Olvasás Portál

lovári  |  english

Gondolatok az olvasásról

Gondolatok az olvasásról

2012.03.07. 13:14

Végh Attila

HOGYAN TANULTAM MEG OLVASNI? Hogy milyen volt, amikor még nem tudtam olvasni, arra nem emlékszem. Azt azonban tudom – a „családi történelemkönyvből” –, hogy négyéves koromban már valamennyire írtam-olvastam.

Ezzel kapcsolatban egy jelenet világosan előttem áll. Anyámmal megyünk a Margit körúton (akkor Mártírok útjának hívták), és én hirtelen, minden ok nélkül megtorpanok. Anyám is megáll, nem tudja, mi történt. Én meg rámutatok a papírbolt cégérére, és azt mondom: „papír-írószer”. Aztán folytatom a többi üzlettel: „Ágnes cukrászda”, „Dohánybolt – hadirokkant elárusítóhelye”. Anyám szólni sem tud a döbbenettől. Tudta ő, hogy már régóta kérdezgetem tőle, ez milyen betű, az milyen betű, de hogy magamban – titokban – összerakosgatom a betűket, azt nem gondolta volna.

Ezek után mindenki azt hitte, az iskolában iszonyúan fogok unatkozni, amikor majd a tanító néni elkezdi nekünk oktatgatni a betűvetés tudományát. Erről azonban szó sem volt. Mert igaz ugyan, hogy a Margit körúti eset után szüleim rögtön vettek nekem egy szép, nagy füzetet, hogy ha kedvem van, abba írogassak, de azok az ákombákomok, amelyekkel teleróttam az irkát, csak nagy jóindulattal voltak betűnek nevezhetők.

Az S betűt például mindig fordítva írtam. Néha a K betűt is. A füzet borítójára (gondolom, azért, mert nagyapám, amikor ideadta, azt mondta: „Na, ebbe írogathatod az ákombákomjaidat, kisunokám”) nagy, nyomtatott betűkkel azt írtam: ÁKOMBÁKOM. De az egyik K ide is fordítva sikeredett.

Az iskolában azután megtanultunk, hogyan kell szép, írott betűket kanyarítani. Anyám zsinórírásnak mondta, az ő korában még így hívták. Amikor már jól ment az írás-olvasás, a felnőttek visszatérő kérdésére, hogy „Na, mi leszel, ha nagy leszel, fiacskám?”, rendre azt feleltem: „Író. Vagy olvasó.”

Multimédia tartalom:

Értékelés

Még nem érkezett értékelés

Szólj hozzá:

Kérem, jelentkezzen be!

Hozzászólások: