Olvasás Portál

lovári  |  english

Könyv és Nevelés

Éger Veronika: A parasztmesétől az olvasókönyvig.

Nyomtatási nézet

A fenti címen rendezett egynapos konferenciát a Hagyományok Háza és a Marczibányi Téri Művelődési Központ 2003. március 28-án. A marczibányi téri rendezvényt megnyitó köszöntőjében Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója a résztvevők – óvónők, tanárok, könyvtárosok – nagy számát és érdeklődését látva megalapozott optimizmusának adott hangot, mondván, biztató, hogy még mindig elég sokan vannak olyanok, akiket e téma érdekel. S valóban hálás és kitartó közönségre leltek az előadók, és ez természetesen az ő érdemük is, hiszen színes, érdekes, egyszerre tudományos és gyakorlatias előadásaikkal mintegy prezentálták azt a kommunikációs helyzetet, amelyre gyakran hivatkoztak, azaz a mesemondó és hallgatósága közötti kapcsolatot

Sándor Ildikó néprajzkutató, a Hagyományok Háza munkatársa számos – további megfontolásra érdemes – gondolatot, kérdést fogalmazott meg a parasztmesék és azok mai átiratainak kapcsolatáról. Milyen változásokat idézett elő a meseszövegekben az átírás, stilizálás, leegyszerűsítés, melynek eredményeként az eredendően felnőtteknek szóló mesékből gyerekmese lett? Hogyan ismerhető meg a szájhagyományozó mese? Fontos-e a nyelvjárási hűség a mesemondásban? Milyen mértékben lehet egyénített a mesemondás, és hogyan hat az a mai kor emberére? A válaszok sorát Nagy Ilona (MTA Néprajzkutató Intézet) előadása nyitotta meg, aki az élőszótól a nyomtatásig követte nyomon a népmese útját. A mese egészen a 19. század elejéig teljes világképet adó felnőtt műfaj volt, és ez csak a Grimm testvérek fellépésével változott, akik a polgári gyerekszobák világához alakították a korábbi gazdag mesei hagyományt. Míg a 19. században teljesen megengedett volt a mesék átírása (lásd Arany László klasszikusra csiszolt, gyönyörű meséit vagy Benedek Elek gyermekek számára készített népmese-átiratait), addig a 19–20. század fordulójától tudatosan törekedtek a mesemondók szövegének szószerinti rögzítésére, a nyelvjárási hitelességre. Az átiratok nemcsak az átíró egyéniségét tükrözik, de nyomot hagy rajtuk a kor is, amelyben készülnek. Ugyanakkor azonban a szóbeliség hitelessége sem lehet maradéktalan, hiszen ugyanaz a mesemondó ugyanazt a mesét a közönségtől függően mindig másként mondja el, és előadásmódjára hat a gyűjtő jelenléte is. Nagy Ilona több fontos néprajzi vállalkozásra is felhívta a résztvevők figyelmét, így a Mesék, mondák, történetek sorozat gyerekeknek készült köteteire, valamint Jakab István népi mesemondónak az Új magyar népköltési gyűjteményben fellelhető meséire.

Biczó Gábor filozófus (Miskolci Egyetem Kulturális és Vizuális Antropológia Tanszéke) A mesemondás, mint diszkurzív élethelyzet című előadásában négy különböző mesemondói személyiséget (Fedics Mihály, Kockás Sándor, Kurcsi Minya, Ámi Lajos) mutatott be annak érzékeltetésére, hogy noha a mese univerzális műfaj, mégis a legkülönfélébb „megkomponálásban” juthat el a nagyon sokféle közönséghez. A mese különleges forma, gondolkodásmódja eltér a mindennapi problémamegoldó gondolkodástól éppúgy, mint a tudományos gondolkodástól. Nincs kitüntetett tárgya – „legfeljebb” az élet –, így az iránta való fogékonyság mindenkiben benne van tértől és időtől függetlenül. Ez a „antropológiai” megközelítés nem tekinti szembeállítható tevékenységeknek a mesemondást és a mesehallgatást, hanem „megértő egymásra vonatkozásként”, „interpretációs viszonyként” írja le ezt a kommunikatív helyzetet.

Tóth Kása Ottília a gyakorló pszichológus szemszögéből vizsgálta azt a kérdést, hogy „kinek kellenek és miért a mesék”, és „hol kapcsolódnak a pszichológiához”. Ezt a kapcsolódási pontot a szimbólumokban jelölte meg az előadó, számos mesei szimbólum – ajtó, kincsek, utazás, segítők, alsó, középső és felső világ, erdőszél, felhő, patak, tenger, hegy, ház stb. – terápiás megfelelőire utalva.

A délelőtti blokk utolsó előadója, Nagy Attila olvasáskutató (Országos Széchényi Könyvtár) kötetlen, anekdotázó stílusban bár, de húsbavágóan fontos jelenségekről szólt a mese és gyógyítás fogalompárhoz fűzött gondolataiban. Ízelítőül hadd idézzek néhányat ezekből a szociológusi asszociációkból: – Mindannyian tudjuk, hogy a PISA 2000 nemzetközi összehasonlító vizsgálat meglehetősen lesújtó képet ad a 15 éves magyar tanulók szövegértési szintjéről. – Hazai viszonyainkra is érvényes a svéd gyermekvers keserű humorral fölvázolt kórképe: senkinek sincs ideje beszélgetni a gyerekkel, csak a könyvtár előtt ülő részeg öreg bácsinak. Kár, hogy a részeg öreg bácsira senkinek sincs ideje. – A közelmúltban, egy tudományos bizottságban komoly vitatéma volt az a kérdés, hogy kövessük-e az utca nyelvének változását a közoktatásban, vagy inkább a kulturális örökséget közvetítsük. – A Segített a könyv, a mese című összeállítás1 vallomásai bizonyítják, hogy a „gyémántmaggá” csiszolódott mesei értékek beépülnek hétköznapi életünkbe. – A gyermeknek már a méhen belüli állapotában is lehet mesélni, énekelni. S hogy nem lehet elég korán kezdeni a funkcionális analfabetizmus prevencióját, bizonyítja Anglia példája, ahol a nyolc hónapos gyermeket könyvtáros keresi fel, természetesen a védőnővel együtt.

Az előadások felvetéseire a délelőttöt lezáró beszélgetés során (is) élénken reagált a konferencia közönsége, és a hozzászólások bizonyították az ilyen fórumok szükséges és hasznos voltát. Hasonló szellemi örömökkel szolgált a délután három előadása. Görög-Karády Veronika néprajzkutató az 1968 utáni franciaországi mesemondó mozgalom kiváltó okait, jellemzőit ismertette. A személyes hangú, egyéni élményekkel színezett beszámolóból megtudhattuk, hogy a meseórák az 1970-es évektől kezdődően rendszeresen ismétlődnek az iskolákban, kihasználva a francia közoktatásban biztosított heti egy tanítási szabadnapot és az iskolai könyvtár nyújtotta lehetőségeket.

Az ügy iránti szeretet, elkötelezettség öröme és a személyes tapasztalatok hatották át Boldizsár Ildikó mesemondó, mesekutató és tankönyvszerkesztő revelatív előadását is, aki a mese önmagában rejlő gyógyító hatásáról számolt be. Ez a gyógyító erő – Boldizsár Ildikó tanúsága szerint – a hallgatók valamennyi korcsoportjában működik a bölcsőtől a koporsóig. Jó és könnyű volt mindezt elhinni ennek az okos és lelkes fiatalasszonynak. Hozzáértése és szeretete mindenkit meggyőzött arról, hogy milyen fontos – különösen az élet nehéz fordulópontjain, a megrekedettség állapotában – a mese.

Raffai Judit szabadkai néprajzkutató ajánlásokat fogalmazott meg az írott mese életrekeltéséhez, a hagyományos mesemondás mai alkalmazásához. A „pályakezdő mesemondóknak” összeállított szempontrendszer néhány fontos eleme: – Csak az meséljen, aki szereti, élvezi a mesemondást! – Lehetőleg szűkebb pátriánk, saját tájegységünk mesekincséből válasszunk mesét! – Mindenki találhat magához illő mesét! – Bánjunk rugalmasan a mese szövegével! – Fontosak a választékos töltelékszavak, mert olyankor megpihenhet a mesemondó, és összeszedheti a gondolatait! – Szabad kommunikálni a közönséggel, mert ez nem szakítja meg a mese menetét! Ezek az ajánlások – melyekből egy párat csak ízelítőül választottam ki – már a mesemondás jövőéért íródtak, azért, hogy az utánunk jövő generációk se maradjanak „gyógyító mesék” nélkül.

Az értékes és érdekes előadások után – melyeket a szervezők önálló tanulmánykötetben szeretnének megjelentetni – egyéb szellemi csemegéknek is örülhettek a konferencia résztvevői: az utóbbi 5 év népmesekiadványaiból rendezett kamarakiállítást Boldizsár Ildikó nyitotta meg, ezt követően pedig a meghívott mesemondók is megszólaltathatták meséiket.

A látottak és hallottak alapján jó okunk van feltételezni, hogy ez a rendezvény hagyományt fog teremteni. Szeretnénk ezt már csak azért is, hogy megtudhassuk Boldizsár Ildikó különös észak-afrikai meséjének végét. Sokan – gondolom – ezért is szívesen részt vennének a következő „mesés” konferencián.

 

Éger Veronika

Jegyzet

1 Bartos Éva (szerk.): Segített a könyv, a mese. Vallomások életről, irodalomról, olvasásról. Bp., Magyar Olvasástársaság. 1999.

Multimédia tartalom:

Értékelés

Még nem érkezett értékelés

Szólj hozzá:

Kérem, jelentkezzen be!

Hozzászólások: