Olvasás Portál

lovári  |  english

Könyv és Nevelés

Medvecz Andrea: Adalékok az ukrán magyarságkép kérdéséhez

Nyomtatási nézet

Kárpátaljai történelemkönyvek képe a magyar történelemről

1991-ben, a független Ukrajna létrejöttével, „harmadik kisebbségi korszakába”1 kényszerült kárpátaljai magyarság a szovjet után immár a kezdetekig felülvizsgált és átértékelt ukrán történelem részesévé vált. A nemzeti (ön)kép megteremtésén munkálkodó fiatal állam számára elengedhetetlenné vált többek között a nemzeti történelmi narratíva megteremtése. „A történelem, „úgy, ahogyan volt”, nincs sehol – olvasható neves kortárs történészünk egyik írásában – „…a történelmet az egyéni és a közösségi emlékezet, tapasztalat őrzi,…valamint az alkotott művek tükrözik”.2 Az írásos emlékek és dokumentumok azonban gyakran szolgálnak a „…valóságos helyzetek, összefüggések és gondolatok elleplezésére, „ködösítésére”.3 Ebből kifolyóan talán nem véletlen – állapítja meg az említett szerző, – hogy „minden, legitimitásában bizonytalan vagy totális hatalmi-társadalmi igénnyel fellépő ideológia, rendszer a múltat is uralni akarja”4. Hasonlóan lehetne jellemezni az ukrán nép helyzetét, mely több százados küzdelem után csupán a XX. században nyerte el függetlenségét.5 Nem csoda tehát, hogy folytonos államiság hiányában az ukrán köztudatban, sajtóban, tankönyvekben történelmi távlatokról, eseményekről beszélve sokszor, de sajnos nem mindenütt az „ukrán földek” fogalmát használják. Vagyis a múlt rekonstrukciójánál a nemzeti történelem folyamatosságának záloga az ukrán lakta területek folytonossága. A függetlenedés óta, történészek százai dolgoztak a korábban használatos szovjet történelem felülvizsgálatán és átdolgozásán, melyben az ukránok csupán mint kisoroszok („Malorosszija”) szerepeltek. A dicső múlt, az őshonos területek történetének megírásakor céljaiknak megfelelően szelektálva, a forráskritikát mellőzve ők is szívesen nyúltak a szovjet érában kitermelt (ál)tudományos irodalomhoz, koncepciókhoz.

Ismeretes, hogy a történelem folyamán végbement események, azok megítélése állandó változásokon, illetve átértékeléseken mentek és mennek keresztül a politikai és hatalmi erőviszonyok függvényében. Különösen mérvadó és jellemző ez a folyamatos történeti kapcsolatban álló népek esetében. A történelem két nagy világégését követő nagyhatalmi rendezések következtében a kisebbségi lét mindennapjait megélő magyarok és a többségi nemzetek relációjában ez a folyamat hatványozódva jelentkezik, mivel a többség rólunk és történelmünkről alkotott képe, benyomása a közvetlen érintkezésben tapasztalható, érzékelhető hatással bír. A kölcsönös képalkotási folyamat sajátságos és sokatmondó tükrét képezi az iskolai történelemtanítás anyaga és jellege is6, melynek kutatható és kézzelfogható forrását a tankönyvek jelentik. Mindezek alapján kutatásunk célja elsősorban az volt, hogy megvizsgáljuk, a rendszerváltozás után Ukrajnában megjelent tankönyvek ismeretanyaga milyen képet rögzít a többségi nemzethez tartozó, illetve a magyar iskoláskorú tanulókban a magyarság történetéről, sorsfordulóiról. A tananyag vázlatos bemutatása alapján úgy gondoljuk, a múltból kiindulva regisztrálhatjuk azt is, hogy nemzetközi hírünkről és szerepünkről milyen ismeretek alakulhatnak ki az ukrajnai általános- és középiskolás korú gyerekekben.

Az ukrán általános- és középiskolai oktatási rendszer jelenleg 11 éves. A történelem mint tantárgy az 5. osztálytól kezdődően szerepel az iskolások órarendjében, és lineárisan folytatódik egészen a 11. osztályig. Ukrajna függetlenné válása óta, vagyis 1991-től az egyetemes történelem mellett természetesen már nem a Szovjetunió történetét, hanem a kezdetekig felülvizsgált és átértékelt ukrán történelem oktatása szerepel a tanterv szerint külön tantárgyként, s ehhez járul még esetenként a nemzetiségi iskolákban a nemzeti történelem tanítása. A nemzetiségi iskolákban a történelemtanításra előírt 683 összóraszám legnagyobb részét az ukrán történelem megismertetése teszi ki (306 óra). A tanulók az őskortól napjainkig igen részletesen tanulmányozzák az ukrán állam múltját, a szovjet korszakban tanítottól merőben eltérően. Az óraszám további megoszlása: 272 órát szán az ukrán központi tanterv az egyetemes történelem és 105 órát a nemzeti történelem (pl.: a magyar) megismerésére.7

Így a kárpátaljai magyar általános- és középiskolákban a központi előírás szerint használatos és ukrán nyelvből fordított történelemtankönyvek áttekintése alapján megismerhetjük, hogy a tananyag milyen magyarságképet közvetít mind a többségi nemzethez tartozó, mind a magyar kisiskolásoknak a tankönyveken keresztül.8 A tankönyveket a régió magyarsága szempontjából oly meghatározó események, sorsfordulók bemutatásával vizsgáljuk, mint a honfoglalás (896), az államalapítás, a mohácsi vész (1526), az 1848-49-es forradalom és szabadságharc, az osztrák- magyar kiegyezés (1867), a Saint-Germain-i békeszerződés aláírása (1919), Kárpátalja visszafoglalása Magyarország által (1938-1939), a szovjet hatalom megjelenése vidékünkön (1944), az 1956-os forradalom. A tananyag és a tankönyvek tartalmának elemzését és ismertetését a fent említett sors- és évfordulók mentén tartottuk célszerűnek.

A kisiskolás gyerekek először az 5. osztályban találkoznak a múlttal a „Bevezetés Ukrajna történetébe” című tantárgy keretein belül,9 amely alapját az 1998-ban kiadott V. O. Miszan által szerkesztett „Olvasmányok Ukrajna történetéből” című tankönyv képezi. A lembergi Szvit kiadónál napvilágot látott mű 224 oldalon 8 fejezetre és 49 témába tagolva nyújt bevezető tudnivalókat Ukrajna történetéből a kezdetektől napjainkig. A magyar honfoglalás és államalapítás eseményeit teljesen jelentéktelennek tekintve a szerző említést sem tesz róluk, így a Magyarországgal való kapcsolatokra először a Bölcs Jaroszlavról10 szóló fejezetben találunk utalást.

A 7. osztályban ismerhetik meg az iskolások a középkor történetét, amelynek oktatásához a magyar iskolákban az M. O. Rugy által szerkesztett kísérleti tankönyv szolgál alapul. A mintegy 368 oldalt tartalmazó tankönyv anyagát 1995-ben három történész foglalta össze a diákok számára: K. Agibalova, G. Donszkoj és V. Duhopelnyikov. A magyar nyelvű kiadás az ukrán Közoktatási Minisztérium jóváhagyásával látott napvilágot 1996-ban a lembergi Szvit kiadónál. Az első fejezetben Nyugat- és Közép-Európa államainak kialakulását és népeinek történetét tárgyalja az V-XI. századig. A „Feudális széttagoltság” című alfejezetben találjuk az első említést a magyarokról. Itt egy egész alpont foglalkozik a magyar királyság és a Német-Római Birodalom megalakulásával, mivel I. Ottó német király ellenséges kapcsolatba került a kalandozó magyarokkal a X. század derekán. A szerzők a magyarok eredetéről azt írják: „…kezdetben nomádok voltak és a Dél-Urál vidékéről a fekete-tengeri sztyeppeken át a IX. század végén elérték Európát. Elfoglalták a Duna – Tisza közét, ahol korábban a hunok és az avarok állama volt”.11 Később az életmódjukat így foglalják össze: „…a magyarok könnyű lovassága gyakran ment portyára Nyugat-Európába és a Balkán-félszigetre. A Rajnán túlra is betörtek, sőt eljutottak egész Párizsig”. Úgy tudják: „…betöréseiktől legtöbbet mégis Németország szenvedett. 955-ben a német és cseh csapatok I. Ottó német király vezetésével vereséget mértek a magyar seregre a Lech folyó mentén (Németország déli részén)”.12 A lábjegyzetben a könyv fordítója megjegyzi, a magyar történészek ezt az eseményt augsburgi csata néven emlegetik. Alább a szerzők így folytatják: „…a magyarok portyái ezzel megszűntek, áttértek a letelepedett életmódra. 1000 körül felvették a kereszténységet. Létrejött a Magyar Királyság”.13

A középkorral párhuzamosan a hetedik osztályosok Ukrajna történetével is kezdenek foglalkozni, de most már jóval részletesebben és rendszerben. E tantárgy megtanulásához eddig az 1995-ös kiadású, H. J. Szerhijenko-V. A. Szmolíj által szerkesztett „Ukrajna története (a legrégibb időktől a XVIII. század végéig)” című, a középiskolák 7-8. osztálya számára készült tankönyv szolgált. A tankönyv Takács József és Jánki András által elkészített fordítása is a lembergi Szvit kiadó gondozásában jelent meg, és 254 oldalon foglalta össze a hetedikes és nyolcadikos tananyagot. A tankönyv erősen ukrán nemzeti beállítottságú, valószínűleg ezt igazolja annak az elméletnek az előadása is, mely szerint a keleti szlávok további három csoportra különültek el a VIII-IX. században: a délnyugati (ukrán), a nyugati (belorusz) és a keleti (orosz), melyek a korai középkorban fokozatosan nemzetiséggé szerveződtek, illetve az a hipotézis, hogy a nyolc szláv törzsből álló ukrán csoport egyikét a fehér horvátok alkották, akik „…a Kárpátokban és a Dnyeszter felső folyásának medencéjében éltek; politikai központjuk Ungvár (Uzsgorod) volt”.14 A fejezet után a Kijevi Rusz határait 912-ben, 972-ben jelölték ki, illetve a XI. században bemutató térképmetszetben az állam szomszédai között furcsa módon megfeledkeztek feltüntetni a Magyar Királyságot, a magyarokat.

A 2001. évtől a középiskolai történelemtanárok rendelkezésére áll még két magyar nyelvre lefordított tankönyv, amelyek a fenti tananyagot már ketté bontva, külön–külön kötetben tartalmazzák a hetedikesek illetve nyolcadikosok számára. A két tankönyv más-más szerző által íródott: a hetedikest Roman Ljah és Nagyíja Temirova, míg a nyolcadikost H. K. Svigyko készítette. A középiskolák 7. osztálya számára íródott tankönyv az ősidőktől a XV. századig öleli fel Ukrajna történetét, a 8. osztályos pedig a XVI-XVIII. század korát tartalmazza.

A magyar honfoglalás és az államalapítás koráról csak egy igen rövid és homályos említés található a 7. osztályosok számára készült tankönyvben: „…a keleti szlávok déli határvidékéről a bolgárok és az ugorok nyomultak a Duna felé”,15 mely megjegyzés a történelemmel épp csak kapcsolatba kerülő diákok számára nem sokat mond. Pozitív viszont, hogy a Kijevi Rusz IX-XI. századi kiterjedését bemutató térképmetszeten fel vannak tüntetve a magyarok mint a Kijevi Rusz szomszédai.

A 2001-ben kiadott 8. osztályos tankönyv egy külön fejezetet szentel a mai Kárpátalja történetének, amelyből többek között megtudhatjuk, hogy „Kárpátalja Ukrajna etnikai és állami területének szerves része. A történelem különböző szakaszaiban mindig más néven volt ismert: Kárpát-Oroszország, Magyar Oroszország, Podkarpatszka Rusz, Kárpát-Ukrajna, Kárpátontúli Ukrajna, valamint egyszerűen Kárpátalja”.16 A szerző végigkíséri Kárpátalja történetét az őskortól a XVII. század közepéig. Közben kiemeli a vidék őshonos lakosságát, a fehér horvátoka mint a Kijevi Ruszhoz tartozó keleti szláv törzset, akik a IX-X. században a „Kárpátok két oldalán éltek, településeik erődítések (ún. hradok) körül alakultak ki. Így jöttek létre az első városok és alakult ki az első politikai szervezet Ungograd (Ungvár) központtal, amelynek élén Laborc fejedelem állt”.17 Innen értesülhetünk a magyarok eredetére vonatkozó néhány részletről, illetve a honfoglalás koráról is. Ezeket a szerző a következőképpen tárja az olvasók elé: „A IX. század végén pedig Délkelet–Európában létrejött a magyar állam. Az ugorok vagy magyarok keletről – az Azov és Don melléki sztyeppékről érkeztek a Duna vidékére. Őshazájuk valahol a dél-uráli előhegyekben található. A magyarok nomád állattenyésztő törzsei Álmos, majd Árpád fejedelem vezérletével 896-ban átkeltek a Kárpátokon és elfoglalták a Felső-Tisza, valamint a Közép-Duna vidékét. A szlávok ellenálltak a hódítóknak, de a magyar lovassággal szemben nem volt esélyük. A magyarok Laborc fejedelmet fogságba ejtették és kivégezték. Tulajdonképpen Kárpátalja csak azért menekült meg, mert a magyarok politikai érdeklődése a Dunamellék, Dél- és Nyugat-Európa, Bizánc felé… irányult. A kalandozásoknak a németektől elszenvedett vereségek vetettek véget (a X. század közepén). A magyarok ezután nem vezettek több nyugati hadjáratot, véglegesen letelepedtek a Duna-mentén, földműveléshez fogtak”.18 Továbbá azt is megtudhatjuk, hogy „…a magyar hűbérurak fokozatosan vették birtokukba Kárpáti Rusz területét. Először Ungvárt, Munkácsot, Beregszászt, Szőlőst, Husztot hajtották hatalmuk alá. Ily módon a XIII. század közepére Magyarország meghódította egész Kárpátalját”.19 Az államalapításról vagy államalapító királyunkról már nem szolgáltat adatokat a mű.

Helyet kapott ugyanebben a tankönyvben Magyarország történetének legnagyobb katasztrófája, a mohácsi vész is, amelynek következménye az volt, hogy „az országot Törökország, Ausztria és Erdély három részre osztotta fel. A mai Kárpátalja területéből Munkács, Beregszász, Szőlős, Huszt, Técső Erdélyhez, Ung vármegye végig Ausztriához tartozott. Ennek következtében ez a vidék szinte folyamatos harcok színterévé vált”.20

A magyar nép XVI. századi tragédiájáról az egyetemes történelemben, is tanulnak a nyolcadik osztályosok, akik folytatják a középkor tanulmányozását a XV. század végétől a XVIII. század végéig. Az 1997-ben 144 oldalon napvilágot látott, V. M. Duhopelnyikov, G. M. Donszkoj féle kísérleti tankönyv magyar fordítása nyújt ehhez segítséget. A magyar sorsforduló említése az „Európa a félhold árnyékában” című (20.) részben található, amelyből megfelelő információkat szerezhetünk az oszmán-törökök kelet-európai hadjáratáról és a mohácsi csatavesztésről. Az európaiak által „Fényesnek” nevezett I. Szolimán (1520-1566) uralkodása kezdetén a törökök „…elfoglalták Belgrádot (Nándorfehévárt), amely már évtizedek óta feltartóztatta a törökök előrenyomulását. 1526-ban a mohácsi csatában szétverték a magyar-cseh hadsereget. Azokat, akik nem pusztultak el a csatában, menekülés közben lekaszabolták, sokan belefulladtak a mocsarakba. Egy patakba fulladt a 20 esztendős magyar király is. Magyarországon eluralkodott a pánik. I. Szolimán ellenállás nélkül vonult Budáig, a magyar fővárosig, útjában mindent elpusztítva, de onnan visszafordult”.21 A szerzők szerint „…a mohácsi vereség megnyitotta a törököknek az utat Magyarországra: a magyar hűbérurak hatalmi harca legyengítette az országot, amely képtelen volt ellenállni a török nyomásának. A török elfoglalta Budát, Magyarország részekre szakadt. Egy része Habsburg uralom alá került, más része az oszmán birodalom tartománya lett”.22

A 2001. évben látott napvilágot V. H. Szárbej „Ukrajna története a XIX. század és a XX. század kezdete” című tankönyvének fordítása, amely Ukrajna Oktatási Minisztériuma jóváhagyásával jelent meg. A központi tanterv szerint ugyan a 9. osztályban Ukrajna történetét a XVIII. század második felétől kell kezdeni és az első világháborúig kell megtanítani, a tankönyv a XIX. század elejétől 1916-ig megy el.

Ukrajna az európai demokratikus forradalomban” című fejezethez érve az olvasó elvárhatná, hogy az 1848-as európai forradalmak sorában a magyarországi események is valamelyest helyet kapjanak, ám már az elején kiderül, ez nem így van. A galíciai ukrán nemzeti forradalom eseményei taglalása során csupán két kis utalást találunk, amelyből arra lehet következtetni, hogy valami mégis csak zajlott Magyarországon. Az első említés a lvivi fegyveres felkelésről szóló alpontban található, s innen megtudhatjuk, hogy „…a Kárpátaljai (Magyar Oroszországi) magyar demokratikus forradalom hatásának közömbösítésére az osztrák kormány létrehozta itt az Ungvári Autonóm Nemzetiségi Körzetet”.23 A forradalom és szabadságharc 1849-ben bekövetkezett záró akkordjáról a tankönyv csupán annyit tart fontosnak kiemelni, hogy az orosz cárizmus vállalta Ferenc József felkérésére a hóhér szerepét. A következő részben pedig már a szerző azt konstatálja, hogy „…leverve a nemzeti szabadságharcot Magyarországon, mely tulajdonképpen az 1848-1849-es európai demokratikus forradalom utolsó bástyája volt, az orosz cárizmus ismételten bebizonyította vezető nemzetközi zsandári szerepét”.24

A 9. osztályos világtörténelem tankönyvben, mely a XVIII. század végének – XX. század elejének eseményeit foglalja magába, az 1848-as európai forradalmak sorában a magyarországi események bővebb ismertetésére kerül sor. A Zaporizzsjei Állami Egyetem előadói által elkészített és 1999-ben kiadott tankönyv magyar fordítása 2001-ben látott napvilágot Ukrajna Oktatási Minisztériuma jóváhagyásával. Ebből értesülünk a március 15-i események mellett a Batthyányi-kormány létrejöttéről, a monarchista miniszterelnök és Petőfi ellentéteiről, majd az orosz intervencióról. Miután 1849. április 14-én a magyar országgyűlés kikiáltotta Magyarország függetlenségét és a Habsburg-ház trónfosztását, májusban Ferenc József császár segítséget kért II. Miklós orosz cártól a „magyar forradalom elfojtásához”. „Az európai uralkodók kitörő örömmel fogadták az orosz cár lépéseit, mert nem nézték jó szemmel, hogy egyrészt Európa közepén létrejött egy köztársaság, másrészt elvesztették a Habsburg Birodalmat, amely ellensúlya volt az orosznak. Augusztus elején súlyos vereségek után, teljesen elszigetelve, a magyar honvédség megadta magát”.25 A kezdetben sikeresnek induló szabadságharc vereségének okait a szerzők abban látják, hogy „Kossuth kormánya a forradalom ideje alatt nem tudta megoldani fő feladatát – megerősíteni kapcsolatát a parasztsággal, azáltal, hogy földet ad neki, nem ígért egyenlő jogokat a kihirdetett magyar állam szláv nemzetiségeinek”, s az agrárreform, „…amelyet a forradalom vége előtt két héttel fogadtak el, már nem tudott változtatni a helyzeten”.26

Annak ellenére, hogy az 1867-es osztrák-magyar kiegyezés, vagyis az Osztrák-Magyar Monarchia létrejöttének ténye, körülményei nem kaptak helyet egyik 9. osztályos kiadványban sem, az osztrák-magyar hatóságok intézkedéséről, a Monarchia külkapcsolatairól több helyen is olvashatunk. Ilyenek például a nemzetiségi nyelvekkel kapcsolatos döntések, amelyek úgymond orosz mintára az ukrán nyelv kiiktatására irányultak az oktatás és a népművelés terén. „A nyugatukrán területen az oktatás főleg német, lengyel, román és magyar nyelven folyt az iskolákban”. A tanítási módszerekről pedig azt is megtudhatjuk, hogy „…a kárpátaljai ukrán középiskolákban nem volt tankönyv, az állami iskolákban magyar nyelvű oktatás folyt. A tanítók ezekben az iskolákban nem nagyon tudtak ukránul. A szemtanúk elbeszélése szerint a tanulókat az anyanyelv kiiktatásával tanították magyarra, ezért ha bement az iskolába, nagy csönd fogadta a látogatót: a tanító pálcájával a tárgyra mutatott, megnevezte magyarul, a tanulók pedig megismételték”.27 Az oktatáson kívül a nyilvános használatból is próbálták kiirtani az ukrán nyelvet – számol be a szerző –, mivel az okmányokat és beadványokat nem volt szabad ukránul benyújtani, az ukrán földrajzi neveket pedig kicserélték lengyelre, németre, románra, illetve magyarra.

A magyarság XX. századi sorsfordulóiról Ukrajna legújabb kori történetét magába foglaló kiadványokban találunk utalásokat. A 10-11. osztályos tananyag egyazon kiadásban (I. és II. kötetre osztva) látott napvilágot, így elemzésük is egyszerre történik. Az Sz. V. Kulcsickij, J. O. Kurnoszov és M. V. Koval által szerkesztett ukrán történelemkönyv I. részében 1917-től 1945-ig tekinti át az eseményeket (vagyis az I. világháború eseményeit és következményeit sem a 9., sem a 10. osztályos könyv nem foglalja össze), míg a II. rész az 1945-1992 közötti történéseket mutatja be.

A Nyugatukrajnai Népköztársaság létrejöttével foglalkozó paragrafus külön kitér „Kárpátontúli Ukrajna” (értsd: Kárpátalja – M. A.) helyzetére az Osztrák-Magyar Monarchia szétesése után. Ebből kiderül, hogy „…Kárpátontúl területén magyar közigazgatás volt. Ez a főleg ukránok lakta vidék a függetlennek nyilvánított Magyarország kötelékébe került”.28 Kárpátalja soknemzetiségű összetétele miatt több szomszédos ország is igényt tartott a vidékre. Az 1919. év fontos sorsfordulója a régió történetének: „Csehszlovákia, kihasználva a magyar kormány gyengeségét, az antant államok jóváhagyásával 1919 elején elfoglalta a terület nyugati, Románia pedig a délkeleti részét”.29 Majd hozzáteszi, az őslakosság viszont az Ukrajnához való csatlakozásra törekedett. 1919. március 21-én Magyarországon létrejött a tanácshatalom, s a Kárpátontúlon is felgyorsultak az események. A tankönyv beszámol a helyi munkás- és katonaküldöttek tanácsának hatalomátvételéről, a Ruszin Vörös Gárda, majd a Ruszin Vörös Hadosztály megalakításáról, „…amely a magyar vörös hadsereg kötelékében harcolt a cseh és a román intervenciós csapatokkal”. A továbbiakban azt is megtudhatjuk, hogy a magyar tanácskormány területi autonómiát adott a vidéknek, elismerte az ukrán lakosság önrendelkezési- és Szovjet-Ukrajnával való egyesülési jogát, s az „orosz néptanácsok” Ungváron, Huszton és Eperjesen május 8-án határozatot fogadtak el a Csehszlovákiához való csatlakozásról. A tanácshatalom csak 40 napig tartott Kárpátalján, mivel „…a cseh és a román csapatok 1919 júliusának végén elfoglalták Kárpátontúl és Magyarország egész területét. Az 1919-es Saint Germain-i békeszerződés alapján Kárpátontúl Csehszlovákia kötelékébe került”.30

Szovjet-Oroszország és Magyarország kapcsolatára, illetve az 1919-es eseményekre utalást találunk „A szovjet csapatok harca Gyenyikin fehérgárdista hadseregeivel” című paragrafusban is. Úgy tudják, miután Magyarországon létrejött a Tanácsköztársaság, az antant sürgetésére a szomszédos államok hadai bevonultak, hogy leverjék, ezért a magyarországi vezetők segítségért fordultak Oroszországhoz, amit Lenin meg is ígért nekik. Így került sor arra, hogy Antonov-Ovszijenko hadserege áprilisban csapást mért Romániára, „…amelyik még 1918-ban elfoglalta Besszarábiát és Bukovinát, most pedig betört Magyarországra, hogy bekebelezze Erdélyt. A Besszarábián és Bukovinán keresztül Romániára mért csapás hatékony segítség volt Magyarország számára”.31

A tankönyv VIII. fejezete Ukrajna II. világháború alatti (1939-45) történetével foglalkozik. Ezen belül elsőként a nyugatukrajnai földek, s így a mai Kárpátalja sorsának alakulásával is megismerteti olvasóit. 1938-ban a nyugati államok és Hitler között létrejött müncheni egyezmény alapján „Hitler megkapta Csehszlovákiát és vele együtt Kárpátontúlt. Megkezdődött az ország feldarabolása. A többi között megalakult Kárpát-Ukrajna, önálló kormánnyal. Kárpát-Ukrajna egy részét hamarosan elfoglalta Magyarország, ezért a székhelyét Ungvárról Husztra kellett áthelyezni”.32 1939. március 15-én kikiáltják ugyan az önálló Kárpát-Ukrajna megalakulását, A. Volosin elnökkel az élen, aki még aznap éjjel kormányával együtt kénytelen elhagyni Husztot, „…mert a Németország által támogatott magyar csapatok megkezdték Kárpátontúl többi részének elfoglalását. Az önálló Kárpát-Ukrajna születése után néhány órával megszűnt létezni”.33 A szovjet korszak nyitányát így vezetik be: „1944 októberének elején a kárpáti-ungvári hadművelet során befejeződött az USZSZK egész területének a felszabadítása. Október 27-én kiűzték az ellenséget Ungvárról, a következő napon Kárpátontúli Ukrajna többi településéről”.34 Így került régiónk az elkövetkező majd 50 évre a szovjet hatalom uralma alá, amely meghatározó szerepet játszott Kárpátalja és ezen belül a kárpátaljai magyarok életében.

A kiadvány II. részében, amely az 1945-92 közötti eseményeket öleli fel, Ukrajna és a szovjet befolyás alatt állt országok közötti kapcsolatok leírásánál találkozhatunk az 1956-os magyarországi forradalom értékelésével is. Ebből megtudhatjuk, a Kreml reagálása a Magyarországon történt eseményekre bizonyítja a sztálini irányvonaltól való eltérés politikájának kudarcát. A szerzők szerint „…az SZSZKSZ vezetése, és nyomukban Ukrajnáé is, úgy vélte, hogy Magyarországon nem népi forradalom, hanem ellenforradalom ment végbe. Ukrajna területén keresztül Magyarországra vezényelték a szovjet csapatokat, amelyek fegyveres erőt alkalmaztak a népi felszabadító mozgalom ellen. A fegyveres összeütközésekben több ezer szovjet katona és magyar állampolgár vesztette életét”.35 Később hozzáteszi: „…az 1956-os események számottevő kárt okoztak a magyar gazdaságnak. Hogy a magyar nép élete ismét visszatérjen a rendes kerékvágásba, Ukrajna iparvállalatainál mozgalom indult a magyar megrendelések határidő előtti teljesítéséért, amit a hivatalos politika a testvéri segítség jelének állított be”.36

Áttekintve a magyar általános- és középiskolákban használt, központilag megjelent tankönyvfordításokat, számos tanulságos következtetés vonható le mind a történelemtanításra, mind a bennük tükröződő magyarságképre vonatkozóan.

Először is: az Ukrajna történetét magukba foglaló kiadványok mindegyike a nemzeti történelem bemutatása közben a mai Kárpátalját mint területi egységet anakronisztikusan visszavetíti a múltba. Annak ellenére, hogy létrejötte csak az 1918-as évhez kötődik, a tankönyvek oldalain találkozhatunk Kárpátalja vagy Kárpátontúl történetével már az őskorban és a korai középkorban is. Emellett vidékünkkel kapcsolatban olyan személyek és népcsoportok történelmi szerepét is tényszerűsítik egyes művek (pl. Laborc fejedelem vagy a fehérhorvátok), amelyek létezését a tudomány már évek óta megcáfolt, illetve máig is vita tárgyát képezik. A tankönyvek terminológiája tehát történelmi tévedések sorozatát tudatosítja az első, múltra vonatkozó ismereteiket megszerző kisiskolásokban, és mivel a magyar iskolákban tankönyvválasztásra nincs lehetőség, a tanárokra hárul az a feladat, hogy ezekre a pontatlanságokra felhívják a tanulók figyelmét.

Igen szembetűnő az a tendencia is, hogy egyes nagyobb horderejű eseményeket vagy teljesen elhallgatnak, vagy ha említik is, jelentőségüket igencsak lekicsinyítik, míg más, a nemzeti múlt igazolását alátámasztó történések sok esetben felnagyítva jelennek meg a művekben. Ennek fő oka, hogy a tankönyvek a hivatalos ukrán történelmi narratívához igazodva íródtak, állandónak és változatlannak mutatják be nemcsak az ukrán népet, de az államot is. Az ukrán történelem taglalása során a szerzők erősen patriotisztikus és nemzeti beállítottságú hangvételt alkalmaznak, s számos példa támasztja alá azt is, hogy a korai időszak szomszédos népeit az ukránok ellenségeiként mutatják be. A propagandista szellemű szöveg elmaradhatatlan része továbbá a pravoszlávia előtérbe helyezése más vallásokkal szemben. A lefordított tankönyvek továbbá sok esetben tükörfordításai az ukrán szövegnek, s így, mint azt a fenti idézetek is bizonyítják, tartalmuk nem mindig pontos, stílusuk nem igazán magyaros.

Felhasznált irodalom:

1. Dupka György: Kárpátalja magyarsága. Honismereti kézikönyv. A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága. Budapest, 2000.

2. Tőkéczky László: Beszéljenek a szövegek! Olvasásra ösztönzés és történelemtanítás. In: Történelem, eszmék, politika. Budapest, 1999.

3. Pataki Ferenc: Magyarságkép és történeti változásai. In: Magyarságkép és történeti változásai. Műhelytanulmányok. Budapest, 1999.

4. Szamborovszkyné Nagy Ibolya. A történelemoktatás rendszere Ukrajnában (Az általános- és középiskolákban, megkülönböztetett figyelmet fordítva a magyar tannyelvű iskolákra).

Közoktatás. 2001. 1 sz.

5. Szamborovszkyné Nagy Ibolya: A történelemoktatás jelenlegi helyzete Ukrajnában (eredmények és problémák; rövid kitekintéssel a jövőre). – In: Történelempedagógiai füzetek. 15. sz. Budapest, 2003.

6. V. O. Miszan: Olvasmányok Ukrajna történetéből. Lviv, Szvit Kiadó, 1996.

7. K. V. Agibalova, H. M. Donszkoj, V. M. Duhopelnikov. Világtörténelem. A középkor története. Kísérleti tankönyv a középiskolák 7. osztálya számára. Szerk.: Rugy M. O. Lviv, Szvit Kiadó, 1996.

8. H. I. Szerhijenko, V. A. Szmolij: Ukrajna története (a legrégibb időktől a XVIII. század végéig). Tankönyv a középiskolák 7-8. osztálya számára. Lviv, Szvit Kiadó, 1995. 3.

9. Roman Ljah, Nagyija Temirova: Ukrajna története az ősidőktől a XV. századig. Tankönyv a középiskolák 7. osztálya számára. Lviv, Szvit Kiadó, 2001.

10. H. K. Svigyko: Ukrajna története XVI.-XVIII. század. Tankönyv a középiskolák 8. osztálya számára. Lviv, Szvit Kiadó, 2001.

11. V. M. Duhopelnyikov, G. M. Donszkoj. A középkor (a XV. század vége-a XVIII. század közepe). Kísérleti tankönyv a középiskolák 8. osztálya számára. Lviv, Szvit Kiadó, 1997.

12. V. H. Szárbej: Ukrajna története a XIX. század és a XX. század kezdete. Tankönyv a középiskolák 9. osztálya számára. Lviv, Szvit Kiadó, 2001.

13. SZ. V. Bilonozsko, I. M. Birjuljov, O. R. Davletov, V. H. Koszmina, L. O. Neszterenko, F. H. Turcsenko: Világtörténelem (a XVIII. század vége – XX. század eleje). Újkor. Második rész. Lviv, Szvit Kiadó, 2001.

14. SZ. V. Kulcsickij, J. O. Kurnoszov, M. V. Koval. Ukrajna története. Kísérleti tankönyv a középiskolák 10-11. osztálya számára. I-II. rész. Kijev-Ungvár, Oszvita Tankönyvkiadó, 1994.

 

Jegyzetek:

1 Dupka György: Kárpátalja magyarsága. Honismereti kézikönyv. A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága. Budapest, 2000. 34. A Trianonban elcsatolt négy északkeleti vármegyéből mesterségesen kialakított közigazgatási egység előbb Podkarpatska Rus néven Csehszlovákiához, majd 1945-ben Zakarpatszkaja oblaszty-ként a Szovjetunióhoz (az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársasághoz) lett csatolva.

2 Tőkéczky László: Beszéljenek a szövegek! Olvasásra ösztönzés és történelemtanítás. In: Történelem, eszmék, politika. Budapest, 1999. 333.

3 u.o.

4 u.o.

5 Először 1918-ben kiáltotta ki az Ukrán Központi Tanács az Ukrán Népköztársaság szuverenitását, ám ez a vívmány tiszavirág-életűnek bizonyult, csupán néhány hónapos fennállást követően a bolsevikok uralma alá került és 1919. január 6-a óta Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaságként létezett egészen 1991-ig.

6 Pataki Ferenc: Magyarságkép és történeti változásai. In: Magyarságkép és történeti változásai. Műhelytanulmányok. Budapest, 1999. 14.

7 Szamborovszkyné Nagy Ibolya: A történelemoktatás jelenlegi helyzete Ukrajnában (eredmények és problémák; rövid kitekintéssel a jövőre). – In: Történelempedagógiai füzetek. 15. sz. Budapest, 2003. 122-123.

8 Mivel „A magyar nép története” című tankönyveket kárpátaljai magyar történelemtanárok írták, ezért vizsgálódásunk rájuk nem terjedt ki.

9 A kárpátaljai magyar iskolások a nemzeti történelem tanulását a 7. osztályban kezdik, vagyis csak két évvel később, mint egyéb történeti tantárgyaikat.

10 Bölcs Jaroszlav kijevi nagyfejedelem (1019-1054), aki lánya, Anasztázia hercegnő és I. András, magyar király házassága révén alakított ki jószomszédi kapcsolatokat Magyarországgal.

11 K. V. Agibalova, H. M. Donszkoj, V. M. Duhopelnyikov: Világtörténelem. A középkor története. Kísérleti tankönyv a középiskolák 7. osztálya számára. Szerk.: Rugy M. O. Lviv, Szvit Kiadó, 1996. 28.

12 u.o.

13 u.o.

14 H. I. Szerhijenko, V. A. Szmolij: Ukrajna története (a legrégibb időktől a XVIII. század végéig). Tankönyv a középiskolák 7-8. osztálya számára. Lviv, Szvit Kiadó, 1995. 41.

15 Roman Ljah, Nagyija Temirova: Ukrajna története az ősidőktől a XV. századig. Tankönyv a középiskolák 7. osztálya számára. Lviv, Szvit Kiadó, 2001. 105.

16 H. K. Svigyko, 2001. 92.

17 H. K. Svigyko, 2001. 93.

18 u.o.

19 u.o.

20 H. K. Svigyko, 2001. 96.

21 V. M. Duhopelnyikov, G. M. Donszkoj: A középkor (a XV. század vége-a XVIII. század közepe). Kísérleti tankönyv a középiskolák 8. osztálya számára. Lviv, Szvit Kiadó, 1997. 94.

22 u.o.

23 V. H. Szárbej: Ukrajna története – a XIX. század és a XX. század kezdete. Tankönyv a középiskolák 9. osztálya számára. Lviv, Szvit Kiadó, 2001. 72.

24 V. H. Szárbej, 2001. 80.

25 SZ. V. Bilonozsko, I. M. Birjuljov, O. R. Davletov, V. H. Koszmina, L. O. Neszterenko, F. H. Turcsenko: Világtörténelem. Újkor. Második rész. Lviv, Szvit Kiadó, 2001. 94.

26 u.o.

27 V. H. Szárbej, 2001. 127.

28 SZ. V. Kulcsickij, J. O. Kurnoszov, M. V. Koval. Ukrajna története. Kísérleti tankönyv a középiskolák 10-11. osztálya számára. I. rész. Kijev-Ungvár, Oszvita Tankönyvkiadó, 1994. 81.

29 u.o.

30 u.o.

31 Sz. V. Kulcsickij és társa, 1994. 114.

32 Sz. V. Kulcsickij és társa, 1994. 243.

33 u.o.

34 Sz. V. Kulcsickij és társa, 1994. 274.

35 Sz. V. Kulcsickij és társa, 1994. II. rész. 39-40.

36 Sz. V. Kulcsickij és társa, 1994. II. rész. 40.

Értékelés

Még nem érkezett értékelés

Szólj hozzá:

Kérem, jelentkezzen be!

Hozzászólások: