Olvasás Portál

lovári  |  english

Könyv és Nevelés

Fehér Katalin: Egy reformkori pedagógiai tankönyvpályázat

Nyomtatási nézet

A reformkor időszakában a sajtó hasábjain és az országgyűléseken előtérbe került a népoktatás ügye.1

Puchói Marczibányi Lajos2 1833-ban 20 aranyat ajánlott fel egy a falusi nép oktatását elősegítő kézikönyv megírására. A pályakérdés így szólt: „Mit kell falusi tanítóknak tudniok a nép oktatása végett és mire taníttassanak a falusi gyermekek?”3 Az 1835-ben összeült bírálóbizottság, (melynek tagjai Fáy András, Schedius Lajos, Binitz Lajos, Kis János, Szilasy János és Döbrentei Gábor voltak) a beérkezett tizenegy pályamű közül az első díjat Edvi Illés Pál: Első oktatásra szolgáló kézikönyv4 című munkájának ítélte oda. A második díjat Warga János nagykőrösi professzor nyerte.5

A pályázat jelentőségét neveléstörténeti szakirodalmunk nem elemezte részletesen, a nyertes művekről nem készült érdemi méltatás, pedig azok számos olyan gondolatot tartalmaznak, melyek ma is figyelmet érdemelnek.

Az első díjat nyert, közel 700 oldalas mű szerzője Edvi Illés Pál6 evangélikus prédikátor és iskolafelügyelő, aki egyetemi tanulmányait Németországban, Jénában végezte. A munka forrásai között megemlíti Niemeyer és Rochow népoktatással foglalkozó írásait, de merített az első magyar nyelven megjelent neveléstudományi műből is.7

A tanítóknak szóló közel 30 oldalas elméleti pedagógiai bevezetésen és oktatáspolitikai reformjavaslatokon kívül (Kalauzoló beszéd az oskola-tanítókhoz, melyben megiratik, hogyan kelljen a gyermeket okosan tanítani és név szerint e kézikönyvvel élni) a kötet „értelemgyakorlatokat”, „erkölcsi elbeszéléseket és oktatásokat”, illemtant, „tanulságos és mulattató verseket” tartalmaz, majd a népiskolai tantárgyak (a számtan, az ásvány-, növény- és állattan, a földrajz, a történelem, az egészségtan, a gazdaságtan, a „törvény-tudomány”, a magyar nyelvtan és helyesírás) anyagát körvonalazza.

A kötethez írt előszavában Toldy (Schedel) Ferenc írja, hogy a mű „a néptanító részére sok tanulságos és czélirányos intést” tartalmaz, és a „tudományokat a legteljesebben, s e mellett tömören, a nép és nevendékek szükségeihez és fogalmához alkalmazva adja elő… nyelve egyszerű, tiszta, világos.” Talán éppen egyszerű és érthető nyelvezetének köszönhető a könyv rendkívüli népszerűsége.8

Milyen elméleti pedagógiai ismereteket tart szükségesnek a szerző a falusi néptanítók számára?

A nevelés területeiről szólva a testi, és lelki nevelést különbözteti meg, az utóbbit két részre, az értelmi és erkölcsi nevelésre bontja. Nézete szerint a helyes és egészséges testi nevelés az alapja a gyermek jövőjének. Fontosnak tartja a szabad levegőn való testmozgást, a labdázást, az úszást, télen a csúszkálást a jégen, hiszen ezek erősítik a testet, és jó hatással vannak a lélek fejlődésére is. Edvi Illés Pál iskolafelügyelőként jól ismerte a korabeli népiskolák állapotát, ezért hangsúlyozza, a tanító tegyen meg mindent a gyermekek egészségéért. Az osztályteremben legyen tisztaság, és gyakori szellőztetéssel biztosítsák a jó levegőt. A pedagógus követelje meg, hogy a gyerekek mindig ápoltan és tisztán jelenjenek meg az iskolában, ügyeljenek könyveik, iskolaszereik tisztaságára is. Felhívja a figyelmet arra, hogy mindig legyen elegendő fény és világosság az osztályteremben, a tanító törődjön a gyermekek helyes testtartásával olvasás és írás közben.

A lélek nevelésében mind az értelem, mind az erkölcsök fejlesztése nagyon fontos. Hangsúlyozza, hogy már csecsemőkortól úgy kell nevelni a gyermeket, főként jó példával, hogy fel se merüljön benne a rossz cselekedet elkövetésének lehetősége. Rendre, engedelmességre, békés együttélésre, szolgálatkészségre, igazmondásra kell szoktatni minden gyermeket. A jó szellemi képesség velünk született adottság Edvi Illés Pál szerint, tehát nem szabad azokat a tanulókat büntetni, akiknek felfogóképessége lassúbb a többinél. Csak az erkölcsi vétségeket kell büntetni, és a legfontosabb az, hogy a gyermek pontosan tisztában legyen azzal, miért is kapja a büntetést, és érezze annak jogosságát. A büntetés soha ne legyen kegyetlen, a tanító lehetőleg tartózkodjon a testi fenyítéstől.

A jutalmazásnál szintén nem szabad a jó szellemi képességeket tekintetbe venni, csakis a szorgalmat. Figyelmeztet, hogy soha ne jutalmazzon a tanító édességgel, a munka elengedésével, vagy egyéb kedvezményekkel.

A szerző számos ma is megfontolásra méltó gondolatot fogalmaz meg a tanító személyével, tanítási módszereivel kapcsolatban is. Igyekeznie kell, hogy tanítványai bizalmát, szeretetét megnyerje, mert így a tanulók örömmel végzik munkájukat, örömmel járnak iskolába. A tanulás ne terhes kötelesség, hanem öröm legyen a gyermekek számára. A tanító semmi olyat ne tanítson, ami a tanulók életkorát, értelmi fejlettségét meghaladja. A könnyűtől a nehéz, az ismerttől az ismeretlen felé kell haladni.

A pedagógus előadása élénk, változatos, érdekes és vidám legyen, a kedvetlenség és komorság csökkenti a tudásvágyat a gyermekekben. A figyelmet igyekezzen állandóan ébren tartani, ennek legfontosabb eszköze a szemléltetés. Magyarázatait kísérje rajzokkal, ábrákkal, vagy még jobb, ha a dolgokat „természeti mivoltukban” mutatja be a gyermekeknek. Vigyen be az osztályba a tananyaghoz kapcsolható könyveket, újságokat, ezzel is a figyelem ébrentartását szolgálhatja. Az iskolában egyetlen gyermek se legyen soha „foglalatosság nélkül”. Gondoskodjon arról, hogy otthon is legyen olyan feladata, amit másnapra el kell készítenie. Edvi Illés Pál szerint a megértés és az állandó ismétlés szolgálja a tudás elmélyülését.

Minden olyan ismeretet be kell iktatni a népiskolák tantervébe, melyek hasznosak lehetnek a gyermek későbbi élete szempontjából. A legfontosabbak az elemi ismeretek és a természettudományok. Mindent anyanyelven kell tanítani.

Hangsúlyozza, hogy a nép művelése a nemzet alapvető érdeke. Műveletlen és erkölcsileg nem megfelelően nevelt polgárok nem lehetnek a haza hasznára. Erőteljesen követeli a tanítók szervezett szakmai és pedagógiai képzését, hiszen minden tanítónak „szélesen avatottnak kellenék lenni a neveléstudományban, mert különben Paedagogica nélkül leend Paedagogus.” Fájlalja, hogy az oktatásra vonatkozó döntésekből kizárják a gyakorló pedagógusokat, pedig ők lennének a legilletékesebbek a döntéshozatalban, hiszen ők azok, akik nap, mint nap szembesülnek a gondokkal. Fontosnak tartja, hogy minden iskolában, tekintet nélkül annak felekezeti jellegére, egységes rend, egységes elvek, „egységes sinórmérték” szerint folyjék a tanítás. Legyenek államilag ellenőrzött korszerű tankönyvek, legyen tankötelezettség, melyet a hatóságok ellenőriznek. A tanító legyen az állam megbecsült, jól fizetett alkalmazottja, ne az „ekklésia bérese”.

A pályázat második díját Warga János9 nagykőrösi professzor, Vezérkönyv az elemi nevelés és tanításra. Vallási különbség nélkül minden tanítók’ ’s tanulók’ számára… című munkája nyerte el.

A mű német forrásokra támaszkodó tudományos igényű pedagógiai munka, amely tankönyvként is szolgált a leendő tanítók számára.10 A „vezérkönyv” hatalmas pedagógiaelméleti tényanyagot nyújt, a szerző azonban tudatosan törekedett arra, hogy ezt logikusan, áttekinthetően rendezze el, éppen a tanulhatóságra való tekintettel.

A nevelés – az egyén és a társadalom szempontjából is nélkülözhetetlen tevékenység – vallja Warga János. Célja az emberben szunnyadó lehetőségek, a belső erők, a „tehetségek” felszínre hozása. A szerző hangsúlyozza, hogy a nevelést a gyermek életkori és egyéni sajátosságainak figyelembevételével kell mindenkor megtervezni. Warga János a nevelés két alapvető területét, a testi és lelki nevelést különbözteti meg. Mindkét terület egyformán fontos, tehát az embert harmonikusan kell fejleszteni. A nevelés területeivel foglalkozva először a testi nevelést tárgyalja, mint az egész nevelés sikerének alapját. A test szabad mozgásának a biztosítását hangsúlyozza, nagy fontosságot tulajdonít a játéknak. A mozgás mellett azonban fontos a pihenés is, a kettő egyensúlyára kell törekedni.

A lelki nevelésnek Warga felosztása szerint három területe van, az értelem, az érzelem és az akarat nevelése. Szerinte mindhárom terület fejlesztése egyformán lényeges, nem lehet eszes, de érzéketlen, vagy erős akaratú, de a szellemi dolgok iránt közömbös gyermekeket nevelni. A különböző nevelési területek hatással vannak egymásra, és ezeket a hatásokat a cél érdekében össze kell hangolnia a pedagógusnak. Teljes embereket kell nevelnünk, tehát gyarapítani kell a gyermek ismereteit, gazdagítani érzelmeit, edzeni akaratát.

Az értelmi nevelés során a gyermek természetes fejlődési üteméhez igazodva, a különböző tantárgyak oktatásán keresztül kell kibontakoztatni képességeket. A szerző szerint a tanítás feladata a képességek kifejlesztése, öntevékenység segítségével. A tanítás a szemléletből induljon ki, az egyesről haladjon az egyetemesre, az ismertről az ismeretlenre. Fokozatosan kell haladni, nem szabad az oktatásban addig továbbmenni, míg a tanulót a következő tananyagrész felfogására alkalmasnak nem találjuk.

Az erkölcsi nevelésben a példaadás, a szoktatás és az „elszoktatás” a feladat. Ennek eszköze a jutalmazás és a büntetés. A szerző nem helyesli az „anyagi jutalmak” (a pénz, a nyalánkság) alkalmazását jutalmazásként, csakis a dicséret, a nyilvános elismerés lehet célravezető. „Fegyelemtan” címszó alatt foglalja össze a büntetésre vonatkozó elveit. „Legyen a büntetés mindenben a hibához alkalmazott” – vallja. A testi fenyítést alapvetően elveti, de végső esetben, igen ritkán és erkölcsi vétség esetén mégis megengedhetőnek tartja. Hangsúlyozza, hogy a tanító soha ne alkalmazzon testi fenyítést indulatból.

Az általános nevelési elvek tárgyalásánál Warga János leszögezi, hogy a nevelésben tekintettel kell lenni a gyermek életkori és egyéni sajátosságaira. Éppen ezért nem tartja helyesnek, hogy minden gyermek egy adott életkorban kezdje meg iskolai tanulmányait. Van olyan gyermek, aki az „ötödik esztendeje betöltése előtt” iskolába írható, de a gyengébb testalkatú csak hatodik esztendejében, vagy még később kezdjen iskolába járni.

A könyv további részeiben – hasonlóan Edvi Illés Pál művéhez – az elemi iskolai tananyag kap helyet. Itt is az erkölcsi tartalmú elbeszélések, történetek állnak az első helyen, ezt követi a földrajz, a természetrajz, a gazdaságtudomány, az „egészség- és embertudomány” a történelem, a jog- és a „lélek-
tudomány” tananyaga.

Warga János művének nyelvezete, (talán a német neveléstudományi műszavak nehézkes fordítása miatt) éppen a tudományosságra törekvés miatt kevésbé gördülékeny és nehezebben érthető, mint Edvi Illés Pál munkájáé, de rendszere, logikus elrendezése és alapossága miatt mégis a korszak egyik legjobb pedagógiaelméleti művének tekinthető.

Ha megpróbáljuk összefoglalni Marczibányi Lajos 1833-ban kiírt pályázatának jelentőségét, csak az elismerés hangján szólhatunk. Az első és a második díjat nyert mű, Edvi Illés Pál és Warga János könyve több kiadást ért meg, széles körben használt, országszerte jól ismert művek voltak. Azonkívül, hogy bizonyára jó irányban hatottak a korszak népiskolai tanítóinak mindennapi iskolai munkájára, talán az 1840-es évek neveléspolitikájának alakítói is okultak belőlük.

Mindketten az anyanyelvi oktatás, az egységes, államilag felügyelt, kötelező, korszerű és hasznos ismereteket közvetítő népoktatás mellett foglaltak állást. A gyermek életkori és egyéni sajátosságait figyelembe vevő, lélektani alapozású pedagógiai módszereket, humánus bánásmódot követeltek, és mindketten lényegesnek tartották a tanítók szervezett, tudományos alapozású szakmai és pedagógiai képzését.

Marczibányi Lajos – az első pedagógiai tankönyvpályázat kiírása nyomán megszületett művek által – elősegítette a hazai neveléstudományi szakirodalom és szaknyelv fejlődését, emellett bizonyíthatóan hatott a népiskolai nevelés korabeli gyakorlatára, és a korszak jelentős oktatáspolitikai döntéseinek megszületésére is.

Jegyzetek

1 Vö.: PUKÁNSZKY Béla – NÉMETH András: Neveléstörténet. Bp., Nemzeti Tankönyvkiadó. 1994. 309–310. p.

2 Marczibányi Lajos unokaöccse volt a tudomány és irodalompártoló Marczibányi István (1752–1810) udvari tanácsosnak.

3 Vö.: FEKETE Gézáné: Az Akadémia 1831–1858 között alapított jutalomtételei és előzményei. Bp., 1988. 207. p.

4 EDVI Illés Pál: Első oktatásra szolgáló kézikönyv, vagyis a ’legszükségesebb tudományok’ öszvessége vallási különbség nélkül minden néptanítók’ ’s tanulók’ számára... Buda, 1837.

5 WARGA János: Vezérkönyv az elemi nevelés és tanításra. Vallási különbség nélkül minden tanítók’ ’s tanulók’ számára… I-II. Buda, 1837–38.

6 Edvi Illés Pál 1793. június 29-én született Rétiben. Tanulmányait 1802–1813-ig a soproni evangélikus líceumban végezte, majd magánnevelőként működött előkelő családoknál. 1815-ben Németországba ment, ahol a berlini egyetemen folytatott tanulmányokat. Hazaérkezése után, 1817-től Rétiben, majd Vanyolán működött lelkészként. 1831–1863-ig a nenesdömölki gyülekezet esperese volt. Vallási művein kívül verseket és számos tankönyvet is írt. 1871. június 22-én halt meg Pesten.

7 SZILASY János: A nevelés tudománya, Buda, 1827.

8 A mű három kiadást ért meg. A második javított és bővített kiadás 1838-ban, a harmadik 1844-ben jelent meg.

9 Warga János, (szigethi) 1804. január 8-án született Kovácsvágáson. Gimnáziumi, jogi, bölcseleti és teológiai tanulmányait a sárospataki református kollégiumban végezte. 1833-ban a nagykőrösi líceumba hívták meg a természettan és mennyiségtan tanárának. Mielőtt hivatalát elfoglalta volna, a berlini egyetemen, a természettan és mennyiségtan mellett, neveléstani és filozófiai tanulmányokat folytatott. Hazatérve 41 évig oktatott Nagykőrösön. Modernizálta az iskola tanrendjét, bevezette a magyar tanítási nyelvet, megkezdte a magyar irodalom tanítását, önképzőkört szervezett, tanítóképző tagozatot hozott létre, kisdedóvót is állított fel. Az Akadémia 1835-ben levelező tagjai közé választotta. Számos tankönyvet írt a népiskolák és a gimnázium számára. 1875. január 10-én halt meg Nagykőrösön.

10 Ebben a korban még nem vált szét a tankönyv és a tudományos kézikönyv műfaja.

Értékelés

Még nem érkezett értékelés

Szólj hozzá:

Kérem, jelentkezzen be!

Hozzászólások: