|
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Mindenki, aki találkozott Tolkien világával, az orkokkal is szembetalálta magát. Ezek a durva félállati lények rendkívül visszataszítóak, ugyanakkor végzetesen vonzóak is a számunkra. Vajon miért van ez így? Tolkien orkjai „szelídíthetetlenek”, javíthatatlanok, mohók, durvák, erőszakosak, primitívek, és cseppet sem természetbarát lelkületűek. Önmagunk torzképei-e ők, vagy a vágyképeink a korlátozatlan immoralitás győztes tombolásáról? Van-e bennük a Sátán légióiból, Swift yehuiból, Wells morlockjaiból, a beowulfi világ emberevő ogréiból és goblinjaiból vagy csupán Tolkien mester csapatsportok iránti arisztokratikus megvetését tükrözik? Mindenesetre a Tolkien utáni fantasy képtelen megkerülni őket; újratermelődnek a másodlagos fantáziavilágokban. Dolgozatunk az orkok által felvetett kérdések némelyikére igyekszik válaszokat keresni. Jelen írásunkat egy hosszabb tanulmánysorozat bevezetőjének szánjuk.
Galuska László Pál Phd, főiskolai docens, Neumann János Egyetem Pedagógusképző Kar Művészeti és Anyanyelvi Nevelési Tanszék, Kecskemét
Feleky Mirkó, egyetemi hallgató, Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, Budapest
_______________________
„Az orkok eredete vita tárgya. Néhányan így nevezik őket: »Melkorohíni«, Melkor Gyermekei, de a bölcsek Melkor rabszolgáinak tartják őket, nem gyermekeinek; mert Melkornak nem voltak gyermekei.” [1]
(J. R. R. Tolkien)
Kik az orkok?
Induljunk ki abból a – sokak által elfogadott – feltételezésből, hogy az orkokat Tolkien találta ki. Ez persze nem teljesen igaz, de a kérdésre később visszatérünk. Azonban az, hogy az orkok az angol író és nyelvészprofesszor által lettek általánosan ismert fantasy-alakok, elvitathatatlan. Először A hobbit (magyar nyelven lásd még: A babó) című regényben bukkantak föl, majd A Gyűrűk Ura szereplőiként, és ezt követően szinte azonnal fölkapták őket a fan-fictionök[2] szerzői és az epigonok; későbbi fantáziák megszámlálhatatlan sokasága kezdte el szerepeltetni ezeket az alvilági lényeket. Még azon alkotók is felvonultattak orkszerű kreatúrákat, akik hevesebb vagy kevésbé indulatos ellenérzésekkel viseltettek Tolkien univerzuma iránt. A következőkben összefoglaljuk, milyen főbb vonásokkal ábrázolta őket Középfölde teremtője.
Gonosz erők harcosai, elrontott, korcs teremtmények
Minden mitikus alapú fantáziavilágban előfordulnak olyan nem túl intelligens hordalények, akiket a főgonosz leghűbb (és inszeparábilis) követőinek tekinthetünk. Általában az a szerepük, hogy megjelenésükkel a pozitív hőst az első próbák elé állítsák. Campbell és Vogler karaktertipológiájában ezeket szokás threshold guardiannek, küszöbőrnek hívni.[3] Campbellnél a küszöbőr nem feltétlenül rosszindulatú, csupán a „normális” világot a szupernaturális világtól elválasztó „küszöb” őrzője, tulajdonképp egyfajta „mérleg”, amelyen a hős megméretik.[4] Vogler azonban végletesebben jellemzi. Az Ellenséghez tartozik, bár semmiképp sem ő a fő gonosz, hanem annak „bizalmi” embere, esetenként „hadnagya”,[5] akadályt képez, de végül viszonylag könnyen legyőzhető: voltaképp a szupernaturális szféra „alkatrésze”. Legfontosabb funkciója a Hős „tesztelése”, „kiképzése”: a vele való összecsapás erősíti, illetve fölkészíti a protagonistát a Főellenséggel való összecsapásra. Alkalmanként az is előfordulhat, hogy a legyőzött küszöbőr a pozitív hős ajándékozójává, netán segítőjévé válik. Akárhogy is: nem igazán ő jelenti a végső veszélyt, inkább afféle „stoptáblaként” értelmezhető: a közelgő Sötét Hatalom figyelmeztető jelzéseként.[6] Tolkien nem bánik kesztyűs kézzel orkjaival: semmi méltóság, semmi kezdeményezőkészség nincs bennük, gyávák, befolyásolhatók, könnyen becsaphatók, halomra gyilkolhatók, és uruk bukása után tehetetlenné válnak, eltűnnek.
Csúfak, rosszindulatúak
Már termetükön látszik elrajzolt, kezdetleges voltuk. Alacsonyabbak az embereknél, karikalábúak, ábrázatuk majomszerű,[7] ocsmány. Bőrük színéről nem esik szó, de a későbbi Tokien-illusztrációkon zöld vagy barna kültakaróval jelenítették meg őket, feltehetően azért, mivel ez tűnt a legkevésbé vonzó és leginkább xenomorf vonásnak. Az állatias ábrázat további attribútumaként már Tolkien említést tesz kilógó agyaraikról.[8]
Szemben más fantáziák küszöbőreivel, akik megjelenhetnek szép alakban, és lehetnek nemes lelkületűek is, Tolkiennél az orkok csúfságuk mellett kizárólag gonosz, alattomos és zabolátlan kreatúraként vannak jellemezve. Olyan lények, akik nemcsak a többi teremtménnyel ellenségesek; egymást (és saját magukat) is nehezen viselik, gyakorta lemészárolják más törzsekhez tartozó fajtársaikat.[9] Rossz tulajdonságaik kiegészülnek azzal a kellemetlenül emberi sajátsággal, hogy értelmetlenül kegyetlenek, környezetükkel szemben teljesen felelőtlenek – egyenesen természetpusztító hajlamúak.
Megrögzött húsevők
Kifejezetten ragadozó, sőt: kannibál természetűek. Antropofágiájukat Tolkien többször is nyomatékosan hangsúlyozza. De nemcsak embert esznek: válogatás és lelkiismeret-furdalás nélkül minden leölt ellenségüket megeszik, Tolkien világában a farkasokon kívül ők falnak a lovak húsából (sőt, kifejezetten ínycsiklandónak tartják),[10] de ha kell, egymást is bekebelezik. Tolkien valószínűleg nem volt vegetáriánus, azonban az étkezési szokások nála kétségkívül a morális tartásra is utalnak. A mitopoetikájában aki növényt fogyaszt, az csak pozitív alak lehet (ilyen például Beorn, Bombadil Toma vagy Szilszakáll). Ha valaki húsevő, akkor azt csakis sütve vagy főve veheti magához (tündék, dúnadánok, hobbitok stb.). A nyers hús evése és a kannibalizmus immorális attitűdre utaló jegyek: az orkokon kívül még Gollam lelkesedik az effajta táplálékért (ő – mint ez köztudott – hosszú vitába bonyolódik Csavardi Samuval a hús megsütésével kapcsolatban),[11] valamint – természetesen – nyersen és véresen zabálják a húst a wargok, Tolkien gonosz és értelmes farkasai. Mindössze két élőlénycsoport képez kivételt: a sárkányok – akik, bár saját belső tüzükkel jól átsütve fogyasztják a húst, mégsem lehetnek jóindulatúak –, és a sasok, akik ugyan vérbeli ragadozók, nyers húst vesznek magukhoz, de ők – Manwë segítői lévén – a Teremtés szövetségesei, semmiképp sem káoszlények.
„Javíthatatlanok”
És ez tény. Hogy valaha elrontották őket, vagy eleve hibás termékek, az éppen legnagyobb rejtélyeik egyike – maga Tolkien sem tudott egyértelmű válaszokat megfogalmazni e tekintetben. Persze ismerünk olyan korrumpálódott lényeket (mint pédául Gollam), akikben maradt még valamennyi jóság – Tolkien érzékelteti, hogy kellő türelemmel és szerencsével megválthatók lesznek/lennének. És akadnak jó szándékú karakterek (Túrin) akik akaratukon kívül követnek el megbocsájthatatlan bűnöket. De még a minden gonoszság forrása, Melkor / Morgoth[12] is benevolens lényként kezdi pályafutását, és szerzőnk mesterien érzékelteti mind az ő, mind pedig ármányainak kései áldozata, Szarumán alakjában, hogy a gonoszság gyakorta a helytelen irányt vett jó szándék eredményeként ölthet alakot. A tolkieni mitológia tele van olyan jellemekkel, akik lelkesedésük vagy meg nem alkuvó becsületre törekvésük okán kerülnek a sötét oldalra. Az orkok azonban nem jók, és teljesen hiányzik belőlük a jóra való törekvés. Úgy tűnik, ők azok, akik a rosszat önmagában a rosszért élvezik. Megváltásuk teljességgel lehetetlen, senki sem próbálkozik vele, és minden róluk szóló leírás azt érzékelteti, hogy értelmetlen is lenne minden ilyesféle igyekezet.
Kérdéses a szaporodásuk, nemiségük
A Tolkien által megjelenésre szánt kész vagy félkész szöveganyagokban nyoma sincs a szaporodás és a nemiség kérdéseinek az orkok esetében. Illetve, inkább úgy fogalmaznánk, hogy a szaporodás több, ellentmondásos formában és semmiképp sem egyértelműen kerül szóba, a nemiség pedig egyáltalán nem. Ha csak a megjelent szépirodalmi (és Tolkien által befejezett) anyagokat vesszük figyelembe, akkor meg kell állapítanunk, hogy a Mester nem világít rá a témára. Az orkok keletkezésének néhány kérdésére később rátérünk, a szaporodásukkal kapcsolatban azonban mindössze egyetlen – nem szépirodalmi – forrásra bukkantunk: a szerző egy levelére, amit egy Mrs. Munby nevű hölgyolvasójának írt. Ebben a levélben Tolkien megerősíti, hogy az orkok szaporodása semmiben sem különbözik más lényekétől.
„– Kellett lenniük nőstény orkoknak is. De a történetekben oly ritkán esett meg, hogy valaha másutt is lehetett látni az orkokat, mint egy gonosz nagyúr hadseregének katonai szolgálatában, hogy természetesen nem sokat tapasztalhattunk meg privát életükből. E tekintetben keveset tudunk róluk.” [13]
A későbbi fantáziákban – bár Tolkien hatása letagadhatatlan – az orkok változásokon mentek keresztül. Persze, jó néhány sémaelem megmarad ábrázolásukban, azonban összességükben árnyaltabb, kevésbé taszító alakokká formálódnak. Ugyanezen folyamat megy végbe a fantasyk hatására megjelenő szerep- és számítógépes játékokban.[14]
Tolkien nyomorult, elrontott és töpszli harcosaival ellentétben a későbbi fantáziauniverzumok orkjai hatalmas, izmos, zabolátlan lények, akik nem urbanizálódtak, általában természeti környezetben élnek, de továbbra is pusztítják azt. Semmiképp nem nevezhetők emberi értelemben „szépnek”, de van saját kultúrájuk és méltóságuk. Ragadozó természetüket nagyrészt feladták. Általában jellemző, hogy mindenevők (a táplálkozás már nem etikai tényező). Emberibbé váltak azáltal is, hogy kétneműek – vannak nőstényeik, akik hangsúlyos szerepet kaphatnak.[15] Külső vonásaik egy része (például az állatias megjelenés) megmaradt, jellemző még, hogy alkotóik Tolkientól átvették a zabolátlan vadságot és a „hordakultúrát”.[16]
Tolkien orkjai
Tolkien orkjainak egyik legfőbb vonzása, hogy a fantasztikus történetek egyik megkerülhetetlen, és a meseszövés épülése szempontjából meghatározó alapkarakterét képviselik: ők a korábbiakban már emlegetett küszöbőrök. Az orkok különösen alkalmasnak tűnnek erre a szerepkörre. Vitathatatlan agresszivitásuk, vadságuk, elvakultságuk és kiszámíthatatlanságuk veszélyes ellenfelekké teszi őket. Ragadozó mivoltuk és túlnyomó létszámfölényük tovább növeli a veszélyérzetünket. Emberi és állatias vonásaik keveredése nagyon ősi szorongásokat ébresztett bennünk, befogadókban. És mindenképp a sötét hatalom kreatúrái: Tolkien vitát sem hajlandó nyitni „javíthatóságuk” tekintetében. Azonban eredetük vizsgálatánál nem elegendőek a pszichológiai szempontok.
Amikor Tolkien munkásságát vizsgáljuk, akkor előbb-utóbb rá kell térnünk a nyelvi-kulturális vizsgálódás területére. Alkotónk nyomatékosan hangsúlyozza, hogy életműve a nyelvben gyökerezik.
„Az ilyen történetet az ember nem olyan fák leveleiből írja, amelyeket most vesz szemügyre, sem a botanika és a talajtan alapján; az úgy nő fel, mint mag a sötétben az emberi elme avarjából: mindabból, amit az ember látott, elgondolt vagy olvasott, amit rég elfelejtett, ami mélyre ülepedett. Persze válogathat is az ember, mint a kertész, hogy mit dob a maga személyes komposztgödrébe; az én televényemben nyilván a nyelvi korhadék a leggazdagabb.”[17]
Tolkien vitathatatlanul szoros kapcsolatban áll a nyelvekkel, legalább olyannyira, mint a mítoszokkal. Már kora gyermekkorában megtanulta édesanyjától a latint, franciát, németet, míg az angolszászt (óangolt), a középangolt, a finnt, gótot, görögöt, olaszt, óészakit (pédául izlandit), a spanyolt, a velszi keltát (kimru) és középvelszit az iskolai tanulmányai során sajátította el. Szintén járatos volt a dán, holland, lombard, norvég, orosz, szerb, svéd és egyéb germán és szláv nyelvekben.
Személyes leveleiben többször is megjegyzi, hogy a finnt különösen szép hangzásúnak tartja,[18] és ebből alakította ki első bonyolultabb rendszerű mesterséges nyelvét, a quenyát. A quenya (nemestünde) nyelv mellett azonban hamarosan megjelent a kelta nyelvek alapján fölépített egy másik, ún. „sindarin” (szürketünde) nyelvváltozat is. Tolkien azonban nem elégedett meg a két nyelv létrehozásával. Hozzákezdett a nyelveket beszélő és alakító népek történetének feltárásához is. Ehhez egy addig nem különösebben szórakoztatónak tűnő tudományterület: a diakrón nyelvészet eredményeit is felhasználta, méghozzá úgy, hogy – talán elsőként – létrehozta a „mesterséges” történeti nyelvi szemléletet. Ennek folyamatát Tolkien a Titkos bűn[19] címet viselő előadásában hozza nyilvánosságra. Itt tárja először a világ elé, hogy mint nyelvészprofesszor, mesterséges nyelveket teremtett, önnön szórakoztatására. A teremtést a nyelv történetiségének, egyfajta etimológiának a felépítésével fűzte tovább, és komplex nyelvei köré a későbbiekben – saját kifejezésével élve: „másodteremtőként” (sub-creator) – élő, lélegző, egész világot teremtett.[20] A Titkos bűn című előadásban először gyermekkori szórakozását mutatja be, amikor unokatestvéreivel létrehozták első mesterséges nyelvüket, és az ahhoz kapcsolódó betűkészletet. (Lásd: 1. ábra) Majd a későbbiekben átvezet bennünket felnőttkori szórakozásának ismertetéséhez, és megjegyzi, hogy a két – más és más nyelvi-kulturális háttérrel létrehozott – tündenyelvet, mítoszának logikája alapján közös gyökerűként kényszerült ábrázolni. Ehhez azonban már egészen bonyolult gondolati konstrukciók megalkotására volt szükség. Először is: ha két azonos eredetű nép két ennyire különböző nyelvet beszél, akkor az egyiknél szükségképpen nyelvátvételre volt szükség. Ezt a lehetőséget azonban Tolkien – egyéb okokból – kizárta. Így létre kellett hoznia egyfajta tünde „ősnyelvet”, amelyben mind a quenya, mind a sindarin nyelv alapjai megtalálhatók voltak, majd a történeti és az összehasonlító nyelvelmélet alkalmazásának segítségével, meg kellett terveznie azt a folyamatot, amelynek eredményeképpen a két tünde nyelv megszületett. Ez szükségképpen a megszülető mítosz alakulását is befolyásolta, szép példájaként a Saphir-Whorf nevével jelzett hipotézisnek,[21] amely szerint a nyelv és a kultúra (s ennek részeként, hordozójaként és közvetítőjeként a mítosz is) determinisztikus kapcsolatban állnak.
A mitológia formálódásával hamarosan megjelentek a tündék mint a tökéletes világ tökéletesnek tervezett emberi lényei, valamint a megrontott teremtésért felelős főgonosz, Melkor segítőinek megalkotott hordalények és egyéb szörnyek is. Miközben azonban Tolkien meglehetős műgonddal dogozott tündéinek nyelvén (olyannyira, hogy mind a quenya, mind a sindarin komplex, működőképes, teljes szó-, betű- és grammatikai készlettel rendelkező lingvisztikai rendszerré vált az idők során), más szereplők, például a törpök és az orkok beszédének megalkotására már nem maradt ideje.
Az orkok verbalitásáról annyit tudunk meg, hogy Az Északi Sötét Hatalom idején saját nyelvük nem volt, más nyelvekből összeszedett, durva és zagyva, káromkodásokkal és szitkozódásokkal fűszerezett verbális kommunikációt alakítottak ki. A harmadkorban az ún. nyugorit[22] beszélték, ezért érthetik meg őket mindazok, akik kapcsolatba kerülnek velük a történetekben. Ezeken felül a különböző ork törzseknek mind megvolt a saját belső dialektusuk, amit más törzsbeliek nemigen értettek, ezért egymás közötti kommunikációhoz is a nyugorira szorultak.[23] A közvetítő nyelv ellenére is lehettek félreértések, de ezeket egy-egy fahusánggal könnyen orvosolták. A későbbi, ún. Fekete Beszédet (Black Speech) Szauron találta ki a Sötét Esztendőkben. Szauron első bukása után csak a nazgûlok használták továbbra is, és Szauron ismételt hatalomra jutásával vált teljesen elterjedté az ork népek között Barad-dûr és a mordori kapitányok irányításával… Mindez alapos, tetszetős, de nem teljesen kielégítő magyarázat.
Ha tekintetbe vesszük azt a már-már emberfelettinek is nevezhető műgondot, amellyel szerzőnk mitológiai rendszerét formálta, a logikus magyarázat mellett is fura, miért nem fordított több gondot orkjai hátterének megformálására. Az orkok fogantatásáról és nyelvéről való ismereteink bővüléséhez vissza kell mennünk az időben.
Karácsony Apó levelei
A magyarul Karácsonyi leveleknek fordított, eredetileg Letters from Father Christmas (Karácsony Apó levelei) címen ismert gyűjteményt[24] Tolkien saját gyermekei számára készítette 1920 és 1943 között. A levelek gazdagon illusztrálva és sok-sok kedves ötlettel íródtak, s a figyelmes szemlélő meglehetősen számos apró ismert elemet fedezhet föl bennük, amelyek a későbbi „nagy” Tolkien-művekben is előkerülnek. Karácsony Apó egyik legfőbb segítőtársa, például egy Jegesmedve (Polar Bear/PB/Karhu) nevű jó szándékú figura (tenyeres-talpas, nem túl okos, de igen nagy erejű karakterében ráismerhetünk akár Beowulf, akár Beorn alakjára). Olyan szálkás betűkkel üzen időnként a Tolkien-gyerekeknek, amilyenek a törprúnák A hobbit térképén.[25] Mindenféle segítő mellékalak között fellép egy Ilbereth (sic!) nevű manó (elf) is, akinek a neve feltűnően „tündés”, de akár A Gyűrűk Urában és A szilmarilokban is emlegetett Elbereth Giltoniel névelőzménye (vagy változata) is lehet. (Az eldák-elfek-manók kapcsolatáról többen is megemlékeztek már, erre a kérdésre itt most részletesebben nem kívánunk kitérni.)[26] Az 1932. december 23-ára datált egyik levélben tűnnek föl először a goblinok,[27] akiknek számos vonása feltűnően emlékeztet az 1937-es megjelenésű A hobbit-beli hegyi manók és más művekben szereplő orkok tulajdonságaira. Kicsiny, sötét figurák, akik alattomosak, gonoszak, patkányszerűek. Meglehetősen eszesek, fénygyűlölők, föld alatti járataikból időnként támadásokat intéznek Karácsony Miklós Apó (Father Nicolas Christmas) raktárai ellen. Intelligenciájukhoz nem fér kétség, barlangjaikban rábukkanhatunk rajzaikra, sőt, saját alfabetikus rendszerrel, és nyelvvel is bírnak. A goblinok betűkészletével írott üzenetet Jegesmedve mellékeli is a levélhez a Tolkien-gyerekeknek,[28] és azt is megsúgja, hogy oszloponként, fölülről lefelé olvasva kell értelmezni a szöveget. Valószínűleg baj lehetett a megfejtéssel, mert egy következő levélben (1936) a derék Karhu elküldi a goblin-abc-t is, hogy könnyebb legyen a megfejtés.[29] (Lásd: 2. ábra)
Összegzésképpen megállapítható, hogy az ork nyelv és kultúra valószínűleg csíraállapotban lehetett, azonban a későbbiekben Tolkien nem ért rá, vagy egyszerűen nem kívánt további erőfeszítéseket tenni részletesebb kidolgozása érdekében. Azonban a problémán egészen bizonyosan elgondolkodott, és ezek a gondolatok tovább növelik annak a hatalmas történelmi és kulturális háttérmiliőnek az érzetét, mely áthatja az olvasót, mindahányszor Tolkien-művet vesz a kezébe.[30]
Az orkok nyelvi-kulturális hátteréről
1. Az északi mitológia (a néveredet forrása)
Mint már a föntebbiekben említettük, A hobbit, majd a később megjelent művek idején az orkok karaktere – kisebb-nagyobb későbbi átalakításoktól eltekintve – már készen volt alkotójuk fejében. A névválasztás, vagyis az ork szó kiötlése azonban összetettebb és hosszabb folyamat lehetett. Tolkien maga úgy nyilatkozik, hogy a kifejezés egyik kedvenc és igen sokat kutatott mítoszából, a Beowulf-sagából, illetve annak angolszász nyelvű kéziratából ered.
„Az (orcnéas*) óangol szó csak itt fordul elő. Az orc-ot más szövegekben is megtaláljuk mint a latin Orcus (pokol, halál) fordítását. A neas minden bizonnyal né-as, a régi (költői) né ’holttest’ szó többes száma. (…) Azt hiszem, amiről itt szó van, azok az északi képzelet szülte rettenetes lények, amelyeknek bátorkodtam a »buckamanók« (barow-wights*) nevet adni. Az »élőholtak«. Azok a szörnyűséges teremtmények, amelyek sírdombokban és halmokban laknak. Nem élnek: maguk mögött hagyták az emberi életet, de nem is halottak. Emberfeletti erővel és gonoszsággal rendelkeznek, megfojtják és széttépik az embereket.”[31]
Egy levelében[32] Tolkien tovább pontosítja a néveredet kérdését. Ebben a szövegben közli, hogy az ork szót a hasonló hangzású óangol orc – „démon” kifejezésből származtatja, ám „csak hangzásbeli alkalmassága” miatt. Ugyanitt egyébként „megrontottságukat” (corruption) is hangoztatja, lévén, hogy ők a Sötét Hatalom (Morgoth) később pedig Szauron szolgálatában álltak, akik nem voltak képesek (vagy nem kívántak) „élő dolgokat” teremteni.[33] Ugyanitt párhuzamot von a goblin és az ork fogalmai között,[34] és megemlíti, hogy a figura megalkotásánál a George MacDonald által megformált goblinábrázolás hagyományaira támaszkodott, kivéve „a gyenge lábakat [ti. a goblinokét], amelyekben sosem hittem.”[35] E levélben szerzőnk a név használatával kapcsolatban – szokása szerint – fiktív etimológiai forrásokra is hivatkozik: a sindarin yrch, valamint a Fekete Beszédbeli uruk formákra.
Itt viszont nem tudjuk megállni, hogy említés nélkül hagyjuk az ork szó eredetének másik, anekdotikus változatát. Eszerint Tolkien annyira viszolygott a csapatsportoktól, hogy a név az O. R. C. (Oxford Rugby Club) rövidítésből eredne. Az elmélet forrásaként sajnos csak internetes rajongói fórumokat sikerült találnom, de ezek egyikében az egyik hozzászóló – a névelmélet közlése mellett – nem mulasztja el megjegyezni, hogy örülne, ha az anekdota igazolódna, ugyanis „a rögbi a barbárok sportja.”[36]
2. Pogány és angolszász protestáns orkok
Az Oxford English Dictionary[37] „Orc” szócikke arról tájékoztat bennünket, hogy a szó maihoz hasonló értelemben az angolban késő XVI. századi, de ennél sokkal régebbi eredetű, és feltehetően a latin „Orcus” (római halálisten, később pokoltorok), illetve az itáliai „orco” (démon,[38] monstrum) szavakból eredhet. Megemlíti a Beowulfot, mint forrást, a már föntebbiekben már taglalt „orcnéas” kifejezéssel, illetve egy „régies” (obsolete) jelentést is felelevenít: „tengeri szörny” értelemben.[39] A megállapítással Thomas Wright „Orcus” szócikkében is találkozunk.[40]
A Cambridge English Dictionary[41] oldalain értékes kultúrtörténeti adatokra lelhetünk. A szócikk megemlíti Ludovico Ariosto: Orlando Furioso című 1616 körül keletkezett művét, amely az orc szó egyik forrása.[42] Giambattista Basile olasz meseíró Pentamerone című 1634 körül kiadott mesegyűjteményében – Ariosto nyomán – több helyen is használ egy hasonló kifejezést.[43] Tőle Charles Perrault kölcsönzi, aki a Lúdanyó meséiben (Les Contes de ma Mère l'Oye, 1697) szerepelteti. A mese, amiben Perrault egy ogre néven nevezett gonosz, emberevő óriást jelenít meg, a Le Petit Pouçet (Hüvelyk Matyi) címet viseli, és Basile Lo Polece (A bolha) című történetének átirata (nála az uerco név játszik). Az Ariostonál és Basilenél szereplő eredeti karakter neve: orco/uerco/huerco egy szörnyeteget rejt, akinek kettős természete van: kedve szerint lehet gonosz és jóindulatú is. A kifejezés számos indoeurópai nyelvben létezik, például a spanyol güercu; a tiroli ork stb. Tirolban és Svájcban már inkább házimanó, illetve hegyi szellem értelemben él. A hegyi szellem a romlatlan természet jelképe és a vadvilág védelmezője. Szintén kettős természetű, egyaránt ártó és segítő lény, legkeletibb megjelenése a nyugat-közép-európai Rübezahl-történetkörben figyelhető meg.[44] Perrault mesegyűjteményére visszatérve: a kiadás után nem sokkal angolra is lefordították.
A már említett „késő XVI. századi” megjelenés az angol irodalomban valószínűleg két szerző műveire vonatkozik. Az egyik, Guillaume de Salluste Du Bartas francia hugenotta szerző Josuah Sylvester által angolra fordított Ádám. A második hét első napja című eposzában szerepel az Orque elnevezés.[45] Edmund Spenser fantasztikus eposzához, A tündérkirálynőhöz (The Faerie Queene 1589–1609) köthető. Ennek II. részében, a XLI. versszakban jelenik meg az Orcus név valószínűleg a pokoli kaput őrző, legyőzendő szörnyeteg jelentésében, amellyel a kalandokat kereső, hős lovagok találkoznak tengeri útjuk során.[46] 1656-ban bukkan fel újra a rokon jelentésű kifejezés az „orke” szó formájában. Használója Samuel Holland Don Zara del Fogo című könyvében, amelyben a főhős egy pokoli utazást tesz.[47] Végül, de nem utolsó sorban, a távolabbi előd szóhasználók között meg kell említenünk William Blake nevét, aki Urizen című prófétikus költeményében szerepeltet egy Orc nevű karaktert. Ez a figura nem eredendően gonosz, hanem a „kreatív szenvedély és energia megtestesülése”, és a címadó hőssel, a teremtő karikatúrájával, Urizennel épp azért kerül szembe, mert az a megcsontosodott, értelmetlen hagyományokat képviseli, míg ő a démoni lázadást.[48]
3. Katolikus orkok
Az orkok természetének és hátterének vizsgálatánál azonban soha nem szabad elfelednünk, hogy Tolkien mélyen hívő és gyakorló katolikus volt, akinek keresztény etikája át- meg átszövi az általa kreált mitológiát. Orkjainak démonikus természete nemcsak az orkok északi eredetű irodalmi hátterében, hanem a katolikus teológiai gondolkodásban is gyökerezik.[49] Javíthatatlanságuk egyik fő oka az, hogy természetük teljességgel ellentétes a jóval, de még a jó iránti vággyal is, akárcsak a bukott angyalok esetében. Ennek a démonképnek Szent Ágoston az egyik fő forrása. Az egyházatya egyik legfontosabb művében – egyebek mellett – rendet akar tenni a démonok zavaros értelmezése körül is.[50] Tudniillik, a pogány görög filozófiai gondolkodásban a démon (daimón) egyáltalán nem gonosz, hanem mindössze egy közvetítő szellemi lény az emberi és az isteni világ közt. Ágoston azonban úgy véli, hogy nincsenek „jó” démonok. Mert – érvel – a jó lényeket (például angyalokat) a mennyei béke tölti el, viszont a démonokat „érzelmi viharok dúlják”. „Ezeket a viharokat és forgószeleket mérhetetlen távolság választja el az égi istenek nyugalmától.” De nemhogy a mennyei seregekkel; még a bölcs emberekkel sem összehasonlíthatók, hiszen nem a lelkük, hanem egyenesen az értelmük háborog, s így olyan cselekedeteket is végrehajtanak, amelyeket a bölcs ember az igazságosság és az értelem nevében visszautasítana. „Inkább az ostoba halandókra hasonlatosak – bár azt is mondhatnám, hogy rosszabbak náluk, mivel azt a megérdemelt büntetést kapták, hogy gyógyíthatatlanok”, mivel lelkük egyetlen része sem áll szilárdan az erény és igazságosság talaján – és így nem tudják saját indulataikat sem csillapítani.[51] Ebben az értelemben tehát a démonok nemhogy a mennyei lényeknél, hanem még az emberiség „jobbik” részénél is alávalóbbak, habár nem értelem nélküliek.
A démonoknak – folytatja érvelését Ágoston – az istenekhez hasonlóan örökkévaló a testük, és emberekhez hasonlóan vétkes a lelkük. Ezért mintegy „fejjel lefelé lógnak”: testükkel (ami az élőlények hitványabb része) a felsőbbrendű lények világába, lelkükkel pedig (ami a lények nemesebb része) az alsóbbrendűek világába tartoznak. Ezért a démonok élete nem a „megdicsőültek boldog diadalszekere”, hanem az „elítéltek örök köteléke”. Mindezekből következik, hogy az embernél alacsonyabb rendűek: hiszen az ember „boldogtalan lelkű”, de legalább „halandó testű”, s így – Isten kegyelméből – megszabadulhat kínjaitól, míg a démonok boldogtalan lelkük mellé halhatatlan testet kaptak, s így boldogtalanságuk örök béklyókkal van lekötve.[52] Ha Ágoston jellemzését az orkokra alkalmazzuk, képet kapunk elrontottságuk, elnyomorodásuk hátteréről, és megérthetjük rosszindulatuk indítóokait is. Érdekes, hogy a tolkieni teremtéstörténetben van olyan vonulat, amely egyes orkok „magasabb származását” – tündéktől, maiáktól való eredetét hangsúlyozza. Erre a kérdésre később kívánunk kitérni.
4. Orkok, akik nem orkok (vagy mégis?)
Az angol irodalmi háttér feltérképezése kapcsán meg kell emlékeznünk egyéb orkszerű, Középfölde világának megszületése előtt megalkotott szörnyekről, akik feltehetőleg nem voltak ismeretlenek Tolkien előtt, s akik – bár nem orknak hívják őket – meglehetősen orkszerűek. A két idézendő mű nem fantasy és nem is mitológiai szemléletű: egy disztópia és egy sci-fi.
Az első szerzőnk, akit megidézünk, Jonathan Swift. Vessünk egy pillantást az ő yehu nevű szörnyeire.[53] Külsejükről a következő leírást adja a címszereplő, Gulliver doktor:
„Majd több állatot pillantottam meg a mezőn s néhányat a fák gallyai között. Nagyon furcsa formájuk volt, annyira megleptek, hogy hirtelen egy sövényfal mögé huzódtam s onnan szemléltem azokat, amik közelebb kerültek hozzám s alkalmat adtak behatóbb vizsgálatra. Fej és mell sürü szőrrel boritva, a szőrzet hol bodros, hol hosszu és lecsüngő; szakáluk is van, olyanféle, mint a kecskének, hátuk közepén vastag hajpamat huzódik, ugyanez a lábakon és lábfejeken. Testük többi része csupasz s piszkos-barna bőrük látható. Farkuk nincsen s a combok szőrtelenek, kivéve hátul: ez nyilván arra való, hogy kényelmesen üljenek a földön; leggyakrabban, ebben a helyzetben láthatók, vagy fekve, vagy gyakran hátsó lábukon állva. A fákra oly gyorsan másztak, mint a mókus; első és hátsó lábukon hosszu, hegyes és horgas karmok szolgálnak e célra. Gyakran ugrottak a levegőbe s feltünő ügyességgel kergetőztek. A nőstények valamivel kisebbek párjaiknál, fejükről hosszu hajzat fityeg, arcuk csupasz, valamint egész testük is, kivéve a nemi tájakat. Mellbimbójuk két mellső lábuk között csüng le, s gyakran csaknem a földet éri, ha járnak. A hajuk szine különböző: barna, vörös, fekete és sárga. Mindent összevéve, soha életemben nem láttam ilyen visszataszitó állatot, mely első pillanatra természetes ellenszenvet keltett bennem, elannyira, hogy undorral s megvetéssel felálltam, megelégedvén e látványt s folytattam utamat a kitaposott ösvényen, remélve, hogy valamely indus házához vezet.”[54]
Nem kell hangsúlyoznunk, hogy a yehuknak ez a majom- és emberszerű, de inkább emberalatti külseje mennyire magunk elé idézi az orkok Tolkien általi leírását. Azonban orkok és yehuk rokon vonásai nem merülnek ki külső hasonlóságukban. A yehuk az emberi nem legaljasabb és legkevésbé vonzó tulajdonságait is hordozzák, akárcsak az orkok és a goblinok.
„Ami bennünk rokon, az természetünkben rejlik. Az igaz, néhány kiváncsi Hauhnhnm állitólag megfigyelte, hogy a yehu-csordákban rendesen van egy fő-yehu, (de hiszen emlitettem, hogy nálunk a szarvasok között is van ilyen) aki még rutabb és otrombább, mint a többi s még veszekedőbb természetü. Ez a vezető yehu rendesen maga mellé vesz egy hozzá lehetőleg hasonló kegyencet, akinek egész hivatása abban áll, hogy gazdája talpát és fenekét nyalogassa s a nőstény yehukat beterelje istállójába; azért aztán urától időnkint holmi szamárkoncot kap jutalmul.”[55]
A másik mű Herbert George (H. G.) Wells Az időgép című regénye.[56] A regénybeli nézőpontkarakter időgépével megérkezik a több ezer évvel későbbi jövőbe. Az emberiség két fajra oszlott: a szép, légies kis eloikra, és a föld alatt élő (szintén apró termetű, de agresszív) morlockokra. Az elpuhult és túlfinomodott eloik képtelenek az önellátásra, őket a morlockok táplálják, akik azonban holdtalan éjszakákon előjönnek föld alatti gépezeteik mellől, és fölfalják az eloikat. Kannibál természetük mellett fénygyűlöletük és külsejük is erősen orkszerű. De gépek iránti érdeklődésük is rokonítja őket Tolkien orkjaival.[57] A főhős a következő módon jellemzi őket:
„Érthető, hogy az a benyomás, amelyet rám tett, tökéletlen; de annyit tudok, hogy piszkos fehér szine s furcsa nagy szürkésvörös szeme volt; fejét és hátát pedig lenszinü szőr borította.”[58]
(…)
„Egy pillanat sem telt bele, már egy csomó kéz kapaszkodott belém, még pedig félreérthetetlenül azzal a szándékkal, hogy visszafelé huzzon. Meggyujtottam a második szál gyufát s elvakult arczukba lobogtattam. El sem képzelhetitek, mily undorító, emberietlen látvány volt, – azok a sápadt, áll nélkül való arczok és azok a nagy, pilla nélküli, piszkos vörös szemek! – amint elvakultan, riadozva rám meredeztek.”[59]
A regény persze nemcsak a negatív karakterek orkszerűsége miatt figyelmünkre méltó, hanem azért is, mert az eloik jellemzése rendkívül emlékeztet a korai Tolkien-életmű (például Az elveszett mesék könyve) tündeábrázolására. Ráadásul mindkét szerző azért „kicsinyíti le” „tündéit”, mert a méretcsökkenés a hanyatlás, a befolyásvesztés jele.
„Egyikük ama gyalogösvényen bukkant elő, mely egyenesen ahhoz a kis tisztáshoz vezetett, a hol gépemmel álltam. Alig négy láb magas apró emberke volt, bibor lepelben, derekán bőrövvel. Szandal vagy koturnus volt a lábán, tisztán nem vehettem ki. Lábaszára térdig csupasz volt s feje födetlen. Csak most vettem észre, mikor ezt megláttam, mily meleg volt a levegő. Szépsége és bája mellett leirhatatlan gyöngesége volt az, ami meglepett. Arczának pirja a sorvadás legszebb nemére emlékeztetett, arra a haldokló szépségre, melyet oly gyakran hallunk emlegetni. … Majd odafordult két társához, akik nyomon követték s beszélni kezdett velük különös, édes hangzású, folyékony nyelven. … Egyet lépett felém, habozott, majd megérintette kezem. Rögtön ráéreztem, hogy puha kis kacsók tapogatják hátamat és vállamat. Meg akartak bizonyosodni arról, hogy valósággal létezem. De mindebben nem volt semmi nyugtalanitó. Ellenkezőleg volt valami ezekben a kedves kis lényekben, ami bizalmat lehelt, – valami bájos kedvesség, szinte gyermeki vidámság. … S ekkor, közelebbről szemlélve vonásaikat, további furcsaságokat vettem észre ezeken a kecses, meisseni porczellánszerű alakokon. Hajuk, a mely egyenletesen göndörödött, éles vonalban végződött nyakukon és arczuk fölött; pehelyszerű nyoma sem volt arczukon a szőrnek, s kicsiny álluk hegybe futott össze. Nagy szemeik szeliden fénylettek.”[60]
Mindkét idézett szerző műve egy ponton megegyezik. Swift és Wells is érzékelteti, hogy saját világaik yehui és morlockjai elrontott emberi lények, akik esetében az emberiségben lakozó kettős – magasrendű és hitvány – természet a külső körülmények és az eleve létező negatív belső adottságok hatására a rosszabbik irányába fejlődött. De van-e lelki rokonság az orkok és az emberek között? Van-e az orkoknak egyáltalán lelkük, lelkiségük? Ezekre a kérdésekre Tolkien mítoszvilágában kereshetjük a választ.
Az orkok keletkezéselméletei Tolkiennél
A Tolkien által megalkotott orkok alapvetően három fő csoportba sorolhatók. Az angol gyermekirodalmi forrásokhoz és a korai tolkieni képzetekhez legközelebb a Köd-hegység goblinjai (koboldjai) és Gundabad orkjai állnak, akik alacsonyabb termetűek és a legkevésbé tűrik el a fényt. Az átlagot és a legnagyobb tömeget képviselik a mordori urukok, akikkel főleg A Gyűrűk Ura III. kötetében találkozunk, illetve valószínűleg hasonló figurák szerepelnek a tolkieni mítoszok korábbi változataiban is. A kevés számú, de elitista harcost képviselik az orkok faján belül a hatalmas és erős, Szarumán által kitenyésztett uruk-haik. És végül említés történik a legapróbb termetű, snagának nevezett rabszolgákról is, akik oly nyápicok, hogy csak nyomkövetésre és íjászkodásra használhatók.[61] Nemcsak magasságukban és külsejükben – természetükben és mentális képességeik tekintetében is mutatkoznak különbségek az orkok között: az uruk-haik agresszív, uralkodó és nagyhangú, ugyanakkor mégis a legnagyobb formátumú fajta (vezérük Uglúk kvalitásait Kornya Zsolt emeli ki tanulmányában),[62] a mordori orkok csalárdak, ravaszak és erőszakosak, a koboldok alattomosak, gyávák: ők a legalantasabbak. Minden orkfajnak eltérő tulajdonságai vannak, és „biogeográfiai” szempontból elkülönült (különböző helyeken található, különböző adottságokhoz alkalmazkodott).[63] Az orkok elkülönítéséhez nemcsak termetük és természetük; elnevezésük is segítséget nyújthat. A nevek olyan eszközökké válnak a nyelveket használó ember számára, amelyek egyének és csoportjaik hatékonyabb kezelését eredményezhetik. Egyfajta „fogantyúként” működnek; lehetővé teszik számunkra, hogy csoportjaikon belül kiválasszunk, megragadjunk, és alaposabban megvizsgáljunk tipikusnak tűnő egyedeket, mert azok szemügyre vétele után jobban megértjük, hogyan működnek, mire képesek az egyént befogadó csoportok. A megfelelő, rövid elnevezések adnak nekünk hatalmat a dolgok felett, és teszik lehetővé, hogy bizonyos tekintetben uralkodjunk felettük, de legalábbis irányíthassuk őket. Tolkien, aki a nyelvek és nevek szakértője, ismerte a névadás előnyeit. A nevek előre jelezhetik, hogy a felbukkanó egyedek vagy közösségek hogyan viselkednek majd, és hogy mi lesz majd szerepük a történetben. Hívhatjuk ezt egyfajta előítéletnek: a megnevezés és tipizálás képessége túlélésünk záloga volt és lesz fajunk történetében.
Az orkok „taxonómiai” elkülönítése tehát többé-kevésbé megnyugtatóan elvégezhető. Keletkezéstörténetük azonban meglehetősen homályos – és ebben nem kis szerepe van alkotójuknak: Tolkien hosszú évtizedek alatt építette meg mitológiáját, amelyet többször is újraírt. Emiatt gyakorta párhuzamos mitológiai történetek, sőt, mitémarendszerek keletkeztek életművében. Ha csak néhány címet idézünk fel, már látható a zavarok forrása: több ponton eltérő teremtéstörténet található, például Az elveszett mesék könyvében, Az elveszett út (The Lost Road), a Befejezetlen regék Númenorról és Középföldéről, A szilmarilok, illetve az ún. Késő-Szilmarillion (Late Silmarillion) lapjain.
A zavar egyik legfőbb oka az, hogy „ellentmondás mutatkozik orkok lelkének isteni eredete és a testi valójuk miatt nekik osztályrészül jutott sors igazságtalansága között.” A mitológia legkorábbi és késői szövegeiben ezért felmerül, hogy az orkok mégsem „lélekkel bíró” teremtmények (például eltorzított tündék), hanem „genetikai eszközökkel” értelmileg „felturbózott” állati lények, lélek nélkül. (Esetleg emberekkel vagy tündékkel való keresztezés útján létrejött kreatúrák, amelyek az értelmi képességeket örökölték, de a lélekhordozás lehetőségét nem.) Az orkokat sújtó kegyetlen büntetések másik magyarázata, hogy – legalábbis egyes orkok – megrontott magasabb rendű szellemi lények elfajzásai, tehát végképp nem érdemelnek kíméletet.
1. Sár-, por-, bestia orkok
A talán legkorábbi (föntebb már érintett) keletkezéselméletre az orkok egyik elnevezése is utal: úvanimók – „földben tenyésztettek”. Az elveszett mesék könyvében Tolkien még határozottan azt állítja, hogy az orkokat Melkor „nyirokból és földből” hozta létre.[64] Peter Jackson filmjében Szarumán is így alkotja meg az uruk-haikat. Másik hasonló magyarázat az orkok születésére, hogy „érző vadállatok” bestiák nemesítésével alkották őket.[65] Nemcsak az orkok, hanem a trollok keletkezéstörténete felveti ezt a lehetőséget.[66] Tolkien a későbbiekben így írt erről:
„Összességében úgy vélem, nem kell azt feltételeznünk, hogy a 'beszéd' képessége mindenképpen az 'értelmes lélek' vagy a fëa birtoklásának jele. Az orkokat (az emberek és a tündék iránti gúnyból) szándékos megrontással/átalakítással formálták vadállatokból ember formájú, vagy legalábbis az emberi formára hajazó alakokká. 'Beszédük' inkább Melkor szavainak 'rögzítése' és szajkózása volt. Még lázadó vagy kritikus megjegyzéseik is – s ezt ő jól tudta róluk. Melkor tanította meg nekik a beszédet, amelynek képességét, amikor tovább tenyésztek, átörökítették, de nem több önállósággal, mint ahogy a kutyák és lovak függnek emberi gazdáiktól. Ez a beszéd nagyrészt üres utánzás volt (mint például a papagájok esetében). A Gyűrűk Urában Szauron azt mondta, hogy kidolgozott nekik [ti. az orkok számára] egy nyelvet.”[67]
Melkor tevékenységét többször is jellemzi Tolkien úgy, hogy „isten majmaként” ügyetlenül és elhamarkodottan másolja a teremtés művét, és balgaságában tönkreteszi, megnyomorítja azt. Azonban a gonosz nem látja be tévedését, és nem bánja meg hibáját, ellentétben a jóvátett vétség példájaként felhozott „kovács valával”, Aulével, aki a törpök faját hívta életre, de amikor rájön, hogy teremtményei nem rendelkeznek lélekkel és önálló akarattal, megbánja tettét, s ezzel elnyeri a teremtő istenség, Ilúvatar bocsánatát.[68] A lélek nélkül megalkotott lények, bár a másodteremtő „kezének és elméjének” teremtményei, talán hordoznak értelmet, de csupán alkotójuk „létével létezhetnek”, akkor mozdulnak, ha gazdájuk „mozdítani gondolja” őket, s ha „gondolata máshol jár, moccanatlanul állnak”, nem menekülve „sem csapásai, sem parancsai” elől. Ez magyarázná, hogy miért tehetetlenek és zavarodottak a sötétség lényei uruk pusztulása után.
2. Tünde orkok
Mivel az akarat és lélek nélküli bábok tömeges legyilkolása nem feltétlenül hősies cselekedet (és mivel Tolkien erőteljesebben kívánta hangsúlyozni az általa kreált univerzumon belüli gonoszság forrásának, Melkor/Morgoth nevű valájának bűnösségét) hamarosan megszületett az orkok megrontott keleti tündékből (Thrall-Ñoldorin – rabszolga noldókból) való kitenyésztésének koncepciója. Ennek lényege úgy foglalható össze, hogy az orkok a Melkor szörnyűséges bányáiban és börtöneiben tömegesen fogva tartott és a végletekig meggyötört, megnyomorított tündék utódaiból keletkeztek.
„Eressea bölcsei mégis úgy tartják, hogy azokat a quendeket, akik még Utumno eleste előtt Melkor kezébe kerültek, börtönbe vetették ott, s lassú kegyetlenséggel megrontották és rabságba törték; így tenyésztette ki Melkor – a tündék iránti irigységből és ocsmány gúnyból – az orkok förtelmes fajtáját, amelyek aztán a tündék legelszántabb ellenségei lettek. Mert az orkok ugyanúgy éltek és szaporodtak, mint Ilúvatar Gyermekei; márpedig Melkor – az Ainulindalë idején, még a Kezdet előtti lázadása óta – nem tudott életet, még élethez hasonlót sem teremteni, mondják a bölcsek. S a szívük legmélyén az orkok gyűlölték a Gazdát, akit félelemben szolgáltak, aki csupán nyomorúságukat teremtette. Ez volt Melkor legsötétebb cselekedete, s az Ilúvatar számára a leggyűlöletesebb.” [69]
Ezt a koncepciót igazolta volna az a tény, hogy alkotójuk gondossága miatt Arda legtöbb lényének (beleértve a valákat is) nagyjából tisztában vagyunk az életidejével, tudjuk például, hogy az ainuk és a tündék kvázi örökéletűek, a törpök számára évszázadok, a hobbitok számára pedig mintegy másfél száz év adatik meg a földi világban, sehol sem hangzik el egyértelműen, meddig élne egy ork, ha idejekorán nem halna erőszakos halált. Az orkok eszerint tehát élhetnének akár örökké is, ha békében maradnának sötét üregeikben, és nem törnének a fény világában élő lények elpusztítására és felfalására.
3. Ember orkok
A Teremtő által eredetileg elképzelt tökéletes világ tökéletes lényeiként ábrázolt tündék orkká nyomorításának gondolata azonban egy idő után „kényelmetlennek” bizonyult Tolkien számára. Számos olyan kérdést vetett föl, amelyre nagyon nehéz volt megnyugtató válaszokat találni. A legelső ezek közül az volt, hogy mi történjék a legyilkolt orkok lelkével. Mint azt például A szilmarilokból is tudjuk, a tündék erőszakos halállal elpusztíthatók, ám lelkük halhatatlan és Ardához, a földhöz kötődik. Ha egy tünde meghal, lelke Mandos barlangjaiba kerül, ahonnan, ha kívánja, tudatát megőrizve visszatérhet az élők világába. De hová lettek a legyőzött orkok lelkei? Csak a halandó ember az, akinek lelke eltűnik Éä – a teremtett világ – színtereiről. Ezért aztán a mitológia későbbi szakaszaiban megszületett a megrontott emberekből kitenyésztett orkok gondolata. A Befejezetlen regék Númenorról és Középföldéről, valamint A Gyűrűk Ura lapjain is megjelent ennek a mítoszváltozatnak megfelelő történetelem: többek között az ork emberek és az uruk-haik szerepeltetésében, akiket előbb Morgoth, majd Szauron, legvégül pedig Szarumán hozott volna létre. Az itt következő kis idézet egy nagyon is emberi attitűdre utal: ha az orkokat emberekből hozták létre, azt csakis a többi nép számára kevésbé kellemes külsejű közösség tagjaiból tehették.
„Voltak néhányan, akik kevésbé ismerték őket [ti. a drúadanokat], s azt állították, hogy Morgoth csakis ebből a fajból tenyészthette ki az orkokat. Ezeknek így válaszoltak az eldák: »Morgoth kétségkívül különböző embernépekből tenyésztette ki az orkokat, hisz ő maga élő dolgot nemigen teremthetett; ám a drúadanok bizonnyal megmenekültek a Homálytól, hisz nevetésük oly távol áll az orkok röhögésétől, mint Aman fénye Angband sötétségétől.« Ennek ellenére nem kizárt, hogy fennáll köztük valamilyen távoli rokonság, amely magyarázatot nyújtana kölcsönös gyűlöletükre: az orkok és a drûgok ugyanis mindkét részről árulónak tartották egymást.” [70]
Az orkok és emberek hibridizációjának kérdését Szilszakáll is fölveti A Gyűrűk Urában, amikor Pippinnek és Trufának beszámol Szarumán mesterkedéseiről.
„Szarumán mágus – felelte Szilszakáll. – Ennél többet nem mondhatok. (…) Azt hiszem, most már értem, mindig is mire törekedett. Összeesküvést sző, hogy övé legyen a hatalom. … És most már világos, hogy sötét áruló. Ocsmány népekkel, orkokkal szűrte össze a levet. Brh, hmm! S ami még annál is rosszabb: művelt velük valamit; valami veszedelmes dolgot. Mert ezek a vasudvardiak inkább a gonosz emberekhez hasonlítanak. A Nagy Sötétségből támadt gonosz jószágoknak az a jellemzőjük, hogy nem bírják a napot; de Szarumán orkjai, ha gyűlölik is, elviselik. Kíváncsi lennék, mit művelt velük? Vajon emberek-e, akiket tönkretett, vagy az orkvért embervérrel vegyítette? Ez, ha így van, sötét gonoszság!” [71]
4. Tünde-ember hibrid orkok
Ám az orkok halhatatlan lényekből való kitenyésztettségének gondolata azért nem halványult el teljesen Tolkien elméjében. Volt egy olyan kései koncepció is, amely szerint az orkok megrontott tündék és emberek keverékéből születtek volna. Ekkor új rögzítési forma tűnik fel a jegyzetekben: a korábbi orc helyett az ork névmegjelölés. Christopher Tolkien szerint ez a megváltozott írásmód is az új koncepcióra utalna. A koncepciót igazolná, hogy bár az orkok halandó, és a betegségeknek alávetett, rendkívül szapora lények, akiknek haláluk után nyom nélkül eltűnik a lelkük Arda tereiről, de nagyon hosszú ideig élnek – erre több jel is van a mítoszváltozatokban.
„Mivel Melkor nem tudott önálló fajokat ’teremteni’, de roppant hatékony volt azok megrontásában és eltorzításában, akik a hatalmába kerültek, valószínű, hogy ezek az orkok vegyes származásúak voltak. Legtöbbjük nyilvánvalóan (biológiai értelemben is) a tündék (és valószínűleg később emberek) megnyomorítása által keletkezett. De mindig voltak közöttük olyan megrontott kisebb szellemek (Melkor különleges szolgái kémei és vezérei) akik hasonló testi alakokat vettek fel. (Ezek rémisztő és démoni karakterekként mutatkoztak.)”[72]
5. Maia orkok
Az orkként testet öltő bukott maiák (alacsonyabb rangú szellemi lények) gondolata a Morgoth gyűrűje című poszthumusz kötetben több helyen is föllelhető. A History of Middle-earth-sorozatban, különösen annak Morgoth's Ring című részének Myths Transformed című fejezetében találhatunk utalásokat arra, hogy az orkok (goblinok) néhány vezére, mint az első korszakban Boldog (Bolg) valamint A hobbitban is felbukkanó Nagy Kobold, illetve az ork-törp háborúkban fontos szerepet játszó Azog valójában bukott maiák voltak, akik ork alakot öltöttek. Ezt az is igazolja, hogy a végleges (vagy kvázi végleges) szövegváltozatokban rendre feltűntek az eltelt évszázadok ellenére újra és újra előbukkanó ork vezérek, akik látszólag nem voltak halandóak, mindenesetre életidejük sokszorosan meghaladja az emberekét.
„Boldog, például, egy név, amely sokszor előfordul a háború meséiben. De lehetséges, hogy a Boldog nem egy személyes név, sem cím, vagy egy teremtményfajta megnevezése: ő az az ork formát öltött maia, aki csak épp hogy kevésbé félelmetesebb, mint a Balrogok.”[73]
Az orkká változott maiák összekapcsolják személyükben az összes ork teremtéskoncepciót: ők azok, akik elragadják és tönkreteszik a tündéket, majd ők azok is, akik az embereket letérítik a fény felé vezető útról. Mi lenne kedvesebb Morgoth számára, mint az, hogy Ilúvatar gyermekeinek segítségével pusztítsa el és rontsa meg Ilúvatar gyermekeit?
„Ám ismert, hogy Melkor tudott a quendekről, mielőtt a valák elkezdték ellene a háborút, és Középfölde tündéinek örömét már régóta félelem árnyékolta be. Rettenetes formájú lények kezdték kísérteni lakóhelyük határait, és néhányan a népükből [ti. a tündék népéből] eltűntek a sötétségben, és többé senki sem hallott róluk. Számos ilyen dolog káprázat és fantom lehetett csupán; de néhány esetben kétségkívül Melkor szolgái vették fel (ezeket) a formákat, kigúnyolva és lealacsonyítva [Ilúvatar] gyermekeinek alakját. Melkornak nagy számban álltak maiák a szolgálatában, akiknek, ahogy mesterüknek, hatalmukban állt kézzelfogható testet ölteni Ardán.”[74]
De hogyan vált egy tündöklő maia ocsmány orkká? Mi lehetett az indíttatása? Csak a lelkesedés csábítója iránt? Ez túl nagy áldozatnak tűnik a leglobogóbb szolgaiság vagy hűség szemszögéből is. Talán Tolkien keresztény lelkületében kereshetjük a választ. Az ork testet öltött égi szellemekben ugyanaz a kibékíthetetlen, irracionális gyűlölet égett, mint a démonná torzult angyali lényekben: a teremtés iránti mérhetetlen ellenszenvük végül elragadja fényüket, és nemcsak lelkileg, hanem fizikailag is elnyomorította őket.
„Lehetett-e valamennyire is valószínű vagy lehetséges, hogy akár a maiák legkisebbje orkká váljon? Igen: mind Ardán, mind pedig azon kívül, Utumno bukása előtt. Melkor sok szellemet rontott meg: némelyik hatalmas volt, akár Szauron, némelyek kevésbé, mint a balrogok. A legkevesebben azok voltak, akik primitív (ám annál erősebb és veszélyesebb) orkokká lettek; de amikor testet öltöttek (mint ahogy például Melian is) egyre inkább a földi élethez kötődtek, és képtelenné váltak a szellemállapothoz való visszatérésre (beleértve a démon formát is), mindaddig, míg a halál (elpusztításuk), meg nem szabadította őket, és hatalmukat el nem veszítették. Ha ezután visszatérnek, természetesen, akár Szauron, ’átkozottak’, azaz mindörökké tehetetlenek, láthatatlanok lettek volna: továbbra is gyűlölködők, de mind kevésbé képesek a fizikai megjelenésre (nemde nagyon is nyomorult állapot egy halott ork számára, ha kísértet lesz belőle?).”[75]
Vizsgálódásaink végére értünk. Innen visszanézve az ork több és félelmesebb, mint egyszerű hordalény, küszöblény, föláldozható ágyútöltelék. Ő a Gonosz eszköze, szolgája, s ha nem is eredetében, de lényegében kreatúrája. Sokféle ork van, ahogy sokfélék általában a teremtés művei. Alakjuk kettős: a teremtés elpusztításának vágya hozza létre őket, de megszületésükkel maga a teremtés – és az olvasó – gazdagodik.
„Ekkor llúvatar így szólt: 'Hatalmasak az ainuk, s közülük is a leghatalmasabb Melkor; ám hogy megtudja, s megtudják mind az ainuk, hogy én vagyok llúvatar, amit daloltatok, azt megmutatom nektek, hogy lássátok, mit cselekedtetek. És te, Melkor, látni fogod, hogy nem játszhatsz egyetlen olyan dallamot sem, amelynek ne bennem volna a végső forrása, s hogy ellenemre senki sem változtathatja meg a muzsikát. Mert aki ezt próbálja, csupán eszköz lesz a kezemben, hogy olyan, még csodálatosabb dolgokat teremtsek, amilyenekre ő nem is gondolt.' ”[76]
Tolkien gyermekkori kódbetűi
Pictures by J.R.R. Tolkien. Text by Christopher Tolkien. George Allen & Unwin, [s. l.], 1979.
(forrás: https://www.slideshare.net/leonardorosati1675/pictures-by-jrr-tolkien, 2017. 06. 18.)
A goblin abc
Forrás: http://www.babelstone.co.uk/Blog/Images/GoblinAlphabet.jpg (2017.06.18.)
[1] „The origin of the orcs is a matter of debate. Some have called them the Melkorohíni, the Children of Melkor; but the wiser say: the slaves of Melkor, but not his children; for Melkor had no children.” Tolkien (1993) Myths transformed. 416. p.
[2] Fan fiction, más néven rajongói regény. A magyar fordítás nem teljesen pontos, mivel a rajongók elszántsága nem mindig elég egy regény méretű írás létrehozásához. Ámbár születnek az eredetinél nagyobb terjedelmű alkotások is. Ezek a ~ -ök változatos minőségű szövegek, amelyek a rajongó által kedvelt fantázia-karakterekkel folytatják, esetleg újraírják az alapul vett történeteket. A valamikor nagyon lesajnált és komolytalannak tartott műfaj manapság egyre jobban fölértékelődik. Az érdeklődő több ilyen témájú honlapon is találhat ~ típusú írásokat, a legnagyobb magyar nyelvű oldal itt található: https://www.fanfic.hu/merengo/
[3] Campbell (2004) 71–72. p.; 88. p.; Vogler (2007) 49–52. p.
[4] Campbell (2004) 51. p.
[5] Vogler (2007) 49. p.
[6] Vogler (2007) 51. p.
[7] A küszöbőrök majomszerű vonásai persze már korábbi fantázia-történetekben is előfordulnak, pédául Lyman Frank Baum Oz-történeteinek szárnyas majmai esetében. (The Wonderful Wizard of Oz. Az első kiadás: 1900)
[8] „…A kisebbik ork ész nélkül menekült a toronyból. Mögötte Sagrat; hosszú karja, ahogy görnyedten futott, a földig ért. De az egyik bénán csüngött alá, s láthatólag vérzett; a másikkal nagy fekete batyut szorított a hóna alá. Samu az ajtó mögül, a vörös fényben, egy pillanatra meglátta gonosz arcát; csupa karmolás volt, mintha karmok szántották volna végig, s vértől maszatos; kiálló agyaráról csöpögött a nyál; vicsorgott, mint a vadállat. (…) S ahogy Sagrat áthajolt a mellvéden, háttal a toronytetőnek, Samu döbbenten látta, hogy megmozdul az egyik hulla. Odébb kúszik. Kinyújtotta a karmait, és elkapja a batyut. Támolyogva föláll. Másik kezében kurta, törött nyelű, széles fejű lándzsát tart. Fölemeli, döfésre készen. De épp mikor döfne, fölszisszen a fájdalomtól vagy a gyűlölettől, Sagrat meg mint a kígyó tér ki a döfés elől, megpördül, s kését az ellensége torkába döfi.
– Most megkaptad, Gorbag! – kiáltja. – Most már eléggé meghaltál, mi? Nohát, akkor fejezzük is be! – Odaugrott az elzuhant holttesthez, dühében tiporta, taposta, s le-lehajolt, hogy döfködje, hasogassa. Végre megelégelte, fölszegte a fejét, s iszonyú, gurgulázó diadalordítást hallatott. Aztán lenyalta a kését, foga közé szorította, fölkapta a batyut, s óvatos léptekkel elindult a lépcső közelebb lévő ajtajához.” LotR 2002 III. 217–218. p.
Tolkien, J. R. R. (2002): A Gyűrűk Ura. I–III. Európa, Budapest – művére LotR 2002 formában hivatkozunk, kiegészítve azt a kötetszámmal és az oldalszámmal.
[9] Lásd pédául: LotR 2002 II. 57. p. „Uglúk elkiáltotta magát, s jó néhány magafajta ork rohant oda hozzá. Majd hirtelen, egyetlen figyelmeztető szó nélkül előreszökkent, s két villámgyors kardcsapással levágta a szembenállók közül kettőnek a fejét. … Uglúk követői … széles pengéjű kardjaikkal egy másik orkot kaszaboltak össze. A sárgakarmú őrt.”
[10] „Mi a Bölcs Szarumán, a Fehér Kéz szolgái vagyunk; ez a kéz táplál minket emberhússal. (…) De mi harcosok vagyunk. S majd jól belakunk lóhússal, vagy még annál is jobbal.” LotR II. 2002. 57. p. 62. p.
[11] „– Megfőzni a nyulakat! – nyöszörgött kétségbeesetten Gollam. – Elrontani a gyönyörű húszt, amit Szméagol nekik adott, szegény, éhesz Szméagol. Minek? Osztoba hobbit! Kicik, gyenge a húszuk, jók. …
– Hallod-e! – kiáltotta Samu. – Ki-ki a maga módján. Neked a torkodon akad a mi kenyerünk, nekem a torkomon akad a nyers hús. … Menj, fogj másikat, és edd meg nyersen, ha akarod – de magadban, hogy ne is lássalak!” LotR 2002 II. 324. p.
[12] Melkor nevében a héber „Melchior” is benne rejtőzik, ami annyit tesz: „a fény királya”. A nyelvi pedantériájáról és a szimbólumok szeretetéről is nevezetes Tolkien gyakran választ olyan neveket karaktereinek, eseményeinek vagy helyszíneinek, amelyek az „ismertség” érzetét keltik az olvasóban, illetve párhuzamot lehet vonni más mitológiák szereplőivel. A keresztény teológiai felfogás a Sátánt – többek között – a Hajnalcsillag istenségével, Luciferrel azonosítja. Több bibliai hely is van, ahol a gonosz bukását csillaghulláshoz hasonlítják.
