Olvasás Portál

lovári  |  english

Könyv és Nevelés

KTE: 2019-BEN KTE EMLÉKÉRMET KAPTAK

Nyomtatási nézet

A Könyvtárostanárok Egyesületének közleménye

A Könyvtárostanárok Egyesülete (KTE) történeti elődje, a Magyar Könyvtárosok Egyesülete (MKE) Iskolai Könyvtárosok Szervezete húsz éves jubileumi évfordulójára emlékezve szakmai elismerést kifejező díjat alapított 2006-ban. A beérkezett 15 felterjesztés áttekintése után az emlékérem kuratóriumának javaslata alapján a Könyvtárostanárok Egyesülete 2019-ben az alábbi kollégákat tüntette ki. A kitüntetések átadására a KTE Őszi Szakmai Napja keretében 2019. november 18-án Budapesten került sor.

A következő évi kitüntetésekre a felterjesztési határidő 2020. szeptember 20. Figyeljünk egymásra, egymás munkájára! A KTE elnöksége folyamatosan várja a felterjesztéseket.

A KTE emlékéremről, annak alapító okiratáról, a korábbi évek díjazottjairól a KTE honlapján (http://www.ktep.hu/emlekerem2019) lehet bővebben tájékozódni, ahonnan az ünnepélyes átadás fotói is elérhetők.

________________________________

KTE EMLÉKÉREM – ÉLETMŰDÍJ
Misley Judit

_____________________________________________

Misley Judit 1989-től, az alapításától kezdve az Alternatív Közgazdasági Gimnázium (AKG) könyvtárának munkatársa, annak megálmodója. 2010 és 2018 között már nyugdíjasként, félállásban tevékenykedett. A 30 év alatt a könyvtár aktív működtetője, gazdája, profiljának meghatározója. Kezdetektől részt vett az AKG pedagógiai programjának kidolgozásában és nemcsak ennek a munkafolyamatnak a „termékeit” gyűjtötte, hanem általában az alternatív pedagógiákkal kapcsolatos dokumentumokat is. Tevékenyen közreműködött az Iskolakép és a Taní-tani című folyóirat szerkesztésében, terjesztésében.

A könyvtárra mindig úgy tekintett, mint az értékek kialakításának, őrzésének, feldolgozásának színterére, a használók szellemi támogatásának tárházára. Az AKG sokrétű, szerteágazó pedagógiai programjához igazodva széles spektrumú kínálatot biztosított, támogatta a pedagógusok és a diákok széles érdeklődési körét, túlmutatva a hagyományos iskolai könyvtári gyűjteményeken. A gyűjtőkör kialakításakor fontos volt a társadalmi kérdésekben való tájékozódás segítése. A könyvtár kialakításakor személyes válogatással gyűjtötte össze a „régi” könyveket. Az állomány az évtizedek során több mint 22 ezer kötetre nőtte ki magát. A könyvállomány nyilvántartása 1997-től a Szirén integrált könyvtári rendszerben történik; az elsők között voltak, akik megvásárolták a programot. Tudatos döntés volt azonban a papíralapú kölcsönzés megtartása, így megőrizve annak személyességét.

Az állomány összeállítása mellett a könyvtár belső tereit is ő alakította ki. A könyvtár berendezését is megtervezte, így az AKG egy közel 230 m2-es könyvtárral büszkélkedhetett, benne kölcsönzőteremmel, két olvasóteremmel, fogadótérrel és raktárral. Az otthonosság kialakításán túl Szabó Imre rajztanár segítségével szinte képzőművészeti tárházzá is váltak a könyvtár falai, maga a bejárat is. Judit nem csak könyvtárat csinált: egyben a béke és a csend szigetét tartotta fent egy zsibongó középiskolában. Könyvtára egyszerre volt menedékhely és az iskola szellemi életének központja, egyfajta szalon.

Messzemenően partner volt abban, hogy iskolán kívül és belül szaktanári és diákkezdeményezéseket, művészi, történelmi, szociális jellegű projekteket befogadjon, sőt, kezdeményezzen.

Író-olvasó találkozó keretében a könyvtár szervezésében náluk járt Konrád György, Esterházy Péter, Kukorelly Endre, Varró Dániel és Halász Margit. Judit évekig egyik szervezője volt az AKG Tavasz Fesztiváljának, ahol a különböző művészeti tevékenységet végző diákcsoportok mutatkoznak be éves munkájukkal. Különleges, kreatív ötleteivel inspiráló iskolai ünnepségeket szervezett. Judit szociálisan érzékeny ember is, ami nemcsak szavakban, hanem tettekben is megnyilvánul.

Nyaranta is sok időt töltött a diákokkal különböző rendezvényeken, például linómetsző csoporttal a Művészetek Völgyében, a nomád táborban.

Judit meglátja a különlegeset, ritkát, az egyedit a dolgokban, és mindezekhez hozzá tudja kapcsolni a közönségét. Saját lelkesedésén keresztül hirdette, mennyire fontos mind a szavakkal leírt, mind az azon túli kultúra.

Judit másik állandó vállalt szerepe a helyi „múzeum” anyagának gyűjtése. Ezt a szubjektív iskolatörténeti anyagot most is, már nyugdíjasként is gondozza.

Munkája során egyforma hangsúlyt fektetett a pedagógusi és a könyvtárosi szakmára, mindig a könyvtár és az olvasók érdekeit tartva szem előtt. A tájékoztató munkájában széles körű műveltségével és könyvismeretével segítette a könyvtár használóit. Egykori diákjai professzionális, lelkes, csupaszív könyvtárosként beszélnek róla. Bárki, szinte bármilyen problémával, ötlettel fordulhatott hozzá. Addig nem nyugodott, míg nem tudott valahogy segíteni, megoldást találni.

A Könyvtárostanárok Egyesületének hosszú évek óta tagja. Érdeklődéssel tekint a digitális világ új lehetőségeire, kihívásaira, azoknak összekapcsolására a könyvtárral.

Úgy gondoljuk, Misley Judit az egyik legélőbb és leghitelesebb példája annak, amikor valaki eggyé válik a hivatásával. Szüntelenül áramlik a gyerekek és a könyvek között, összehozza őket, és az iskola könyvtárát egyszerű teremből „hellyé”, önálló világgá, egy párhuzamos és varázslatos univerzummá teszi.

Felterjesztő: Az AKG önigazgató nevelőtestületének támogatásával és nevében, Horn György pedagógiai koordinátor.


KTE EMLÉKÉREM – A KÖNYVTÁROSTANÁRI HIVATÁSÉRT
Iványiné Nagy Kinga

_____________________________________________

Iványiné Nagy Kinga Gyöngyvér könyvtárosi pályafutását az OSZK-ban kezdte, majd a Budapesti Műszaki Egytem Központi Könyvtárában folytatta. 1987-ben került a szombathelyi Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtárba tájékoztató könyvtárosként, majd 1997-től könyvtárostanár jelenlegi munkahelyén, a Boldog Brenner János Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium intézményében, ahol megbízhatósága, támogató egyénisége nagy biztonságot ad az intézmény működésének. Lelkiismeretes, pontos munkájával, magas szintű szakmai tudásával meghatározó pedagógusa iskolájának.

A Vas megyei könyvtárostanári munkaközösség aktív, állandó tagja. Könyvtárszakmai és pedagógusi, könyvtárpedagógusi tudása, tevékenysége rendkívüli színvonalú. A könyvtár állományának gondozása, fejlesztése folyamatos, a lehetőségeket megragadja, ugyanakkor tervszerűen végzi mindezt, az iskola pedagógiai programjának, tanulóinak és pedagógusainak szolgálatában. Nagy gondot fordít a Nemzeti Alaptantervnek és a helyi tantervnek megfelelő könyvtárhasználat tanítására, a befogadó tárgyak pedagógusaival folyamatosan egyeztetve. Tanóráit a régi iskola rendezett, de kisebb könyvtárában is innovatívan, differenciált oktatással és tevékenykedtetve vezette, ahogy teszi ezt az új iskolai épületben kialakított mintakönyvtárában is. A tanítás során szinte elsőként alkalmazta a webes lehetőségeket tantárgya tanításában, megragadva ezzel az y, z, alfa generációk figyelmét. Tanóráira precízen, alaposan készül fel, óravezetése biztos és nagyon színes. A tantervi elemeken túl minden jeles napot megragad a könyvtár és az olvasás népszerűsítésére, sok-sok programmal, feladatlapokkal, vetélkedőkkel. Könyvtárostanárként sokat tesz a diákok olvasóvá neveléséért, a könyvek és az olvasás megszerettetéséért. A könyvtár igazi közösségi, kulturálódási, központi hely az iskola életében.

Az új iskola könyvtárának megtervezésében, funkcionális tereinek kialakításban részt vett, terveire, véleményére kíváncsiak voltak, amit hallatlan körültekintéssel, a piacon való tájékozódással, ötletek gyűjtésével valósított meg. Könyvtára olvasóterem, kuckó, könyvtári tanterem, kölcsönző is egyben. A berendezéssel, dekorálással, könyvtári speciális kiegészítőkkel folyamatosan csinosítja és szakszerűvé teszi könyvtárát.

Ahogy a segítségnyújtás, úgy a tehetséggondozás is sarkalatos szerepet kap munkája során. Előkészítő, versenyfelkészítő munkájának köszönhetően a tanulói aktivitás növekedését is elérte. Évek óta versenyeztet, kiváló eredménnyel. A Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Versenyen több diákja jutott az országos döntőbe. Nagy érdeme van a Bod Péter verseny modernizálásában is. Szakmai, pedagógusi észrevételeinket etikus és szakszerű szempontokkal támogatja. A megye könyves, könyvtári rendezvényein tanulóival folyamatosan jelen van, projektjeinkben aktívan támogat bennünket. A Vas megyei könyvtárostanár munkaközösséget nem csupán személyes konzultálással, hanem a műhelymunkákon, szakmai napokon való aktív feladatvállalással is támogatja.

Ötleteit, tapasztalatait folyamatosan, minden lehetséges fórumon vagy személyes konzultációval megosztja, segítve ezzel a kollégák munkáját. Blogot működtet (http://kingarium.blogspot.com/), amelynek számos követője és felhasználója van országszerte; aktív tagja közösségi, tudásmegosztó, tanácsadó portáloknak (például az Iskolai könyvtári tanácsadó zárt Facebook-csoport), hasznos, etikus hozzászólásaival segítve a szakmai közösséget.

Tudását a nagyobb szakmai intézmények és szervezetek is számon tartják, egyre többször hívják konferencia-előadások tartására, foglalkozások levezetésére, amelyekre szintén alaposan, körültekintően készül. A megyei könyvtárostanári rendezvényeinken rendszeresen szót kap, támogatja szaktanácsadóját is. Külön pozitívum, hogy előadásainak nagy része elérhető a világhálón.

Kinga iskolai munkája mellett családanyai teendőit is példamutatóan végezte és végzi ma is. Négy gyermeke mindig számíthat bölcs tanácsaira, gyakorlati segítségére az önálló életükben is.

Felterjesztői: Englert Zsolt igazgató és Gerölyné Kölkedi Éva Marianna Vas megyei könyvtárostanár munkaközösségének vezetője.


KTE EMLÉKÉREM – AZ EGYESÜLETÉRT
Cs. Bogyó Katalin

_____________________________________________

Csüllögné Bogyó Katalin 1998-tól a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Gyakorló Általános Iskolája, Művészetoktatatási Intézménye, Napközi Otthonos Óvodája szakvezető könyvtárostanára. Ezt megelőzően népművelés–magyar szakos tanárként több középfokú intézményben dolgozott. 1996 óta lát el könyvtárostanári feladatokat. Tudását folyamatosan fejlesztve 2002-ben végezte el az informatikus könyvtáros szakot a Szegedi Tudományegyetemen. 2007-től szakvizsgázott közoktatási vezető, 2015-től mestertanár, köznevelési szakértő.

Olyan sokoldalú könyvtárpedagógus, akinek egyaránt fontos az olvasó, a diák, az olvasó diák, a kolléga. A mindennapi könyvtár-pedagógiai tevékenységén túl hivatásának tekinti a leendő könyvtárostanárok képzését – szűkebb hazájának –, Csongrád megye könyvtárosainak szakmai fejlődését és az ország könyv­tá­ros­ta­ná­ra­i­nak előmenetelét, ismeretei bővítését.

A mindennapok könyvtár-pedagógiai tevékenységéről így nyilatkozott: „…Már nem magától értetődő, hogy a könyvtár a „tudás forrása”, hiszen diákjaink úgy vélik, minden információt meg tudnak maguktól is szerezni az internetről… Azt akarják tudni, hogy mi haszna van számukra a könyvtárnak; ezért arra törekszem, hogy óráimon problémaközpontú feladatokat adjak (amikor a könyv részeit tanuljuk, akkor könyvet írunk, amikor az időszaki kiadványokat, akkor iskolaújságot tervezünk stb.)

Ezt a szemléletet példázzák a Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Vetélkedőre készített versenyfeladatai. És erre ösztönzi hallgatóit is, hiszen 2008-tól, a könyvtárpedagógia-tanár mesterszak indulásától szakvezető könyvtárostanár, amely során a könyvtárpedagógia-tanár mesterszakos hallgatók tanítási gyakorlatát irányítja. A képzésbe oktatóként is bekapcsolódott a Szegedi Tudományegyetemen, ahol jelenleg négy kurzusa van a nappali és a levelező tagozaton.

Ám nemcsak az egyetemi képzést tartja fontosnak, hanem a kollégák szakmai fejlődését is. Évtizedek óta a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár által szervezett segédkönyvtáros képzés szakmai oktatója és szaktanácsadója, illetve egyéb továbbképzések előadója, szakmai napok szervezője. A Csongrád Megyei Könyvtáros szakfolyóirat aktív munkatársa. 2001 óta iskolájában A szó elszáll, az írás megmarad címmel az 5–6. évfolyam számára szervez városi könyv- és könyvtárhasználati vetélkedőt. 2002 óta a Csongrád Megyei Könyvtárosok Egyesülete (CSMKE) tagja, elnökségi tagja: 2010-ig az iskolai szekció vezetője, jelenleg az ellenőrző bizottság elnöke.

Kata 1996 óta erősíti a Könyvtárostanárok Egyesületét, 2008 óta elnökségi tag. Póttagként kezdte, majd tagnyilvántartó lett, jelenleg kommunikációs felelős. A tagnyilvántartás a keze alatt megújult, a kapcsolattartás személyes hangúvá vált. A Módszertani Közlemények szerkesztője, a Kis KTE könyvek szerzője, szerkesztője, lektora, a szakmai napok szervezője, előadója. Különösen élő a kapcsolata a tagsággal a KTE FB-oldalán és az egyesület blogján, melynek ő a gondozója is. Ki ne emlékezne a finnországi könyvtárakat bemutató sorozatára? Tevékenyen vesz részt az MKE és KTE közötti jó partneri és szakmai viszony ápolásában. Lelkiismeretes, megbízható kolléga, akinek szívügye a könyvtárostanári hivatás, melyért határozottan, de higgadt módon dolgozik az egyesületben és a mindennapokban is. Már 23 éve. És ez nem gyűszűnyi idő!

Felterjesztői: Könyvtárostanári, oktatói és egyesületi tevékenysége alapján, kettős felterjesztést kapott – a CSMKE elnökségének tagjai nevében Oros Sándor elnök, illetve a KTE elnökségétől – a KTE Egyesületért emlékéremre.

 

KTE EMLÉKÉREM – AZ ÉV ÍGÉRETES KÖNYVTÁROSTANÁRA
Arany-Nagy Zsuzsanna

_____________________________________________

Arany Zsuzsanna 2017 nyarától iskolánk, a Budapest IX. Kerületi Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium munkatársa. Érkezésekor még a Pécsi Tudományegyetem informatikus MA hallgatója volt. Az egyetemen kiemelkedő tanulmányi munkával készült pályájára: több alkalommal Intézményi Szakmai, Tudományos Ösztöndíjban, Egyetemi Hallgatói Önkormányzat Tehetség ösztöndíjában, Új Nemzeti Kiválóság Program hallgatói kutatói ösztöndíjában és Köztársasági Ösztöndíjban részesült.

Már pályakezdőként is jelentős munkatapasztalattal rendelkezett. Az egyetemen önkéntesként olvasószolgálati munkában próbálta ki magát, például az Élő könyvtári programban, Könyvcsere szervezésében is.

Az első pillanattól kezdve lelkesen vett részt nemcsak a könyvtár, hanem az iskola életében is. A kollégákkal és a diákokkal közvetlen kapcsolatot alakított ki. Első feladatkörében, könyvtári asszisztensként hamar kiismerte magát, az egyetemen tanultakat a helyi gyakorlatnak megfelelően önállóan alkalmazta, amit lehetett – digitális bennszülöttként – elektronizált. Az iskolai könyvtár gyakorlati munkája annyira magával ragadta, hogy amint befejezte könyvtárosi tanulmányait mesterfokon, a következő, 2018/2019-es tanévben a Pécsi Tudományegyetemen könyvtárostanári végzettséget szerzett. Idén szeptembertől pedig az ELTE Doktori Iskolájának hallgatója. Kutatási területe: az iskolai könyvtárak szerepvállalása a közoktatásban: az új típusú oktatási módszerek beépítése a könyvtárpedagógiába és a közismereti tárgyak oktatásába.

Ötleteivel megújította a könyvtár pedagógiai munkáját. Kutatási területét – a gamifikációt – a napi könyvtár-pedagógiai munka részévé tette, könyvtárhasználati óráiba beépítette. Egyaránt hatékonyan alkalmazta a kisiskolás, a felső tagozatos és a gimnazistáknak tartott könyvtárhasználati és könyvtárhasználatra épülő szakórák keretében is. Alsó tagozatos kolléganőjével a tananyag feldolgozására szabadulószoba játékot dolgoztak ki és valósítottak meg a diákok legnagyobb örömére.

A könyvtár tanórán kívüli tevékenységrendszerének fejlesztésére is felhasználta tudását: detektívjátékot szervezett a kisgimnazistáknak, adventi játékot a 3–6. évfolyamosoknak, amelyben az információkeresés, szövegértés fejlesztése állt a középpontban.

Az iskolai könyvtári világhónaphoz kapcsolódó nemzetközi könyvjelzőcserébe egyre több iskolai diákunkat vonja be. Tehetséggondozó munkája eredményeként gimnazistáink a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár 2019-es adatbázis-vetélkedőjén 2. helyezést értek el.

Iskolai szintű feladatokat is vállal, így részt vett névadónk ünnepségének megszervezésében. A népmese napja megünneplését, a március 15-i megemlékezést QR-kód használatára épülő játékokkal színesítette.

Folyamatosan keresi a pályázati lehetőségeket – a könyvtár és az iskola belső környezetének megújítására, a szakmai munka fejlesztésére. Neki köszönhetően az Abacusan Stúdió pályázatán lehetőséget kapott iskolánk a Vándor robotokkal való megismerkedésre, egy újabb területet talált, ahol a könyvtár és az informatika összekapcsolódhat.

Hamar kiderült, hogy munkatársával, Tóth Viktóriával remekül kiegészítik egymást. A kettejük közötti tudásmegosztás nemcsak a könyvtár munkájának hatékonyságát növeli, hanem kihat a könyvtár-pedagógia iskolai beépülésének folyamataira is.

Munkáját pályázatokon is megméretteti, így ért el a KTE 2018. évi Egy napom a XXI. században című pályázatán II. helyezést a Mátyás nyomában a digitális bennszülöttekkel című pályaművével.

Tapasztalatait nemcsak munkatársaival osztja meg, hanem publikál, előadásokat tart. Hallgatóként a Tudományos Diákköri Konferenciákon szerepelt, angol nyelvtudását a könyvtárosok nemzetközi BOBCATSSS konferenciáin hasznosítja. 2017-ben Rigában, 2018-ban Eszéken tartott előadást. Tanfolyami előadóként Az én könyvtáram projektbe is bekapcsolódott.

Az iskola vezetősége megbízható, rugalmas, segítőkész és mindig vidám, kiegyensúlyozott kollégának tartja, példaértékű nyitottsággal mind a pedagógusi, mind a könyvtárosi szakmára.

Emberileg, szakmailag méltónak ítéljük a KTE „Az év ígéretes könyvtárostanára” emlékéremre.

Felterjesztők: Beleznay Tamás igazgató és dr. Tolnai Marianna igazgató, Belső-Pesti Tankerületi Központ.

_____________________

Multimédia tartalom:

Értékelés

Még nem érkezett értékelés

Szólj hozzá:

Kérem, jelentkezzen be!

Hozzászólások: