Olvasás Portál

lovári  |  english

Könyv és Nevelés

Szabolcs Ottó: Európa magyarságképéről

Nyomtatási nézet

Az Európai Unióhoz való csatlakozásukkor különös érdeklődést vált ki az a kérdés, hogy mit tud rólunk s mit tart rólunk Európa. Nemcsak a politikusok, hanem a közemberek, a lakosság is. Az egyes országok legszélesebben vett polgárai három csatornán jutnak információhoz Magyarországról. A turizmus személyi tapasztalataiból, a tömegkommunikáció révén és a minden rendű és rangú oktatás által. A három csatorna közül talán a legutóbbi a legerőteljesebb, vagy legalább a legáltalánosabb. Ezt fölismerve a második világháború után az ENSZ, illetve a tudományos és kulturális szervezete, az UNESCO meghirdette a nemzetközi tankönyvegyeztetés szükségét, hogy az egyes országok tankönyvei ne az egymás iránti gyűlölködésre, hanem a népek közötti megbékélésre és megértésre neveljenek. Ehhez a mozgalomhoz némi késéssel Magyarország is csatlakozott. Ezen munkálatok kapcsán azután volt alkalmunk áttekinteni Európa majd minden országának tankönyveit, közös bizottságok létrehozásával és működtetésével nem lebecsülendő eredményeket elérni az egyeztetés érdekében. Elsőként az osztrákokkal kötöttük meg a totális megállapodást arról, hogy mit és különösen, hogy milyen hangnemben írunk a jövőben közös történeti, társadalmi élményeinkről.

Mielőtt erről szólnék, szeretném érzékeltetni a közös, általános jellemzőket. Először azt a szándékot, ami elvárásaink és a valóság között tátong. Mi azt szeretnénk, hogy minél többet írjanak rólunk és minél igazabbat, kedvezőbbet, más országok azonban csak annyi helyet szentelnek tankönyveikben Magyarországnak; annyit írnak, amennyit a világpolitikára gyakorolt hatása indukál. És ebben a mérce nem a hajdani Magyarország nagyságrendje, hanem a maié. Mondhatni, nagy országokról mindenütt többet írnak, kicsikről kevesebbet. Minden nagy ország saját tükörképét igyekszik leképezni a történelemoktatásban, saját szemszögét a tananyagban, szemléletben, arányukban és aspektusuk, mind a rólunk írottak mennyisége helyett a minőségben, a valóságos kép megrajzolásában kerestük a meggyezés útját.

A jelenlegi tankönyvekben ez nem mindig van így, csupán egy pár példával kívánom érzékeltetni a valós képet. Az európai tankönyvek majd mindegyikében – különösen a nyugatiakban – nem szerepel a magyarság eredete és megjelenése Európában. Egy Keletről ideözönlő harcos-nomád néptől elviselt csapások emlékeként. Különös tekintettel a kalandozásokra és annak történelmileg természetes szörnyű tapasztalataira. Ennek a tanulókra gyakorolt hatását némileg enyhítik a kereszténység felvételére vonatkozó hivatkozások és az ország függetlenségének megvédését – nem magyar szemszögből, de – elismerést kiváltó megelevenítése. Hogy mennyire érvényesül a mienktől eltérő nézőpont, azt mutatja a német tankönyvek egy része: a magyarok szörnyű csapásai elleni védekezés szükségéből vezeti le a német egységesülés, a nagy német birodalom létrejöttének útját.

A XII. sz.-tól azután nagyban megfogyatkozik az érdeklődés Magyarország történelme iránt, a középkori Magyarország alig szerepel a tankönyvekben, esetleg úgy, mint az átmenő nyugati kereskedelem útvonala, vagy a német városok létrejötte.

A török elleni harcokról sem az a kép él, amit már megszoktunk. A török által letiport és önvédelmet folytató országok egyike vagyunk nem a legrosszabb sorsra jutott és nem a török veszedelmet megállító, nem Európa védőpajzsaként. Ezt a funkciót inkább az osztrák birodalomnak, esetleg a Német-római Birodalomnak szánják. Majdnem minden tankönyvben kiemelt helyet szánnak az 1948-as forradalomnak, benne Magyarországnak. Egy-két tankönyv megemlíti hazánk különleges szerepét, különösen azt, hogy itt tartott legtovább a szabadságküzdelem, mások szerint egy voltunk a sok közül és nem is a legjelentősebb.

Még kevésbé értik meg, hogy miért jelentett a magyarságnak tragédiát a trianoni békeszerződés, hiszen „csupán” egyik ország voltunk, amelyet érintett Európa etnikai alapú újjárendeződése, amely például a lengyeleknek, a finneknek, esetleg a románoknak és a szlovákoknak megadta, illetve visszaadta a szabadságukat.

1945 után pedig egy besorolt példa vagyunk a szovjet csatlósságra, amelyből csupán Kádár Jánost emelik ki dicsérőlég.

Természetesen több száz tankönyvből csak a relatíve közösnek látszó vonásokat emelhettem ki, a kép nagyon tarka országonként és szerzőnként.

Talán az lehet a közös tanulság, hogy máshonnan nézve, máshogy és máshogy látszanak a dolgok, a bilaterális megegyezések hasznosnak látszanak, egy európai tankönyv létrejötte inkább illúziónak tűnik. Természetesen vannak ténykérdések, amelyeket ki kell javítani, és meg kell értetnünk egymással azok valós tartalmát. Ilyen például Horthy Miklós kormányzói rangja, amit szinte sehol sem tudnak értelmezni, vagy a magyar közéleti méltóságok: országbíró, nádorispán, stb. Hosszú még az út egymás teljes megismeréséig és megértéséig.

Értékelés

Még nem érkezett értékelés

Szólj hozzá:

Kérem, jelentkezzen be!

Hozzászólások: