Villangó István: 375 éves az ELTE

Nyomtatási nézet

Az európai egyetemek kialakulását követően hazánkban is több kísérlet történt (Óbuda, Pécs, Pozsony, Buda), de – a régiónkhoz tartozó országokhoz hasonlóan – nálunk, a török megszállás miatt, Nagyszombatban székelő esztergomi érsek, Pázmány Péter által 1635-ben alapított egyetemünk vált sikeressé és máig folyamatosan működő intézménnyé. E legrégibb és legnagyobb felsőoktatási intézményünk, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (elte) tehát jubileumot ünnepel ebben az évben.

A megemlékezések kiemelkedő részét képezte a májusi rendezvénysorozat, amely a Pázmány Péter Katolikus Egyetemmel közösen rendezett ünnepi szenátusi üléssel kezdődött május 17-én (ez a nap ugyanis az alapítólevél kibocsátásának a dátuma). A rektori megnyitók után itt mondta el köszöntőjét Sólyom László köztársasági elnök és Pálinkás József, az mta elnöke, kifejezésre juttatva a magyar társadalom és a tudományosság mai igényeit, az egyetemmel szemben támasztott követelményeit. Üdvözletüket tolmácsolták a testvérintézmények és a nemzetközi egyetemi szervezetek vezetői is.

Az alkalomból nemzetközi konferenciát és kerekasztal-beszélgetést szerveztek Az egyetem felelőssége a xxi. században címmel. Majd tiszteletbeli doktorok avatása és díszhangverseny szerepelt a programban.

Az események sorában különleges helyet foglaltak el Az Eötvös Loránd Tudományegyetem története – 1635–2010 című kiállítás megnyitása és Az Eötvös Loránd Tudományegyetem története képekben című könyv bemutatása.

A gazdag kiállítási dokumentumanyag összegyűjtése, szakszerű elrendezése, ismertetése Kassa Melinda szorgalmas munkáját, hozzáértését dicséri. A történeti hitelesség mellett, kiemelendő az ízléses berendezés, az installáció stílusbeli illeszkedése a terem különleges látványához. A bemutató és az igen sokféle dokumentum megtekintése, tanulmányozása egyaránt élményszerű és érdekes lehet a spontán érdeklődő és a művészettörténetben járatos elmélyültebb látogató, avagy az egyetemhez valamilyen formában kötődő emlékező számára is.

(Az elte történetét bemutató kiállítás az Egyetemi Könyvtár Lotz Károly freskóival díszített és mintaszerűen felújított egykori olvasótermében év végéig megtekinthető.)

A történeti képeskönyv szorosan kapcsolódik a kiállításhoz (pl. a korszakok beosztása, szellemisége tekintetében), de jóval több az ilyenkor megszokott kiállítási katalógusnál. Természetesen vannak átfedések, azonosságok, de a kiadvány mást kínál, többet nyújt, mint egy időszaki kiállítás korlátok közé szorított lehetősége. Az egyetem történetét feldolgozó monográfiák sorában is különleges helyet foglal el műfajilag is ez a díszes kötet – ahogy azt Mezey Barna megválasztott rektor is méltatta.

Soha ennyi képanyagot nem láthattunk együtt ilyen jó minőségben, vizuálisan tipográfiailag is jól megszerkesztett módon, azaz nem puszta illusztrációként (a teljes rektori arcképcsarnokot nem számítva a forráshelyeket is feltüntető képjegyzék 337 tételt tartalmaz.)

A magyar és angol nyelvű történeti leírás önmagában is tudományos igényű. De a képanyag – a szöveggel összhangban – forrásértékével, teljességében különleges szerepet kap. Igényt tarthat rá a művészettörténész, az ikonográfus, a numizmatikus, a heraldikus és még számos más rokon tudomány művelője, méginkább a nevelés-oktatástörténet kutatója. Együtt láthatja itt mindazt, amelynek eredetijét sok-sok intézményben lelheti fel.

A képek révén az egyetem egész története megjelenik előttünk, a kezdetektől, napjainkig. Nehéz ezek közül bármit is kiemelni, hiszen a maga koráról minden egyes dokumentum fontos üzenetet hoz. Az alapítólevél és az azt megerősítő, kiegészítő eredeti okmányok példányait, Pázmány Péter Katolikus Egyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem későbbi jeles alakjainak személyes tárgyait látva nem lehet közömbös az ember. Megcsodálhatjuk az egyetemi élet szép és fontos rekvizítumait: a zászlókat, a pódiumokat, a pecséteket, az emlékérmeket, az okleveleket stb. A kötet nem mellőzi a kevésbé látványos, de a működéshez nélkülözhetetlen dokumentumokat sem, mint például a különböző szabályzatok, tanrendek, utasítások. A képek révén példák sorát követhetjük annak, hogy az egyetem, annak tanárai és hallgatói mindig szorosan kötődtek a történelmi eseményekhez. Ott voltak 1848/49 harcaiban, de még az eszme megőrzésében, továbbéltetésében is. (Lásd az 1860. március 15-i tüntetést!) Érdekessé és kevésbé ismert az egyetemi fiatalok 1877-es törökbarát megmozdulása, s ennek köszönhető, hogy gesztusként viszonzásul a török szultán 36 középkori kódexet, köztük több Corvinát ajándékozott az Egyetemi Könyvtárnak. Az egyetemi polgárok szükségszerűen részt vettek a világháborúkban, a forradalmi megmozdulásokban, a Trianon utáni szervezkedésben, de az 1950-es évek propaganda mozgalmaiban is. (Ez utóbbi eltörpül az egyetemisták 56-os szerepvállalása mögött.) Különös figyelmet érdemel az egyetem egykori és jelenlegi épületeinek szinte teljes körű összeállítása. (A maiakról külön ismertetőt is közöl.) A tanulmányi munka mellett végzett egyéb tevékenységek – a kollégiumi, a kultúra- és a sportélet képei sem maradnak ki a történetből.

Igen gazdag a portréanyag: az alapítóktól kezdve, a kiváló oktatókon és a Nobel-díjasokká vált hallgatókon át valamennyi eddigi rektor képmásával találkozhatunk.

A kötetet lapozva feltűnő, hogy 375 éven át szinte minden uralkodó, kormányzó, államelnök, kormányfő, főtitkár, miniszter szerepet vállalt az egyetem életében, sorsának alakításában, legtöbbjük személyesen is. (Láthatóan – és nem minden alap nélkül – erre az intézmény büszkén emlékezik.)

De ez az a pont, ahol hiányt és aránytalanságot érezhetünk. A politikus személyiségek mellett kevésnek találjuk a nemzetközi tekintélyű hazai és külföldi oktatók, tudósok szerepének képi megjelenítését a legújabb korból. Kissé túlzottnak tűnik az utolsó évtizedek protokolláris eseményeinek, fotóinak mennyisége; vitathatónak a válogatás szempontja is. (Csak egy példa: a 279. képen Faluvégi Lajos miniszterelnök-helyettes Földesi Tamás és Pölöskei Ferenc dékánokkal Somogyi László miniszterrel a háttérben elhelyezi a lágymányosi északi épület alapkövét. Nagy esemény! De miért nem látjuk azt az ismert amatőrfotót, amelyen Keresztury Dezső miniszterként, saját kezűleg cserepezi az ostrom alatt megsérült Eötvös Kollégium tetőzetét? – Hogy be ne ázzon!)

Ezzel a kritikai megjegyzéssel együtt fontos képi forrásmű ez az elte múltjáról.

Köszönet érte a szerzőnek, Szögi Lászlónak, az Egyetemi Könyvtár főigazgatójának és a kiadó elte-nek.

│ 
Szögi László: Az Eötvös Loránd Tudományegyetem története képekben. Bp., 2010. p. 281.

Vissza a tartalomjegyzékhez