„Miként estél alá az égről fényes csillag, hajnal fia!? (Lucifer: Fényhordó, hajnalcsillag*) Levágattál a földre, a ki népeken tapostál! Holott te ezt mondád szívedben: Az égbe megyek fel, az Isten csillagai fölé helyezem ülőszékemet, és lakom a gyülekezet hegyén messze északon. Felibök hágok a magas felhőknek, és hasonló leszek a Magasságoshoz.” (Ézs 14:12–14)
„Édenben, Isten kertjében voltál; rakva valál mindenféle drágakövekkel: karniollal, topázzal és jáspissal, társiskővel és onixxal, berillussal, zafirral, gránáttal és smaragddal; [és] karikáid** mesterkézzel és mélyedéseid aranyból készültek ama napon, melyen teremtetél. Valál felkent oltalmazó Kérub; és [úgy] állattalak téged, hogy Isten szent hegyén valál, tüzes kövek közt jártál. Feddhetetlen valál útaidban attól a naptól fogva, melyen teremtetél, míg gonoszság nem találtaték benned. Kereskedésed bősége miatt belsőd erőszakossággal telt meg és vétkezél; azért levetélek téged az Isten hegyéről, és elvesztélek, te oltalmazó Kérub, a tüzes kövek közül. Szíved felfuvalkodott szépséged miatt; megrontottad bölcsességedet fényességedben; a földre vetettelek királyok előtt, adtalak szemök gyönyörűségére. Vétkeid sokaságával kereskedésed hamisságában megfertéztetted szent helyeidet; azért tüzet hoztam ki belsődből, ez emésztett meg téged; és tevélek hamuvá a földön mindenek láttára, a kik reád néznek. Mindnyájan, a kik ismertek a népek közt, elborzadnak miattad; rémségessé lettél, s többé örökké nem leszel!” (Ezékiel 28:13–19)
Ismert egy pszeudográf irat, melyet ugyan nem kanonizáltak, de a korai középkori gondolkodás ismerte, és hatással volt rá. Az angyalok lázadásának és a lázadó angyalok büntetésének pazar és csodálatos leírása: Énoch könyve. Feltehetően maga Tolkien is ismerhette, hiszen a kora középkori irodalom szakértője volt. Hamvas (1945)
* Betoldás: GLP – FM.
** Kiemelés: GLP – FM. A régi, angol (King James Bible) bibliafordításban is hasonló értelemben szerepel. „Thou hast been in Eden the garden of God; every precious stone was thy covering, the sardius, topaz, and the diamond, the beryl, the onyx, and the jasper, the sapphire, the emerald, and the carbuncle, and gold: the workmanship of thy tabrets and of thy pipes was prepared in thee in the day that thou wast created.”
[13] „There must have been female orc. But in storie sthat seldom if eversee the Orcs except as soldiers of armie sin the service of the evil lords we naturally would not learn much about their lives. Not much was known.” Ez a levél nem jelent meg a Letters Of J. R. R. Tolkien című kötetben, létezéséről egy aukciós katalógus leírása nyomán tudunk. (Sotheby's Literature and Illustration including the Library of Neville L. Fawkes, CBE 11–12 July 2002). Ennek 372. és 373. található az a levél, amelyet Tolkien a fent nevezett hölgy Stephen nevű fia kérdéseire válaszul írt. A levélről és tartalmáról részletesebben itt: http://tolkiengateway.net/wiki/Sotheby%27s_Literature_and_Illustration_11-12_July_2002 és itt: http://tolkiengateway.net/wiki/Letter_to_Mrs_Munby (2017. 05. 12.)
[14] Néhány poszt-tolkiniánus szerző és mű:
Stan Nicholls Orcs sorozata (Például Orcs: Badblood – magyar fordítása nincs); Terry Prachett Discworld sorozata (Magyarul: Korongvilág); Markus Heitz Die Zwerge sorozata (Törpök – magyarul még nem jelent meg) stb.
Szerepjátékok, számítógépes játékok:
Warcraft honlapok: http://eu.blizzard.com/en-gb/games/legacy/; http://eu.blizzard.com/en-gb/games/war3/; http://www.wowwiki.com/Lore
Warcraft könyvek: Aylott, Christopher – Bush, Zach – Grub, Jeff – Johnson, Like – Johnson, Seth – Lafferty, Mur – Netcher, Gren: Warcraft Roleplaying Game. Canada, Sword and Sorcery, 2003.
Dungeons & Dragons Játékosok Könyvei: http://dnd.wizards.com/products/fiction/novels
[15] Ez persze nem minden fantáziavilágra igaz. A Warcraft nőstény orkjai kifejezetten egyediek és fontos szerepet játszanak némely történetben (némelyikük már-már tetszetős), a Warhammer-univerzum orkjai nemtelenek, spórákkal szaporodnak. Lásd például: http://warhammerfantasy.wikia.com/wiki/Greenskins (2017.05.12.)
[16] A Tolkien utáni orkokról lásd még Tyellas tanulmányát: Tyellas [2004?] 10–12. p.
[17] Carpenter (2001) 118. p.
[18] Lásd például: 163. levél, To W. H. Auden. Letters Of J. R. R. Tolkien (Carpenter – Tolkien, 1981 227–228. p.). A levél a weben: http://www.tolkienestate.com/en/writing/letters/letter-163-to-wh-auden.html (2017. 10. 31.)
[19] Tolkien (2006) 291–324. p.
[20] Tolkien (2006) 183. p. „a nyelvek a mitológia betegségei”.
A másodteremtésről lásd még : The Letters of Tolkien, 153. To Peter Hastings (Carpenter – Tolkien, 1981 187. p.) A levél a weben: http://tolkiengateway.net/wiki/Letter_153
[21] Erről bővebben lásd: Wardaugh (1995) 192–195. p.
[22] A Göncz Árpád (de talán már Réz Ádám) által „nyugorinak” fordított „westron”. Tolkien a következőket írja róla:
„A nyelv, amit ebben a történetben használtak, az a Nyugori, vagy a „Közös Beszéd”, amit a Harmadik Korban a Nyugatiak beszéltek Középföldén. Abban a korban ez volt csaknem valamennyi embernek az anyanyelve (leszámítva az Eldákat), akik Arnor és Gondor régi királyságainak határain belül éltek, amelyek Umbar partjaitól terjedtek észak felé a Forocheli Öbölig, illetve a belső földek felé egészen a Ködös Hegyekig és az EphelDúathig.” LotR 2002 III. F függelék 520–521. p.
A kérdést bővebben is kifejti Alcarcalimo, itt: https://www.tolkien.hu/index.php/kozepfolde/item/988-westron-a-nyugori-nyelv (2017. 05. 10.)
[23] Az ork nyelvekről lásd még Melian tanulmányát – https://www.tolkien.hu/index.php/kozepfolde/item/1259-az-ork-nyelv-es-a-fekete-beszed (2017. 05. 10.)
[24] Tolkien (2016)
[25] Tolkien (2016) 47. p. E levél zárlatában megjelenik egy Jegesmedve által „arktiszi” nyelven megfogalmazott mondat is: „Mára mesta an ni vélatyeento, yaratonea.” (Viszlát a következő találkozásig, ami lehetőleg hamar lesz.) Ez a mondat Paul Strack szerint jó példa a korai quenya nyelv állapotára. Strack, Paul: Early Quenya Phrases, In: Eldamo – An Elvish Lexicon [on-line] http://eldamo.org/content/words/word-29760947 05.html (2017. 06. 12.)
[26] A Levelek és A hobbit kapcsolatáról részletesebben Kris Swank (2013) írt a tanulmányában.
[27] Tolkien (2016) 81–87. p.
[28] Tolkien (2016), 95. p.
[29] Tolkien (2016) 129. p.
[30] Annyi megállapítható, hogy Tolkien az orkokat és a goblinokat már mitológiája egyik legkorábbi írott formájában, az 1916-ban elkezdett az Elveszett mesék könyvében ezeken a neveken említi. (Lásd például Tolkien, 2011) A kötet bevezetőjében a szerkesztő, Christopher Tolkien pontosan kronologizál: a munkálatokat 1916 és 1926 – A szilmarilok első vázlatának elkészülte közé helyezi.) Azt nem sikerült kideríteni, hogy az orkok pontosan melyik évben jelentek meg a formálódó mitológiában, de az valószínűsíthető, hogy 1920 előtt nem. Az orkok első megjelenése az Elveszett mesék könyvében található Tinúviel meséjében. (Tolkien, 2011 286–361. p. Egészen pontosan a 298–299. p.
„…még ezeknél is szörnyebbek voltak a koboldok s orkok vándor bandái – Melko hitvány kreatúrái voltak ők, ocsmányak, gonosz művét teljesítették be, amerre jártak, hörgő, vérszomjas vad rémek, állatokat és embereket és tündéket vadásztak, s vitték őket Melkónak, uruknak.”)
Az elveszett mesék könyvében először a Gondolin bukásáról írott részben találtam az orkok eredetéről szóló leírást. Itt említi az orkok és a noldók keresztezését, mivel az orkok lélektelenek, földből tenyészettek.
„…némely noldókat Melko gonosszá formált, s bekeverte őket orkjai közé, mert eme fajt Melko a maga föld alatti hőjén s nyálkás nyirkán keresztül alakította. Az orkok szíve durva gránit volt, testük torz, arcuk ocsmány és mosolytalan, nevetésük viszont mint a fémzörej, és semmi sem okozott nekik nagyobb örömöt, mint mikor Melko leggonoszabb céljait szolgálták. A legnagyobb gyűlölet élt bennük a noldók iránt, akik így nevezték őket: glamhothok, vagy az irtózatos gyűlölet népe.” (Tolkien, 2011. 464–465. p.)
Még részletesebb etimológiai okfejtéseket találunk a Tolkien (2011) Függelékében, például 685 p. (Glamhoth szócikk), illetve a 794. p. (Ork szócikk)
[31] „…Þanon untydras ealle onwocon, / eotenas ond ylfe ond orcneas” (119. sor „pokolbéli kísértő árnyak” – orcnéas (Tolkien, J. R. R.: Beowulf, Fordítás és kommentár, Európa, Bp. 2013. 159. p.) A szövegrész magyarul:
(102.) „Grendelnek hívták a gonosz szellemet,
hírhedt határjárót, mocsarak mesterét,
lápvár lakóját; a rémek földjét
105. vigyázta soká a végzet verte,
mióta Teremtőnk kizárta kegyéből
Káint s rút sarjait, a rémek fajzatát,
hogy sújtsa Ábel átkozott gyilkosát.
Nem örült az soká őrjöngő tettének,
110. mert messzi száműzte szent Urunk fajtánktól.
Tőle született a sok szörny-szerzet,
óriás, orv lidérc, hulla, ki jön s kísért,
hegy-nagy gigászok, kik hosszan harcoltak
Istennel, s busásan bűnhődtek érte.”
*A barow-wights-ok alakja a későbbiekben egyébként a buckamanókkal tér vissza az életműbe. LotR 2002 I. 201. p.
[32] 144 To Naomi Mitchison, In: Carpenter – Tolkien (1981) 193–197. p.
[33] „Orcs (the word is as far as I am concerned actually derived from Old English orc 'demon', but only because of its phonetic suitability) are nowhere clearly stated to be of any particular origin. But since they are servants of the Dark Power, and later of Sauron, neither of whom could, or would, produce living things, they must be 'corruptions'. They are not based on direct experience of mine; but owe, I suppose, a good deal to the goblin tradition (goblin is used as a translation in The Hobbit, here orc only occurs once, I think), especially as it appears in George MacDonald, except for the soft feet which I never believed in. The name has the form orch (például yrch) in Sindarin and uruk in the Black Speech.” (144 To Naomi Mitchison, Carpenter – Tolkien, 1981 195. p.)
[34] Megjegyzi, hogy „emlékezete szerint” A hobbitban végig a „goblin” elnevezés szerepel, az „ork” mindössze egyszer fordul elő.
[35] A szóban forgó forrásmű George MacDonald: A hercegnő és a kobold (The Princess and the Goblin, 1872) című meseregénye. Ennek 8. fejezetében két goblin, apa és fia beszélget arról, hogy népük legfőbb gyengesége a lábaikban rejlik (bár a koponyájuk, például oly erős, hogy a harcban nem szorulnak sisakra, mint az emberek). Lásd: Macdolnald 29–30. p. (2017. 06. 12.) Gyenge vagy nem gyenge: azért az orkok rövid karikalábait Tolkien mester is gyakran emlegeti.
[36] „Rugby is the sport of barbarians.” Bővebben lásd: Tolkien despised rugby... – topic In: The Lord of the Rings Fanatic Plaza [on-line] http://www.lotrplaza.com/archives/index.php?Archive=First%20Age&TID=81719 (2017. 06. 15.)
[37] …amelynek „Walrus” (rozmár) szócikkét – mintegy 57 másik mellett – Tolkien írta. A tolkieni életmű és az OED Oxford English Dictionaryben végzett munkásság kapcsolatairól lásd még: Gilliver, Peter: J. R. R. Tolkien and the OED című cikkét. In: OED Oxford English Dictionary, The definity record of the English language [on-line] http://public.oed.com/history-of-the-oed/newsletter-archive/jrr-tolkien-and-the-oed/ (2015. 02. 04.) Itt láthatóak a Mester eredeti kéziratai is az általa gondozott szócikkekhez. Tolkien és az OED kapcsolatának vizsgálatához hasznos lehet még: Oxford English Dictionary – szócikk, in: Tolkien Gateway [on-line] http://tolkiengateway.net/wiki/Oxford_English_Dictionary (2017. 06. 24.)
[38] Kiemelés GLP – FM. A „démon” jelentésmező véleményünk szerint igen fontos a későbbi értelmezés szempontjából.
[39] Orc [szócikk]. In: Oxford English Dictionary
[40] Wright (1873) 63. p.
„Orcus was the name for Pluto, the god of the infernal regions, hence we can easily understand the explanation of hel-deofol. Orc, in Anglo-Saxon, like thyrs, means a spectre, or goblin.”
[41] Orc [szócikk]. In: Cambridge English Dictionary
[42] A szövegben található kifejezésről Symons is említést tesz. Symons (1888) 25–26. p.
[43] Az egyik mese eredeti címe: Locunto dell'uerco (Az ork meséje) – magyarul: A kókár bökötör meséje; lásd: Basile (2010)
Az ork leírása:
„Mélynövésű, s olyan sovány, mint a seprőnyél, a feje egy úritökhöz hasonló, a homlokán megannyi dudor és kelés, a két szemöldöke összenőve, a szeme kancsal, az orra lapos, s az orrlyukai, mint két szennyvízcsatorna, a szája túltett egy malomkövön, és a két agyar, ami előtört belőle, a kislábujja körmét karcolta, a melle szőrös, a karja csörlő, a lábai ott himbálództak a kénköves semmiségben, a talpát pedig mintha egy gúnártól kölcsönözte volna, egyszóval ördögnek tűnt az, rossz szellemnek, ágrólszakadt csúfságos lidércnek, akitől még Orlando is elborzadt volna, s egy Szkanderbég vagy egy díjbirkózó nemkülönben.”
[44] A mesét lásd, például: Ortutay – T. Aszódy (1983) 255–258. p.
Carpentertől, Tolkien életrajzírójától tudjuk, hogy szerzőnk 1911 nyarán egy jutalomüdülésen vett részt, amelynek során eljutott a svájci Alpokba. Itt vásárolt egy Der Berggeist (A Hegyi Szellem) című képeslapot, amin egy piros köpenyes öregember látható egy szelíd őzzel. Az illusztrátor egy bizonyos J. Madlener volt. Tolkien „gondosan megőrizte ezt a képeslapot, és sok évvel később ráírta a borítékra, amelyikben őrizte: 'Gandalf eredetije'.” (Bővebben lásd: Carpenter, 2001. 52. p.) A hobbit és a LotR mágusa e tekintetben „megkettőződött”, hisz Gandalf nem sok érdeklődést mutat a természetvédelem iránt, annál inkább rendtársa, a Barna Radagast. Mindenesetre érdekes, hogy Gandalf és Radagast tulajdonképpen ork származásúak.
[45] Adam. The First Daie Of The Second Week, In: Du Bartas 262. p.
Az idézett rész a halál jellemzése: „Insatiate Orque, that euen at one repast, / Almost all creatures in the World would waste.” (Telhetetlen ork, csak egyetlen étkezésével is a világ majd minden élőlénye veszendőbe menne.)
[46] Spenser, Edmund: The Faerie Queene. Book II. The Legend of Sir Guyon, Canto XII http://www.bartleby.com/153/55.html
[47] „O Mervin, Mervin, (quoth he) thou mighty Son of the munificent Oger, who atone stroke did stpare away three heads from off the shoulders of an Orke begotten by an Incubus!” Holland, Samuel (1656): Don Zara del Fogo a mock-romance. Written originally in the Brittish tongue, and made English by a person of much honor, Basilius Musophilus; with a marginall comment, expounding the hard things of the history. 6. p. [on-line] http://quod.lib.umich.edu/e/eebo/A44169.0001.001/1:3.1?rgn=div2;view=fulltext (2015. 04. 23.)
[48] Blake, William (1794): The Book of Urizen. Chap VII. [on-line] https://en.wikisource.org/wiki/The_Book_of_Urizen (2017. 10. 14.)
Az orkok hátteréről lásd még: Colbert (2002) 103–107 p.)
[49] A bukott angyalok és a teremtés megrontásának kérdésköréről Tolkien is nyilatkozik. Lásd például: Tolkien (1993) 270. p. Itt azt is határozottan kijelenti szerzőnk, hogy határozott különbségek vannak a keresztény mitológia és az általa kreált mítosz világában a lázadás és megrontás indítóokai tekintetében. A keresztény mitológiában a romlás oka az angyalok lázadásában keresendő, és abban, hogy a Sátán behozta a bűnt a teremtésbe; Éä világában a romlás Melkor azon vágyában gyökerezik, hogy szeretné birtokolni a teljes teremtőerőt, amely Ilúvatarnál van, ezért kerülnek be disszonáns és romlott elemek a teremtésbe még annak kezdete előtt, az ainuk éneke idején.
[50] Augustinus, 2003. 13–42. p.
[51] Ua. 16–17. p.
[52] Ua. 21–23. p.
[53] Swift [1726] (2015) – Az angol besorolás szerint „szatirikus fantázia” – satyre, fantasy.
[54] Swift, Jonathan (1914): Gulliver utazásai. (ford.: Karinthy Frigyes). Révai, Budapest. 115. p. (Az elektronikus változat: http://mek.oszk.hu/08300/08351/08351.htm)
[55] Ua. 136. p.
[56] Wells (1895)
[57] Vö: Tolkien leírásával: „Az árnyak közt nagy, lapos kövön ott ült egy óriási manó, hatalmas fejjel, körülötte felfegyverzett manók álltak, harci bárdokkal és az általuk használt hajlított kardokkal. Mármost a manók gonoszak, kegyetlenek és megátalkodott szívűek. Szép dolgokat nem készítenek, de sok olyat sem, ami hasznos. Alagutat vájni, aknát fúrni csakugyan tudnak, mint akár a legrátermettebb törpék, ha rászánják magukat, ámbár rendszerint rendetlenek és mocskosak. Kalapácsot, baltát, kardot, tőrt, csákányt, fogót meg kínzóeszközöket igen jól készítenek vagy készíttetnek terveik szerint, olyan foglyaikkal vagy rabszolgáikkal, akiknek addig kell dolgozniuk, míg csak meg nem halnak a levegő és fény hiányában. Eléggé valószínű, hogy azoknak a gépeknek, amelyek azóta felbolygatták a világot, egy részét ők fedezték fel, kiváltképpen azokat a szellemes elgondolásokat, amelyek alkalmasak nagy tömegű ember egyidejű elpusztítására, mert kerekek meg gépezetek és robbantások mindig gyönyörűségükre szolgáltak, hasonlóképpen az is, ha kevés kézi erőt kellett alkalmazniuk; de ama távoli napokban és vad vidékeken a haladás (mint közkeletűen nevezik) még nem jutott oly messzire.” Tolkien (2001) 65. p.
A Szobotka-féle fordításban a szörnyeket a „goblin” magyar megfelelőjeként „manó”, illetve „kobold” néven emlegetik (Az újabb – Gy. Horváth László, N. Kiss Zsuzsa által fordított, és A hobbit címen megjelentetett [a Magyar Tolkien Társaság által gondozott] változatban már következetesen a goblin, illetve az ork név szerepel, mivel a Társaság egységesíteni kívánja a magyar Tolkien-nyelvhasználatot.)
[58] Wells (1900) 31. p.
[59] Ua. 36. p.
[60] Ua. 16–18. p.
[61] A Ködhegység goblinjai (A hobbit, például 69. p.), Mória orkjai (LotR 2002 I. 435–444 p.), Vasudvard uruk-hai orkjai (LotR 2002 II. 53–70 p.) valamint a mordori orkok (itt szó esik Minas Morgul orkjairól is, de ezek lényegileg nem különböznek mordori rokonaiktól. LotR 2002 III. 205–229. p.
[62] „Uglúk. Ő annak az orkcsapatnak a vezetője, amelyik foglyul ejti Pippint és Trufát. Tolkien tulajdonképpen csupa pozitívumot ír róla. Bátor katona és jó hadvezér: szigorú fegyelmet tart, nem fél átvágni az ellenséges területen, rendíthetetlen hűség fűzi gazdájához, adott szavához ragaszkodik, kétségbeejtő helyzetben sem hagyja felbomlani a seregét, kitűnő kardforgató, tisztes párviadalt vív az ellenséges vezérrel. Ezek a tények; úgyhogy nem igazán értem, miért sulykolja Tolkien folyton az olvasóba, milyen aljas és megátalkodott lator ez az Uglúk. Nyilván azért, mert nem szereti a hobbitokat, véletlenül a csúnya bácsikat szolgálja, továbbá mert balszerencséjére orknak született.” Renier, Raoul (Kornya Zsolt): Miért van elegem Tolkienből?[...]
[63] Paterson, Adrian: Goblins, Orcs and Uruk Hai: Taxonomy and Tolkien, In: EcoLincNZ, 2017. 03. 13. [on-line] http://www.lincolnecology.org.nz/?p=2846 (2017. 09. 12.)
[64] Tolkien (2011) 247. p.; Vö. Tolkien (2016). Angol nyelvű forrás: Tolkien, J. R. R. (1984) [Tolkien, Christopher ed.]: The Book of Lost Tales, 2, Houghton Mifflin, Boston. 159. p.
„For all that race were bred by Melko of the subterranean heats and slime. Their hearts were of granite and their bodies deformed; foul their faces which smiled not, but laugh that of the clash of metal, and to nothing were they more fain than to aid in the basest of the purposes of Melko.”
[65] Erről lásd például: Csagatar cikkét – Amit az orkokról tudni illik, továbbá a What is the true origin of the orcs? című anyagot. In: Science Fiction & Fantasy. [on-line] https://scifi.stackexchange.com/questions/26725/what-is-the-true-origin-of-the-orcs (2017. 08. 12.)
[66] „- Igazán be tudjátok törni Vasudvard kapuját? – kérdezte Trufa.
- Hmm, hát, nos, be tudjuk törni. Ti nem is sejtitek, milyen erősek vagyunk. Talán hallottatok már a trollokról? Szörnyű erősek voltak. Pedig a trollok csak hitvány másolat, az Ellenség alkotta őket a Nagy Sötétség idején az entek, mint ahogyan az orkokat a tündék megcsúfolására. Mi erősebbek vagyunk, mint a trollok.” LotR 2002 II. 108. p.)
[67] „In summary: Is think it must be assumed that ’talking’ is no necessarily the sign of the possession of a ’rational soul’ or fëa. The Orcs were beasts of humanized shape (to mock Men and Elves) deliberately perverted / converted into a more close resemblance to Men. Their 'talking' was really reeling off 'records' set in them by Melkor. Even their rebellious critical words – he knew about them. Melkor taught them speech and as they bred they inherited this; and they had just as much independence as have, say, dogs or horses of their human masters. This talking was largely echoic [cf. parrots]. In The Lord of the Rings Sauron is said to have devised a language for them.” Tolkien, J. R. R. (1993) Myths transformed, Text VIII 410–411. p.
[68] „Azt beszélik, hogy kezdetben Aulë a törpöket teremtette meg a Középfölde sötétségének idején; mert olyannyira kívánta Aulë a Gyermekek eljövetelét, hogy lennének, akiket megtanítson minden tudására és mesterségére, hogy nem akaródzott kivárnia Ilúvatar terveinek beteljesülését. S Aulë olyannak teremtette a törpöket, amilyenek most is. (…) Ám attól tartott, hogy a többi valák elítélnék munkáját, ezért titkon tevékenykedett, s először a Törpök Hét Atyját teremtette egy csarnokban, Középfölde hegyei alatt. Ilúvatar pedig tudta, mi történt; s mihelyt Aulë bevégezte munkáját, és elégedett volt, és tanítani kezdte a törpöket a beszédre, amelyet nekik szánt, Ilúvatar szólott hozzá; s Aulë hallotta és hallgatta Ilúvatart. S Ilúvatar hangja imigyen szólt: 'Miért tetted ezt? Miért próbálkozol olyasmivel, amiről tudod, hogy meghaladja az erődet s a hatalmadat? Mert tőlem csupán önnön létedet kaptad ajándékba, nem többet; ezért kezed és elméd teremtménye csupán a te léteddel létezhet, akkor mozdul, ha mozdítani gondolod, s ha gondolatod máshol jár, moccanatlanul áll. Ezt vágytad?' (…) S Aulë hatalmas kalapácsot ragadott, hogy szétzúzza a törpöket, és sírt. Ám Ilúvatar megértette Aulët és vágyát, megértette Aulë alázatát; és a törpök menekültek a kalapács elől, és rettegtek, és lehajtották fejüket, és kegyelemért könyörögtek. És Ilúvatar hangja így szólott Aulëhoz: 'Ajánlatodat elfogadtam, mihelyt kimondtad. Nem látod-e, hogy ezeknek a lényeknek immár saját élete van, s a maguk hangján beszélnek? Másként nem menekülnének csapásaid elől, sem parancsaid elől.' S akkor Aulë elvetette kalapácsát, és boldog volt, és hálát adott Ilúvatarnak, szólván: 'Eru áldja meg s fordítsa jóra munkámat!' ” Tolkien (2008) 39. p.
[69] Tolkien (2008) 57–58. p.
[70] Tolkien (2014) 619. p.
[71] LotR 2002 II. 91. p.
[72] „Since Melkor could not 'create' an independent species, but had immense powers of corruption and distortion of those that came into his power, it is probable that these Orks had a mixed origin. Most of them plainly (and biologically) were corruptions of Elves (and probably later also of Men). But always among them (as special servants and spies of Melkor, and as leaders) there must have been numerous corrupted minor spirits who assumed similar bodily shapes. (These would exhibit terrifying and demonic characters.)” Tolkien 1993, Myths transformed, Text IX 414. p.
[73] „Boldog, for instance, is a name that occurs many times in the tales of the War. But it is possible that Boldog was not a personal name, and either a title, or else the name of a kind of creature: the Orc-formed Maiar, only less formidable than the Balrogs.” (Tolkien 1993, "Myths transformed", author's footnote to the text X, 418. p.)
[74] „But it is known that Melkor had become aware of the Quendi before the Valar began their war against him, and the joy of of the Elves in Middle-earth had already been darkened by shadows of fear. Dreadful shapes had begun to haunt the borders of their dwellings, and some of their people vanished into the darkness and were heard no more. Some of these things may have been delusions and phantoms; but some were, no doubt, shapes taken by the servants of Melkor, mocking and degrading the very forms of the Children [of Ilúvatar]. For Melkor had in his service great numbers of the Maiar, who had the power, as had their Master, of taking visible and tangible shape in Arda.” Tolkien (1993) Myths transformed, Text X 416. p.
[75] „In any case is it likely or possible that even the leasts of the Maiar would become Orcs? Yes: both outside Arda and in it, before the fall of Utumno. Melkor had corrupted many spirits—some great, as Sauron, or less so, as Balrogs. The least could have been primitive (and much more powerful and perilous) Orcs; but by practising when embodied procreation they would (cf. Melian) [become] more and more earthbound, unable to return to spirit-state (even demon-form), until released by death (killing), and they would dwindle in force. When released they would, of course, like Sauron, be ’damned’: i.e. reduced to impotence, infinitely recessive: still hating but unable more and more to make it effective physically (or would not a very dwindled dead Orc-state be a poltergeist?).” Tolkien (1993) Myths transformed, Text VIII 410. p.
[76] Tolkien (2008) 10. p.
_________________________
IRODALOM:
A hegyi szellem. Átdolgozta Horváth Zoltán. In: Ortutay Gyula - T. Aszódy Éva (szerk. 1983): A hegyi szellem. Móra, Budapest. 255–258. p.
Augustinus, Aurelius (Szent Ágoston) (2003): A démonokról (De Civitate Dei, IX. könyv, 2. fejezet), in: Magyar László András (szerk.): A keresztény démonológia kistükre, Pandaemonium, Kairosz, Debrecen. 13–42. p.
Aylott, Christopher – Bush, Zach – Grub, Jeff – Johnson, Like – Johnson, Seth – Lafferty, Mur – Netcher, Gren (2003): Warcraft Roleplaying Game, Canada, Sword and Sorcery
Baum, Lyman Frank (1900): The Wonderful Wizard of O. George M. Hill Company, Chicago.
Campbell, Joseph (2004): The Hero with a Thousands Faces. Princeton University Press, Oxford.
Carpenter, Humphrey (2001): J. R. R. Tolkien élete – Az ember a mű mögött. Ciceró, Budapest.
Carpenter, Humphrey – Tolkien Christopher (ed. 1981): The Letters of J. R. R. Tolkien. George Allen & Unwin, London.
Colbert, David (2002): The Magical Worlds of Lord of the Rings: The Amazing Myths, Legends and Facts Behind the Masterpiece. Berkley Trade, New York.
Long, Nathan (2009): Orkvadász. Szukits, Debrecen.
Symons, John Addington (1888): Renaissance in Italy, Italian Literature. Volume V., Henry Holt and Company, New York.
Swift, Jonathan [1726] (2015): Travels into Several Remote Nations of the World. In Four Parts. By Lemuel Gulliver, First a Surgeon, and then a Captain of several Ships. FPP Classics.
Swift, Jonathan (1914): Gulliver utazásai. (ford.: Karinthy Frigyes). Révai, Budapest.
Tolkien, Baillie (szerk. 2016): J. R. R. Tolkien, Karácsonyi levelek. Cartaphilus, Budapest.
Tolkien, J. R. R. (2001): A babó. (Ford. Szobotka Tibor, Tótfalusi István). Ciceró, Budapest.
Tolkien, J. R. R. (2002): A Gyűrűk Ura. I–III. Európa, Budapest.
Tolkien, J. R. R. (2008): A szilmarilok. Európa, Budapest.
Tolkien, J. R. R. (2014): Befejezetlen regék Númenorról és Középföldéről. Európa, Budapest.
Tolkien, J. R. R. (2011): Elveszett mesék könyve. Cartaphilus, Budapest.
Tolkien, J. R. R. (1993) [Tolkien, Chirstopher ed.]: Morgoth’s Ring. Houghton Mifflin, Boston – New York.
Tolkien, J. R. R. (2006): A titkos bűn. in: Uő.: Szörnyek és ítészek. Szukits, Debrecen. 291–324.
Tolkien, J. R. R. (2006): A tündérmesékről. in: Uő.: Szörnyek és ítészek. Szukits, Debrecen. 167–242.
Tolkien, J. R. R. (2015): Beowulf, Fordítás és kommentár. Európa, Budapest.
Vogler, Christopher (2007): The Writer's Journey, Mythic Structure for Writers. Michael Wiese Productions, Studio City.
Wardaugh, Ronald (1995): Szociolingvisztika. Osiris, Budapest.
Wells, Herbert George (1900): Az időgép (ford.: Mikes Lajos). Lampel, Budapest.
Wells, Herbert George (1895): The Time Machine. William Heinemann, London.
Wright, Thomas (ed. 1873): Orcus [szócikk]. In: A Volume of Vocabularies: Illustrating the Condition and Manners of Our Forefathers, as Well as the History of the Forms of Elementary Education and of the Languages Spoken in this Island, from the Tenth Century to the Fifteenth. Second Volume. Privately printed, 63.
Internetes források
Alcarcalimo: Westron – a nyugori nyelv. In: Tolkien.hu [on-line] https://www.tolkien.hu/index.php/kozepfolde/item/988-westron-a-nyugori-nyelv (2017. 05 10.)
Basile, Giambattista (2010): A mesék meséje, avagy a kicsik mulattatása, Részletek a Pentameronból (ford.: Király Kinga Júlia). Jelenkor. 53. 10. [on-line] http://www.jelenkor.net/archivum/cikk/2070/a-mesek-meseje-avagy-a-kicsik-mulattatasa (2017. 10. 15.)
Csagatar: Amit az orkokról tudni illik. In: Tolkien.hu [on-line] https://www.tolkien.hu/index.php/kozepfolde/item/1972-amit-az-orkokrol-tudni-illik (2017. 08. 12.)
Du Bartas his deuine weekes and workes translated: and dedicated to the Kings most excellent Maiestie by Iosuah Syluester (The Fvries. The III. Peart of the I. Day of The II. Week.) [on-line] http://quod.lib.umich.edu/e/eebo/A11395.0001.001/1:65.3?rgn=div2;view=fulltext (2017. 04. 10.)
Dungeons & Dragons. Wizards of the Coast LLC [Játékosok Könyvei] http://dnd.wizards.com/products/fiction/novels (2017. 06. 14.)
Hamvas Béla (ford. szerk. 1945): Henoch Apokalypsise. Bibliotheca, Budapest. [on-line] http://istenkereso.hu/letoltesek/tanitasok/Hamvas-Bela-Enokh_konyve.pdf (2016. 05. 21.)
Macdolnald, George: The Princess and the Goblin. [on-line] http://pdfbooks.co.za/library/GEORGE_MACDONALD-THE_PRINCESS_AND_THE_GOBLIN.pdf (2017. 06. 12.)
Melian: Az ork nyelv és a fekete beszéd. In: Tolkien.hu [on-line] https://www.tolkien.hu/index.php/kozepfolde/item/1259-az-ork-nyelv-es-a-fekete-beszed (2017. 05. 10.)
Merengő, Fanfiction [on-line] https://www.fanfic.hu/merengo/ (2017. 10. 12.)
Orc [szócikk]. In: Cambridge English Dictionary. [on-line] http://www.dictionary.com/browse/orc?s=t (2017. 10. 15.)
Orc [szócikk]. In: New World Encyclopedia. [on-line]. http://www.newworldencyclopedia.org/entry/Orc (2017. 10. 15.)
Orc [szócikk]. In: Oxford English Dictionary [on-line] http://www.oed.com/?authRejection=true&url=%2Fview%2FEntry%2F236381%3Fresult%3D2%26rskey%3DnGx (2017. 10. 15.)
Oxford English Dictionary, The definity record of the English language. [on-line] http://public.oed.com/history-of-the-oed/newsletter-archive/jrr-tolkien-and-the-oed/ (2017. 10. 04.)
Oxford English Dictionary [szócikk]. In: Tolkien Gateway. [on-line] http://tolkiengateway.net/wiki/Oxford_English_Dictionary (2017. 06. 24.)
Renier, Raoul [Kornya Zsolt]: Miért van elegem Tolkienből? avagy rendhagyó eszmefuttatás a fantasy-irodalom berkeiben. http://hobbitfalva.uw.hu/xxx/irasok/KZSmiertvanelegemtolkienbol.pdf (2017. 10. 10.)
Sotheby's Literature and Illustration including the Library of Neville L. Fawkes CBE 11–12 July 2002. In: Tolkien Gateway. [on-line] http://tolkiengateway.net/wiki/Sotheby%27s_Literature_and_Illustration_11-12_July_2002 és http://tolkiengateway.net/wiki/Letter_to_Mrs_Munby (2017. 05. 12.)
Strack, Paul. Early Quenya Phrases, In: Eldamo – An Elvish Lexicon [on-line] http://eldamo.org/content/words/word-2976094705.html (2017. 06. 12.)
Swan, Kris (2013): The Hobbit and the Father Christmas Letters. In: The Free Library. [on-line] https://www.thefreelibrary.com/The+Hobbit+and+the+Father+Christmas+Letters.-a0350791919 (2017. 06. 12.)
Spenser, Edmund: The Faerie Queene [online] http://www.bartleby.com/153/55.html (2017. 05. 14.). Az 1596-os kiadás webes változata http://www.luminarium.org/renascence-editions/fqintro.html (2017. 10.31.)
Tolkien despised rugby... – topic. In: The Lord of the Rings Fanatic Plaza. [on-line] http://www.lotrplaza.com/archives/index.php?Archive=First%20Age&TID=81719 (2017. 06. 15.)
Tyellas [2004?]: The The Unnatural History of Tolkien's Orcs. In: Ansereg [on-line] http://ansereg.com/TheUnnaturalHistoryofTolkiensOrcs.pdf (2017. 09. 17.)
Warcraft honlapok: http://eu.blizzard.com/en-gb/games/legacy/; http://eu.blizzard.com/en-gb/games/war3/; http://www.wowwiki.com/Lore (2017. 06. 14.)
Warhammer. Greenskins. [online] http://warhammerfantasy.wikia.com/wiki/Greenskin (2017. 05. 12.)
What is the true origin of the orcs? In: Science Fiction & Fantasy [on-line] https://scifi.stackexchange.com/questions/26725/what-is-the-true-origin-of-the-orcs (2017. 08. 12.)
__________________________
László Pál Galuska – Mirkó Feleky:
Perfection, Failure, Sub-creation – The Orcs in the world created by Tolkien (and beyond)
Everyone who ever met Tolkien's imaginary world has also faced the race of the Orcs. These brute beasts are extremely disgusting, but at the same time, they are also extremely fascinating to us. Why is this so? Tolkien's Orcs are inelegant, untameable, unredeemable, greedy, coarse, violent, primitive and enemies of nature. Are they caricature of us or are they desired visions of the winning fury of unlimited immorality? Do they have features of the legions of Satan, of Swift’s Yahoos, of Wells’ Morlocks, of the Ogres of the world of Beowulf and their Goblins or do they just reflect Tolkien's Master's aristocratic despise for team sports? In any case, post-Tolkien fantasy writers are unable to avoid them; they are reused in many Secondary Created fantasy worlds. Our paper tries to find answers to some of the questions raised concerning the Orcs.
___________________________
Hozzászólások: