Olvasás Portál

lovári  |  english

Könyv és Nevelés

Fűzfa Balázs: Fűzfa Balázs levele

Nyomtatási nézet

Tisztelt Szerkesztőség!

 

Fogyatkozó kedvvel olvastam végig utolsó számukban Vajda Kornél A másik irodalomról – másképpen című írását. A dolgozat csalódást okozott számomra, hiszen egyetlen sora sem a másik irodalomról szól másképpen, mint ahogyan a nagyra becsült szerző ezt a címben ígéri.

Vajda Kornél nem a tárgyról beszél (ami a vita, a beszélgetés alapkonszenzusa kellene, hogy legyen), nem jól érzékeli az én írásom műfaját (az ugyanis nem szaktanulmány, hanem előadásszöveg), s azt sem veszi figyelembe, hogy rövid szövegem eredetileg egy szépirodalmi lap számára készülő kritikasorozat bevezetése, és nem a poszt-Gutenberg-galaxis elméleti alapvetése.

Valódi vita helyett Vajda Kornél „hozzászólásának” nagy részében személyemet és szakmaiságomat mélyen sértő kijelentéseket olvashatunk, ezekkel azonban a jóízlés okán nem foglalkozom, minősítse őket a Tisztelt Olvasó!

Tisztelt Szerkesztőség! Erősen nehezményezem, hogy – látva Vajda Kornél írásának „sajátosságait” – nem biztosították számomra az ugyanabban a számban való reagálás lehetőségét.

Kérem, jelen levelemet a következő számban, a folytatódó (elkezdődő) vita előtt (egészében) szíveskedjenek közölni!

 

Szombathely, 2002. október 30.

 

Üdvözlettel:

Fűzfa Balázs

Multimédia tartalom:

Értékelés

Még nem érkezett értékelés

Szólj hozzá:

Kérem, jelentkezzen be!

Hozzászólások: