Olvasás Portál

lovári  |  english

Könyv és Nevelés

Szentpéteri József: Az Enciklopédia Humana Egyesület taneszközfejlesztő tevékenysége

Nyomtatási nézet

Az 1994-ben pedagógusokból és számítástechnikus szakemberekből alakult civil (1998-tól: közhasznú) szervezet interaktív multimédia taneszközök fejlesztésére szakosodott. Az egyesület kezdettől fogva virtuális intézményként működik: az alapító tagokon kívül főleg külső alkotótársakat kér fel, munkájukat megszervezi, a számítástechnikai fejlesztést irányítja, illetve végzi. A szakanyagok írói a Magyar Tudományos Akadémia társadalomtudományi kutatóhálózatában dolgozó munkatársak, valamint egyetemi, főiskolai, középiskolai oktatók. A sorozat létrehozásában szerepet vállalt kutatók, pedagógusok és a munkájuk szakmai bírálatát végző lektorok, illetve a multimédia-fejlesztésben résztvevő szakemberek száma meghaladja a másfélszáz főt.

Alkotásaink közül legjelentősebb a kilencrészes Encyclopaedia Humana Hungarica művelődéstörténeti CD-ROM sorozat. Immár egy évtizede, hogy felvetődött egy olyan taneszköz gondolata, melynek segítségével összhangba hozhatók azok a humán tantárgyak, melyek oktatása során különböző időszakban kerülnek terítékre az egyébként egymásra épülő korszakok. Olyan eszközt akartunk a pedagógusok kezébe adni, amelynek segítségével átléphetők az egyes tantárgyi határvonalak, ugyanakkor az önállóságukat sem veszélyeztetjük. Eredetileg a középiskolai korosztály számára fejlesztettük interaktív taneszközeinket, majd a visszajelzések arról tanúskodtak, hogy az általános iskola felső tagozatos osztályaitól kezdve a felsőoktatás különféle intézményeiig egyaránt szívesen használják termékeinket, mint a törzsanyagot kiegészítő segédeszközöket.

Elsőként a magyar történelem, a nyelv és irodalom témaköreit vettük számba, hogy önállóan, majd egymás összefüggéseire rámutatva is be lehessen mutatni őket. Ezt követően a művelődéstörténet egyéb területeire is kiterjesztettük az anyaggyűjtést: a fő témakörök számát a mitológiai hetes számnak megfelelően állapítottuk meg, amelyet aztán az altémák számtalan irányban gazdagítottak: 1) történelem (köztörténet, majd társadalmi viszonyok), 2) nyelvtörténet, 3) irodalomtörténet, 4) művészetek (ide tartozik a művészettörténet, zene- és tánctörténet, később a színház- és filmtörténet), 5) hitvilág, majd egyháztörténet, 6) történeti földrajz (később táj és nép címen természeti földrajz, etnikumok, település- és lakóhelytörténet, kormányzat/közigazgatás), 7) életmód (ahová többek között a gazdaság-gazdálkodás, a mindennapi élet s az ünnepek, az oktatás- és tudománytörténet bemutatása került).

Törekvéseink valóra váltak: mindenki arra a célra használja a CD-ROM-sorozatot, amire a tanulás–tanítás során éppen szüksége van. A kérdéskört nagy vonalakban átfogó főszöveg enciklopédikus jellegű, melyet a részletekhez vezető kislexikon egészít ki; mellettük sok száz illusztrációt tartalmazó képtár, a kor dallamvilágát megidéző zenetár, az írott forrásokat csokorba gyűjtő szöveggyűjtemény és aprólékos időrend segít eligazodni a vizsgált korszak kérdéseiben. A tantárgyak közötti kapcsolatot a tematikus korszakbeosztás és a főszöveget át- meg átszövő lexikoncímszavak teremtik meg. A további tájékozódást segíti elő a bőséges válogatás a szak- és ismeretterjesztő irodalomból.

A CD-ROM-ok arculatát a számítógép képernyőjén megjelenő háttérképek, illetve a kezelőfelületen elhelyezett segédikonok határozzák meg. A háttérkép legtöbbször a Kárpát-medencét a nagyvilággal összekötő Dunát ábrázolja, jelképezve a keletről bevándorolt, majd életmód-változással letelepedett magyarság meg nem szűnő külhoni kapcsolatait. A taneszköz moduláris felépítésének köszönhetően az egyes fejezetek és az egyes képernyőkre vonatkozó információkat, hangalámondást, háttérzenét nyújtó segédletek mindenünnen könnyen elérhetők. Az elemek közti navigáció egyszerűen megtanulható, a megtett lépések visszafelé ismételhetők. A lexikon-címszavak és a képek abc rendben külön megtekinthetők, az illusztrációkból tetszőleges összetételű galéria készíthető. A sorozat a negyedik lemeznél nyerte el végleges arculatát, amelyet a továbbiakban megőriztünk. Az ötödik részig három nyelven megjelenő kiadvány angol és német nyelvű folytatására remélhetőleg lehetőség nyílik majd a jövőben. Terveink között szerepel az immár egy évtizedes gyűjtőmunka során létrejött művelődéstörténeti adatbázis egy-egy szegmensének internetes (távoktatási célú) felhasználása, valamint – ha igény lesz rá – a teljes tananyag egyetlen adathordozón (DVD-n), egységes keretrendszerrel és az előzőkhöz képest új keresési lehetőségekkel ellátott megjelentetése.

A CD-ROM-ok használatához ajánlott számítógép konfiguráció: Pentium vagy kompatibilis processzor, 8–32 MB RAM, 800x600-as felbontás mellett 65.000 szín, Windows-kompatibilis hangkártya, min. nyolcszoros sebességű meghajtó, Windows’95 vagy magasabb verziószámú program.

Az egyesület már a sorozat befejezése előtt együttműködési lehetőséget keresett különféle közművelődési intézményekkel: így született a váci Tragor Ignác Múzeummal közös kiadásban az eredetileg az 1880-as években megjelent Karcsú Antal Arzén Vácz város története című kilenckötetes műve alapján készített CD-ROM-változat, első helytörténeti kiadványunk. Az MTA Zenetudományi Intézetével közös taneszköz Tari Lujza: A szabadságharc népzenei emlékei című CD-ROM. A magyar könyvkiadásban először volt alapja CD-ROM-on megjelent munka „hagyományos” könyvsorozatnak: az egyesület és a Kossuth Kiadó közös alkotása a Magyar Kódex három év alatt megjelent hat vaskos kötete. Egyik legfrissebb kiadványunk címe egy korabeli oklevélből vett idézet: „Hogy arany és ezüst bőven legyen...” (Középkori ércbányászat a Kárpát-medencében). A négynyelvű (magyar, szlovák, angol, német) CD-ROM főbb témakörei: bányakincsek, nemes- és színesércek, a bányaművelés története, a bányagépesítés fejlődése, gazdaságtörténet, város és társadalom. Legújabb munkánk Legán˙ Dezső: A magyar zene krónikája. Zenei művelődésünk ezer éve dokumentumokban címet viseli, amely a szerző 1962-ben megjelent művének bővített, multimédiás változata.

Ez év márciusában elkészült internetes taneszközünk a Magyarország képes időrendje. Ez a szabadon hozzáférhető elektronikus kiadvány a magyar nép kialakulására vonatkozó első forrásoktól napjainkig tekinti át történelmünk kiemelkedő eseményeit. Az időrendi leírásokat az anyagi és szellemi kultúra emlékei, képzőművészeti alkotások illusztrálják, melyek nagyítható nézőképként jelennek meg. Az idő–kép mátrix lehetővé teszi, hogy egy adott évszámhoz, időszakaszhoz csatolt minden illusztrációra utalni lehessen. Valamennyi képről, képcsoportról mindazon időrendi adatra vissza lehet lépni, amely valamely szempontból kapcsolatba hozható vele. Tezaurusz-címszavak segítségével lehetőség van meghatározott témakörű galériák megtekintésére is (www.kepido.hu).

Hazai és nemzetközi szerepléseink során részt vettünk a Multimédia az oktatásban konferenciasorozaton, a kétévente megrendezett budapesti Hungarodidact kiállításon és konferencián, majd ennek köszönhetően két ízben a bázeli Worlddidac taneszköz világkiállításon. Egyesületünk több olyan művet alkotott a digitális kultúra területén, melyeket elismerésben részesítettek mind a pedagógusok (kilenc Hundidac Arany Díj 1997, 1999, 2001), mind a számítástechnikusok (eFestival 2001. II. helyezés + különdíj). Hasonlóan fontos számunkra, hogy a hungarológia művelői szerte a világon milyen figyelemmel és elismeréssel kezelik tevékenységünket, melyről 2001 augusztusában az V. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszuson is meggyőződhettünk a finnországi Jyväskyläben.


 

Az Enciklopédia Humana Egyesület kiadványai

 

CD-ROM-ok

Emese álma. A magyar őstörténet és az államszervezés kora (a kezdetektől 1038-ig)
Encyclopaedia Humana Hungarica 01, Budapest, 1995.
Emese álma. A magyar őstörténet és az államszervezés kora (a kezdetektől 1038-ig)
Emese Saga. Hungarian Prehistory from the Beginnings to King St. Stephen (1038)
Emese Sage. Von der ungarischen Vorgeschichte bis zur Zeit König Stephans des Heiligen (1038)
Encyclopaedia Humana Hungarica 01, Budapest, 1996.
A Vazul-ág. Árpád-házi királyok Szent István után (1038–1301)
The Vazul-line. Kings of the Árpád Dynasty after St. Stephen (1038–1301)
Die Vazul-Linie. Die Arpadenkönige nach Stephan dem Heiligen (1038–1301)
Encyclopaedia Humana Hungarica 02, Budapest, 1997.
Lovagkirályok. Az Anjou- és Zsigmond-kor Magyarországon (1301–1437)
Knight Kings. The Anjou and Sigismund Age in Hungary (1301–1437)
Ritterkönige. Das Anjou- und Sigismundzeitalter in Ungarn (1301–1437)
Encyclopaedia Humana Hungarica 03, Budapest, 1997.
Pannon reneszánsz. A Hunyadiak és a Jagelló-kor (1437–1526)
Pannonian Renaissance. The Hunyadis and the Jagello Age (1437–1526)
Pannonische Renaissance. Die Hunyadis und die Zeit der Jagiellonen (1437–1526)
Encyclopaedia Humana Hungarica 04, Budapest, 1998.
Kereszt és félhold. A török kor Magyarországon (1526–1699)
Cross and Crescent. The Turkish Age in Hungary (1526–1699)
Kreuz und Halbmond. Die Türkenzeit in Ungarn (1526–1699)
Encyclopaedia Humana Hungarica 05, Budapest, 1999.
Kétfejű sas. A Habsburg-uralom Magyarországon (1699–1790)
Encyclopaedia Humana Hungarica 06H, Budapest, 2000.

Haza és haladás
A reformkortól a kiegyezésig (1790–1867)
Encyclopaedia Humana Hungarica 07H. Budapest, 2000.

Kettős kötődés
Az Osztrák–Magyar Monarchia (1867–1918)
Encyclopaedia Humana Hungarica 08H. Budapest, 2001.

A Dunánál
Magyarok a 20. században (1918–2000)
Encyclopaedia Humana Hungarica 09H. Budapest, 2001.

Pannonia
Egy római provincia története és kultúrája
A Kossuth Kiadóval közös kiadás. Budapest, 1998.

Vác története
A váci Tragor Ignác Múzeummal közös kiadás
Budapest–Vác, 2000.

Tari Lujza: A szabadságharc népzenei emlékei
Az MTA Zenetudományi Intézetével közös kiadás
Budapest, 2000.
Hogy arany és ezüst bőven legyen...”
Középkori ércbányászat a Kárpát-medencében
As for having gold and silver in sufficent amount...”
Medieval ore-mining in the Carpathian basin
Nech je zlata a striebra hojne...”
Ťažba rudy v stredoveku v Karpatskej kotline
Damit genügend Gold und Silber da ist...
Erzbergbau des Mittelalters im Karpatenbecken
A Központi Bányászati Múzeum megbízásából
Sopron, 2002.

Legán˙ Dezső: A magyar zene krónikája
Zenei művelődésünk ezer éve dokumentumokban
Budapest, 2002.

Internetes fejlesztés


Házi feladatok az Árpád-kori történelem tanításához I.-II.

SULINET-program, Budapest, 1998. (www.ehumana.hu)

Magyarország képes időrendje
Budapest, 2002. (www.kepido.hu)

Magyar Kódex könyvsorozat

Az Árpádok világa
Magyar Kódex 1.
Magyar művelődéstörténet a kezdetektől 1301-ig
Enciklopédia Humana Egyesület – Kossuth Kiadó
Budapest, 1999.

Lovagkor és reneszánsz
Magyar Kódex 2.
Magyarország művelődéstörténete 1301–1526
Enciklopédia Humana Egyesület – Kossuth Kiadó
Budapest, 1999.

Szultán és császár birodalmában
Magyar Kódex 3.
Magyarország művelődéstörténete 1526–1790
Enciklopédia Humana Egyesület – Kossuth Kiadó
Budapest, 2000.

Reformkor és kiegyezés
Magyar Kódex 4.
Magyarország művelődéstörténete 1790–1867
Enciklopédia Humana Egyesület – Kossuth Kiadó
Budapest, 2000.

Az Osztrák–Magyar Monarchia
Magyar Kódex 5.
Magyarország művelődéstörténete 1867–1918
Enciklopédia Humana Egyesület – Kossuth Kiadó
Budapest, 2001.

Magyarok a 20. században
Magyar Kódex 6.
Magyarország művelődéstörténete 1918–2000
Enciklopédia Humana Egyesület – Kossuth Kiadó
Budapest, 2001.

Megjelenés előtt

A technika kincsestára
Álom és valóság Verne műveiben

A budai vár
A Budapesti Történeti Múzeummal közös kiadvány

Kettős képmás
Párhuzamos életrajzok a magyar művelődéstörténet századaiból:
Szovák Kornél – Zsoldos Attila: Szent István és III. András
Fónagy Zoltán – Dobszay Tamás: Széchenyi István és Kossuth Lajos

Multimédia tartalom:

Értékelés

Még nem érkezett értékelés

Szólj hozzá:

Kérem, jelentkezzen be!

Hozzászólások: