Olvasás Portál

lovári  |  english

Könyv és Nevelés

Pápayné Kemenczey Judit: Az ismeretterjesztés szolgálatában.

Nyomtatási nézet

Dala László (1913-1986)

Dala László matematika-fizika szakos tanár volt. Egy életen át olthatatlan kíváncsiság élt benne a természettudományok iránt, pedagógusként pedig fontosnak tartotta ismeretei érdeklődést keltő átadását. Nem csupán az órákon, szóban, (Tanított minden iskolafokozaton: oktatta a „tanoncokat”, majd középiskolában később egyetemen.) Az ismeretterjesztés, a tudomány népszerűsítő munkálkodás életútja kezdetétől fontos tevékenységévé vált: tankönyveket írt, cikkeket publikált, előadásokat tartott. Hosszú esztendőkön át a TIT elnökségi tagja volt. Közreműködésével indult újra a Természettudományi Közlöny, melyet később – vonzóbb – a Természet Világa címre módosított. Húsz évig volt a folyóirat főszerkesztője.

Figyelme nem csupán a felnőttekre terjedt ki: fontos munkaterület volt számára a gyerekek körében végzett természettudományos ismeretterjesztés is. Az 1950-es évek végétől fellendül a Móránál a tudománynépszerűsítő művek kiadása. Elsőként a Búvár könyvek sorozatot indították el. A 10-12 éveseknek készült zsebkönyvek egyik szerkesztője és néhány kötet írója volt. Csak példaként egy-egy művéről: a jövő energiaforrásait megismertető Csillagtüzek a Földön, vagy a tűz történetét az ősmúlttól a modern hőerőművekig bemutató A tűz és az ember című könyvei keresettek és olvasottak voltak.

A kisebbeknek, az olvasni nem tudó óvodásoknak is ír: ötletes, szinte képregény a Tüzet viszek, a Mit mesélnek a hegyek? A mesevilágból indul ki, azok motívumaira, szereplőire vissza-visszautaló, kitűnően felépített könyvet végig áthatja a megismerés izgalma.

A gyermekenciklopédia köteteinek létrehozásában is tevékenyen részt vesz: tematikáját kidolgozza és az egyes darabokban ír is, teljesen saját munkája a Gépek születése.

Szeretett munkaterülete: a gyerekekhez szólni. Száznál több könyvet szerkesztett. Érdeme az igényesség: a szakmai tudást párosította a jó íráskészséggel. Szerkesztőként és íróként vallotta: meg kell adni az olvasónak a felfedezés izgalmát, úgy fogalmazni a fontos mondanivalót, az információt, hogy felkeltse és állandóan ébren tartsa a kis olvasó érdeklődését.

Az íróknak példát mutatott azzal, hogy pontosan ismerte a választott korosztály érdeklődését, és mindig hozzájuk szólva fogalmazott. Az ismeret, amit közvetített – még a legkisebbek számára is – szakszerű, valósághű, ám ahogyan azt „kifejti” másként jelenik meg az óvodások és másként a kamaszok köteteiben.

Egész élete a tudós tanáré, műveivel tanít, nevel. Ő maga tanárként vallotta: „lényegében az ismeretterjesztés is oktatás”.

 

Pápayné Kemenczey Judit

Értékelés

Még nem érkezett értékelés

Szólj hozzá:

Kérem, jelentkezzen be!

Hozzászólások: