Olvasás Portál

lovári  |  english

Könyv és Nevelés

Koller Lászlóné: A szabadfelhasználás elvének korlátozása tankönyvekre A korlátozás következményei

Nyomtatási nézet

Az Európai Unióhoz történő csatlakozás által elvárt jogharmonizáció következtében sor került a Szerzői Jogi Törvény módosítására is. A2004. május 1-ig érvényes, 1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról, (továbbiakban Szjt.) a 34. § (2) és (3) bekezdésében szabályozza a szabad felhasználási engedélyét a tankönyvekre vonatkozóan. Eszerint az úgynevezett .átvevő. mű többszörözéséhez és terjesztéséhez nem szükséges a szerző engedélye, ha az átvevő mű a közoktatásban vagy a felsőoktatásban alkalmazott tankönyv, illetve jegyzet, feltéve, hogy a tankönyv szerepel a közoktatási tankönyvjegyzékben, a felsőoktatásban alkalmazott tankönyvet, jegyzetet pedig a hallgatók részére, a felsőoktatási intézmény által szervezett módon terjesztik.

A 2004. május elsején életbe lépett törvénymódosítás korlátozza a szabad felhasználás elvét a tankönyvekre vonatkozóan. Az új törvény szerint az átvevő mű tankönyvként (segédkönyvként) való többszörözése csak akkor szabad felhasználás, ha az átvevő mű felhasználása nem üzletszerűen valósul meg. Magyarországon a tankönyvellátás szabadpiaci rendszerben történik, ezt, a 2001. évi XXXVII. törvény, illetve az ezt módosító 2004. évi XVII. törvény szabályozza. A szerzői jogi törvénymódosítás szerint, a mű tankönyvekben történő felhasználása, a nálunk érvényes jogszabályok szerint nem tekinthető szabad felhasználásnak. Ez szerzői jogdíj kifizetését jelenti. Előjáróban szeretném leszögezni, hogy elvileg egyetértünk a szerzők megbecsülésével. Itt az ideje, hogy értékeljük a szellemi tevékenységet. A szerzők többsége ma, Magyarországon nem tud megélni irodalmi tevékenységéből. A továbbiakban sem fognak, még akkor sem, ha kapnak jogdíjat a tankönyvben megjelentetett műveikért. Az csak egy kis kiegészítést jelenthet számukra, amelyet teljes mértékben megérdemelnek. A szerzői jog a szerző halálát követően 70 év után évül el, például az irodalom könyvekben az érintett szerző vagy leszármazottaival való megállapodás nélkül mű nem szerepelhet. A tankönyvkiadók számára, azonban, a megnövekedett költségek, súlyos következményekkel járnak, amely kihat a tankönyvkiadásra, sőt az oktatás egészére is.

Az első probléma a szerző, illetve jogutód felkutatása. Ebben, irodalmi művek eset ében segítséget nyújthat az ARTISJUS Szerzői Jogvédő Iroda. Az Iroda nem tartja nyilván a külföldi írók adatait, de nemzetközi kapcsolatai révén ebben is segítséget nyújthat. Természetesen ez a kiadónak költséget jelent. Ez a költség jelenleg felmérhetetlen. Pontosan csak akkor tudhatjuk, ha már felkerestük az érintett szerzőket és jogutódaikat. A szerzőkkel általában kedvezőbb feltételekkel lehet megállapodást kötni a jogdíjakra vonatkozóan, mint a jogutódokkal. Hiszen a tankönyvben történő megjelenés ismertséget, reklámot jelenthet. Ezért az is előfordul, hogy a szerző eláll a jogdíjtól. Bár, amint már utaltunk rá, Magyarországon kevés az olyan szerző, aki, akár csak részben is, irodalmi tevékenységéből élne meg, tehát szüksége van az anyagi megbecsülésre is. Sokkal nehezebb a helyzet a jogutódokkal. Sok esetben egy szerzőnek több leszármazottja is jogutód. ők többnyire igénylik a jogdíjat. A helyzetet nehezíti továbbá, hogy nem mindig tudnak megegyezni a feltételekben, így az eljárás hosszadalmas, általában jogászok közbenjárásával történik. Ez ugyancsak költséges megoldás. A helyzetet súlyosbítja, hogy a külföldi szerzők műveinek fordítása is jogdíjas. Ezért azoknak a műveknek az újabb fordítása is jogdíjas, akik szerzője egyébként nem tartozik a törvény által megszabott 70 éves időszakba. A szabad felhasználás elvének korlátozása azonban nem csak az irodalmi művekre vonatkozik, hanem szakkönyvekre, tudományos ismeretterjesztő munkákra is. Gondoljunk például a szakképzésre. A szakmai tankönyvekben is sok az átvétel különböző szakkönyvekből. A Szerzői Jogi Törvény módosítása nem tért ki az egyéb jogdíjas alkotásokra, így a képzőművészeti alkotásokra, képekre, fotókra sem. Ez tévedés volt, ezért elkezdődött a SZJT újabb módosítása, amely ezt a hiányt pótolja. Az újabb módosítás tervezett  határideje, az IM-től szerzett információink szerint, 2005. második féléve.

Ennek következményei még súlyosabbak, hiszen például a fotók jogdíjra jogosult alkotóit felkutatni még nehezebb. Márpedig a tankönyvekben képekre szükség van, mégpedig néhány műveltségi területen nagyon is sok képre. Gondoljunk a természetismeret, illetve földrajzkönyvekre. A Nemzeti Alaptantervben a Művészetek műveltségi terület címszó alatt ezt találjuk: ének-zene, dráma-tánc, vizuális kultúra, mozgókép kultúra. Itt megjelenik az oktatásban a hangzóanyag, a kotta, a koreográfia, a CD, a képek, fotók, filmrészletek, felvételek készítőjével, az előadóművészekkel, a zeneműkiadókkal együtt. (U.n. Szomszédos jogok) Hazánkban, a bevezetett hármas árkorlát (terjedelemtől és a használt színektől függő abszolút árkorlát, az infláció mértékétől függő áremelési korlát és az ingyenes tankönyvcsomag árához meghatározott tankönyvcsomag ár) következtében a tankönyvek ára igen alacsony. Harmad-, negyed-, néhány esetben tizedrész annyi, mint az uniós országokban. Nem vitatjuk, hogy a szülők számára a tankönyvcsomag ára így is megterhelést jelent, de a tankönyveken (néhány szűkebb területet kivéve) egyáltalán nincs állami támogatás, miközben az anyag- és az energiaár, alig marad el az EU áraitól, és a munkadíj is jelentősen növekedett az utóbbi időben. Ugyancsak költségnövelő tényező a bonyolult, bürokratikus tankönyvvé nyilvánítási eljárás, amelyet a kiadóknak kell fedezni.

A szabad felhasználás elvének korlátozása a költségeket olyan mértékben növeli, hogy az már nem oldható meg jelentős áremelés nélkül. Ez esetben el kell törölni az abszolút ár-, és áremelési korlátot, valamint reálisan kell meghatározni az ingyenesség biztosítására szolgáló tankönyvcsomag támogatási árat. Egyébként az abszolút árkorlát az új rendszerben nem is értelmezhető. Eddig az árkorlátot a terjedelem, a felhasznált színek száma, valamint a kötési technológia alapján állapították meg. Ezentúl az árat jelentősen befolyásolja a kifizetett jogdíj összege, ami szinte minden könyv esetében más és más lehet. Még az is előfordulhat, hogy egy szerző, vagy jogutód az egyes kiadóknak különböző feltételekkel adja el a művét, vagy egyáltalán nem adja át számára. Ez utóbbi jelentheti azt is, hogy egyik kiadó, esetleg az egyik szerző, a másik csak a másik szerző művét tudja beemelni a tankönyvébe. Ez pedig adott esetben a tantervi követelmény teljesítését is lehetetlenné teszi. Sajnos azt is látnunk kell, hogy az árkorlátok eltörlése sem jelent megoldást. Ugyanis a magyarországi jövedelmek következtében a szülők nem tudják a megnövekedett árakat kifizetni. (Gondoljuk arra is, hogy az árakat a tankönyvek áfája, már eleve megemelte!) Ugyancsak komoly terhet jelent egy ilyen áremelés az állami költségvetésnek is. A tanulók kb. 40 %-a ingyen kapja tankönyvét, ezeknek a tankönyveknek a költségei a költségvetést terhelik. A költségvetés hiánya nem bírja el a szükséges áremelést. Közben arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a végig nem gondolt gazdasági következmények milyen káros kihatással lesznek az oktatás színvonalára is. A tankönyvszerző ezután kénytelen lesz azoktól a szerzőktől, . akik esetében a szerzői jog még érvényben van, . kevesebb művet ismertetni, vagy esetleg teljesen kihagyni. Így az utolsó 70 év irodalma alig, vagy csak igen kevéssé fog megjelenni a tankönyvekben. Ez megengedhetetlen, hiszen köztudott, hogy milyen problémáink vannak az olvasásra nevelés terén. Nem hagyható, hogy egy alsó tagozatos kis diák ne a számára érthető mai irodalomból vett versikéken, mondókákon keresztül barátkozzék meg az irodalommal.

Az sem jó megoldás, ha a szemelvények megismeréséhez a szülőnek meg kell venni a verses köteteket, illetve antológiákat, vagy a tanárok az iskolai-, illetve közkönyvtárba küldjék a tanulókat. Az iskolai könyvtár tulajdonképpen szóba sem jöhet. Nem minden iskolában van, és ahol van, általában ott sem alkalmas erre. Hosszú ideje az iskolai könyvtárakat alig fejlesztették, és az utóbbi időben a rendelkezésükre álló összeget egyre inkább a tanulói tankönyvellátás . beleértve ingyenességet is . megoldására fordítják. Ez önmagában is probléma, hiszen az iskolai könyvtárnak nem az a szerepe, hogy tankönyveket biztosítson, amit szeptemberben kioszt, júniusban pedig beszed. Az iskolai könyvtárban éppen azoknak a kiadványoknak kellene megjelenniük, amelyek a tanárok felkészülését, illetve a tanulók tananyagon felüli fejlesztését, sőt . uram bocsá.. szórakoztatását szolgálják.

Mindent egybevetve: a szabad felhasználás elvének módosítása súlyos gazdasági és ebből kifolyólag minőségbeli következményekkel jár, amelyeket a törvényalkotók nem vettek figyelembe. Elmaradt a törvényalkotáshoz elengedhetetlenül szükséges hatásvizsgálat. A Tankönyves Vállalkozók Testülete ezért két-három éves moratóriumot kért a törvény ezen passzusának hatálybalépéséhez. Így lenne idő az elmaradt hatásvizsgálatra. Ennek ismeretében lehetne szabályozni a szabad felhasználás korlátozását, ügyelve a nagyon is sérülékeny hármas egyensúlyra, amely szükséges a szerzők érdeke, az oktatás minőségének érdeke, és a piaci rendszerben működő tankönyvkiadók tisztességes érdeke közt.

Az Európai Unióban, a nemzeti joggyakorlatban, tudomásunk szerint, a nemzeti jogszabályok egyes kivételes esetekben korlátozásokat és kivételeket írhatnak elő, az irodalmi és művészeti alkotások szerzőinek a Berni Egyezményben biztosított jogaira vonatkozóan, amennyiben azok nem sérelmesek a mű felhasználására, és indokolatlanul nem károsítják a szerző jogait. Véleményünk szerint a mai magyar átlagkeresetek, valamint a költségvetés hiányának, és az oktatás érdekeinek figyelembe vételével, a tankönyvekben történő szabad felhasználás időszakos fenntartása nem tekinthető indokolatlannak. Kérésünket első körben az Igazságügyi Minisztérium elutasította, ami nem jelenti, hogy felhagytunk a további próbálkozásokkal, megoldások keresésével. Nagyon fontosnak tartjuk, ebből a szempontból is, a nemzetközi jogszabályokban megfogalmazott .hármas egyensúlyt.. Ez azt jelenti, hogy az oktatás, és tankönyvkiadás szempontjai mellett feltétlenül figyelembe kell venni a szerzők jogos érdekeit. Ezért a Testület felvette a kapcsolatot az Írószövetséggel, illetve a Magyar Írók Szakszervezetével.

Szükséges lenne, hogy az írók szigorúan önkéntes alapon hozzanak létre egy olyan közös jogkezelőt erre a célra, mint amilyen a zeneművek alkotóinak már létezik. Ezen a jogkezelőn keresztül el lehetne érni valamiféle egyeztetést, hogy a szerzők közel azonos feltételekkel adják át műveiket a tankönyvek számára. Ez nem küszöböli ki a jogdíjfizetést, csak megkönnyíti az azzal járó kutakodást, és adminisztrációt. Ez mind a szerzők, mind pedig a kiadók számára kedvezőbb lenne. Továbbá valamiféle irányárak is kialakulhatnának a jogdíjakra vonatkozóan, ami megkönnyítené a tankönyvek árának tervezhetőségét is. Végezetül, nem tudom megállni, hogy a tankönyvek ingyenességével kapcsolatosan ne szóljak néhány szót az iskolai könyvtárakról is, hiszen ez az írás elsősorban a könyvtárosoknak szól. Szeretném azonban kihangsúlyozni, hogy amit mondok magánvélemény, egy négy gyermekes pedagógus véleménye, aki negyven évet töltött el a pályán. Nem értek egyet az ingyenesség jelenlegi formájával. Sok európai országban kapják ingyen, használatra a könyvet a gyerekek. Ennek a legjobb megoldása az iskolai könyvtárak, olvasótermek, illetve tanulószobák fejlesztése, valamint az egész napos iskolai rendszer fokozatos bevezetése. Tudjuk, hogy egyre kevesebb a gyerek. Nem az iskolákat kellene bezárni és a pedagógust, könyvtárost elküldeni. Inkább fel kellene újítani a felszabaduló termeket, korszerű tanulószobává, illetve könyvtárrá alakítani, ahol az arra a felkészített szakemberek foglalkoznának a tanulókkal. Ez egy sor egyéb problémát is megoldana. A tanulónak nem kellene 7-8 kilós táskát cipelnie, az iskolában tanári segítséggel  elkészíthetné a leckéjét. Könyvet haza csak akkor vinne, egy-egy alkalommal, ha esetleg nem lett kész mindennel, illetve, ha otthon olvasni akar. Gerincét sem terhelné, de lenne mód mozgásra is. A pedagógus, látva, hogy a gyerekek elfáradnak, beiktathat futkározást, játékot. Megszervezheti a számítógép használatának helyes mértékét is.

És ami talán a legfontosabb, az a nevelés kérdése. Mi szülők, felgyorsult világunkban naponta küzdünk a megélhetésért. Nincs időnk a gyerekekkel foglalkozni. Agyerek tanítás után az utcán, vagy a plázákban lődörög, esetleg otthon nézi a tévét, jobb esetben a számítógép előtt ül. Mikor hazajutunk, megkérdezzük, kész-e a leckéd, megfeddjük és másra már nem is igen kerül sor. Ha a gyerek úgy jön haza, hogy megtanulta leckéjét, közben játszott, mozgott, és nem volt ideje rossz társaságba kerülni, akkor otthon azt a rövid időt olyan beszélgetéssel tölthetjük, ami nekünk is, a gyerekeknek is kellemes lehet. Így kevesebb lehet a családdal szembe kerülő, rossz társaságba kerülő gyerek. Mondhatjuk erre, hogy ez mind szép, de ennek megvalósítása sokkal többe kerülne, legalább is kezdetben olyan jelentős befektetést igényelne, amire hazánknak jelenleg nincs lehetősége. Ez bizony igaz. De gondoljuk csak meg. A rendszerváltás óta több mint tíz év telt el. Ezt az átalakítást el lehetett volna kezdeni. Eleinte az ilyen egész napos oktatást csak a legrászorultabb tanulók számára biztosítva, vagy bizonyos elmaradott régiókban. Majd ezt fokozatosan bővítve fejlesztve haladni tovább. A befektetések előbb-utóbb megtérültek volna. Például kevesebb tankönyvre lenne szükség. A Magyarországon járt finn küldöttség elmondta, hogy náluk három gyerekre jut egy tankönyv, mert megszervezhető, hogy azonos évfolyamon, egy tanulócsoportban különböző tananyagot dolgoznak fel. Ezen kívül a tankönyveknek évente csak kb. az egyharmad részét, a megrongálódott tankönyveket cserélik ki (igaz, hogy ott nem változtatják kétévenként a tantervet). De tekinthetjük az elküldött pedagógusok hosszabb . rövidebb munkanélküliségét, illetve más területre történő átképzését is. Ez is többnyire állami pénzbe került, nem beszélve arról az egzisztenciális válságról, amin az elküldött pedagógusok átestek. Véleményem szerint, a sok, végig nem gondolt reformra, tantervi változtatásra, átszervezésekre, és támogatási eljárásra elköltött összegből már legalább a legrászorultabb, vagy legveszélyeztetettebb tanulók számára biztosítani lehetne egy ilyen oktatást.

Szerintem, ha ezt tisztességesen tennék, a kiadók sem mennének tönkre. A kevesebb könyv lehetne igényesebb kivitelű, és lehetne valós árán árulni, ahogy ezt több európai országban teszik. Lehet, hogy kevesebb kiadó lenne, bár a jelenlegi kiadói létszám közelíti az európai normát. (1991-ben Testületünk 20 kiadóval alakult meg, majd ezt követően a kilencvenes évek számára a tankönyveket is előállító kiadók száma 230-ra nőtt, ami azután fokozatosan csökkent, és stabilizálódott 80 körülire. Jelenleg 88 kiadó ad ki tankönyvet is. Ebbe beletartoznak az önfejlesztő iskolák, és az egy-egy tankönyvet kiadó pedagógusok is.) Az első tíz kiadó lefedi csaknem a teljes tankönyvpiacot. A többi, kisebb kiadónak is meg van a helye. Hiszen nekik kisebb példányszám esetén is megéri egy könyvet előállítani, ezen kívül általában mobilisabbak, könnyebben tudnak profilt váltani, ami bizonyos gyorsan fejlődő területeken nagy előny. Gondoljunk, például, a gyorsan fejlődő, esetleg kevesebb tanulót érintő szakmák szakmai tankönyveire. A megfelelő számú kiadó közt kialakult verseny használ a tankönyvek minőségének és az árakat is kordában tudja tartani.

Mindent egybevetve, akár a Szerzői Jogi Törvény módosításáról, akár az ingyenes tankönyvekről, illetve az iskolai könyvtárakról legyen is szó, úgy gondolom, hogy igen nagy a döntéshozók felelőssége. Jövőnk, gyermekeink élete a kiművelt emberfőkön, ahogy ezt most divat mondani, az emberi erőforrásokon múlik. Ezt kell látnia mindenkinek, aki az oktatás területén tevékenykedik, és különösen nagy felelősség hárul azokra, akik igazi döntési helyzetben vannak, stratégiákat dolgoznak ki, és törvényeket hoznak.

Értékelés

Még nem érkezett értékelés

Szólj hozzá:

Kérem, jelentkezzen be!

Hozzászólások: