Lukáts János: "Mint a mókus fenn a fán..."

Nyomtatási nézet

Általános iskolai tankönyveink világképe, 1957-1977

(Az 1947-1955 közötti tankönyvek világképével a „Példádból valóság legyen” c. tanulmány foglalkozik a Könyv és Nevelés 2009. 4. számában. Jelen írás ennek szerves folytatása, ezért itt a korábbi tanulmány megállapításait nem ismétlem meg, csak a változásokat, illetve a hiányokat említem.)

A kisfiú meg a kislány egymás mellett guggol, a hátukon iskolatáska, a kezükben könyv. Leveles ág és madárka, - béke és harmónia honol az ABC olvasókönyv címlapján. Mire 1957-ben az írás-olvasásnak birtokába jutottak a könyv első osztályos tanulói, elmúlt az ősz, de lassan a télnek is vége lett. A kis- és nagybetű, a szótagolás és a folyamatos olvasás egyes állomásain ilyen rövid olvasmányok szerepeltek: autó, vonat, katonák, munka, főzés, tej, bevásárlás, vidám délután, ünnep az iskolában.

Népköltés és népmese egészíti ki ezt a sort (Jöjj be hozzám, szép madárka!, illetve A két kutya meg a csont), történet „egy régi tankönyvből” (Az egerek meg a macska). Az eredeti szövegek is megjelennek idővel, vagy azok némiképp rövidített változatai, Petőfi, Ady, Móricz Zsigmond és Vörösmarty versei, Gárdonyitól egy bölcs tanítás a mosakodás szükségességéről. Oszejeva, Szokolov, Usinszkij egy-egy írása mellett orosz dal és szovjet tankönyvből átvett szöveg szolgálja az internacionalizmust, meg egy bolgár mese az állatok szeretetéről.

A jól szerkesztett és kiegyensúlyozott könyv három írásához érdemes megjegyzést fűzni. A munkáért c. olvasmány első két mondata így hangzik: „Mamát öröm érte. Érmet tettek a mellére”, - hogy ki, milyen munkáért adta át az érmet, mi a kitüntetés neve, erről nem esik szó. Az olvasmányhoz kapcsolódó képen anya és két leánya látszik, papa nem szerepel (csonka család?), ekkora örömről ilyen szűkszavú tájékoztatás néhány évvel korábban elképzelhetetlen lett volna.

Ünnep az iskolában, - hirdeti címével egy másik olvasmány, az első mondat pedig hírül adja, hogy: „az iskolában felállították az örökzöld fát”. Hogy milyen ünnep van az iskolában, hogy milyen fa az örökzöld, erről semmit sem tudunk meg. A szöveg megfogalmazói azért sokat gondolkozhattak, amíg sikerült a karácsonyt és a karácsonyfát kiküszöbölni az ünnepi szövegből.

Ugyancsak télidéző olvasmány az Ó, de goromba télapó! című. Ebben az olvasmányban télapó (így: kisbetűvel) nem Mikulás és nem valamiféle karácsonyi ajándékozó (mint például az orosz Gyegy Maróz, azaz Fagyapó), hanem egyszerűen ő maga a tél. Akitől az állatok nem félnek, de az emberek elhúzódnak előle. Tavasz közeledtével a goromba (?) télapó „csendesen sírva fakadt”. Azért ez így együtt alapos személyiségzavart okozhatott mind Télapó, mind a róla olvasó gyermeknép lelkében.

Az olvasókönyv gazdag versválasztékkal szolgál, igaz ez még akkor is, ha egyes versekből csak egy-egy strófa szerepel. Tíz magyar költő 21 versét olvashatjuk, Petőfi hét verse az évszakokhoz és a magyar tájhoz kapcsolódik, a Tied vagyok (valójában: Honfidal) tartozik a hazafias versek közé. Móricz Zsigmond Boldog világ c. gyűjteményéből három gyermekvers került a könyvbe. Szabó Lőrinc versei hosszú szünet után tűnnek fel újra a tankönyvben, kevéssé ismert vers(ből vett részlet) Juhász Gyula Munkásgyermek-himnusza.

Az orosz költők közül Majakovszkij oktató verse szerepel „jóról és rosszról”, Puskin a növények védelmére buzdít. Elismerésre méltóak a könyv kifejező képei, amelyek jól alkalmazkodnak a hat éves olvasók értelmi szintjéhez, vizuális igényeihez. Az iskolával, a munkahellyel, az otthonnal foglalkozó képek részletezően realisták (bár néha kissé szegényes bútorzatot mutatnak), de a természet képei, az állatok, különösen az állatmesék élőlényei megmozgatják a fiatal olvasók fantáziáját.

A tankönyvben szereplő ünnepek némelyike az évszakokkal egybeolvad: a kimondatlan nevű Karácsony és az Újév a téllel, Március 15-e a tavasszal. Az Április 4-i olvasmány felvonulásról, katonákról, huszárokról szól. E külsőségek utolsó mondataként olvasható az ünnep értelmezése, ekként: „Ezen a napon… ünnepeljük annak évfordulóját, hogy a szovjet katonák felszabadították hazánkat. Nagy ünnep ez mindannyiunknak!” – az olvasmány következő mondatában már az édesanya ebédelni hívja az éhes családot.

Április 4-e visszafogott ünneplése után némiképp meglepő a Május elseje lelkes felvonulása, a rengeteg transzparens és a zászlóerdő, amiről a szöveg és a kísérő kép is tudósít. Íme: „- Én is ünnepelni akarom május elsejét! – szólalt meg Béla, és örömmel nyújtotta magasba és lobogtatta azt a kis vörös zászlót, amit tegnap nagy boldogan készített”.

De az ünnepek között szerepel természetesen Anyák napja és – kimondatlanul, egy köszöntő verssel, júniusban, a könyv utolsó lapján – a Pedagógusnap.

A Március 15-i olvasmányban Petőfi Sándor neve többször is leíródik, a másik két tavaszünnepen azonban személynév nem említődik, arcképet sem láthatunk.

Az Olvasókönyv az általános iskolák II. osztálya számára gazdag választékot kínál a hétéves olvasóknak. Szervesen illeszkedik az évtized tankönyvszerkesztési gyakorlatába, de – az 1954-55-ben megindult kísérletek szellemében – a továbblépés útját is keresi.

Nagyon sok szerzőt vonultat fel, bár a szerzők legtöbbjének a nevét csak a tartalomjegyzék tünteti fel. A magyar költők közül – mint az általános iskolai oktatás során mindvégig – Petőfi Sándor életművének a széleskörű megismertetése áll a középpontban. Petőfi ezúttal nyolc verssel szerepel, ezek legtöbbje az évszakokhoz, a természethez, a családi élethez kapcsolódik. XIX. századi költő Vörösmarty, Tompa (4 verssel), Fáy András, Csokonai, Gyulai Pál, Kisfaludy Károly, Szász Károly, - tiszteletreméltó együttes, a nevek egy része mára bizony kevéssé maradt meg az irodalmi köztudatban. Arany János mindössze 2 költeménnyel szerepel (Hej, iharfa… és Őszbecsavarodott címen a Toldi estéje kezdő sorai).

A XX. század első felében alkotók közül József Attila (Anyám, Altató illetve a Csoszogi, az öreg suszter), Tóth Árpád, Illyés Gyula, Gábor Andor, Babits szerepel, több verssel Szabó Lőrinc. A kortársak és az ebben az évtizedben induló fiatalok közül említsük meg Weöres Sándort (öt verssel szerepel), Kormos Istvánt, Hajnal Annát, Juhász Ferencet, Fazekas Annát, Károlyi Amyt, Képes Gézát. Benjámin László Április 4-éről és a békéről ír egy-egy verset, Kónya Lajos a bányászokról és a lakatosokról, Madarász Emil verses meséje tíz buta királyfiról és egy okos kiskondásról szól, - ők hárman a korábbi évek tankönyveiben gyakran szerepeltek. Kuczka Péter verse őrzi leginkább a kor szemléletét. A vers címe Csepelen: „Csepelen a sok gyárkémény mit csinál? / Fújja a fekete füstöt, úgy pipál. / Fújja a füstöt a magas egekig. / Kék égen a bodor, fehér fellegig”.

A magyar próza klasszikusai közül Móra Ferenc (hat írással), Tömörkény István, Krúdy, Móricz Zsigmond, Mikszáth és Gárdonyi szerepel, - utóbbi a Micó c. szívszorító macskanovellával. A kortársak közül Veres Péter, Szabó Pál, a fiatal Sánta Ferenc és Lestyán Sándor (több írással is), váratlan a korábban háttérbe szorított Herczeg Ferenc egyik írásának beválogatása (Béni), talán mert ebben az évben, 1957-ben halt meg, amiként Szabó Lőrinc is.

A külföldi irodalmat elsősorban az oroszok-szovjetek képviselik, a klasszikus Puskin, Krilov, Nyekraszov, a kortárs Prisvin, Noszov, a mindig időszerű Majakovszkij, továbbá Krupszkaja, aki a könyv szeretetére int. A „szocialista külföldet” meglehetős szűkkeblűséggel a bolgár Rajevszkij képviseli, ezúttal is az előző évtizedben legalább három évjáratnak megtanított versével (Ötöst kaptam). Továbbá szerepel két olyan olvasmány, amelyet „német demokratikus tankönyvből” vettek át (A jótékony manócskák és a Mit beszél a papiros? címűek), az NDK korábban nem szerepelt a magyar általános iskolák olvasmánykínáló országai között. Sajátos jelenség, hogy az orosz-szovjet olvasmányok szereplőinek magyar neveket adtak, Pista, Juliska, sőt Csaba és Dezső vette át Gavril és Vologya helyét.

A „nyugati külföldet” három klasszikus képviseli: az olasz Amicis, a francia Rimbaud (az elmaradhatatlan Kenyérlesőkkel) és a német Heine.

A harmadikos Olvasókönyv első része az évszakok köré csoportosítja anyagát, ezt Az otthon és az iskola, a Mesék, történetek, a Történelmünk lapjaiból és az Új országot építünk olvasmányblokkja követi.

A nyár verseit József Attila (Perc), Reviczky Gyula, Weöres Sándor írta. Az Ürgeöntés, amely az egyik első olvasmány (és korábban közkedvelt vidéki, nyári tevékenység volt), mára bizony büntetendő, a környezetre káros cselekmény lett! De szó esik a gólyáról, a pontyról, Virgonc csacsiról (Móra), vagyis a nyár emlékeiről.

Melyik magyar költő ne írt volna az őszről, itt József Attila, Csokonai, Petőfi és Anavi Ádám versei sorakoznak. A rókák és a nyulak évezredes ellentétéről ír Usinszkij, Dáloki János és a tankönyvek egyre népszerűbb szerzője, Lestyán Sándor. Szondy György, a maga korában közkedvelt, de mára némiképp elfeledett író két olvasmánnyal is szerepel.

Ha tél, akkor disznóölés (Urbán Ernő), szánkózás (Móra). A hajdani vidéki iskolák szegényes berendezését Gárdonyi írása eleveníti fel (Decemberi sötétség). A jég és a hó természetrajzi csodájával több írás is foglalkozik, amiképpen a télen gyakoribb betegségekkel (kanyaró, szamárköhögés) és a hőmérővel is, - vagyis a környezetismeret és a természetrajz témakörei jelen vannak már az olvasmányokban, célszerű csoportosításban.

Ha tavasz, akkor gólyák (Gárdonyi), békák (Szondy) és cinkék (Móra), de felvonul az egész baromfiudvar, - a tavasz egyértelműen a természet és a vidéki élet ideje. A tavaszi munkák örömteliek, de nehezek és felelősségteljesek. Az új világban mintha a tavasz is más volna, Képes Géza így ír „a földműves tavaszáról”: „Szánt-vet a gép, arat és csépel, / jól megértjük egymást a géppel, / kint vár a traktor, nagyot bólint, / rámvillan – épp hogy meg nem szólít”. Csoóri Sándor versében még kézzel végzik a munkát „a kedves kertjében”: „Porhanyul, pirkad már a szántás, / a vidék tavaszt érez, / Kedves kertjében Jutka asszony / serényen veteményez”. A lelkes hangulat bizonyosan inkább dicsérendő ezekben a versekben, mint a költői elmélyülés. De a tavasz az árvizeknek is az ideje, Jókai, Móricz írása arra int: a víz hol barát, hol ellenség.

Az otthon és az iskola témakörébe szinte minden beletartozik, amivel a harmadikos diák találkozik. A család hagyományos értékei még nagyrészt együtt vannak az 1950-es évek végén a tankönyvben: Petőfi három verse (Füstbe ment terv, Fekete kenyér és Szülőföldemen), amelyhez az Anyám keze (Kuczka Péter) és az Anyák napja (Jankovits Ferenc) vers járul, Oszejeva frappáns elbeszélése „a jó cselekedetről”, a közlekedés kultúrája és a munka megbecsülése (Kós Edit illetve Móra Ferenc írása). Az iskola világáról Fehér Klára szól (Az iskolapad) és Kónya Lajos verse emlékezik (Énekóra), az iskolai élet változásairól A vörös nyakkendő c. szovjet partizántörténet és Nagy Lajos Úttörődolog c. rövid írása. A hős és az áruló c. olvasmány A Pál utcai fiúk egyik érdekes jelenetével ismerteti meg a fiatal olvasókat.

A Mesék, történetek cím alá sok különböző témájú írás „elfért”. Egy sor magyar és orosz népmese (az előbbiek Benedek Elek vagy Kolozsvári Grandpierre Emil feldolgozásában), János vitéz Óriásországban Petőfi Sándor tollából, Az elégedetlen fazék Mikszáth Kálmántól, Gyulai Pál gyerekverse (A Szél és a Nap), Lev Tolsztoj és Móra Ferenc írásai. A blokk végén pedig „történelmi értékű” írások a gyermek Kossuthról és a diákkorú Petőfiről.

A Történelmünk lapjaiból bőséges válogatást kínál a magyar mondák világából, a Rege a csodaszarvasról (ezúttal Móra Ferenc feldolgozásában), az Attila temetése és az Éjjel a Tiszán a magyar előidőkbe vezet (Jókai illetve Gárdonyi regényének részletei), A vérszerződés, A fehér ló mondája, a Botond és a Lehel kürtje a honfoglalás és a kalandozások idejéből meríti anyagát, A cserhalmi ütközet a lovagkirály, László alakját idézi. Utána Mátyás királyról olvashatunk vidám és tanulságos meséket.

A Népünk szabadságharca Petőfi verseire épül és Petőfi sorsának beteljesedésével zárul (Gárdonyi: Petőfi eltűnése). A két kortárs szemtanú, Jókai és Gyulai emlékezik, Arany János forradalmi verseinek egyikét olvashatjuk (Hajh, ne hátra, hajh, előre…)

Az új élet hajnala blokk 1917 és 1919 emlékét idézi. A Hajóvontatók a gyermek Leninről szól, A szokolnyiki karácsonyfa egy évtizeden át a forradalmi vezér emberi alakját mutatta meg, Szavaljev a Téli Palota ostromáról ír. De szó esik a budapesti úgynevezett „monitor-lázadásról”, Fehér Annus levele pedig a proletárgyerekek balatoni nyaralásáról tájékoztat a Tanácsköztársaság napjaiban.

A felszabadulás előtt a magyarországi munkáséletről tudósít, a városi és falusi szegénységről és az illegális kommunista mozgalomról. Móra Ferenc és Móricz Zsigmond írásai a szegények összetartó erejéről szólnak, ritkán olvasott történet a Bródy Andrásé, aki arról emlékezik, miként fizette be apja, Bródy Sándor „a mezítlábasokat a Csasziba”, vagyis a szegény gyerekeket a Császár-fürdőbe. A két utolsó történet illegális pártmunkások életéről, munkájáról tájékoztat (Fürst, Sallai, Schönherz az elbeszélések szereplői).

A történelmi lecke az Új országot építünk c. összeállításban jut el az 1945 utáni Magyarországra. Az ostrom napjaira a Szabad az út (Boldizsár Iván) és A hála rózsája (Horváth Mihály) c. írás emlékezik, a munka újrakezdésére Az első öntés és A három mozdonyvezető. Ritka érdekes olvasmány a Hetvenkét óra a föld alatt, egy bányaomlás története, Simon, dorogi vájár bátorságának és szerencséjének emlékezetes leírása. De megtudjuk, hogyan készül az üvegpohár, hogy dolgoznak az útépítők, és verset olvashatunk az öntözőkocsiról (Hegedűs Géza írta). Jobbágy Károly inkább vidéki gyerekeket kalauzol el a budapesti múzeumba, könyvtárba, színházba. Olvashatunk a falu megváltozott életéről, a szövetkezetek munkájáról (Igaz történet, Marci és a tanácstag), nagy esemény, amikor „fények gyúlnak” a faluban (Ort János írása).

Kuczka Péter azért figyelmezteti olvasóit: „Ott nyugaton / sok éhes ember kóborol. / Hol lesz békéjük és mikor? / Itt nyugalom van és magasra / nyújtja a pálmát a szobor” (Béke). A könyvet Ábrányi Emil ritkán idézett, szép verse zárja: a Magyar nyelv.

A negyedikeseknek készült Olvasókönyvben már körvonalazódik a következő évek történelem, földrajz és természetrajz tantárgya. A könyv a Himnusz teljes szövegével kezdődik, a Népköltészet blokkban a magyar mellett koreai és kínai mesék szerepelnek, a közmondások keletkezéséről Gárdonyinak egy vidám története szól, A nagy F című.

A dolgozók élete régen és most, - 38 írás foglalkozik a magyarországi szegények küzdelmes sorsával. A régi, falusi iskoláról több Móra írás és Kónya Lajos verse szól, Ady két költeménye (Proletár fiú verse, Anya és leánya) már osztályharcos szemléletet tükröz. Illyés Gyula Puszták népe c. szociográfiájából és A Pál utcai fiúkból olvashatunk részletet (Nemecsek halála). A vándorló könyv egy régi Petőfi-kiadás kalandos sorsáról számol be (Móra nyomán). A Timur és csapata (Arkagyij Gajdar regénye) egyik fejezete a Játék vagy munka, az Úttörők hajója magyar és román gyerekek tengeri kirándulásával ismertet meg. Különös vers a Körhinta (szerzője Sípos Gyula), a gyerekek, akik a vásárban a körhintát hajtották, tíz menetenként egyszer ingyen felülhettek, - a vers a gyermekmunka nyomorúságát és a korai kizsákmányolást sugallja (ez a szokás egyébként még évtizedekig, az elektromosság elterjedéséig fennmaradt).

Az új világot az úttörővasutasok szemével láttatja több olvasmány, de a gyár és a munkások élete is megváltozott (Földes Mihály és Sánta Ferenc elbeszélésében). Több szocialista nagyüzemet is bemutatnak az olvasmányok (Sajómenti Vegyiművek, Sztálinvárosi Vasmű), itt olvashatjuk Keszthelyi Zoltán versét a diósgyőri nagykohóról, talán elég egy részlet belőle: „A munkások száza-ezre / dolgozik itt szorgosan, / hogy holnapra géppé váljon / a hömpölygő vasfolyam. / Kohó füttye tör magasba, / mint a szélsebes madár, / azt hirdeti közel s távol: / itt a munka sohsem áll”. (Sztálinvárost korábban Dunapentelének, ma Dunaújvárosnak hívják.)

Zalka Miklós az 1954-es árvízről és a katonaság segítségéről emlékezik (A mi ezredünk), Ruffy Péter pedig egy hajdani árvízről, a vizet mára megszelídítő Keleti Főcsatornáról és Tiszalökről. Kónya Lajos Békedala (Magyarország körös-körül füstölög) manapság kihívná maga ellen a környezetvédők rosszallását – joggal.

A történelmi olvasmánygyűjtemény gazdag anyagából (39 írás) említést érdemel egy követ levele Mátyás király visegrádi palotájáról és budai könyvtáráról, Jurisics Miklósról és a kőszegi vitézekről, valamint „Munkács hőslelkű asszonyáról”, Zrínyi Ilonáról. Lévay József híres versét olvashatjuk Mikesről és a rodostói bujdosókról, számos olvasmányt a szabadságharc napjairól. Ezt követően megjelenik a munkásmozgalom, a sztrájktanya (Tömörkény), Lenin (Hegedűs Géza), majd a Tanácsköztársaság. A szovjet parlamenterek és a földosztás 1945 idejére emlékeztetnek.

A természet világából c. összeállításba kerültek az évszakokat ismertető olvasmányok, valamint a természetnek az ember szolgálatába állítását bemutató írások. A gabonafélékkel és a kenyérgyártással, a gyümölcsökkel és a takarmánynövényekkel több szerző is foglalkozik, megismerhetjük Kitaibel Pál munkásságát és egy százéves bükkfát (Lestyán Sándor jóvoltából). Az állatok közül a szarvasmarha, a juh és a méhek szerepelnek. Az első vasút az angol Stevenson életéről szól (főként a gyerekkoráról), de fogalmat alkothatunk az alumíniumgyártásról és a kőolaj felhasználásáról.

Testünk ápolása – ez a rovat újdonság, a későbbi biológiát előlegezi, az anatómiai alapokkal (csontváz, izmok, bőr), az érzékszervekkel és a főbb higiénés tudnivalókkal ismertet meg. De olvashatunk egy vidéki orvos munkájáról és az egészségvédelem országos megszervezéséről.

A Hazai tájakon ízelítőt ad magyar nagytájakról (Alföld, puszta, Balaton), máshol viszont közel hajol szép és érdekes látnivalókhoz (Tisza, Szeged, Velencei-tó, Bükk hegység, Aggteleki Cseppkőbarlang).

Az ötödik osztályos Magyar könyv a legvékonyabb a tankönyvek közül, alig 140 oldal. Alcíme: Petőfi és a szabadságharc. A költő táj- és családverseit korabeli népmesék és népdalok követik (Béres legény, Ócsó mán a pásztor, Felszántom a császár udvarát). Érdemes azért idézni a népdalok kísérő magyarázatát: „Mind a három népdal közös keservet szólaltat meg: akár császár, akár nagygazda (ma azt mondanánk: kulák), egyremegy. Csak ahhoz ért, hogy mennél jobban sanyargassa a szegény népet. Bizony a kevély bíró leányát elnyerő szolgalegények csak a mesében léteznek”.

A könyv teljes egészében közli Petőfi János vitézét (Illyés Gyula bevezető írásával). Ezután néhány szép tájvers következik (A puszta, télen, A Tisza, Az Alföld) és néhány szemelvény Petőfi naplójából. A népéletből ellesett jelenetet dolgoz fel a Falu végén kurta kocsma, a Megy a juhász szamáron.

A két utolsó fejezet Petőfi szabadságharc alatt írt versei közül válogat, de itt olvashatjuk Táncsics kiszabadítását (Bölöni Györgytől), Móricz Zsigmond Pozsonyi meséjét a főnemesek 1848-as magatartásáról, Jókai írását a szolnoki csatáról és végül Illyés regényrészletét Petőfi halála címen.

A hatodikos Magyar könyv szintén a vékonyak közül való. A bevezetést néhány népmese jelenti, a Rózsa és Ibolya történet népi prózában és Arany János verses elbeszélésében szerepel, de itt olvasható Térdszéli Katica török kori története, valamint az orosz népmesék egyik vitézének, Berennyikov Fomának a kalandja. Fazekas Mihály Lúdas Matyija az 1848 előtti paraszti világot idézi, amiként Arany János versei is: A fülemüle, A szegény jobbágy. A Rege a csodaszarvasról a költő történelem iránti érdeklődésének a bizonyítéka.

A teljes Toldit olvashatja a hatodikos diák, az elbeszélő költemény méltatását nem más tette meg, mint Petőfi Sándor Arany Jánoshoz írott verses levelében, amely a költői barátság máig élő dokumentuma.

Az 1849-et követő évtizedekről Jókai A kőszívű ember fiai c. regényének egy részlete számol be (Egy szabadságharcos „bűnei” címen), a felbomló dzsentri világról és a korai magyarországi kapitalizmusról pedig két Mikszáth elbeszélés, a többször közölt A Balóthy-dominium és A gyártulajdonos jószívűsége. A kötelező olvasmányok előkészítését és értelmezését a tankönyv mindannyiszor körültekintően végzi. A tankönyvet a közölt szerzők lexikonszerű bemutatása zárja.

A hetedikeseknek szóló Magyar irodalmi olvasókönyv az olvasásról szóló két szemelvénnyel kezdődik, Kölcsey (Parainézis) illetve Gorkij tollából. Ezután azonban a magyar történelem 1849 utáni idejéről szóló írásokat olvashatunk. Történelmi lecke az első főfejezet címe, kiváló szerzőkkel: Ady, Mikszáth, Krúdy, Tóth Árpád, Móra Ferenc, Nagy Lajos több művel is szerepel. A sajátos válogatásba több vendéglői, kávéházi történet került. Érdemes a hozzájuk fűzött magyarázatot megismerni: „A hanyatló osztályok tagjait általában jellemzi, hogy nincs életcéljuk, a pillanatoknak élnek. Nagy tettek, hősi vállalkozások helyett nagy áldomások, dús lakomák életük kiemelkedő eseményei. Krúdy, Móricz, Nagy Lajos elbeszéléseiben a letűnt nemesek, megyei tisztviselők úri-murija gyakran visszatérő téma. Nemesek, bankárok szerepelnek bennük, akiknek szemlélete csak az előttük álló tányér vagy pohár fenekéig terjed…” És még egy mondat: „A kapitalista társadalomban a kávéház a városi urak találkozóhelye. Itt kötik az üzleteket… A tőkés mindig azt figyeli, ki gazdagabb nála, kit kell még legyűrnie”.

A grófi szérűn a feudális Magyarország képét akarja adni, Ady, Illyés, Tömörkény, Tamási Áron, Móricz Zsigmond több írása közül válogat. Az igényes kínálatból említést érdemel Illyés Gyula Három öreg c. hosszúverse, amelyben három idős férfirokonának az életét és sorsát énekli meg. Megmosolyogtat A kaszát vásárló paraszt leírása (Mikszáth), megindít a Fecskék c. novellában az otthonuk után vágyakozó katonák öröme, amikor a hazai madarakat meglátják (Tömörkény).

A város peremén viszont a budapesti külváros, a proletár környezet lehangoló és feszültségekkel terhes képét mutatja be. József Attila sok verse mellett Gelléri Andor Endre, Illés Béla, Gergely Sándor több írása szerepel, az utóbbi A bolygók visszatérnek címen Zalka Máté tervezett regényéről tudósít. (A magyarországi születésű Zalka szovjet internacionalistaként esett el a spanyol polgárháborúban).

A szocializmus építése c. összeállítás élén Gorkij legismertebb regényének, Az anyának a zárófejezete olvasható, mint az oroszországi szocializmus előtörténete. Illés Béla szovjet őrnagyként vett részt az 1945-ös hadműveletekben, a Fegyvert és vitézt éneklek c. háborús regény egyik részlete a Budapest megmentése. De helyet kap Tvardovszkij, Szokolova, Iszakovszkij egy-egy írása, Gergely Sándor egy orosz-magyar találkozást ír le, Nagy István az erdélyi magyar munkások életéről és sikereiről számol be. Illyés Gyula verse (Megy az eke) alkalmas volna a társadalmi változások érzékeltetésére, a kötet lezárására, de utána még egy Tyihonov vers következik, és az összeállítás Vörösmarty Szózatával zárul. Alapos irodalomelméleti összegezés járul a hetedikesek tankönyvéhez.

A nyolcadikos Magyar könyv több százados irodalmi és történelmi összefoglalást kíván adni, bár jóval kevesebbet és vázlatosabban kínálja anyagát, mint az előző évek nyolcadikos irodalomkönyve. Az első (a legterjedelmesebb) részt Balassi verse: A végek dicsérete, majd Zrínyi Szigeti veszedelméből egy részlet indítja. A kuruc költészetet (vagy inkább a szegénylegény-irodalmat) három mű mutatja be: Papvilág Magyarországon, Csínom Palkó, Megjártam a hadak útját. Csokonai és Kölcsey két-két verssel szerepel, Vörösmarty és Petőfi három-hárommal. Kossuth Lajostól az 1848 nyarán elmondott beszédből olvashatunk, amelyet „a haderő megajánlása ügyében” mondott. Arany János két balladával és egy vidám zsánerképpel szerepel (Szondi két apródja, A walesi bárdok illetve A bajusz). Jókai egy (A kőszívű ember fiaiból vett), Mikszáth két írással (A néhai bárány illetve A Noszty fiú esete egyik részletével) van jelen az irodalomtörténeti folyamatban.

Ady Endre két feudalizmusellenes verssel szerepel (Ülj törvényt, Werbőczi! és Csák Máté földjén), Móricztól hasonlóképpen a vidéki szegénységet idéző írások közül válogattak (Hét krajcár, Ami megérthetetlen, valamint a Légy jó mindhalálig egy részlete). József Attila Anyám és a Mondd, mit érlel… verse, valamint a már többször közölt elbeszélés, a Csoszogi, az öreg suszter c. írása hasonló szemléletet tükröz.

Ezután a szovjet írók blokkja következik, egy részlet Gorkijtól (Az anya) és Majakovszkij hatásos költeménye: Vers a szovjet útlevélről.

A Mai magyar írók műveiből c. összeállítást két idősebb és két fiatal kortárs szerző adja, Illyés Az építőkhöz c. verse az újjáépítés lázában fogant, Veres Pétertől pedig egy regényrészlet szerepel (Dankó János). A két fiatal Juhász Ferenc, akitől a nagyhatású és többször átdolgozott Apám c. poéma mutatja be a család és általában a munkásosztály életének keserveit, Kónya Lajos pedig a régi és az 1945 utáni iskola különbségére emlékeztet (a Két iskola c. hosszúversben). Az általános iskolai tanulmányokat irodalomelméleti összefoglalás zárja.

Az 1960-as évtized közepén új tankönyvcsalád indult útjára, amely nagyobb részt megtartotta a korábbi, kísérleti tankönyv tartalmát és méreteit, részben folyamatosan apróbb korrekciókat hajtott végre. Szemlélete azonban megegyezett az 1957-59-es kiadásokkal.

Az első osztályosok könyvében megjelenik a „régi írók” közül Sebők Zsigmond egy verse (Sebők a századfordulón népszerű Mackó úr könyvek szerzője volt), a kortársak közül Donászy Magda, Csanádi Imre. A másodikos könyvben Szép Ernő egy korábbi nemzedék még élő képviselője, Györe Imre, Simon István, Pákolitz István az új költőgenerációnak ad hangot. A hangvétel is más lesz, a korábban osztályharcos Benjámin László ekképp szól: „A fiúk sárga bőrnadrágja, / a kislányok hajasbabája, / a balatoni nyaralás, / a képeskönyv és a kalács – / ami szép és jó, mind a béke, / tőle a cukor édessége” (Béke).

A harmadikos könyvben a falu és a város helyszínei között megjelenik a Déryné Színház illetve a Népstadion. A korszak múltszemléletét, hangvételét két versrészlet jól szemlélteti. Devecseri Gábor (aki mintha száműzve volna az új tankönyvsorozatból) így idézi fel A Hajnal hajót: „Téli Palotában / - több mint negyven éve - / összegyűltek a ravaszak / bajt hozni a népre./ Mondják szebb az élet, / nem hisszük, hogy szebb lett, / azt látjuk csak, hogy a gazdánk / kutya helyett eb lett”. (A Hajnal hajót azért inkább Auróra néven ismeri az utókor.) Oláh Gábor verse pedig a magyarországi Tanácsköztársaság napjaiba kalauzol: „Kis szurtos, kócos szenvedők, / játékotok nem volt soha, / Minden széptől elkergetett / az úri gyerek ostora” (Proletárgyermekek játéka, 1919).

A negyedikes könyv újdonsága az Illik – nem illik rovat, amely végigvonul a könyvön és a viselkedés, beilleszkedés, helyes magatartás normáival és hibáival ismertet meg. Ezt a hagyományt nem ártott volna későbbi használók számára is fenntartani! A kötetben megjelenik A Barátság kőolajvezeték. 1919-ben a miskolci Avas hegyen „a szomszéd tőkésország hadserege ellen” küzd a Vörös Hadsereg (le nem íródik az alig féléve alakult, s már agresszorként fellépő – később baráttá átvedlett – Csehszlovákia neve). Gál Zsuzsa A párt szeretete címen ír verset, Csepeli Szabó Béla pedig az Áprilisi napot dicséri (mármint Április 4-ét), de ide inkább Fazekas Annának a gyermeknépről szóló sorait írjuk: „A Béke őrs vasárnap reggel / a Moszkva térre érkezett. / Eső szitált s az őszi szellő / vadul fütyült a tér felett. / Felhő futott a szürke égen, / a szélnek borzas szárnya nőtt, / Buzgón hajoltak, hajladoztak, / nem hátráltak az úttörők” (A Béke őrs ugyanis gesztenyét szedett az erdőben).

Új élet kezdetén címen az egyik olvasmány a házasságkötő terembe vezet, ahol az elbeszélő diákleány nővére megy éppen férjhez. A férj neve Feri bácsi, a foglalkozása lakatos, - ezeket a részleteket az elbeszélő fontosnak tartja közölni. A leírás pontos és külsőségekben merül ki, szerelemről (vagy a házasélet bármilyen formájáról) nem esik szó. A következő olvasmány a kisbaba gőgicséléséről szól, - a meglett korú olvasónak óhatatlanul a korábbi évtizedek Cilike történetei jutnak eszébe. Az olvasmány után kérdések szerepelnek: Hol kötötték meg a házasságot? Kik voltak jelen a házasságkötésnél? – lehet, hogy nem ezek egy jó házasság legfontosabb körülményei?

Az ötödikes könyv kitekint a világirodalom felé, szerepel benne a Grimm-testvérek egy meséje, Phaedrus báránya és farkasa, La Fontaine rókája és hollója, Dickens és Heine, Jeszenyin és Váci Mihály, sőt Jurij Gagarin is, az első űrhajós.

A következő évben népmondákkal ismerkedik a hatodikos diák, cseh, orosz, lengyel, valamint hun és magyar mondákkal. De Trója története, a görög mondák, Victor Hugo (Gavroach a barikád előtt) és Fekete István szintén bekerül a tananyagba, még ha csak a Függelékbe is.

A hetedikes könyv megmarad a XIX. századi történelemnél, irodalomnál, Petőfi és a külföld témakörében Gaucheron francia és Tyihonov orosz író szól a magyar költőről. Bronyiszláv Kezsun Petőfi budapesti szobráról ír, amely az ostrom alatt megsérült (a vers jó, az egyik katona-költő alaposan ismerte a másik katona-költőt). Lermontov, Turgenyev és Dickens zárja a kötetet.

A nyolcadikos könyv a XX. századdal foglalkozik, a szövegek között kortárs magyar festők képeit láthatjuk, - azért döntően szociális vagy kimondottan szocialista témájúakat: Dési Huber, Csontváry, Fényes Adolf, Derkovits (Kapudöngetők), Ék Sándor (Szovjet lovasok). A magyar közelmúltról tájékoztat Illés Béla, Nagy Lajos, a ritkán szereplő Radnóti, Fodor József, a szintén ritka vendég Jékely Zoltán. Dobozy Imre írása kapcsán igazít útba a tankönyv magyarázata: „Az 1956-os ellenforradalom hazánk addig elért szocialista eredményeit akarta megsemmisíteni. Az igazi kommunistákat azonban nem tudta eltántorítani az ellenforradalom propagandája”. A XX. század haladó külföldi irodalmából c. részben Solohov (Emberi sors), Szimonov (Várj reám), Nagibin (Téli tölgy), a csehszlovák Jan Drda (Magasabb szempontból) és a török emigráns Nazim Hikmet (Magyar föld) szerepel. A záró olvasmányok között olvasható Karikás Frigyesnek, a sokáig moszkvai emigrációban élő, 1919-es komisszár-költőnek az elbeszélő költeménye, a Korbély János című. Egy versszak belőle: „Idesanyám, ne tartsék kend vissza, / Én se vagyok rosszabb, mint a Pista. / Pista komám a szovjet katonája, / Húsvét óta Kun Béla huszárja”.

x x x

Ma már nehéz megállapítani, hogy az 1954-1955-ben meghirdetett kísérleti tankönyvtervezetnek mi is lett volna a célja: a túlzott méretű könyvek „karcsúsítása”, a hagyományos és a modern szemléletű olvasmányok új arányának a kidolgozása, vagy a tankönyvek világképének valamelyes egységesítése, konszolidálása? Mire azonban a kísérleti tankönyvek megvalósultak, az Idő, a nagy rendező, alaposan átszabta a követelményeket és a lehetőségeket, új feltételeket teremtett, új határokkal. Egy tankönyvet, amiként minden más írásművet is, két dolog jellemez: hogy mi van benne, és hogy mi nincs benne. Ha ezt a kettősséget szem előtt tartjuk, jól érzékelhető az 1956 előtti és utáni tankönyvek folyamatossága és a változtatás igénye.

1956 vajon hozott-e változást a tankönyvek világképében, vagy éppen elmélyítette a korábbi ideológiai szemléletet? A magyar történelemmel kapcsolatos torzítás és elhallgatás 1956 után is folytatódott, csakhogy most már az 1945-1956 közötti évtized is a központi irányítású amnézia áldozatául esett. Ennek csak egyetlen jelére utalok. A korábbi évtized tankönyveiben a magyar vezetők közül egyedül Rákosi Mátyás szerepelt (képpel, névvel, 1919-ig visszautaló történelmi érvénnyel). A szovjetek közül Sztálin, a korábbi vezér: Lenin, de még az eszme XIX. századi ideológusai, Marx és Engels is hellyel-közzel. Az 1957 utáni időre közülük kizárólag Lenin maradt meg, a negyven éve halott vezér szerepeltetése már nem tűnt kockázatosnak.

Az új magyar és szovjet politika szereplőiből egyetlen egy se került be a tankönyvbe, sem nevük, sem tevékenységi körük, sem arcképük. Még Kádár Jánosé sem, akinek pedig az egész korszak a nevét viselte. A magyarországi szocializmusnak csupán a vívmányairól és eredményeiről esett szó. A küzdelmekről és konfliktusokról semmi, pedig ezek sikeres leküzdése akár bizonyíthatta volna (?) a hirdetett ideológia hitelességét. Természetesen 1956 is tabutéma volt sokáig, később is csak az „ellenforradalom-sztereotípiába” csomagolva volt említhető.

Vegyük szemügyre, kikről is szóltak a tankönyvek olvasmányai? Milyen foglalkozású emberek alkották azt a társadalmat, amelyet az 1957 és 1977 közötti két évtizedben (vagy annak legalább is az első felében) a tankönyvek bemutattak? Az I. és a IV. osztályoknak készült tankönyvben mintegy ötven utalást találtam, amely munkára, munkahelyre vonatkozott. A városi munkahelyek: cipőgyár, kenyérgyár, cukorgyár, nagykohó, vasolvasztó, martinmű, - vagyis kizárólag nagyipari, lehetőleg nehézipari munkahelyek (egyetlen kivétel: az áruház). A foglalkozások: kovács, forrasztó, bányász, vasesztergályos, hídépítő, darukezelő, géplakatos, martinász, továbbá a tüzelőszállítók (szenesemberek néven) – de mindenképpen kétkezi munkások. Ha vidéken játszódik az olvasmány, akkor: Szabadság Termelőszövetkezet, Béke Termelőszövetkezet, Petőfi Termelőszövetkezet, gépállomás. Az ezekben dolgozók kivétel nélkül férfiak. És a nők? Gizi mamája varrógépen varr, írógépen ír, villanyvasalóval vasal, a konyhában főz, áruházi elárusítónő, pénztárosnő. Ha vidéken él, akkor a (Béke, stb.) Termelőszövetkezetben eteti az állatokat, veteményez, fejőnő (a gyermeknevelés evidenciaként járul mindehhez, külön hangsúlyozás nélkül). Vagyis a leghagyományosabb női szerepeket osztja a tankönyv a nőkre, amelyek ellen pedig maga a szocialista ideológia is folyamatosan föllépett, - szavakban legalább is. Családi viszonyokat éreztető mondatok: Béla édesapja cipőgyárban dolgozott, Gyári munkás gyermeke, Apja vasöntő volt (ezt a mondatot orosz nyelvi tanulmányainkban is megtanultuk egy életre: Jivó atyec bül kocsegárom). Egy nagyapa meséli unokájának: „Hadifogolyként kerültem a cári Oroszországba, de a nagy forradalom előtt már szabad munkásként dolgoztam a Putyilov gyárban”. Nagyapa a szovjet-magyar munkásbarátság korai példaképe, ráadásul nagy idők tanúja, - az unokának lesz mit beírnia az őrsi naplóba. A következő szöveget egy hídépítő munkás mondja: „A Horthy-rendszerben négy évig építették ezt a hidat. Mi két év alatt építjük fel.” Majd a munkás megnyugtató zárómondata: „Befejeződik a hídcsata”.

Nagyon kevés szó esik viszont egy másik munkaformáról. Orvos talán háromszor említődik a könyvekben, mérnök kétszer szerepel, egyszer pedig mezőgazdász (aki kimondja a korszak egyik varázsigéjét, a mezővédő erdősávokat). De őket a könyv mindannyiszor afféle szolgáltatóként mutatja be, akiket kényszerhelyzet esetén (lábtörés, fogfájás, árvíz) keres föl az úttörő. Orvos gyerek vagy családja nem szerepel a könyvben, lakását rajz nem mutatja. Végül pedig: „Az Országházban gyülekeznek népünk vezetői” - és átadják a Kossuth-díjat egy idős tanítónak. Igen, kapott idős tanító Kossuth-díjat, és tanító úrnak szólítódik, egyedüliként a könyvben. De miért nem kerül sor sehol „népünk vezetőinek” a megszemélyesítésére?

És milyen a jövő, a lehetőségek, amelyeket a tankönyv a diákságnak kínál? Milyen foglalkozások, munkahelyek perspektíváját vetíti eléjük? A tankönyvben egyetlen egyetemről, főiskoláról nem történik említés, egyetlen olvasmány kalauzol el múzeumba, könyvtárba, színházba (idegenforgalmi látványosságként). A 6-14 évestől időben még valóban távol esnek ezek az intézmények, de semmivel se távolabb, mint a martinacélmű, a vasöntöde, az emelődaru kosara. A választható szakmák, elérhető lehetőségek (mai szóval: jövőképek) között azonban csak ez utóbbiak szerepelnek.

Azért a történelemmel sincs minden rendben. Rákosi már nem vezetője a Tanácsköztársaságnak, helyette „kis kócosoké” a főszerep. A kávéházak rossz hírbe hozása ellen bizonyosan tiltakoznának olyan, a baloldalhoz közel álló magyar költők, mint Ady Endre, József Attila, Karinthy vagy Nagy Lajos, akik életművök jelentős részét a Japán, a Három holló, a New York, a Hadik, a Centrál, vagy Budapest más európai hírű kávéházában alkották.

A régi magyarországi iskolákról Gárdonyi, Móra lehangoló képet fest, csakhogy ezek az emlékek az 1880-as évek iskoláit idézik, - miközben a tankönyv azt sugallja, hogy az 1945-öt közvetlenül megelőző időszak iskoláiról írnak! A magyar oktatásügyben soha nem látott fejlődés ment végbe az Eötvös József-féle közoktatási törvény nyomán, amikor iskolák százai épültek szerte az országban, városban és vidéken, „a nép gyermekei” számára is – nem lehetővé, de kötelezővé – téve az iskolai végzettséget. A tankönyv minderről egyetlen szót sem szól, helyettük a földes, sötét és szegényes tanyasi iskolák emlékét eleveníti fel. Csak azt! A 6-14 éves ifjúság okulására szolgáló magyarázatok és értelmezések egy része pedig – mai fogalmaink szerint – kimeríti a közösség elleni izgatás és a gyűlöletbeszéd fogalmát. Meg a történelemhamisításét, meg a félretájékoztatásét…

A magyar irodalomról árnyaltabb és sokoldalúbb kép bontakozik ki a nyolc év folyamán. A magyar költészet és próza klasszikusai nagyrészt jelen vannak a tankönyvben, hiszen József Attila, Móricz Zsigmond, Babits, Radnóti az 1945-öt megelőző évtizedben haltak meg, emlékük még elevenen élt a kortársak között. Bár József Attilától is gyakran ugyanazt a néhány verset (és gyönge prózát) közölték, Radnóti életműve pedig alig szerepel az 1950-60-as évtizedben a tankönyvekben, - a sokkal igénytelenebb kortárs költők népes társaságában. Az új ideológiát támogató írók 1945 (de különösen 1949) után komoly szerephez jutnak a tankönyvekben. Devecseri, Karinthy Ferenc, Zelk, Benjámin egyértelműen és gyakran militáns hangon tesz hitet a szocializmus mellett. 1957 után a tankönyvszerkesztők úgy gondolják, hogy most már „lágyabb ének kell nekünk”, és olyan fiatalabb (bár a szocializmust hasonlóképpen támogató) költőket sorakoztatnak fel, akik nagy elvi nyilatkozatok és fegyverbe hívó kiáltványok helyett a szocialista élet mindennapjait és vívmányait dicsérik. Csak hát ez a törekvés az irodalom területéről egyre inkább a propagandisztikus szöveggyártás világába csúsztatja át az elkészült verseket. Még akkor is, ha alkalmanként kétségtelenül tehetséges költők művelik.

A tankönyvek világképében mindvégig és deklaráltan optimista hangvétel uralkodik, nem is lehet ez másképp az élettel most ismerkedő, kevés tapasztalattal rendelkező nemzedék esetében. Az optimista jelenhez azonban nyomasztó múltat és szűkhatárú jövőt társít a tankönyvek szemlélete. A múltat a valóságosnál riasztóbbra festi, ebben a fiatal aligha képes, és aligha akarhat példaképet találni magának. A múltat és a jelent valójában szembefordítja egymással, a jelent a múlt tagadásából bontakoztatja ki. Mindeközben a jövő kínálatában alig mutat fel más célt, mint a kétkezi munkát, a füstölgő gyárat, a szerény megélhetést, - valójában a nyomasztó kiszolgáltatottságot a társadalomnak. A társadalomnak, amelyet arcnélküli vezetők vezetnek, akik közé az olvasmányok szereplői közül senki sem kerül fel, a vezetők pedig a munkások közé soha le nem szállnak. Személyiségek (bármiféle alkotók, művészek, de még akár sportolók is) teljesen hiányoznak a jelen (a fiatalok számára: a jövő) lehetőségei közül. Az egyetlen, homogén és kikezdhetetlen világkép azt sugallja, hogy érdemi választás vagy komoly „kitörési lehetőség” ebből a körből nem szerepel a jövő kínálatában. Ennek pedig tessék örülni, mint a lehetséges világok legjobbikának. Ahogy a korabeli ének kezdőmondata szól: „Mint a mókus fenn a fán, az úttörő oly vidám…” Természettudósok, erdészek tudják: a vonzó külsejű, vöröses színezetű mókus csak látszatra olyan barátságos lény, alkalmanként gondolkodás nélkül felfalja a saját kölykeit.

Lukáts János

2010. február

A Pedagógiai Könyvtár munkatársainak köszönetet mondok a nyújtott segítségért!

A vizsgált tankönyvek jegyzéke:

ABC olvasókönyv az általános iskolák I. osztálya számára. Szerk.: Gerlóczi Lajosné és Makoldi Mihályé. Ill.: Demjén Zsuzsa, Reich Károly, Róna Emmy, Murai Róbert, Tövisvári Olga. Bp. 1957, Tankönyvkiadó. 175 oldal.

OLVASÓKÖNYV az általános iskolák II. osztálya számára. Szerk.: Bertalan Ferenc és Vágó Elemér. Bp. 1957, Tankönyvkiadó. 223 oldal.

OLVASÓKÖNYV az általános iskolák III. osztálya számára. Szerk.: Fényi András és Pálmai Kálmán. Ill.: Csohány Kálmán és Kass János. Bp. 1957, Tankönyvkiadó. 256 oldal.

OLVASÓKÖNYV az általános iskolák IV. osztálya számára. Szerk.: Faragó László és Vince Sándor. Ill.: Biai Föglein István, Sarkantyú Simon és Zádor István. Bp. 1957, Tankönyvkiadó. 272 oldal.

MAGYAR könyv az általános iskolák V. osztálya számára. Szerk.: Kanazsai-Nagy Antal és Báti László. Ill.: Győri Miklós. Bp, 1957, Tankönyvkiadó. 144 oldal.

MAGYAR könyv az általános iskolák VI. osztálya számára. Bp. 1957, Tankönyvkiadó. 123 oldal.

MAGYAR irodalmi olvasókönyv az általános iskolák VII. osztálya számára. Szerk.: Kerékgyártó Imre. Bp. 1957, Tankönyvkiadó. 220 oldal.

MAGYAR könyv az általános iskolák VIII. osztálya számára. Szerk.: Csabai Tibor, Ebergényi Tibor, Kiss Kálmán. Bp. 1957, Tankönyvkiadó. 262 p.

ABC olvasókönyv az általános iskolák első osztálya számára. Szerk.: Bertalan Ferencné, Csoma Vilmos, Kovács Dezsőné. Makoldi Miklósné, Perjés Antalné. 2. kiad. Bp. 1963, Tankönyvkiadó. 175 oldal.

OLVASÓKÖNYV az általános iskolák második osztálya számára. Szerk.: Bertalan Ferenc, Csoma Vilmos, Kovács Dezsőné, Makoldi Mihályné, Perjés Antalné. Ill.: Reich Károly. Bp. 1963. Tankönyvkiadó. 190 oldal.

OLVASÓKÖNYV az általános iskolák 3. osztálya számára. Szerk.: Faragó László, Hórvölgyi István, Povázsai László, Seres József. Ill.: Rogán Miklós és Szabó Ágnes. 4. kiad. Bp. 1967, Tankönyvkiadó. 159 oldal.

OLVASÓKÖNYV az általános iskolák 4. osztálya számára. Szerk: Faragó László, Hórvölgyi István, Povázsai László, Seres József. Ill.: Szecskó Tamás. 6. bőv. jav. kiad. Bp. 1969, Tankönyvkiadó. 259 oldal.

MAGYAR irodalmi olvasókönyv az általános iskolák 5. osztálya számára. Szerk.: Horváth Gedeonné, Kulcsár Adorján, Vörös József. Ill.: Csergezán Pál. 5. kiad. Bp. 1966, Tankönyvkiadó. 269 oldal.

MAGYAR irodalmi olvasókönyv az általános iskolák 6. osztálya számára. Szerk.: Horváth Gedeonné, Vörös József. Ill.: Görög Rezső. Bp. 1967, Tankönyvkiadó. 287 oldal.

MAGYAR irodalmi olvasókönyv az általános iskolák 7. osztálya számára. Szerk.: Aszódi Lászlóné, Horváth Gedeonné, Magyar Szabolcs. Ill.: Würtz Ádám. Bp. 1966, Tankönyvkiadó. 279 oldal.

IRODALMI olvasókönyv az általános iskolák 8. osztálya számára. Szerk.: Horváth gedeonné, Vörös József. Bp. 1966, Tankönyvkiadó. 317 oldal.

Vissza a tartalomjegyzékhez