Olvasás Portál

lovári  |  english

Könyv és Nevelés

Gál Ferenc: A tankönykiadás időszerű problémái

Nyomtatási nézet

Az elmúlt tíz évben Magyarországon a rendszerváltással együtt „forradalom” zajlott le a tankönyvkiadás és a tankönyvkészítés folyamatában. Az 1988. év néhány kiadója helyett 2001-ben 213 kiadó könyvéből lehetett választani a közoktatási tankönyvjegyzékről. Míg akkoriban a tankönyvek száma nem érte el a nyolcszázat, a 2001. évi tankönyvválasztás több mint 5500 címet érinthetett.

A mennyiségi fejlődéssel párhuzamosan ezek a könyvek a legkorszerűbb törekvések mentén készültek, és megpróbálták a legkorszerűbb tartalmakat valami más módon, az eddigiektől eltérő módon tárgyalni és bemutatni. Az elmúlt négy évben átlagosan 20-25%-kal növekedett a tankönyvpiac féleségeinek a száma. Tehát évről évre ennyivel több könyv kerül be, de az új könyvek választásának esélye a hat és tizenkét százalék közé esett. Azaz, miközben folyamatos és robbanásszerű a fejlesztés, fejlődés, addig az iskolák jelentős része a könyv választásában alapvetően konzervatívnak bizonyul.

Ezért fordulhat elő, hogy használatban többnyire nagy tiszteletnek örvendő, és komoly hagyományokkal bíró könyvek vannak. Závodszky Géza harmadik osztályos középiskolai könyve több mint 25 éve olyan népszerűségnek örvend, hogy a középiskolai tanulók 80%-a ebből tanulja meg a XIX. század történetét. Ide sorolhatom még Takács Etelnek vagy Honti Máriának a magyar nyelvtankönyveit és a nyelvtankönyvekhez kapcsolódó feladatait, matematikából említhetem a Hajdu-féle matematika könyveket, magyarból pedig a Mohácsy-féle irodalomkönyveket.

Az említettek döntő mértékben középiskolai vagy gimnáziumi könyvek, és ezzel mintegy jelezni is szeretném, hogy ma Magyarországon a leginnovatívabb, a könyvekre leginkább nyitott, a tankönyvek váltására és a könyvek változtatására, azaz új sorozatok igénybe vételére legnyitottabb réteg, az alsó tagozatos tanítói réteg. Ennél már kevésbé hajlamos a változtatásra az általános iskolai felső tagozatos tanári réteg, és a legkevésbé a középiskolai tanárok rétege.

Megpróbálják ugyan a kiadók új és új könyvek fejlesztésével a régi tankönyvek hegemóniáját megtörni, ám ez nem sikerül. Nem tudják leváltani ezeket az „állócsillagokat”. Nyilván ez a saját kiadói – hogy úgy mondjam – „érdemeknek” is betudható, és ez a kiadói haszon, a kiadói előállítás és a költségek tekintetében mindenféleképpen kedvező, miközben a folyamatos fejlesztésre egyre több pénzt kell fordítani. Miközben a kiadó rááldoz egy könyv fejlesztésére nagyjából két-három millió forintot, addig hosszú éveket kell várnia, hogy ez a fejlesztési költség valamilyen módon megtérüljön, mert a másik oldalon az állam – teljes mértékben jogosan, a szülői és a magyar kereskedelmi viszonyokat figyelembe véve – korlátozza az árakat. Azaz: megpróbálja azokat alacsony árszinten tartani és – a magyar fizetőképes kereslethez, tehát a szülők anyagi lehetőségeihez mérve – a könyvárakat visszafogni.

Ez két olyan elem, amit a következő években valamilyen módon mindenféleképpen kezelni kell. Ennek egyik vetülete az, hogy amennyiben Magyarország az Európai Unió tagja lesz, azaz a piacok, az árak szabaddá válnak, a magyar tankönyvek óhatatlanul drágábbak lesznek. E probléma megoldására több változat is lehetséges: az ingyenes tankönyvtől az elektronikus tankönyvig.

Tudomásul kell venni – ugyan pedagógiailag-didaktikailag ez nyilván sok tekintetben támadható vagy vitatható –, hogy a tankönyv alapvetően meghatározza az oktatás tartalmát. A sokszor ellentmondó tantervi változások idején a legegyszerűbb az, ha előveszem a tankönyvet, megnézem, hogy az mit tartalmaz. Ezt azért is tartom fontosnak megemlíteni, mert közben a közoktatási kormányzat a NAT alapvetően liberális szabályozásával szemben egy kerettanterv típusú szabályozást fogadott el, amely megmondja, hogy melyik tantárgyat, melyik évfolyamon, heti hány órában, milyen követelmények szerint kell tanítani. Ez a szabályozás mindenféleképpen visszalépésnek tűnik, de ugyanakkor az élet azt mutatja, hogy az iskolák ezt várták. Bármilyen kormányzati intézkedések is történnek, tudomásul kell venni, hogy pedagógusaink olyan korszakban nőttek fel, ahol heti óraszámok, követelmények, szabályozott viszonyok voltak.

Hogy jön ide a tankönyv? Úgy, hogy közben a tankönyvek csupán egyféle világot képviselnek és mutatnak a maguk ismerethalmazával. Most, a kiadókkal együttműködve – és ennek az anyagi terheit is jelentős mértékben vállalva –, az oktatási kormányzat megpróbálja a kiadókat arra bírni, hogy a könyveiket, tankönyveiket írják át, módosítsák és „idomítsák” a kerettantervhez. Örömmel mondhatom – az első-második –, az ötödik-hatodik évfolyam és a kilencedik-tizedik évfolyam tananyagában ez már megtörtént. Az elkövetkezendő napokban elkészülő tankönyvjegyzék tanúsága szerint a kerettantervhez való „igazodás” a tankönyvek döntő többségénél bekövetkezett. A tankönyvek és a kerettanterv egymásra hatnak, megpróbálják az eredeti viszonyt visszaállítani, azaz a tanterv az elsődleges, az mondja meg, hogy mit, és a könyv mondja meg azt, hogy hogyan és milyen módszerekkel.

Ez a kihívás jó néhány könyv esetében azonban teljesíthetetlennek bizonyult. Körülbelül száz általános iskolai könyv a kerettantervi vizsgálaton megbukott. Azaz nem minősültek kerettantervnek megfelelőnek. Ezek a könyvek éppen ezért lekerülnek a tankönyvjegyzékről, és így a tankönyvjegyzék, illetve a szabályozás együtt hozza azt, hogy a kerettanterv, és a kerettantervvel kompatibilis tankönyvek együtt hassanak az iskolákban.

Az elektronikus tankönyvek elterjedése jelentős mértékű változásokat fog okozni az iskolákban. A kerettanterv fontos szerepet szán a tanulói tevékenységeknek, az önálló tanulói ismeretszerzésnek, a saját tapasztalatonak, a saját élményen alapuló tudásszerzésnek. Hozzá kell tennem, hogy könyveink ebben a tekintetben a legkevésbé alkalmasak ere. De itt fel kell vetnem a tartós tankönyv, a munkatankönyv és a „normál” tankönyv viszonyát.

Magyarországon körülbelül az 1970-es évek második felétől alakul ki az a gyakorlat, hogy a tankönyvek egy része munkatankönyv, azaz a tanulók dolgoznak a tankönyvben, és feladatokat oldanak meg, gyakorlás vagy önellenőrzés céljából. Ez hallatlan nagy anyagi pazarlásnak bizonyul, és elviselhetetlen anyagi terhet ró mind a szülőkre, mind általában a magyar társadalomra. Éppen ezért a munkatankönyvek világa ebben a tekintetben leáldozóban van, és egyre inkább előtérbe kerül a tartós tankönyv kérdése, amely azt jelenti, hogy nemcsak kötésében – tehát papírminőségében, cérnafűzésben, keménytáblában –, hanem tudásban is legyen tartós, amelyre tehát azt lehet mondani, hogy legalább öt-hat évig használható.
Mindez nem mond ellent annak, hogy akkor most hogyan is gyakoroltassak, hogyan tevékenykedtessek. Ez olyan folyamatos kihívást jelent a pedagógusok számára, amellyel általában nem tudnak megbirkózni.

Meggyőződésem, hogy a magyar közoktatásban mindenféleképpen gyökeres változtatásra lenne szükség a tankönyvek használatát illetően. Azaz, szakítani kellene azzal a gyakorlattal, hogy egy osztály valamennyi tanulója
ugyanazt a tankönyvet használja. Ez valószínűleg azt fogja eredményezni, hogy nagyjából az osztály 15-20%-ának felelt meg az adott tankönyv, míg a többinek különböző okokból nem.

A hetedik osztályban például tizenhétféle földrajzkönyv van forgalomban. Ez azt jelenti, hogy van olyan földrajzkönyv, amelyik a hetedik osztály tudásanyagát 110 oldalban, B/5-ös formátumban közli, míg egy másik több mint 300 oldalon tárgyalja ugyanazt a földrajz tudásanyagot. Éppen ezért gondolom úgy, hogy ennek a bizonyos paradigma-váltásnak hamarosan meg kell történnie. Szerintem a jövő útja mindenféleképpen az, hogy a diákok nem egyféle könyvből tanulnak majd, hanem a saját értelmi fejlődésüknek, a saját felkészültségüknek, olvasástudásuknak a függvényében többféle könyvet használnak.

Nyilván ez azt is jelenti, hogy pedagógusaink felkészítésében egy más típusú tanári magatartást kell megcélozni. El kell sajátítaniuk a hatékony tanulásszervezés képességét. Ez azt jelenti, hogy a tanulónak az adott, pillanatnyi állapotához képest, vagy az adott életkori fejlettségi szintjéhez képest kell feladatokat, tevékenységeket adni.

Sajnos a jelenlegi tankönyvek erre nagyon kevéssé alkalmasak. Azaz, nem tehetek mást, mint többféle könyvet kell behoznom az osztályba: gyengébbeknek ilyet, a jobbaknak olyat, a legjobbaknak meg valamilyen másmilyet. Viszont a tanítási óra hatékonyságát növelő ilyen lehetőségek jelenleg még nem működnek. A „mindenki egyformán értse meg, amit tanul” egyenlősdi szemlélete nem biztos, hogy jó eredményeket hoz. Az elektronikus tankönyv ugyanakkor gyökereiben új lehetőséget teremt az oktatásban. A számítógép segítségével – hangot, képet, mozgóképet, diagramot, szóval bármit elő tudok állítani feltéve, ha készítője az elektronikus, vagy multimédiás tankönyvet készítője jól „építette fel”. De arra is képes ez a könyv, hogy minden tanuló elinduljon a feladat megoldásában. Ez a megoldás nagyban differenciálja a teljesítményeket.

A hagyományos tankönyvek nem mindig veszik figyelembe, hogy a mai gyermek világa teljesen más. Megkockáztatom: nagyon sok tantárgyból a gyerekeink többet tudnak, mint mi.

Engedjék meg, hogy a saját gyermekem példáját idézzem, aki diáktársaival, másodikos gimnazistákként a közelmúltban levelet írtak a saját történelemtanáruknak, hogy nem tartják korszerűnek azt, amit tanít, és ennek illusztrálására több tucat példát tudtak felsorolni. Leírták, hogy az Internet segítségével vagy a bármilyen más elektronikus formában elérhető – és mondjuk, itt a Spektrum televíziót is megemlíthetem – anyagok, adatok és képek mást mondanak arról, mint amit a tanár tanított. Levelük végén megjegyzik, hogy „látszik a könyvön, hogy húsz évvel ezelőtt készítették”.

Nyilvánvaló, hogy ez egy egészen extrém és kiragadott példa. Úgy gondolom, hogy a mai idők ismeretszerzése messze nem abban az állapotban van, amelyben az elmúlt évtizedekben, hogy ti. a tudás birtokosa és kizárólagos letéteményese a tanár. Ez a viszony most felbomlóban, átalakúlóban van. Nagyon sok tekintetben a diák a saját eszközeivel, a saját módszereivel többet és szélesebb spektrumban ragadja meg, az érdeklődésének megfelelő ismereteket.

Itt kerül elő a multimédiás tankönyv, ahol az ún. linkekkel, vagy az egyéb kapcsolatok felidézésével lehet lépegetni a tudás megszerzésében. Például, ha Napóleont tanítok, és ott a piramis, akkor arra „ráklikkelhet” a tanuló, és előjön az összes információ, amit az ókorból kellett tudnia, vagy amit akkor lehetett tudni, és ennek kapcsán jut el valamiféle olyan ismerethez, amely valószínűsíthetően és vélhetően jobban rögződik, mint hogyha én ma eldöntöm, hogyan tanítom mondjuk, éppen Napóleon egyiptomi hadjáratát. Tehát ez az az állapot, és ez az a hely, ahol igazából a tankönyv korszerűsége és a tankönyv minősége a következő években meg kell, hogy változzon.

Nyilvánvalóan tudomásul kell venni azt is, hogy ma még nincs minden tanterem, nincs minden diák felszerelve ezekkel a technikai eszközökkel. Ez olyan állapot, amelyen – úgy gondolom – a lehető leghamarabb változtatni kellene. Tudomásul kell venni az iskolákban azt, hogy a számítástechnikai tanterem nem az informatikusok fehér cipős és fehér köpenyes laborja, ahol a különböző titkos műveletek folynak. Szemléletváltásra van szükség, hogy a gépeket minden nap, minden órában lehessen használni. A másik oldalon tudomásul kell venni azt is, hogy ezek a technikák nem alkalmazhatók minden órán. Tehát ki kell jelölni azokat a csomópontokat – rendszerező óra vagy bármi egyéb –, ahol ezeket, mint eszközt lehet használni. El kell érni, hogy minden egyes kollega tudja kezelni a számítógépet. Meglehet, nem mindenkit kell az ECDL-vizsgára felkészíteni – mert ugye most ez a cél –, de úgy gondolom, elég, ha a számítógépet elindítva el tudja mondani, körülbelül mit szeretne. Gyakorlati tapasztalat, hogy gyermekeink messze többet tudnak a számítógépről és a számítógép használatáról, mint amit mi valaha is fel tudunk fogni vagy fel tudunk dolgozni. Ezért az ő segítségükkel kell ezt a tanulásszervezést, ezt a tudásszervezést megoldani és működtetni.

És itt kell érinteni az olvasásnak, az írott és a nyomtatott betű olvasásának a reneszánszát is, hiszen a képernyőn továbbra is betűk lesznek. Betűk lesznek, amelyeket el kell tudni olvasni. Meggyőződésem, hogy elmaradhatatlan annak a fajtájú és típusú olvasástudásnak az elsajátítása, amely alapvetően az ismeretszerzésen túl az értelmezést és az eddigi ismeretekhez való kötést teszi lehetővé. Tehát az olvasástanítás és –tanulás új irányba kell, hogy mutasson.

A közelmúltban, a magyar közoktatásban egy rendkívüli kísérlet zajlott le. Valamennyi általános iskolai ötödikes és középiskolás korú kilencedikes tanulót egy országos felmérés keretében olvasási szint tekintetében megmértek. Rövidesen ismerjük az eredményeket, azaz kiderül, hogy milyen Magyarország ötödikeseinek és kilencedikeseinek az olvasásértésben elsajátított készsége, képessége. Akkor meg tudjuk mondani, hogy a kedvező vagy kedvezőtlen eredmények milyen összefüggésben vannak a tankönyvekkel. Azaz, szoros korrelációt látok a használt tankönyvek, a használt tankönyvcsaládok felépítése, olvasástanítási módszere és az elért eredmény között. Szerintem, ha nem is jövőre, de a következő években az ilyen típusú, országos felmérések befolyásolni fogják a tankönyvkérdést is. Azaz, amikor egyértelműen bemutatható és bizonyítható lesz, hogy bizonyos olvasástanítási módszerek gyenge teljesítményhez vezetnek, akkor ebből egyértelmű következtetéseket kell levonni. A változások között említem, hogy előbb-utóbb át kell rendezni a tankönyvek belvilágát, a tankönyvek által használt szövegeket, a tankönyvek tördelését, szerkesztését.

Tudomásul kell venni, hogy gyermekeink világa megváltozott. Nemcsak a számítógép, hanem egészen más dolgok miatt is. Az információknak és ismereteknek ma már több mint kétharmadát nem olvasás útján szerzik, hanem vizuális és auditív úton. Vagy csak hallják, és csak látják, de mindenféleképpen más, mintha olvasnák. Azaz megváltozott a könyvek szerepe, és ennek következtében a könyvek belvilágának, azaz szerkesztésének módjában is be kell, hogy következzék egyfajta változás, amelynek egyes jeleit az elmúlt években már láthattuk. Így nem fogadhatók el azok a könyvek, amelyek fehér színű, vagy nagyjából fehér színű papírra fekete festékkel vannak nyomtatva. Nem fogadhatók el azok a könyvek, amelyek egy hasábba tördelik a szöveget. Nem fogadhatók el azok a könyvek, amelyek képek, ábrák, színes képek, színes ábrák nélkül próbálnak ismeretet átadni. Úgy tűnik a legújabb, és ebben a tekintetben is nagy elismerést kapó könyvek ezt ma már tudomásul veszik. Színesednek az oldalak, szövegszerkesztésük megváltozik, azaz bátran használják a különböző betűtípusokat, a betűtípusokon belül a dőlt, a fett és egyéb típusú szövegmegoldásokat, a tekintetet mintegy vezetve és irányítva próbálják a hagyományos képszerkesztési irányzatot felváltani.

Jogos kérése, kívánsága a pedagógusoknak, hogy ebben a hallatlan nagy tankönyvi tengerben mutasson irányt valaki, ajánljon könyveket. Én úgy gondolom, hogy bármilyen felkészült szakértők, minisztériumi emberek, vagy akár egyetemi oktatók, akadémikusok legyenek is, ezt nagyon nehezen tehetné meg bárki is ma, Magyarországon.

Példaként említem az Erkölcstani vázlatok című könyv körüli „botrányt”. Én vettem föl a jegyzékre, tehát a felelősséget ebben a tekintetben vállalom de ugyanakkor el kell mondom, hogy ezt egy egyetemi tanár és egy akadémikus ajánlotta a figyelmünkbe, mint a világ egyik legjobb erkölcstan könyvét. Így milyen alapon mertem volna azt mondani én, hogy ez nem megfelelő?

A könyvek „ajánlása” tehát problematikus, de úgy tűnik, hogy az oktatási kormányzat, a közoktatási kormányzat igen jelentős lépést tett ebben az irányban. Ez nem más, mint hogy azt mondjuk: a tankönyvek, amelyek fenn vannak a tankönyvjegyzéken, egyféle minőséggel rendelkeznek. Azaz: miniszter által jóváhagyott, tankönyvvé nyilvánított könyvek. Ezek minőségét garantálja egy legalább négy szakértőből álló minősítési rangsor, amelyből bármelyik szakértő, ha „elégtelent” ad – itt most a szó iskolai értelmében –, akkor bővül ez a minősítési rangsor. Tehát ez az egyik nagyon fontos dolog, amely a minősítés garanciáját tartalmazza. A másik pedig az, hogy rendszeresen – és ez egyre gyakrabban előfordul –, különböző vásárlási statisztikákkal járulnak hozzá a pedagógusok tájékoztatásához. De itt még mindig nem beszéltem a korszerűségről, hiszen egy tankönyv lehet ezért vagy lehet azért népszerű – de nem feltétlenül a „korszerűsége” miatt. Ehhez képest – úgy gondolom – a legfontosabb elem az, amit először a nemrégiben tett meg az oktatási kormányzat: a tankönyvvé nyilvánított könyvek számára – tehát a már piacon lévő könyvek között – hirdetett meg egy pályázatot, „Korszerű tankönyv 2001” címmel. Talán megdöbbentő, de azt hiszem jellemző tényt mondok: 17 kiadó 63 könyvvel nevezett be. A 213 kiadó 5500 könyvéből csak 17 kiadó 63 könyvéről gondolta, hogy az megfelel a 2001. év követelményének. Ez hallatlanul nagy ellentmondás. És ehhez még hozzáteszem, hogy a szakértők, akiknek bírálatra kiadtuk a 63 könyvet, mindösszesen 15 darabot találtak megfelelőnek. Ne felejtsék: ezek tankönyvvé minősített könyvek. Legvégül három könyv vált be.

Ezek közül elsőként említem Pécsi Géza „Kulcs a muzsikához” című tankönyvét és CD-sorozatát.

A másik könyv a Konsept-H Kiadó „Fizika 9. osztályosoknak” – mégpedig nem a gimnazistáknak, hanem a szakközépiskolásoknak, szakiskolásoknak szánt fizikakönyv –, amely először próbál nem tudományos ismereteket rögzíteni. Ez a könyv színességével, ábraanyagával, naprakészségével és napi gyakorlati példáival mutatott korszerűséget, emiatt kapta meg ezt a díjat.

Végül a harmadik díjazott a Műszaki Kiadónak a „Társadalomismeret az enyhe értelmi fogyatékosok számára” készített tankönyve.

A minősítés a Hungarodidact kiállításon történt.

* A 2001. november 23-i tankönyvelméleti konferencián elhangzott előadás rövidített változata.

Értékelés

Még nem érkezett értékelés

Szólj hozzá:

Kérem, jelentkezzen be!

Hozzászólások: