Olvasás Portál

lovári  |  english

Gondolatok az olvasásról

Gondolatok az olvasásról

2012.02.28. 20:57

Király Farkas

SZÓ SZÓT KÖVETETT Ha hinni lehet a családi legendáriumnak, nagyjából négyéves lehettem, amikor elkezdtem ismerkedni a betűkkel. Azt mesélik, hogy valamiért lenyűgöztek az újságok meg a folyóiratok, és amikor az időjárás nem engedte az udvaron rohangálást meg a csak általam látható ellenfelek kaszabolását, különböző helyeken üldögélve mély átéléssel lapozgattam a sajtótermékeket.

Közben pedig rá-rámutattam egy-egy betűre, és megkérdeztem: – Ez mi? Eleinte csak a nagybetűket – úgyis, mint verzális, úgyis, mint méretes – ismertem meg, s egy darabig csak a lapok címeit szótagoltam: Dol-go-zó Nő, Új Tü-kör, U-tunk, I-gaz Szó. A múlt század ’70-es éveiben jól ismert lapok voltak ezek – Erdélyben.

Nagy szerencsémre mindig volt mellettem-körülöttem felnőtt, aki felvilágosítson a betűkkel kapcsolatos kérdésekben – általában valamelyik nagyszülőm. Addig-addig ismerkedtem segítségükkel a kis nyomtatott formákkal, hogy ötéves koromra, mire a kertes házból panellakásba költöztünk, már néhány évfolyamnyi egybekötött, megsárgult Tolnai Világlapját olvastam el esős délutánokon.

Ekkor robbant be az életembe az óvoda. Egy évig éltem az ovisok felhőtlen életét, Tolnai újságjának böngészése helyett az ovis kihívásoknak – az úgynevezett alapvető szocializációnak – eleget téve. Ellenben, amint esztendő múltán iskolába írattak, boldog előfizetője lettem a Napsugár című gyereklapnak – mely folyóirat manapság is megjelenik. Igen kellemes érzés volt az, hogy végre van egy saját lapom, amit kifejezetten az én nevemre és címemre hoz a postás, az enyém és kész...

Aztán következtek a meséskönyvek, később kalandregények, majd idegen nyelvű könyvek – és közben (bevallom: nem mindig örömömre) a tankönyvek és szakkönyvek tömkelege. És azóta sem szűntek meg közelembe furakodni a kötetek: nem telik el úgy nap, hogy ne olvasnék. Reményeim szerint ez nem fog ezután sem változni, hiszen még rengeteg dolgot szeretnék megtudni a világról.

Úgy érzem: ha nem olvastam volna lelkesen, sokkal-sokkal szegényebb lennék. Lényegesen egyszerűbben gondolkodnék, lassabban járna az eszem. Nem tudnám helyesen mérlegelni a különböző tények súlyát. Szegény lenne a szókincsem, nem tudnám megfogalmazni a mondanivalóm. Ezért érvek helyett kínomban a fizikai bántalmazást alkalmaznám mások meggyőzésére (puff-paff!), amiből adódóan olyan közegben lehetne csak élnem, ahol mindenki így tesz. Soha nem lettem volna korrektor, sem folyóirat- és újságszerkesztő, nem dolgozhattam volna semmilyen munkakörben, ami a széles tájékozottságot és a nyelv – sőt több nyelv – minél tökéletesebb ismeretét követeli meg. Különösen pedig nem adtam volna közre saját írásaimat, pontosabban: a kiadók nem publikálták volna azokat. E mostanit sem, amit éppen olvastok. Sőt: a megfelelő szavakat nem ismerve nem is lettem volna képes megírni…

Multimédia tartalom:

Értékelés

Még nem érkezett értékelés

Szólj hozzá:

Kérem, jelentkezzen be!

Hozzászólások: