Olvasás Portál

lovári  |  english

Könyv és Nevelés

n/a: Az olvasás jövőjéről megkérdeztük Bencédy József nyelvészt és Fehér Katalin főiskolai docenst

Nyomtatási nézet

Galaxisok háborúja

Hosszú ideig, míg magyar-latin szakos tanárjelöltként az egyetemre és az Eötvös-kollégiumba nem kerültem, a könyv lényegében szépirodalmat jelentett számomra. A magyar szakos tanulmányok magától értetődően a magyar és a világirodalom olvasását állították előtérbe, de az Eötvös-kollégium sokat emlegetett csodálatos könyvtára már sokirányú érdeklődést ébresztett, természetesen a szakos részlegekben dolgozó kollégisták ösztönzésétől is kísérve. Nekem ez a kitekintés a művészettörténetet, filozófiát, földrajzot jelentette, és természetesen a történelmet, mert ez a magyar és a világirodalom, a latin (és görög) irodalom tanulmányozásához nélkülözhetetlen. Az említett könyvtári kirándulások voltak a szabadidős foglalkozások, mert abban az időben, a harmincas, negyvenes években még nem volt divat (a Kollégiumban végképp nem) presszóba, diszkóba járni (nem is voltak még!), illetve sörözni, borozni.

Kezdő tanárként a gimnáziumban igencsak nagy hasznát vettem az irodalomórákon az említett külön ismereteknek, olvasmányaimnak; a 10-18 éves diákok élvezettel hallgatták ezeket a kiegészítéseket, ma úgy mondjuk, kultúratörténeti fejtegetéseket.

A könyvnek ez a kettős felfogása végigkísért egész pályámon. Amikor előtérbe került a nyelvtudomány szakirodalma, melléje szegődött a szépirodalom, a magyar és a világirodalom egyaránt, súllyal az élő magyar szépirodalom, regények, drámák, költészet, ebben a preferált sorrendben. Kialakult számomra néhány hobbi témakör is: csillagászat, kozmológia, biológia, pihenésül klasszikus krimi és tudományos-fantasztikus könyvek. Nyugdíjasként arra is törekszem, hogy nagy adósságokat törlesszek (J. Joyce, 20. századi amerikai irodalom).

Miben látom a könyv értékét? Hogyan ítélem meg a két nagy versenytárs, a tévé és a világháló (az Internet) szerepét?

Hogy a könyv barát, útitárs, ezt gyakran halljuk, mondjuk. Igaz. De nekem emellett, ezekkel együtt a meditáció eszköze, eszköz a fejemben lévő kerekek mozgatására, ahogy mondom is, tanácsolom is a tanítványaimnak. Valahogy úgy, ahogy most legutóbb dr. Nádasi Alfonz Mi mindenre emlékezett Kodály c. könyvecskéjében találom. Nádasi és Kodály gyakran együtt olvastak görög és latin klasszikusokat. Ilyenkor Kodály meg-megállt, kitért egy-egy részletnél: „Minden átmenet nélkül visszatért egy régebbi gondolatra: „Minden dolog mértéke az ember.” – „Igen – mondta –, de milyen ember? Olyanok-e, mint a védekező, mégis támadó Hérodotosz-hősök, vagy a vak tömegben kisebb-nagyobb poliszokat eltipró perzsák?” És szokatlanul rögtön hozzátette görögül: „Pantón chrématón metron eszti anthróposz. [Minden dolog mértéke az ember.] Persze abstractum pro concreto értem.”

A könyvben lehet jegyzeteket tenni; a margón, a lap alján; lehet aláhúzni, kiemelni dolgokat; lehet visszalapozni; elővenni más könyveket; összevetéseket tenni; ütköztetni gondolatokat, tételeket; a többszintű meg- és ráismerésnek megfelelően többször elolvasni ugyanazt a passzust, mert lehet, hogy a tartalom mellett megragad a szerkezet világossága, az előadás és a nyelv eleganciája, szépsége. Minderre a rádió, a tévé nem ad alkalmat, a világháló is csak korlátozottan.

Könyvet olvasva (és nemcsak szépirodalmat) képek vibrálnak előttünk: alakok megelevenednek, városok, tájak tárulnak elénk, hangokat hallunk, különösen, ha ismerjük a szereplőket, az alkotókat, sokszor illatokat is érzünk, különféle emlékeinknek megfelelően. Ezért aztán szinte a legjobb képi feldolgozások (filmek, tévéjátékok) csalódást okoznak, mert korlátoznak, megfosztanak emlékeinktől.

Szóval, hogyan ítéljük meg a tévé, a világháló szerepét? Nem kellenek, feleslegesek? – Az elutasítás már önmagában is káros volna, mert a haladástól, a fejlődéstől zárkóznánk el. Mindkettőre szükség van, ezek – a könyvvel együtt – fontos, hasznos társak, csak ne kezeljük őket egymást kirekesztő módon. Sokaknak a film, a tévé lehet lépcső az olvasáshoz, ösztönzés a könyvvel való barátkozásra. Tudunk is tévébemutatást követően megjelentetett könyvekről, ezeket veszik is, olvassák is. (Persze van e könyvek közt mindenféle, a szappanoperáktól kezdve az Elfújta a szélen át a nagy klasszikusokig.) Szerencsémre a tévék műsorairól nekem most nem kell szólnom.

Bonyolultabb a helyzet a világhálóval. Az eszköz még új, kevesen élnek vele itt nálunk; a fiatalabbak igen, az ő részükről vannak is tapasztalataim. A világháló nagyszerű eszköz az irodalmazáshoz, igen sok címet kínál annak, aki jól tudja kezelni. A hozzáértő diák, szakember eljuthat a segítségével a legjobb könyvtárakba, dokumentációs központokba. A válogatás után következhet a „letöltés”, a szükséges anyagok másolatban való átvétele. Ez kitűnő lehetőség a friss és gyors tájékozódásra – a már kész szakembernek; de veszély a még a tanulás, a felkészülés stádiumában járó fiatalembernek – veszély a stúdium elmulasztására: ezen a jegyzetelést, gondolkodást, szerkesztést értve. Tapasztaljuk például, hogy a hallgatók „ollóval írják” dolgozataikat, az internetes anyagokat egymás mellé, egymás után illesztve, felesleges ismétlésekkel, ugrásokkal, kihagyásokkal, stiláris egyenetlenségekkel.
– Kinőjük, kinövi a világ ezeket? Minden bizonnyal, ahogy már sok hasonló betegséget legyűrt az egészséges szervezete.

Egészséges szervezete – mondom, egy olyan világ eljövetelét várva, melyben becsülete van a tudásnak, az önállóságnak, az egyéni kezdeményezésnek; mely őrzi és gazdagítja és kiegészíti a Gutenberg-galaxist, mert tudja, hogy a fejlődés megőrzés és megújítás, hogy a galaxisok el nem pusztulnak, legfeljebb összeolvadnak, egyesülnek.

 

Bencédy József

 

 

„Egyetlen energiaforrás sem bocsát ki annyi fényt,

amennyit néha egy kis kötet sugározni tud magából,

és az elektromos áramnak soha nem lesz annyi energiája,

amennyi elektromosság az írott szóba belefér.”

Stefan Zweig

 

1956 õszén jártam elsõ osztályba. Mi még szótagolva tanultunk olvasni, és a forradalom kitörésekor éppen az E betûnél tartottunk. Máig emlékszem annak az olvasmánynak a szavaira, ahol október 23-án tartottunk: E-tel e-tet, i-tat. E-te-tõ e-lõtt a macs-ka. A pesti harcok elõl édesanyám egy kis Duna menti faluba vitt a rokonokhoz. A kapkodásban csak az olvasókönyvemet vihettem magammal, és egy arasznyi mackót, aminek a nagynéném zöld kalapot és piros szoknyát varrt ottlétem alatt. Idõs rokonaim nem sokat törõdtek velem, mindig azt hallottam tõlük: „ülj le, és olvasgasd a könyvedet.” Hát én „olvasgattam”, mit is tehettem volna, öregek közt, egymagam. Nem értettem a rádió híreit a lövöldözésrõl, a halottakról, a bevonulásról, a tankokról, nem tudtam feldolgozni a felnõttek egyre riadtabb reakcióit. Csak ültem a nádból font kis karosszékemben a macimmal, és „olvasgattam”. Senki sem tudta hogyan, én sem, de karácsonykor már folyékonyan tudtam olvasni.

1956 karácsonya óta az olvasás napjaim alapvetõ része. Öröm, vigasz, útmutatás, munkaeszköz, megélhetési forrás, és még sok egyéb. Bár informatikus fiam mellett megtanultam a számítógép használatát, tisztelem, és ki is használom a gép és az internet által nyújtott lehetõségeket, számomra a könyvet nem pótolhatja semmi.

McLuhan a hatvanas évek elején megjelent mûvében a Gutenberg-galaxis végéről írt. A média, a számítógép, az internet, a videó, a tömegkultúra térnyerése alapvetően átformálta az emberek és a gyerekek mindennapjait, így a könyvekhez, és az olvasáshoz való viszonyát is. Hihetetlenül felgyorsult világunkban elképesztő mennyiségű információt kell befogadnunk. Az információk túlnyomó része azonban még mindig betûkön keresztül ér el hozzánk. Ugyanakkor egyre több fiatal küzd olvasási nehézségekkel, egyre kevesebbnek szerez örömet az olvasás. Az olvasás, mint eszköz jellegű tudás egyre nehezebben kerül a gyerekek birtokába.

Évtizedekkel ezelőtt a nemzetközi szakirodalom arról beszélt, hogy az olvasás szeretete több generáción keresztül öröklődő minták eredményeként válik a gyerekek sajátjává. A korai élményeknek mintaadó szerepük van. Azokban a családokban, ahol a szülõk, nagyszülõk kezében könyvet lát a gyerek, számára is természetes lesz a könyv. Azonban napjainkban számos családban már nem a könyvek, hanem az internet válik az információk megszerzésének alapvetõ forrásává. „Nézd meg az interneten” - hallja sok gyerek a szüleitõl. Számukra már a számítógép nyújtja az információt, az örömöt, a szórakozást, a könyv pedig a kötelező olvasmányt, a jegyet, a tanórát, a kötöttséget juttatja eszükbe.

A számítógépes játékok, a videó nagyon gyorsan és könnyen kiváltható élményeket, örömöket szereznek. Az olvasás élménye ezzel szemben nehezebben elérhető, hiszen időigényes, fárasztó; magának az olvasás képességének is automatizálódni kell ahhoz, hogy valóban örömhöz tudjon juttatni. Ha valakinek gondot okoz már technikailag is az, hogy elolvasson egy néhány száz oldalas könyvet, akkor az örömig már el sem jut.

Az új embertípus a „homo informaticus” tudását a hálózaton szerzi. De a hálózati információ átfutása felületes gondolkodást igényel, szemben az elmélyült olvasással. A szöveg szerepét a kép veszi át, ami azért okozhat gondot, mert a kép elvont gondolatok közlésére alkalmatlan, megköti a fantáziát, a szegényedik a szókincs, romlik a szövegértés és kifejezõkészség.

Az internetnek ott van veszélye, ahol az emberekben nem alakult ki bizonyos strukturált műveltség, ahogy a tévé is azokban a társadalmi közegekben rombolt, ahol nem volt egy belső értékrend szerint kialakult értékhierarchia. Egy strukturálatlan műveltség szembesül a csatornák és az internet által nyújtott korlátlan választékkal és lehetõségekkel.

Vajon ugyanolyan olvasásnak tekinthető-e az az olvasási gyakorlat, amikor a képernyőn böngészem a szöveget, mint az, amikor kezembe veszem a könyvet, és annak a szövegét olvasom?

Sejtelmem sincs arról, hogy húsz év múlva mi lesz a kommunikáció egyetemes formája világunkban, hogy a könyv sorsa hogyan alakul, mit várhatunk, ha a különbözõ médiák és az internet egyedülálló vagy uralkodó információszerzési forma és örömforrás lesz a hagyományos olvasással szemben. De abban biztos vagyok, hogy nagyon sokat veszítünk, ha az olvasás élményét elveszítjük.

 

Fehér Katalin

Értékelés

Még nem érkezett értékelés

Szólj hozzá:

Kérem, jelentkezzen be!

Hozzászólások: