin (1973): Imaginary Worlds. New York, Ballantine.

Clute, John – Grant, John (1997): Encyclopedia of Fantasy. London, Orbit,

Cotterell, Arthur (1997): Képes mitológiai enciklopédia. Budapest, Glória.

Duriez, Colin (2016): Tolkien és C. S. Lewis. Egy híres barátság története. Budapest, Harmat

Galuska László Pál (2017): A hős útjai, Mesei és mítoszi karakterológiák és tipológiák Propp után. Gradus. 4. 1. 48 – 57. p. [on-line] http://gradus.kefo.hu/archive/2017-1/2017_1_ART_006_Galuska.pdf (2018. 09. 23.)

Galuska László Pál (2013): A szimmetria szerepe a tolkieni utópiában. Könyv és Nevelés. 15. 2. [on-line] http://folyoiratok.ofi.hu/konyv-es-neveles/ki-a-gyuruk-igazi-ura (2018. 10. 11.)

Galuska László Pál (2014): Ki a Gyűrűk igazi Ura? A gyűrűk és Tolkien. Könyv és Nevelés. 16. 3. [on-line] http://folyoiratok.ofi.hu/konyv-es-neveles/a-szimmetria-szerepe-a-tolkieni-utopiaban (2018. 10. 11.)

Galuska László Pál – Feleky Mirkó (2018): A fantasy irodalom hősei. Az orkok születése. Könyv és Nevelés. 20. 2. [on-line] http://folyoiratok.ofi.hu/konyv-es-neveles/a-fantasy-irodalom-hosei-az-orkok-szuletese (2019. 08. 05.)

Galuska László Pál – Feleky Mirkó (2019): A másodlagos teremtés kulturális háttere – Beowulf és Gawain nyomában. Gradus, 6. 2. 129–138. p. [on-line] http://gradus.kefo.hu/current/2019-2/2019_2_ART_002_Galuska.pdf (2019. 08. 25.)

Galuska László Pál – Feleky Mirkó (2015): Typologia Phantastica, A fantasztikum rendszertana I., Könyv és Nevelés. 17. 3. [on-line] http://folyoiratok.ofi.hu/konyv-es-neveles/typologia-phantastica (2019. 07. 05.)

Galuska László Pál – Feleky Mirkó (2015): Typologia Phantastica II., Könyv és Nevelés. 17. 4. [on-line] http://folyoiratok.ofi.hu/konyv-es-neveles/typologia-phantastica-0 (2018. 10. 11.)

Falus Róbert (1980): Az antik világ irodalmai, Budapest, Gondolat.

Feleky Mirkó (2017): A másodlagos teremtés kulturális háttere – a kezdetektől Platónig. Gradus. 4. 58–64. p. [on-line] http://gradus.kefo.hu/archive/2017-1/2017_1_ART_007_Feleky.pdf (2019. 09. 12.)

Gardner, John (1971): Grendel. New York, Alfred A. Knopf.

Gawain szócikk, In: Encyplopædia Britannica [on-line] https://www.britannica.com/topic/Gawain (2018. 10. 12.)

Henderson, Joseph L. (1997): Az ősi mítoszok és a modern ember. In: Carl Gustav Jung (szerk.): Az ember és szimbólumai. Budapest, Göncöl Kiadó. 105–156. p.

Hunt, Peter (ed. 2004): International Companion Encyclopedia of Children's Literature. Abingdon, Routledge Ltd Oxon.

Jope, James (2011): Interpretation and Authenticity of the Lucianic Erotes. Helios. 38. 1. 103–120. p. DOI: 10.1353/hel2011.0004

Kisantal Tamás (2003): Fantasztikum, horror és töredékesség H. P. Lovecraft szövegeiben. PRÆ. 1. 14–23. p. [on-line] http://www.prae.hu/prae/journals.php?jid=43&jaid=236 (2007. 10. 12.)

LaBossière, Camille R. - Gladson, Jerry A. (1992): Solomon. In: A Dictionary of Biblical Tradition in English Literature, Grand Rapids (Michigan), William B. Eerdmans Publishing Company. 722. p.

Legend szócikk. In: Oxford English Dictionary [on-line], https://en.oxforddictionaries.com/definition/legend (2019. 01. 12.)

Litván Dániel (2013): Régészek fejtik meg a Beowulf-legenda titkát. Index. 2013. 10. 09. [on-line] https://index.hu/tudomany/tortenelem/2013/10/09/regeszek_fejtik_meg_a_beowulf_legenda_titkat/?token=38f5e70be93079182440a55c10fd6926 (2018. 11. 02.)

Lovecraft, Howard Phillips (2003): Természetfeletti rettenet az irodalomban, In: Howard Phillips Lovecraft összes művei. II. köt. (vál., szerk. Kornya Zsolt, ford. Bihari György et al.), Szeged, Szukits. 443 – 511. p.

Lovecraft, Howard Phillips: Természetfeletti rettenet az irodalomban, In: Magyar H. P. Lovecraft Portál [on-line] http://hplovecraft.hu/print.php?type=etexts&id=154&lang=magyar (2019. 02. 27.)

Magyar László András (szerk. 2003): A keresztény démonológia kistükre, Pandaemonium. Debrecen, Kairosz.

RHEWAA (2012): Yule, a téli napforduló ünnepe. Galaktika, 2012. 12. 20. [on-line] https://galaktika.hu/yule-a-teli-napfordulo-unnepe/ (2018. 11. 12.)

Sir Gawayne and the Grene Knight szócikk. In: Encyplopædia Britannica [on-line] https://www.britannica.com/topic/Sir-Gawayne-and-the-Grene-Knight (2018. 10. 12.)

Stableford, Brian (2005): Historical Dictionary of Fantasy Literature. (Historical Dictionaries of Literature and the Arts, No. 5.) The Scarecrow Press, Inc. Lanham (Maryland), Toronto, Oxford. [on-line] https://www.e-reading.club/bookreader.php/134970/Historical_Dictionary_of_Fantasy_Literature.pdf (2019. 09. 12.)

Szent Ágoston hippói püspöknek az Isten városáról írt XXII. könyve. [...] ford. a pesti növendékpapság magyar egyházirodalmi iskolája. 3 kötet. Pest, Boldini Róbert Könyvnyomdája (1–2. köt), Emich Gusztáv, 1859–1861. [on-line] http://kt.lib.pte.hu/cgi-bin/kt.cgi?konyvtar/kt04022402/1_0_1_pg_iii.html (2019. 02. 27.)

Takács Mária: Apuleius és az Aranyszamár. In: Új Akropolisz. [on-line] https://www.ujakropolisz.hu/cikk/apuleius-aranyszamar (letöltés: 2019. 05. 12.)

Todorov, Tzvetan (2002): Bevezetés a fantasztikus irodalomba. Budapest, Napvilág.

Tolkien, Christopher (szerk. 2015): J. R. R. Tolkien Beowulf fordítás és kommentár, Budapest, Európa.

Tolkien, Christopher (1996): J. R. R. Tolkien, Az elveszett mesék könyve I. Budapest, Holló és Társa.

Tolkien, J. R. R. (2002): A Gyűrűk Ura. Budapest, Európa.Tolkien, J. R. R. (2008): Húrin gyermekei. Budapest, Európa.

Tolkien, J. R. R. (2006): Sir Gawain és a Zöld Lovag. In: Koltay Gábor – Nagy Gergely (szerk., ford. 2006): J. R. R. Tolkien: Szörnyek és ítészek, Debrecen, Szukits. 117–166. p.

Tolkien J. R. R. & Gordon E. V. (ed. 1968): Sir Gawain and the Green Knight, Oxford University Press.

Old English Literature szócikk. In: Encyplopædia Britannica. [on-line] https://www.britannica.com/art/Anglo-Saxon-literature (20

In our study we wish to continue our reflection on the birth of fantastic literature. My colleague, Mirkó Feleky, wrote about the ancient Greek philosophical principles, especially the platonic ideal-doctrine. At Plato the germ of the concept of the "secondary universe" first appears. In our present writing, the emphasis is on the neo-Platonic philosophical thinking of Roman times and early Christianity. In our work we are studying Apuleius: The Golden Ass (Asinus aureus) and St. Agustine of Hippo: The City of God (De Civitate Dei). Lovecraft, H. P. has mentioned both works as an important precedent in his famous study: Supernatural Horror in Literature. After we travel to the Middle Ages: the essay examines two textual monuments of the Germanic and Celtic cultural treasures: the Beowulf legend and, within the Arthurian legend, the story of Sir Gawain and the Green Knight. Both of these works are crucial not only for the early fantasies but also for the work of major authors such as Tolkien.

Értékelés

Még nem érkezett értékelés

Szólj hozzá:

Kérem, jelentkezzen be!

Hozzászólások: