Olvasás Portál

lovári  |  english

Könyv és Nevelés

Mann Judit: Szerzői jogi változások a tankönyvkiadásban

Nyomtatási nézet

Az Európai Unióhoz való csatlakozás felbolydulást okozott a tankönyves könyvkiadók, vállalkozók és a tankönyvszerzők világában. Az uniós jogharmonizáció igénye szükségessé tette, hogy a hazai jogalkotás összhangba kerüljön a tagországok szerzői jogi szabályozására vonatkozó, az információs társadalom szerzői jogi aspektusait elemző, uniós irányelvvel, és ez jelentősen meg fogja változtatni a hazai gyakorlatot. A szerzői jogi szabályozás a világon mindenütt ismer olyan eseteket, ahol a jogalkotó

a köz érdekében, azaz egyes, a szerző műve védelmével azonos súlyú más érdekek elismerése miatt korlátozza a szerzőnek a műve felhasználására vonatkozó kizárólagos jogát. Ebben a korlátozás, tehát a szabad felhasználás azonban csak akkor jogszerű, ha nem sérelmes a mű rendes felhasználására (azaz pl. nem helyettesíti a jogszerűen felhasznált mű beszerzését), indokolatlanul nem károsítja a szerző jogos érdekeit, és mindezek következményeként ezt a szabályozást soha nem lehet kiterjesztően értelmezni. Vagyis, röviden meghatározva, a szabad felhasználás nem azért van a szerzői jogi törvényben, hogy kiskapuként szolgálva megkönnyítse a felhasználó életét, hanem kivételként szabályozott, egyedi eseteket határoz meg, amikor a szerző a  szigorúan célhoz kötött felhasználásokat mintegy .tűrni köteles..

Az egyik alapvető cél, ami a szabad felhasználást megalapozza, az iskolai oktatás. A hatályos magyar szerzői jogi törvény (1999. LXXVI. törvény) meghatározza a szabad felhasználást megalapozó iskolai oktatási célt. Eszerint ilyennek kell tekinteni az óvodai nevelésben, alsó-, középfokú oktatásban, szakmunkásképző iskolai, szakiskolai oktatásban, felsőoktatási törvény hatálya alá tartozó felsőfokú oktatásban a tantervnek, illetve a képzési követelményeknek megfelelően megvalósuló oktatást. Egy jó tanár tehát bármit, bármilyen művet bevihet az órájára, önmagában ettől az még nem hivatkozhat a szabad felhasználásra. A tankönyvekbe átvett rövid irodalmi vagy zenei műrészletek, illetve kisebb terjedelmű önálló művek vonatkozásában érvényesülhet a szabad felhasználás, természetesen akkor, ha feltüntetik a forrást és az ott megjelölt szerzőt. Ha az ilyen átvételeket tartalmazó tankönyv-művet az oktatási tárca által vezényelt tankönyvvé nyilvánítási eljárásban tankönyvvé vagy segédkönyvvé nyilvánítják (az iskolai cél feltüntetésével), akkor hivatkozhat a kiadó az átvett művek szerzőivel szemben a szabad felhasználásra.

Ide azonban a 2004. május 1-jével hatályba lépett törvénymódosítás (2003. évi CII. törvény) beiktatott még egy feltételt. Eszerint még az ilyen, tankönyvvé nyilvánításon keresztülment kiadványok is csak akkor élhetnek a szabad felhasználás törvény adta lehetőségével, ha a tankönyvet nem használják fel üzletszerűen. Vagyis ha nem piaci forgalomban értékesítik. Ha mégis, akkor . az uniós irányelv kidolgozói szerint . indokolatlanul károsítja a szerző jogos érdekeit, ha nem részesül ennek a kiadónál realizálódó hasznából valamilyen mértékben. Aki tehát tankönyvkiadóként a piacról él, annak a tankönyvbe, szöveggyűjteménybe átvett szemelvények szerzőitől erre engedélyt kell kérnie, nekik jogdíjat fizetnie, nem hivatkozhat többé a szabad felhasználást számára lehetővé tevő kivételes helyzetre.

Csakhogy mára a teljes tankönyvkiadás nyereségérdekelt piaci tevékenységgé vált Magyarországon. Ennek folytán ez év május 1-jétől minden tankönyvbe, segédkönyvbe átvett védett mű vagy műrészlet szerzői jogosultjával az átvétel feltételeiről meg kell állapodni, és a megállapodás szerinti jogdíjat az átvett mű tankönyvben történő felhasználásának jogáért meg kell fizetni. Amikor ez a változás a felhasználók körében ismertté vált, elsőre azt se tudták, mi fáj nekik jobban? Az, hogy mekkora munkát jelent kapcsolatba lépni valamennyi jogosulttal, vagy hogy mennyi többletköltséget okoz a felhasználási engedélyekért kifizetendő jogdíj.

Mi a megoldás? Az a paradicsomi állapot, amikor a tankönyvi átvételekhez se a jogosultakkal egyenként alkudozni, se jogdíjat fizetni nem kellett, úgy tűnik, elmúlt. Most éppen azt kell eldönteni a tankönyvkiadóknak, egyenként is, meg érdekképviseleti szerveikben is, hogy mi a fontosabb? Ha az a fontos, hogy az átvételek lehetőleg továbbra se kerüljenek pénzbe, akkor ennek csak az az útja, hogy a jogosultak mondjanak le az őket megillető jogdíjról. Ezt elérni azonban csak külön-külön, mindegyikükkel lefolytatott alku alapján létrejövő megállapodással lehet, vagyis ehhez valóban mindegyikükhöz .el kell menni.. Ha viszont az a fontos, hogy ne kelljen a sok-sok jogosulttal bíbelődni, akkor kerülhetnek előtérbe a különféle jogkezelési technikák (közös jogkezelés, ügynökség, életművek jogaival rendelkező kiadók), amelyek azt teszik lehetővé, hogy a felhasználó egy (esetleg néhány) jogosulttal megállapodva tehessen szert valamennyi, általa felhasználni kívánt mű, illetve részlet felhasználási jogára. Ez azonban menthetetlenül azzal jár, hogy ezeknek a jogkezelőknek fizetni kell. Ha piaci vállalkozásként működnek, esetenként nem is keveset.

A problémát az idő múlása önmagában nem oldja meg, mert a szerző halálát követő 70 év elmúltával egyes szerzők, illetve generációk (pl. a Nyugat első nemzedéke) kikerülnek ugyan a védelemből és műveik közkinccsé válnak, de mások benne maradnak és új szerzők is bekerülnek a tananyagokba.

.Hepiend nincs?. . kérdezte a régi sláger. .De van!. . csak még ki kell küzdenie magából a tankönyves szakmának is, a tankönyvszerzőknek is, meg a szerzői jogosultaknak. De mert szeptember minden évben eljön, az iskolák kinyitnak, és a kisebb-nagyobb diákok kezébe tankönyvet kell adni, én biztos vagyok benne, hogy az érdekeltek a fenti elvek valamelyikének mentén megállapodásra fognak jutni. Erre vannak ítélve.

Értékelés

Még nem érkezett értékelés

Szólj hozzá:

Kérem, jelentkezzen be!

Hozzászólások: