„Ki volt az a mafla, aki kinyomtatta azt a rengeteg fájlt?” – még anekdotának sem rossz ez a kérdés, amellyel dr. Steklács János, a Kecskeméti Főiskola Tanítóképző Főiskolai Kar dékánja jellemezte a mai fiatalok logikáját egy hagyományos könyvtár láttán. A mondat a „Nevelési Tudásdepó az olvasóvá neveléshez és a digitális kompetenciák fejlesztéséért” című projekt (TÁMOP 3.2.4-08/2-2009-0001) záró rendezvényének egyik beszélgetésén hangzott el. A programmal olyan módszereket dolgoztak ki, amelyekkel meg lehet szerettetni a gyerekkel az olvasást. (Cikkünk címe idézet, szerzője Puskin.)

A 2009. októberében kezdődött program az idén februárban zárult 30 olvasásfejlesztő program kidolgozásával, amelyeket ezen a honlapon lehet majd megismerni. A támogatás 210 millió forint volt, általa a többi között megtarthattak 113 könyvtár-használatot, illetve olvasást és információs műveltséget népszerűsítő rendezvényt az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum (OPMK) rendezésében. Összeállították a WEB Iskolai Könyvtárat, több mint négyezer kötettel, amely elérhető az iskolák számára. Dr. Jáki László tudományos főmunkatárs az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet – Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum részéről „Gondolatok az olvasásról” címmel több száz közéleti személyiség véleményét gyűjtötte össze, s ezt is megjelentették az olvasásportálon. Ő idézte fel azt is, hogy a mai könyvkiadásban megjelenő kötetek kétharmadát a hatévesnél fiatalabbaknak szánják, és csak a maradék jut a nagyobbaknak.

Dr. Hámoriné Váczy Zsuzsa közoktatási tanácsadó emlékeztetett rá: ahhoz, hogy egy szót megfelelően tudjunk használni, kétezerszer meg kell ismételni. De a mai iskolai élet erre nem ad elég alkalmat. Az sem véletlen, hogy a 10 évesnél fiatalabbak olvasási és szövegértési színvonala nagyon jó a nemzetközi mezőnnyel összehasonlítva, a nagyobbaké, a felső tagozatosoké már több tanár és több tantárgy hatása alatt gyengébb olvasási színvonalat mutatnak.

Dr. Csík Tibor „A digitális bennszülöttek és az olvasás” címmel végzett kutatást az olvasás és a könyvtár-használat tükrében. Utalt a 2009-i PISA-vizsgálat eredményeire, amely az OECD-országokban tapasztaltakat foglalja össze. Ebből kiderült, hogy a hazai iskolák több mint 91 százalékának van könyvtára – ez az Egyesült Királyság szintjének felel meg, és jobb az ausztrii és csehországi állapotnál.

Egy másik felmérés szerint a magyar diákok szövegértése azok körében, akik kedvtelésből olvasnak a könyvtárban a Dánia és az Egyesült Államok alkotta élbolyban van. Az elemzés szerint a magyar iskolai könyvtárak többre hivatottak, mint hogy a kötelező olvasmányok és kézikönyvek raktárai legyenek. A digitális technológia révén modern forrásközponttá válhatnak, hálózattá szerveződve megújíthatják szolgáltatásaikat, és rendelkezésre tudják bocsátani a digitális bennszülöttek tanulásához és a szabadidő eltöltéséhez szükséges információkat.

A program záró rendezvényének helyszíne az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum épülete volt. Aki belépne az 1908-ban átadott, hajdan szépséges palotába, nagyon szomorú képet láthat. Omló vakolat, rozsda, rom. Az épület balkonja fölött bánatosan leng a magyar és az uniós zászló. A házat majdnem felújították: 2009-ben 600 millió forint támogatást nyert az intézmény el a Norvég Alapból, de kellett volna még 70 millió önrészesedés. Nem jutottak hozzá, pedig hónapokig kilincseltek érte. De ha mégis belép a látogató, egészen más világot talál. Tiszta falakat, termeket. Itt, belül őrzik a hazai pedagógia értékeit. Itt működik az a múzeum, amelyben több mint 200 ezer tárgyat lehet megismerni – a régi iskolai eszközöket, szabályzatokat, kísérleti tárgyakat és padokat. Meg csaknem százezer dokumentum értékű fotót is.

A záró-rendezvény alkalmábólMunkácsy Gyula, a múzeum vezetője bemutató órát tartott a pedagógusoknak arról, miként tanították hajdan az írást az iskolákban. Ámulatba ejtő dolgokat lehetett megtapasztalni. Például azt, milyen lehetett, amikor lúdtollal vagy nádtollal kellett írni, milyen volt a palatábla, amit nyúllábbal töröltek le, ha éppen nem volt spongya. Meg lehetett ismerni, hogy szóltak még a múlt század 30-as éveiben is érvényes fegyelmezési szabályok, amelyeknek első fokozata a rosszalló tekintet volt, és szerepelt köztük a szelíd ütés is, vagyis, amikor nem rúgták meg a földön a nebulót, és nem húzták a haját – amit ugyancsak megengedett a korabeli szabályzat. Az iskolák számára tartandó bemutató órákon a gyerekek és tanáraik megismerhetik különböző korok kísérleteit és eszközeit.

A múzeumról ezen az oldalon szíveskedjenek tájékozódni.