|
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
„A játék a zenei, a táncos és a beszélt anyanyelv elsajátításának egyik fontos eszköze. A gyermek életében a játék az élet gazdagságát, tartalmát jelenti. A játék életszükséglet, bizonyos korig a gyermeknek szinte egész világát betölti. Sajátos módon alakítja magához a felnőttvilágot, fő tevékenysége az állandó utánzás, átformálás, így teljes az élete.
Az énekes-táncos népi játékok révén művészeti ismeretekkel bővül látóköre, tágul érdeklődése, szemléletmódja, fejlődik esztétikai érzéke, művészi, fizikai képességei” – írja játékgyűjteménye bevezetőjében a szerző, többször is idézve a mestert, Kodály Zoltánt.
Kodály Zoltán ezt írja A magyar népzene tára előszavában: „… a nevelő nem lehet el a játékok beható ismerete nélkül. Szomorú gyermekkora nyomait holtáig viseli, aki úgy nőtt föl, hogy nem volt része bennük. Annak nincs sürgősebb teendője, mint utólag megtanulni, beleélni magát, mert enélkül nem férkőzik a gyermek lelkéhez”. Kodály nagy igazságot fogalmazott meg, ezért melegen ajánljuk az erdélyi kötetet minden olyan pedagógusnak, akinek életéből kimaradtak a gyermekjátékok; pótolják be mulasztásukat, s ismertessék meg tanítványaikkal ezeket a népi hagyományokat. Oly jó volna ismét körtáncot járó gyermekeket látni az iskolák udvarán a karate-mozgásokat mímelő, rugdosó, ordító gyermekek helyett! Iskoláskoromban mi végkimerülésig játszottunk, mondókák kiséretében ugróköteleztünk, s mai, felnőtt és tanár fejjel tudom, hogy a játékokat tanítóinktól tanultuk. Sokszor ők is beálltak a körbe, együtt énekeltek velünk, s vidáman repült el a tízperc. Mostani fejemmel azt is tudom, hogy ezek a játékok jól elősegitik az ösz-szerendezett mozgást, fejlesztik a ritmusérzéket, s közvetve segítik az olvasás, az írás és a többi tárgy tanulását is.
A szerző a kötet végén felsorolja forrásait. Említsük meg kiegészítésül, hogy a Kodály–Bartók-féle A magyar népzene tára első kötete a gyermekjátékokat tartalmazza, közöttük Kiss Áron híres művének, az 1891-ben kiadott Magyar gyermekjáték-gyűjteménynek az anyagát. A magyar gyermekjáték-gyűjtemény dalait, játékait az akkori tanítók gyűjtötték össze és küldték be Kiss Áronnak, ő pedig megszerkesztette a kötetet. Ez volt a ma-gyar tanítóság első és utolsó kollektív tevékenysége. Az évek során azután nagyon sok játékoskönyv jelent meg, segítve a tanítók munkáját, s ezt a folyamatot mintegy megkoronázta a Kodály–Ádám Jenő-féle énekeskönyv-sorozat. Ez a folyamatosság az utóbbi években, sajnos, megszakadt, éppen ezért „megnől az ember szíve”, ahogy kézbe veszi ezt a hagyományébresztő erdélyi kiadványt.
A kötet anyaga hónapokra van beosztva, s a jeles napokhoz igazodik. Ez a jó szerkesztés lehetővé teszi, hogy könnyen be lehet vonni az iskolai munkába. Ideális esetben végég kellene haladni a szerző kínálta vezérfonalon, de az is jó megoldás lehet, ha több éven át használja a könyvet a tanító, s évente kiemel belőle egy-egy darabot a jeles nap táján. Álljon itt a novemberi foglalkozások tartalma például: tollfosztó, a fonóban, mondókák, kukoricafosztó, jeles napok, Szent Erzsébet legendája, András-napi köszöntő, ostyahordás. A tollfosztó és a fonóban énekkel, tánccal tarkított jelenet, pontos, jól követhető forgatókönyvvel. A kották nagyon szépek, a táncok sematikus figurákkal meg vannak adva, sőt még a gyermek számára ismeretlen eszköz – például a rokka – rajza is megtalálható a könyvben. A teljesség kedvéért megjegyezzük, hogy egyetlen esetben egy nemzeti ünnepünkhöz, március 15-éhez, is ad a kötet szerkesztője egy irodalmi színpadi forgatókönyvet, ügyesen válogatva az anyagból, megtanulható, rövid versrészletekkel.
A szerkesztők is kiváló munkát végeztek: nagyon jó a szövegek gondozása, helyesírása. Precízen követik a mai helyesírási szabályokat, a nyelvjárásiasságokat finoman érzékeltetik: az özést (köll), az l gyakori kiesését (gyócs), az erdélyiességet (tökvel). Az iskolai kiadványban elképzelhető egyetlen helyes megoldást választották. Szerintem ugyanis az efféle szövegeket fokozatosan igazítani kell a mindenkori helyesíráshoz, továbbá semmiképpen sem szabad a nyelvjárási szövegekben szokások fonetikus le-jegyzéshez ragaszkodni. Józan egyensúlyt teremtettek tehát a szerkesztők, s ezáltal a szövegek használhatók.
Nem valószínű, hogy a mai tanítóság-tanárság összefogható volna egy új gyermekjáték-gyűjtemény megalkotására, efféle közös tevékenység ma már nem lehetséges. De talán az megvalósítható, hogy összefogjunk népi hagyományaink népszerűsítésében, hogy ének zengje be az iskolát, és – mint a szerzők is hangsúlyozzák – boldog gyermekeket neveljünk. Ezért nagyon-nagyon ajánlom Csukáné Klimó Mária nagyszerű könyvét a hazai iskoláknak.
A. Jászó Anna
Csukáné Klimó Mária: Játsszunk játékot, táncot, színházat! Kolozsvár, 1998, Régiók Magyar Tankönyvtanácsa, 120 l.
Hozzászólások: