Olvasás Portál

lovári  |  english

Könyv és Nevelés

Borítókép megjelenítése

Gasparicsné Kovács Erzsébet: A mese szerepe az anyanyelvi nevelésben

Nyomtatási nézet

Az előadásom címében szereplő téma meglehetősen tág ahhoz, hogy egy rövid előadás keretében valamennyi szempontot érdemben meg lehessen vizsgálni, így azt a módszert választottam, hogy röviden áttekintem a kerettanterv által meghatározott tartalmak, tevékenységformák és a mese lehetséges kapcsolatát, majd egy részterületről részletesebben is szólok.

 

Az anyanyelvi nevelés kerettantervi területei:

  • kulturált nyelvi magatartás;

  • olvasás;

  • írás;

  • helyesírás, nyelvtan;

  • szövegértés, irodalomolvasás;

  • tanulási képesség, könyv- és könyvtárhasználat;

  • szóbeli és írásbeli szövegalkotás;

  • társadalmi ismeretek;

  • tánc és dráma;

  • memoriter.

A kulturált nyelvi magatartás témakörei és a hozzájuk kapcsolódó tevékenységek a tanulók élőbeszédének fejlesztését szolgálják. A fejlesztés részben technikai (beszédművelés), részben minőségi, mennyiségi (szókincsgyarapítás), részben pedig pragmatikai (metakommunikáció, udvarias nyelvhasználat). Az iskola egyik fontos feladata, hogy megismertesse a gyerekeket azokkal a normákkal, amelyek az emberi kommunikáció különböző helyzeteiben szokásosak. Milyen szerepet játszhatnak a mesék akár a szabályrendszer, akár a normákat követő beszédtechnika tudatosításában? A mese mondható, hallgatható, olvasható műfaj. Mielőtt a gyerekek iskolába kerülnének, elsősorban hallgatóként, illetve mesemondóként találkozhatnak vele. Az iskola ebből a szempontból fontos váltást jelent, hiszen itt kezdenek először meséket olvasni. Sőt, mielőtt ők maguk olvasnák a meséket, a tanító az, aki számukra írott szöveget olvas.

Ha technikai szempontból nézzük a meseolvasást, mesemondást, akkor azt kell mondanunk, a pedagógusnak nagyon fontos feladata, hogy a kulturált nyelvi magatartásra nevelés keretében olyan mintát adjon a mese olvasásával vagy mondásával, amellyel jól érzékelteti adott esetben a tiszta, szép, a mese nyelvezetének megfelelő kiejtést. Ez nem feltétlenül a köznyelvi kiejtési normát jelenti, hanem jelentheti azoknak a nyelvjárási elemeknek az adekvát visszaadását, amelyek a mesében megjelennek, vagy jelentheti azoknak a régies formáknak a megfelelő ejtését, amelyeket a műfaj megőrzött. Ugyanígy a felolvasó ügyel a szupraszegmentális tényezők (hangszín, hanglejtés, hangsúlyok, hangerő, beszédtempó, szünettartás), valamint a nem nyelvi kommunikációs eszközök adekvát alkalmazására. Másfelől magukban a mesékben is érvényesülnek a társas érintkezésnek bizonyos szabályai. Ahogyan a szereplők egymáshoz való viszonya tükröződik megnyilatkozásaikban, ez észrevétlenül, közvetlen és közvetett módon mintát ad a gyerekek számára. Ezek a minták a beszédtechnikát fejlesztő játékos feladatokban, az olvasás elsajátítását követően a meseolvasásban, a szintetizáló jellegű tanulói mesemondásban vagy a mesedramatizálásokban egyre tudatosabban és produktívabb módon jelennek meg.

Az olvasástanítás az anyanyelvi nevelés egyik legfontosabb területe. Célja az olvasni tudás készségszintre fejlesztése, ezért szoros kapcsolatban áll az irodalomolvasás, szövegértés témakörökkel. Negyedik osztály végére a továbbhaladás egyik feltétele: „Előzetes fölkészülés után ismert témájú szöveg folyamatos, a tartalmat kifejező fölolvasása.” (Kerettanterv 2000). A mese már az olvasástanítás előkészítő szakaszában jelen van az órákon és az olvasókönyvekben. Az otthonról, óvodából ismert mesék képei alapján a gyerekek mesélnek, ami jó alkalmat nyújt a tanítónak a kommunikációs képességek felmérése, a tanulókat pedig kellően motiválja. A jelrendszer megtanítása során a mese nem közvetlenül van jelen, az olvasástechnika, illetve a szövegértő olvasás fejlesztésében azonban már meghatározó szerepe van. A szövegfeldolgozás szempontjairól az előadás második részében külön is szólok.

Az előző két témakörhöz viszonyítva az írástanításnak jóval kisebb a közvetlen kapcsolódása a meséhez. Egy szempontot azonban talán mégis érdemes kiemelni. Az írás jelrendszerének megtanítása, majd az írás készségszintre fejlesztése az alapja a tanulók írásbeli szövegalkotásának. Az írásgyakorlás jellegzetes módszerei között akár másolási, akár emlékezetből írási feladatként helye van a népköltészeti alkotásoknak, találós kérdéseknek, mondókáknak vagy akár a mesének, meserészletnek is.

A szóbeli és írásbeli szövegalkotás és a mese kapcsolata. Ahogyan utaltam rá, már az olvasástanítást megelőzően, a szókincsfejlesztésben, a mondat- és szövegalkotásban felhasználjuk azokat az élményeket, azokat a meséket, amelyeket a családból, az óvodából hoznak magukkal a gyerekek, és minél inkább előrejutunk az olvasástanításban, annál inkább várhatjuk a gyerekektől azt, hogy képesek legyenek a látott, tapasztalt minták alapján teljes történeteket akár reproduktív, akár fél reproduktív, vagy éppen kreatív, produktív módon megalkotni. Ezt teljesíti be az a lehetőség, amely a fogalmazástanítás keretében harmadik osztálytól megadatik, hogy ők is tudjanak mesét írni. Megtámogatjuk mindezt azokkal a műfaji ismeretekkel, nyelvi, szerkezeti tudnivalókkal, amelyeket korábban a meseolvasás, meseelemzés keretében alapoztunk meg.

A társadalmi ismeretek nyújtása a mesék fajtájától függően nagyon sokféle tartalommal és módszerrel történhet. Szegény ember – gazdag ember, szegény legény – királyfi, szolgálólány – királykisasszony, szegénység – gazdagság, erő – furfang, becsület – csalás, jó és rossz – társadalmi értékek és szerepek sokasága jelenik meg a történetekben, amelyek tanulságát a gyerekekkel közösen fedezzük fel.

Tánc és dráma. Minden mese megélése, megértése akkor teljesedik ki igazán, ha nemcsak a hallás, a látás, az olvasás van jelen a mesehallgatásban, meseolvasásban, hanem az egyéb érzékeket is megmozdítjuk. A mesével való találkozás előtt, a meseelemzés közben vagy azt követően a játék a gyermeki fantázia, kreativitás igénybevételével segít, hogy az olvasottak igazi élménnyé váljanak.

Az előbbiekhez szorosan kapcsolódik a mesék megtanulása, a mesemondás is. Az iskolában ez a műfaj elsősorban mint olvasnivaló jelenik meg a gyerekek számára. Ugyanakkor fontos, hogy a gyerekek egyik-másik történetet meg is tanulják. Ezek ugyanis olyan – nyelvi, stílusbeli, tartalmi, szerkezeti – mintát adnak számunkra, amelyet szeretnénk emlékezetessé tenni. A jól előkészített mesemondás ráadásul igazi közös élmény mesemondó és -hallgató számára is, ahogyan azt nemegyszer megtapasztalhatjuk az iskolai mesemondó versenyeken.

Amint azt előadásom bevezetőjében jeleztem, az anyanyelvi nevelés részterületei közül kiválasztottam egyet, amelyről részletesebben is szólok. Ez pedig a mese és a szövegértés, szövegfeldolgozás kapcsolata, hiszen a szövegértő olvasás fejlesztése ma különösen a figyelem középpontjában áll. Mindannyian ismerjük a statisztikákat, a rossz tapasztalatokat, hogy ti. a fiatalok szövegértése mennyire távol áll a kívánatostól. A téma kapcsán hajlamosak vagyunk elsősorban arra gondolni, hogy ismeretterjesztő szövegek feldolgozásával kell és lehet segíteni a gyerekeket, olyan szövegekkel, amelyekből hasznos, praktikus ismereteket szerezhetnek a mai életről. Holott a mesének legalább ilyen fontos szerepe van a szövegértés szempontjából, hiszen kicsi gyermekkoruktól kezdve szerzik a tapasztalatokat, és ha jó módszerrel, jó szempontokkal segítjük őket, ez az alap a későbbi irodalomolvasásban, az irodalomhoz, az olvasáshoz való viszonyban is jelentkezik.

 

Mese és szövegértés

  • A mesével való találkozás – mesemondás, mesehallgatás;

  • véleményalkotás – élmények;

  • az elsődleges megértés;

  • meseelemzés;

  • szó, mondat, szövegszintű megértés;

  • tapasztalatszerzés a műfajok terén (mesefajták, szereplők, cselekmény szerkezet, stíluselemek);

  • logikus gondolkodás (összefüggések, sorrendiség);

  • szintézis.

A mesével való találkozást az olvasásórákon a ráhangolás előzi meg. Az alsó tagozatos olvasókönyvekben sokféle mese szerepel, mindegyik másfajta előkészítést, motivációt igényel. Van, amikor a képek segítenek, van, amikor a hangzás, van, amikor a beszélgetés, bizonyos ismereteknek az előhívása, mindenképpen egy olyan légkörnek a megteremtése az előkészítésnek a funkciója, amely a gyerekeket a mesehallgatásra, -olvasásra hangolja. Maguk a körülmények az iskolában egy kicsit mások, mint akár otthon, akár az óvodában, de azért látni jó példákat arra, hogy nem feltétlenül a padban ülnek a gyerekek akkor, amikor a tanító néni a mesét olvassa, hanem megtalálják a lehetőséget, hogy a gyerekek az osztály valamelyik sarkában, a mesekuckóban félrehúzódjanak.

A meseolvasó és a mesehallgató két különböző szerep, de mindkettő meghatározó abból a szempontból, hogy a gyerekek mit fognak hasznosítani ebből a szituációból. A pedagógus alaposan felkészül a meseolvasásra. Olvassa a mesét, de közben folyamatosan tartja a kapcsolatot a gyerekekkel. A metakommunikáció, a gesztusok, a közelség, a mimika döntő, meghatározó jelentőségű abban, hogy milyen hatást tud kelteni a hallgatóságban. Hogy mit csinálnak közben a gyerekek? Meseolvasás közben a könyvet általában csukva tartjuk, hogy ne vonja el figyelmüket. Van, aki azt kéri tőlük, csukják be a szemüket, hajtsák a fejüket a padra, hogy jobban átérezzék a mese hangulatát, képzeljék magukat a mese világába. Természetesen minden mese mást kíván, de mindenképpen meg kell teremtenünk azt a légkört, amelyben a gyermek teljes figyelmével, értelmével, érzelmeivel a meseolvasóra figyel. Nem szoktunk megfigyelési szempontot adni a meséhez, nem akarjuk elvonni az értelmüket egy meghatározott kérdéssel vagy szemponttal, ugyanakkor azonban nagyon is kíváncsiak vagyunk a véleményükre.

A meseolvasással, mesehallgatással alapozzuk a szépirodalom iránti fogékonyságukat, elemző képességüket, azt a technikát, ahogyan tudatosítják magukban, hogy egy mű hogyan hat rájuk, ők hogyan viszonyulnak ahhoz, amit olvastak vagy hallottak. Azt kérjük tőlük, hogy röviden fogalmazzák meg gondolataikat. Miért tetszett? Mi ragadott meg a mesében? Nagyon gyakran egy-egy szereplővel azonosulnak. Máskor egy eseményre irányul a figyelmük. Nemritkán azt a tanulságot, azt a kicsengést fogalmazzák meg, ami a mesében megfogalmazódik, mintegy tanúsítják, hogy eljutott hozzájuk a mese üzenete. Természetesen ezután meggyőződünk arról is, hogy megértették-e a mese alapvető összefüggéseit, azaz ellenőrizzük a történet elsődleges megértését. Ismeretterjesztő szövegek esetében a leglényegesebb adatok, elemek azonosítása a cél, a mesében a szereplők, az alapvető események és a fontosabb összefüggések kapnak hangsúlyt. Ezekre irányulnak a pedagógus kérdései vagy a munkafüzet feladatai, egyben ez a tanulási képesség fejlesztése szempontjából is alapvető kérdés, hiszen arra szoktatjuk a gyerekeket, hogy – nemcsak a mese hallgatásakor, hanem bármely szöveg olvasásakor – figyeljenek oda, hogy az miről is szól. Tudják kiemelni azokat a kulcsszavakat, kulcsmotívumokat, amelyek a szöveget meghatározzák. Ezt követi a mese elemzése.

A mese fajtájától, terjedelmétől, mondanivalójától függ, hogy milyen módszert választunk, globális vagy részekre bontó elemzést. Nyilvánvalóan egy tündérmese esetében célszerű részekre bontást végezni, hisz ez a műfaj jól mutatja az epikus műfajok cselekményszerkezetét, az előkészítést, a bonyodalmat, a kibontakozást, a tetőpontot és a megoldást. Tehát a mese ilyesfajta elemzésével az epikus műfajok szerkezeti sajátosságait tapasztaltatjuk meg. De kihegyezhetjük az elemzést a szereplőkre és a közöttük kialakult konfliktusokra is. A szereplők jellemzésének módja is előtérbe kerülhet. A kérdések, a szempontok a műfaj sajátosságaira irányítják a gyerekek figyelmét.

Stíluselemek: a meseelemzésnek nagyon fontos része a nyelvi elemek tudatosítása. Anyanyelvi nevelésről lévén szó, a mese segítségével a gyermek a nyelvnek olyan változataival is találkozik, amilyenekkel a hétköznapi életben nem. A mesék megőriznek archaikus elemeket, népnyelvi sajátosságokat, tele vannak frazeológiai egységekkel, fordulatokkal, amelyeket mesehallgatóként a gyermek korábban is megtapasztalt, de most meseolvasóként még inkább ráirányítjuk a figyelmét. Ezért nagyon fontos a meseelemzésben gondoskodni a szó szintű megértés ellenőrzéséről, annak biztosításáról, azaz a mesében előforduló régies kifejezések, tájnyelvi szavak jelentésmagyarázatáról. Gondot fordítunk a szövegkörnyezetben való értelmezésre, a frazémáknak a hétköznapi kifejezésekkel való megfeleltetésére. Ez azért is fontos, mert szeretnénk, ha meseíróként vagy mesélőként ugyanezeket az elemeket ők maguk is felhasználnák. Márpedig ez megértés nélkül legfeljebb formálisan történhet.

A logikus gondolkodás fejlesztése és a meseelemzés kapcsolata: amikor a meseértelmezés közben sorra vesszük a történéseket, nagyon gyakran kérdezünk az időpontra, a helyszínre, az események összefüggésére, azaz megtapasztaltatjuk a gyerekekkel, hogy egy epikus műfajban az események sorrendje időrendi, ok-okozati, tehát valamiféle logika érvényesül benne. Ennek tudatosítására többféleképpen is törekedhetünk: vázlatpontok, címek megfogalmazásával, a részekhez képek rendelésével, azok sorrendbe rakásával. Végezetül eljutunk a szintézishez. Itt összegezzük a meseelemzés során szerzett tapasztalatokat: szokás a vázlatpontok alapján történő mesemondás, ugyanezt képekkel is segíthetjük, gyakori a szereposztás szerinti olvastatás vagy a mese dramatizálása, tanúságot téve arról, hogy a mese tartalma, gondolatisága, nyelvezete bensővé vált, azaz megérintette értelmüket, érzelmeiket egyaránt.

Az anyanyelvi nevelés és a mese kapcsolata tartalmi és módszertani szempontból a fentiek mellett természetesen számos további gondolatot, kérdést vet fel, jelen előadás keretei csupán rövid áttekintésre adtak lehetőséget.

*Az előadás elhangzott Vácott, az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán 2007. április 23-án tartott Benedek Elek Mesekonferencián.

Értékelés

Még nem érkezett értékelés

Szólj hozzá:

Kérem, jelentkezzen be!

Hozzászólások: