Olvasás Portál

lovári  |  english

Könyv és Nevelés

J L.: Interjú Forrai Sándorné gép- és gyorsírás szakos tanárral

Nyomtatási nézet

A számítógép világában a gép- és gyorsírástanítás kérdései lényegesen kevesebb figyelmet kapnak, mint korábban. Éppen ezért megkérdeztük Forrai Sándornét – számos jegyzet és tankönyv szerzőjét –, hogyan látja e tárgyak múltját és jövőjét? Egyáltalán van-e jövője a tárgyaknak?

 

Egyértelműen igen. A válasz megértéséhez érdemes egy kis történelmi áttekintést tenni. A „szaporaírás” (gyorsírás) a XIX. században és a XX. század elején az értelmiségiek számára egy exkluzív, intellektuális kaland volt. Több gyorsírási rendszer volt ismert, és az iskolákban is többféle rendszert tanítottak. A legismertebb ezek közül a Gabelsberger rendszer volt, majd Dr. Radnai Béla, aki a két világháború között az ország legszínvonalasabb gyorsíró és gépíró iskoláját vezette, az első világháború előtt írta meg az „egyszerű gyorsírását”. Ez végül is az egységes magyar gyorsírássá nőtte ki magát, párhuzamosan az akkori magyar gazdaság piacosodásával. Ekkor vált nyilvánvalóvá, hogy a gyorsírás nemcsak érdekes, de nagyon hasznos, is és a munkahelyeken fokozottan igényelték ezt az ismeretet. Az egységes magyar gyorsírást dr. Traeger Jenő gyorsírási kormánybiztos 1927-ben vezette be, és azt csak a Radnai könyvekből tanították.

Radnai könyvei három részből álltak: az első rész az úgynevezett fogalmazási gyorsírás, a második az irodai, a harmadik a beszédírás volt. Radnai a gyorsírástörténet kiemelkedő egyénisége, aki rendszere kidolgozásában, tökéletesítésében mindig a jobbra törekedett. Ez valósult meg az úgynevezett reform gyorsírásában is. Én az elsők között próbáltam ki az új rendszert, mely ragyogóan bevált, de még csak sokszorosított jegyzet alapján tanítottuk.

Az államosítás után dr. Radnai Béla kikerült a saját iskolájából és a tankönyvírásból is. Ismét szemléletváltozás következett. Míg a Radnai-módszer szerinti tanulásnál (különösen a reform gyorsírás esetén) egy főleg középosztálybeli műveltségre volt legalább szükség, az 1940-es évek végétől a gyorsírást a 8 általános iskolát végzettek tanulták. A gyorsírás magas szintű használatában így problémát okozhattak a nyelvi kultúra hiányosságai, az hogy a titkárnő nem tudta mindig helyesen áttenni a gyorsírással lejegyzetelt szöveget.

Hogyan látja a gyorsírás iránti igényt 2001-ben?

 

Most ismét reneszánszát éli a gyorsírás. Irodai munkára leginkább érettségizetteket alkalmaznak, a tudás, a – gyorsírással is segített – hatékony, intenzív munkavégzés felértékelődik. Bár az irodatechnikai és telekommunikációs eszközök nélkül ma már elképzelhetetlenek a munkahelyek, ezek nem tudják kiváltani a gyorsíró szerepét. A gyorsírással pillanatok alatt szó szerint jegyzetelt utasításokat magnóval nem lehet pótolni, a mai – sokszor áttekinthetetlen, nem eléggé korrekt – gazdasági környezetben szó szerinti és határozati jegyzőkönyvek pedig ugyancsak ismét divatba jöttek. A parlamenti munka pedig szinte nap, mint nap hasznosítja a gyorsírók jegyzeteit. Szerintem a probléma egyrészt ott van, hogy elkényelmesedtünk, a gyorsírástanulás pedig komoly szellemi befektetést igényel, melyet nem szívesen vállalunk. Másrészt gondot okoz, hogy (már) nem rendelkezünk azokkal a gyorsírás-oktatási módszerekkel, jegyzetekkel, melyek e megváltozott feltételek közötti oktatáshoz szükségesek lennének. Radnai kis füzetméretű jegyzetekből a gyorsírás lényegét tanította. Nem merült el a részletekben, nem gyötörte meg állandó rövidítések százaival a tanulót. Viszont szárnyakat adott a tanuló rövidítési kreativitásának, s a lényegre koncentrált: amit lejegyeztünk, korrekt módon tegyük is át. Másrészt Radnai több nyelvet kitűnően beszélt. Mellékesen kidolgozta az angol, német és francia gyorsírást is az egységes magyar gyorsírást ismerők számára. Az idegen nyelvű gyorsírástudás egy külföldi cégnél behozhatatlan előnyt nyújt ma is egy ügyviteli munkatársnak.

A gépírás múltjának és jövőbeni használatának a vizsgálata engem egészen más következtetésekre vezet. A gépírás elsajátítása kezdetben csak a betűk leütésére korlátozódott. Ezt váltotta fel a vakírás, amikor csak a másolandó szöveget nézi a gépíró és a betűket odanézés nélkül üti.

Régen a gépírás nem volt egyszerű, mert írógépre is szükség volt, azt pedig kevesen tudták megfizetni. A számítógépek elterjedésével a leütés technikája is megváltozott: csak a gyenge impulzust kell megadni, hogy a kívánt betű megjelenjen a monitoron. További előny, hogy nincsenek betűkarok, melyek összeakadnának, nincs egymásra ütés, röpülő betű stb. A gépírás azonban – szemben a gyorsírással – mechanikus tevékenység, melyet idővel kiváltanak majd a szoftverek. Magyarországon ez egyelőre csak álom, de látva az informatikai forradalom ütemét, belátható időn belül megvalósuló álom. Addig is, míg ez bekövetkezik, a számítógépen dolgozóknak jól kell tudni gépírni.

Tudjuk, hogy 1945 előtt a tankönyvkiadás üzleti vállalkozás volt. Hogyan jelentkezett ez a gyors- és gépírás tankönyvkiadásánál.

 

A piac ösztönző hatását szeretném ez esetben is kiemelni. Gyorsíráskönyvei megalkotásában, rendszere állandó tökéletesítésében mi vezette többek közt dr. Radnai Bélát? Kiemelve és méltatva szakmai zsenialitását meg kell jegyezni azonban, hogy ő vezette kora legjobb és legnagyobb gyorsíró iskoláját. Több tanára is volt, akiknek át kellett adni és meg kellett követelni az egységes tanítási módszert, rendszert. /Maga miatt nem tette volna, hisz a rendszer a fejében volt, diktálni meg úgy szokott, (szemben a mai „fésült” szöveggyűjteményekkel és minta sztenogramokkal) hogy az éppen megvett napilapból nézett ki egy cikket, melyet az aktuális csoport tudásához mérve megfelelőnek talált, diktálás közben „fésült” és automatikusan tartotta a választott tempót. Mindezt zseniálisan./ Üzleti érdeke pedig azt kívánta, hogy ne fűzzön túl sok magyarázatot, pedagógiai instrukciót a tananyaghoz, hiszen azt szóban is elmondhatta a kollégáknak. Így a finom fogások, árnyalt megoldások az ő tantestületén belül maradtak. A tanítási módszer tabutéma volt. Nekem megvannak Radnai tankönyvei, ezekre ez a jellemző. De nemcsak a gyorsírási, a gépírási tankönyvek is így épültek fel annak idején. A gépírási tankönyvekben sem találtam egy instrukciót sem.

Nemrég hallottam egy kolléganőtől, hogy szakmai tanulmányúton volt az Egyesült Államokban. Igen sok ügyviteli képző iskolát meglátogatott. Szeretett volna korszerű, jó titkári tankönyvet venni. Egy helyen jutott hozzá mind-össze. A többi iskolában közölték, hogy vagy belső használatra van csak jegyzetük vagy csak szoftveren található, melyet biztonsági okokból a diákok csak az iskola számítógéptermében olvashatnak. Magától értetődően mondták, hogy ez piacvédelmi okok miatt történik. Ezért gondolom, hogy évtizedekkel ezelőtt is elsősorban piacvédelmi okokból voltak szerényebbek szakmai instrukcióban a tankönyvek. Az árképzésnél a nagy forgalom, kis haszon elve alapján árulták a tankönyveket maguk a szerzők. A mi esetünkben nem voltak tankönyvkiadók, tankönyvterjesztők. Akinek jó jegyzete volt, igyekezett népszerűsíteni azt szakmai körökben, például szaklapokban. Ilyen szaklap volt annak idején dr. Radnai Béla rendszeralkotó irányításával „Gyorsírástudomány” néven vagy dr. Téglás Géza vezetésével „Az írás”. A használó iskolák jelentős árengedményéhez is jutottak, mi például 30% engedményt kaptunk a gépírás tankönyvek után. A könyvek eleve nem voltak drágák. A terjesztés úgy történt, hogy odatelefonáltunk a szerzőnek, aki saját maga kihozta a könyvét a kért példányban, s helyben készpénzben kifizettük azok árát.

A gyorsírási tankönyveknél csak a sztenografálás, a gépírási tankönyveknél a billentyűzet megjelenítése okozott kisebb nyomtatási problémát.

19 éves korában – 1939-ben – már tanított, sőt magániskolát vezetett. Ma hogyan értékesíti azt a hatalmas nagy tapasztalatot, melyet több mint fél évszázad során szerzett?

 

1990-ben már nyilvánvaló volt, hogy ismét lehet magániskolát létrehozni. Lányommal az elsők között éltünk ezzel a lehetőséggel. Meggyőződésem, hogy a megváltozott világhoz új szemlélet, s annak megfelelő jegyzetek is tartoznak. Így férjemmel, aki szintén szakmabeli, és lányommal összeszedtük, s a mai kor követelményeinek megfelelően átdolgoztuk gyorsírási és gépírási jegyzeteinket. Gyorsírási jegyzetünknél, melyet időközben elfogadtak tankönyvként, dr. Radnai Béla szellemiségét igyekeztünk követni. Azért a mai, kész megoldásokat kedvelő világ számára készítettünk a tankönyvhöz szöveggyűjteményt, sőt hangkazetta-tárat is, mely segíti a kiemelkedően haladó és a lemaradó diákokat is tanulmányaikban. Idén átdolgozott gépírási jegyzeteinknél azt az alapelvet követtük, hogy a diák bőséges instrukciókkal ellátva, de akár minimális tanári irányítással hibátlan, minőségi adatbevitelt sajátítson el. Gépírási jegyzetünk több részből áll: az első részből a vakírást lehet elsajátítani, a második részben sebességfokozó gyakorlatok juttatnak el az irodai írássebességig, a harmadik részben pedig célirányos hibajavító gyakorlatok segítik a hibátlan írás kialakítását. Ujjgyakorlat-gyűjtemény és szöveggyűjtemény is tartozik hozzá. Ezekkel a jegyzetekkel igen jó, négyes átlag feletti szakvizsgaeredményeket tudunk elérni. Mint a régiek, mi is árusítjuk más iskoláknak jegyzeteinket.

A hosszú élettapasztalat megtanított arra, hogy ami jó, meg kell tartani, de szemünk előtt mindig a jövő kell legyen. Igyekszem jó példával elöl járni. Ezért tanultam meg 80 évesen a számítógép kezelését is.

 

Köszönöm a beszélgetést.

J. L.

Multimédia tartalom:

Értékelés

Még nem érkezett értékelés

Szólj hozzá:

Kérem, jelentkezzen be!

Hozzászólások: