Olvasás Portál

lovári  |  english

Könyv és Nevelés

Éger Veronika: „De addig még övé a betűk lelke…” Ankét az iskolai olvasmányokról

Nyomtatási nézet

Bevezető sorok

2001. május 2-án az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum olvasótermében kilenc középiskolás valamint az OPKM, illetve a Könyv és Nevelés több munkatársának részvételével az iskolai olvasmányokról, a diákok irodalmi élményeiről beszélgettünk.

A tanulók 3-3 fős csoportjai két budapesti és egy vidéki középiskolából kerültek ki. Vera, Csaba és Bea a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnáziumot, Enikő, Bori és Ági pedig a II. Rákóczi Ferenc Fővárosi Gyakorló Közgazdasági Középiskolát képviselték. Flóra, Kata és Olivér a Kunszentmiklósi Református Kollégium Baksay Sándor Gimnáziumából jöttek. A rendezvény előtt 1-2 héttel a meghívott tanulók mindegyike kézhez kapott egy 20 kérdésből álló kérdőívet, melyet némelyek már kitöltve hoztak vissza az ankétra, mások pedig azt követően juttattak vissza. A beszélgetés résztvevői között volt egy-két olyan diák is, aki írásbeli válaszokat nem adott, ugyanakkor beérkeztek kitöltött kérdőívek olyan iskolákból is, amelyek az ankéton nem tudtak részt venni. A kérdőívek értékelésére a Könyv és Nevelés egy további számában visszatérünk.

Az alábbiakban – hangfelvétel alapján – közöljük a mintegy másfél órás eszmecserén elhangzottakat.

 

Éger Veronika (vitavezető): Szeretettel köszöntünk benneteket, és köszönjük, hogy elfogadtátok a meghívásunkat erre a beszélgetésre. A levelünkben jeleztük, hogy olyan témával fogunk foglalkozni, ami nagyon aktuális. A ti részvételetekre azért gondoltunk, mert ez a téma alapvetően benneteket érint. A középiskolai olvasmányokkal kapcsolatos kérdőívekre szép számmal beérkeztek a válaszok. Hangulatoldásul szeretnék egy verset elolvasni, aminek a példányait odaadom nektek a könnyebb követhetőség kedvéért. Arra kérlek benneteket, hogy azon gondolkodjatok közben, mit mond nektek ez a vers, és számotokra mi a leglényegesebb gondolat benne.

 

Tóth Árpád: Egy lány a villamosban

 

Fiatal lány volt, ám ölébe ejtett

Szemmel már úgy ült, mint dús terhű nő,

Ki révedezve sejti már a rejtett

Jövőt, mely szíve alján csendbe nő,

Maga körül minden zajt elfelejtett,

Lesiklott róla Gond, Tér és Idő, -

Körötte durva, lármás utasok

Tolongtak s ő csak ült és olvasott.

 

Néztem hevült arcocskáját merengve:

Ki tudja, milyen sötét hivatal

Felé viszi szegény leányt a zengve

Robogó, zsúfolt, sárga ravatal?

De addig még övé a betűk lelke,

A kopott regény minden szava dal:

Grófnővé szépül, herceg lejt feléje

S féltérden helyezi szívét eléje.

 

S megáldottam magamban ócska könyvét;

Oh, mert lehet akármi ponyva bár,

Letörli egy sorsocska árva könnyét,

S a vad világ többé nem oly sivár:

Egy árnyalattal tűrhetőbb, egy gyöngéd

Sóhajjal jobb, nem fáj úgy élni már, -

Egy rossz író is így érhet föl tisztelt

Rendű és rangú harminchat minisztert!

 

Oh, hadd rontsák hát mások a világot,

Politikák, jelszavak és hadak!

Csak a tollakat ne fogja meg átok,

Írók kicsinyje s nagyja, rajta csak!

Isten szívét nem bízta, csak tirátok,

S míg ég és föld bús rommá omlanak,

Hű könyveinkben daloljon a lélek

Vigaszos daccal: mégis szép az élet!

 

Ki az, aki elkezdené ezen versnek kapcsán a témánkat? Mi az, ami megfogott benneteket?

Csaba: Lehetne úgy értelmezni, mint egy propagandaszöveget az írók, az olvasás, az irodalom fontossága mellett, mert leírja, hogy igazából nem is az számít, hogy ki mit olvas (bár persze számít az is), hanem hogy egyáltalán olvassanak az emberek. Ez napjainkban is fontos, mert nem olvasnak. Sokkal egyszerűbb, gyorsabb módszerek vannak. Persze nem biztos, hogy annyira maradandóak és nem biztos, hogy annyira egyediek. Például azt írja Tóth Árpád, hogy utazik a hölgy a munkába, de amíg olvas, „övé a betűk lelke”. Egy képzelt világba tud elutazni vele. Később azt írja a költő, hogy egy rossz író is többet tud adni az embereknek, mint sok jó politikus. a vége pedig az, hogy „hű könyveinkben daloljon a lélek”. Ez pont a könyvek fontosságáról szól.

Éger Veronika: Azt mondtad, hogy más módszerek, egyéb módszerek vannak…

Csaba: Igen. Vannak más módszerek, csak nem biztos, hogy egyenértékűek az olvasással.

Éger Veronika: Mit szóltok ehhez a mondathoz: „Egy rossz író is így érhet föl tisztelt / Rendű és rangú harminchat minisztert!”?

Enikő: Én azt hiszem, hogy rossz író nem létezik, mert ha már valakinek van annyi bátorsága és vannak gondolatai, amit leír, azt mi lehet, hogy máshogy értelmezzük, és nem értünk vele egyet. De attól az még nem biztos, hogy rossz.

Éger Veronika: Azt mondod, hogy rossz író nem létezik…

Enikő: Lehet, hogy nekem nem tetszik, de lehet, hogy másnak tetszik.

Csaba: A rossz író nem azt jelenti, hogy valaki rosszul ír, mert akinek kötete vagy könyve jelenik meg, az már valamire érdemes. Inkább azt, hogy bizonyos művészi értékeket nem hordoz, amit egyes írók hordoznak, egyes írók nem hordoznak. Író és író között hatalmas különbségek vannak. Ha nem így lenne, akkor minden íróról tanulnunk kéne.

Éger Veronika: Azt kérdezném Enikő, hogy akkor szerinted mit jelenthet ez: „Csak a tollakat ne fogja meg átok”?

Enikő: Azt, hogy mindenféle politikától és mozgalomtól mentes könyveket olvassunk. Tehát nekünk nem biztos, hogy x vagy y pártról kell olvasni. Akit ez érdekel, annak ott vannak a napilapok, hetilapok. De Tóth Árpád itt a regényekről szól és a versekről.

Éger Veronika: Másnak van-e valamilyen észrevétele ezzel kapcsolatban? Ha nincs, továbblépnék egy provokatív idézettel. Hermann Istvánné írt egy tanulmányt Szó és kép címmel a Könyv és Nevelés című folyóiratba. Ebben a következő gondolatokat fogalmazza meg:

„Gyakran felteszik a kérdést pedagógusoknak, s maguk a pedagógusok is: Kell-e kötelező olvasmányt kijelölni, érdemes-e, egyáltalán elolvassák-e a gyerekek?”

Ez lenne a kérdés. Ti mit tennétek a tanár helyében? Kijelölnétek-e kötelező olvasmányt?

Bea: Mindenképpen szükség van kötelező olvasmányra. Ezt nevezhetjük akár másként is. A „kötelező” elnevezés két irányba csaphat át. Az egyik irány az, hogy kötelező, tehát rossz. Ez az első reakció. A másik, hogy kell egy irány a diákoknak. A diák irodalmat kezd tanulni. Alsó tagozatban, ha az embernek nem mondják meg az elején, hogy ahhoz, amiről most tanulnak, ez és ez az ajánlott, illetve kötelező olvasmány, akkor elúszik az egész. Innentől kezdve nem sok értelme van az irodalom tanulásának és tanításának. Kellenek ilyen támpontok, adott esetben kötelező olvasmányok.

Jáki László (felelős szerkesztő): Ajánlanám figyelmükbe Jelenits István tanulmányát - amelyet sokszorosítva kiosztottunk - arról, hogy kell-e kötelező irodalom. Érdemes ezt a pár sort elolvasni.

Csaba: Ezzel teljesen egyetértek, hogy kell valamilyen iránymutatás. De én azt figyeltem meg, hogy nagyon sok korosztálynak nem megfelelő kötelező olvasmányokat adnak. Pl. Weöres Sándor nem hiszem, hogy óvodásoknak való. Többször bebizonyították, hogy erotikusak a versei, például az Izzik a galagonya vagy a Bóbita. Fontos tehát tudni azt, hogy melyik korosztálynak, melyik olvasmány való. Fontos az irányadás. Fontos tudni, hogy mi az, ami szükséges egy korosztálynak, és mi az, ami ajánlott olvasmány. Inkább az ajánlottakat tartom fontosnak, mint a kötelezőket. Az ajánlottakba sokkal többféle stílusú, sokkal vegyesebb műfajú könyveket lehetne felvonultatni.

Jó, hogy vannak kötelező olvasmányok, de ezeket néha váltogatni kellene. Természetesen nem a divat és politikai változások szerinti cserélődésre gondolok. Például Váci Mihály, aki benne volt az irodalmi könyvekben, most nem szerepel, noha szerintem ő jó költő volt.

Balogh Mihály (főigazgató): Hadd kérdezzek valamit! A jelenlévők olvasták A kis herceget, ugye? Nemrégiben szakmai körökben felvetődött a kérdés, hogy valóban 10 év körül kell-e A kis herceget olvasni. Nektek mi a véleményetek erről? Ez arról jutott eszembe, hogy Csaba azt mondta, Weöres gyermekversei erotikusak. Ez ugyan igaz, de az óvodás gyereknek biztosan nem ezt jelentik a Weöres-versek. Ő ezt még nem hallja ki belőle.

Mohos Sándor (magyartanár, a Könyv és Nevelés szerkesztőbizottságának tagja): A gyereknek ez zene, muzsika.

Balogh Mihály: Szóval mi a baj A kis herceggel?

Éger Veronika: Hadd csatlakozzam a kérdésemmel én is ehhez a témához! Jó lenne, ha – A kis hercegből kiindulva – most már egészen személyesen próbálnátok válaszolni arra, hogy kinek mi az, ami tetszett, mi az, ami nem, vagy amit nem az adott korosztálynak illő olvasmánynak gondol? Rigó Bélától idéznék egy kötelező olvasmánnyal kapcsolatban:

„Nemrég egy barátom gyermekének segítettem megérteni Homérosz Odüsszeiáját. Magam mellé ültettem a fiút, aki remélhetőleg jó számítógépes szakember lesz felnőtt korában, és a szöveggyűjteménybe belepislogva próbáltam elmesélni, amit a halhatatlan vak lantos megörökített a Trója alól hazatérő görög hős kalandjaiból…” Nem olvasom tovább, hogy milyen sikerrel próbálta ezt ezzel a fiúval megértetni. Azt kérdezném, hogy ha felelevenítitek középiskolás, vagy eddigi középiskolás éveitek olvasmányait, kinek milyen pozitív, negatív élményei, tapasztalatai vannak?

Bea: Szerintem az általános iskolában dől el, hogy később milyen hatással lesznek rám a kötelező olvasmányok, vagy bármilyen olvasmány. Az első kérdés A kis herceg volt. Megmondom őszintén, hogy nagyon tetszett negyedikesen vagy harmadikosan, de igazából nem értettem miről van benne szó. A kis herceg nagyon érzékeny és ennyi. De ugyanakkor akkoriban kellett olvasni a mindenki által ismert Egri csillagokat, ami egy 9-10 éves gyermek számára, ha meglát egy ilyen vastag könyvet, és azt mondják, hogy kötelező olvasmány, az elég rémisztő. Én is elkezdtem olvasni, mert kötelező, s olvasónaplót kellett természetesen írnom belőle rajzokkal fűszerezve. Egyszerűen nem tudtam végigolvasni. Én úgy gondolom, hogy egy fiú gyereknek talán izgalmasabb, lányoknak talán kicsit idősebb korban kell, hogy terítékre kerüljön. Nekem korai volt.

Kata: Én is harmadikos koromban, egymás után háromszor olvastam el az Egri csillagokat, és nekem nagyon tetszett. A kis hercegről viszont, amikor gyerekkoromban olvastam, azt hittem, hogy aranyos kis mese, akárcsak a Gulliver, amelyről szintén azt hittem, hogy mese az egész. Csak később, magyarázatok segítségével jöttem rá, hogy ez – mármint a Gulliver - egy elég kemény szatíra. Másodszori olvasásra sikerült megértenem.

Éger Veronika: Vera, neked volt ilyen élményed, hogy másodszori olvasásra sikerült megértened az olvasmányt?

Vera : Másodszori visszatérésem az Odüsszeiához volt, amit a mai napig nem sikerült letudni. Nekem vannak gondjaim az olvasással is, mert én a Zsolnai-módszerrel tanultam olvasni. Akkor, amikor én tanultam, ezt a módszert nagyon dicsérték. Később kiderült, hogy majdnem ez a legrosszabb. Legalábbis számomra és a testvérem, rokonaim számára sem vált be, akik ezzel a módszerrel tanultak. Ez megutáltatta velem az olvasást. Ez elég keményen hangzik, de nekem nagyon nehéz egy kötelező olvasmányt elolvasni.

Olivér: Nekem Az arany virágcseréppel volt gondom. A 10. osztályban volt kötelező, elolvastam, de nagyon nem tetszett. Azután a következő nyáron újra elolvastam. Már tudtam, miről szól, hogy mi a lényege, de változatlanul nagyon nem tetszik nekem az a könyv.

Csaba: A kötelezők között nagyon sok olyan mű van, ami egységesen nem tetszik a fiataloknak. Ilyen például a Szigeti veszedelem, és Az arany virágcserép. Ez a kettő abszolút viszi a prímet. Akik szeretnek olvasni barátaim közül, azok is megmondják, hogy ők ezeket nem olvassák el. Közutálatnak örvendenek. Lehetnének inkább ajánlott olvasmányok. Diákkörben arról is szoktunk beszélgetni, hogy mit kellene felvenni helyettük. Például szerintem ma a fiatalok körében Esterházy Péter a regényíró. Könnyű olvasni, mai stílusú.

Bea: Én megint a kicsikhez térnék vissza. Az Egri csillagok helyett inkább egy Erich Kästner könyvet ajánlanék. Mert az olyan mértékben befogadható egy 10 év körüli gyereknek, hogy hihetetlen. Ha az ember kimegy a játszótérre, hasonló dolgokat el tud játszani, és abszolút bele tudja élni magát az egészbe.

Jáki László: Hadd reagáljak Csabára egy negyed mondattal, mégpedig az alapkérdésre visszatérve, vagyis arra, hogy mindenképpen alkalmazkodnia kell-e az iskolának a gyerekek igényeihez. Avagy az iskolának a felnőtt társadalom értékrendjét kell sugallni, illetve kötelezővé tenni? A KRESZ-t is kötelezővé teszik, azt is kötelezően meg kell tanulni, holott már egy csomó gyerek a gyakorlatból jól tudja kötelező tanulás nélkül is.

Csaba: Ha az abc-t nem tanuljuk meg, akkor nem is tudjuk az abc-t, mert helyette nincs más. Ha az egyszeregyet nem tanuljuk meg, helyette sincs más. Szerintem frissíteni kell, mert a mai modern írókról nem tud senki semmi, vagy csak nagyon keveset. Ady a maga idejében ismert volt. Az írók, költők tudtak dolgozni a maguk idejében. Volt kinek, volt piac. Most nincs piac, mert a régi irodalom túl nagy teret vesz el a maiaktól. A fiatalok nem fognak Hajnóczyt olvasni vagy Tandori verset, mert nehéz. Már Kassáknál leállnak a verselemzők.

Olivér: Agatha Christie vagy Rejtő Jenő – bár nem szépirodalom – de könnyen olvasható, és általuk jobban megszeretnék az olvasást a tanulók.

Enikő: A mai írókkal kellene bővíteni a szöveggyűjtemény tartalmát. De más kérdés, hogy egyáltalán el lehet-e jutni odáig az anyagban. Már első, második gimnáziumban szelektálni kellene.

Ági: Már általános iskolában olvastunk olyan Ady verseket, amelyeket – bár már mindenki ismeri, tudja őket – újra tanultunk a középiskolában.

Csaba: Vannak olyan költők, akikre többször vissza-vissza kell térni, csak úgy rögzül. Sokan vannak, akik irodalmat „nem tanulnak”, mert a matematika megy nekik, vagy a fizika, de bennük is kell, hogy maradjon valami, amit elvárnak tőlük, mint általános műveltséget.

Balogh Mihály: Mi a véleményetek arról, hogy kronologikusan haladunk az anyaggal, tehát Balassit mindenképpen elsőben, Zrínyit pedig másodikban tanítják, holott később talán érthetőbb lenne? Feltétlenül irodalomtörténetet kell tanítani?

Többen: A kronológia hiánya nagy zavart okozna. Szükség van irodalomtörténetre.

Mohos Sándor: Irodalomórán az lenne jó, ha egy-egy könyv elolvasásában azért állapodnánk meg, hogy személyes élményeinket elmondhassuk.

Csaba: Én arra a kérdésre, hogy mi a fontosabb, hogy műveltebbek legyünk, vagy hogy rászokjunk az olvasásra, azt szeretném mondani, hogy szerintem ez két korcsoport. Aki rászokik az olvasásra, az még nem annyira művelt. Negyedikes-ötödikes szinten - általában akkoriban szoktak a gyerekek rászokni az olvasásra - olyan művekre lenne szükség, amelyek az adott életkorban könnyen olvashatóak, cselekményesek, nem igényelnek úgymond hátteret. A gimnáziumokban pedig igenis igényeljenek hátteret. Igenis kelljen gondolkodni. Legyen bennük valami plusz, valami művészi.

Mohos Sándor: Igen, Esterházyt, ha valaki olvassa, és nem tudja, hogy a vendégszövegek honnan vannak, az nem sokat tud kezdeni vele. Ahhoz már háttér kell.

Enikő: Én otthon nem sűrűn láttam, hogy olvasnak, maximum újságot a közelemben, de azért én úgy érzem, ahhoz képest sokat olvasok, de másokhoz képest mégis keveset. Szerintem, ha valakinek van rá igénye, hogy olvasson – anélkül, hogy ezt látná – , az fog olvasni.

Csaba: Jókor kell elkezdeni megszerettetni az olvasást a gyerekekkel, amikor még kíváncsiak, minden iránt fogékonyak. Általános iskolában még kíváncsiak vagyunk, érdekel minket, hogy ki az a Móra. Ha akkor meg tudják szerettetni velünk – mert jó tanáraink vannak – , akkor az így folytatódni fog.

Balogh Mihály: Hadd kérdezzek valamit. Nagy törés van a negyedik és az ötödik között? És ez a törés hatással van az olvasásra?

Csaba: Az alsó és felső tagozat között van egy hatalmas minőségi változás. A gyereknek már kicsit fel kell nőnie. Egy nyár alatt tulajdonképpen. Nagy törés az is, hogy nem egy tanára van, hanem több.

Balogh Mihály: És ez az olvasást befolyásolja?

Csaba: Nem hiszem. Az befolyásolja, hogy ki mennyit olvasott előtte, ki hogy tanult meg olvasni.

Kata: Én nyolcosztályos gimnáziumba járok. Ötödik után a hatodik még keményebb váltás. Ott már nagyon gyorsan vettük a kötelező olvasmányokat.

Éger Veronika: Innen két irányban haladhatnánk tovább. Egyrészt izgalmasnak tartom azt a kérdést, hogy mi mindenből adódik az azonos művek befogadása közti különbség? Kata lándzsát tört az Egri csillagok mellett, pontosan abban az életkorban, amikor azt Bea elutasította. Ez az egyik kérdéskör. Mitől, hogyan függhet ez? A másik: ha a személyes élményeket felelevenítjük és további olvasmányélményekről beszélgetünk, az megint csak szélesebb kitekintésre adna lehetőséget. Milyen kánont állítanátok össze a kötelező olvasmányokból? Hisz abban itt végül is mindannyian egyetértettünk, hogy kellenek a támpontok. Kiderült azonban az is, hogy nagyon nehéz egy ilyen kánont összeállítani. Ezekről tehát érdemes lenne még konkrétabban és személyesebben beszélni.

Bea: Nekem személyes élmény az általános iskolás korról beszélni, mert én még mindig azt mondom, hogy ez a legmeghatározóbb. A magyar órák elég rosszak voltak, nem élveztem a dolgot. Ugyanakkor volt egy történelemtanárom, aki abban az iskolában könyvtáros szerepet is betöltött. Ő azt vallotta, hogy a történelem, az irodalom és a különböző művészetek összekapcsolódnak. Feltétlenül párhuzamot kell vonni közöttük, hogy teljes kép alakuljon ki a diákban. Ez engem megragadott, és minden nap ott ültem a könyvtárban a tanárnővel. Én is bújtam a könyveket, rendezgettem, imádtam a könyv szagát. Tehát, ha egy történelem-vagy magyartanár nem von párhuzamokat a különböző hasonló jellegű tantárgyak között, akkor az egész elmosódik. Az is feltétlenül fontos, hogy az egyik tanár felkeltse az érdeklődést egy hasonló korban született irodalmi mű iránt, ami kapcsolódik egy ugyanabban a korban lezajlott háborúhoz.

Mohos Sándor: Az lenne jó, ha elmondanák a fiatalok, hogy szerintük hogyan motiválják a tanárok a diákokat a kötelező olvasmány elolvasására. Mert általában úgy motiválunk, hogy azt mondjuk, „el kell olvasni”, és a címeket lediktáljuk. De ha fölolvasna az ember egy fél oldalt, egy nagyon érdekes részletét a műnek, akkor az már belső motiváció lenne.

Csaba: Szerintem nem is igazán a mű a fontos. Sok embert ismerek, akiket inkább a költő vagy az író életének valamely mozzanata fog meg. Ilyen érdekes életű alkotók például Csáth Géza vagy Juhász Gyula. Fontos, hogy mit tudunk egy íróról, vagy költőről. Mi teszi érdekessé őt? Nem értek egyet azzal, hogy az önéletrajz nem fontos. Bizonyos részek feltétlenül fontosak ahhoz, hogy megértsünk egy írót, vagy annak a művét, vagy egy költőt, illetve annak a versét. Az alaphelyzet nagyon fontos.

Éger Veronika: Jó lenne, ha két-három művet mondanátok, amit szerintetek érdemes volt elolvasni. Menjünk körbe!

Flóra: Az arany virágcserép, amit félve kezdtem elolvasni, és utána félve mondtam, hogy nekem nagyon tetszett. Azonkívül A Mester és Margarita, ami a kedvenc művem.

Kata: Az Anyegin és egyáltalán az orosz irodalom, a Mario és a varázsló, amit színházban is láttunk.

Olivér: Nagyon tetszett a Bűn és bűnhődés. A Mester és Margarita szerintem is jó volt. Az öreg halász és a tenger nagyon szép. Talán ez tetszett a legjobban.

Vera: Ebben az évben nagy élményem volt az orosz irodalom, különösen az Ivan Iljics halála. Tetszett a Tartuffe, kedves élményem volt a Csongor és Tünde.

Csaba: Én inkább verspárti vagyok, de persze prózát is olvasok. Olyat szeretek olvasni, amelyek valami olyasmit adnak, amit később tovább lehet vinni. Például ilyen Flaubert Bovarynéja vagy Esterházy Harmonia Caelestise.

Bea: Nekem, ami tetszett, és amit mindenkinek el kell olvasni, az Az Ember tragédiája. Ez egy olyan mű, ami mindenki számára sokat adhat. Azonkívül én is visszatérnék az orosz irodalomhoz, amelyből Csehov drámáit borzasztóan szeretem. A Sirály abszolút kedvencem, színházban is láttam. A Csehov által megjelenített emberek, a kisemberek, akik elvesznek a süllyesztőben – ez a téma meg tudja fogni a diákokat, lelkileg, érzelmileg sokat adhat nekik.

Enikő: Nekem nagyon tetszett Marquez Száz év magánya, amiről azt hittem, hogy egy unalmas monodráma, mert egy magányos emberről szól. De kellemesen csalódtam benne, fantasztikusan mozgalmas, magányos sokszínű. Tetszett Voltaire-től a Candide. Általában a vidámabb műveket szeretem. Ugyanakkor nagyon nem tetszett Beckett-től a Godot-ra várva.

Bori: Én inkább olyat mondanék, ami nagyon nem tetszett. Nekem ilyen volt Az ember tragédiája, amit nem tudtam végigolvasni. A Csongor és Tündét szintén nem szeretem.

Éger Veronika: Látjátok, milyen nehéz egy ilyen kánont összeállítani?!?

Bori: Én az olyan könyveket szeretem, ami közelebb áll hozzánk, mai, 20. századi, számunkra hitelesebb történeteket mond el. Ilyen szerző például Márai. Ugyanakkor nekem is tetszett az Ivan Iljics halála és Voltaire Candide-ja.

Ági: Nekem 13 éves koromban kötelezőként el kellett olvasnom Margaret Mitchell-től az Elfújta a szél című művet, amiről azt hittem, hogy egy csöpögős lányregény. A vége azonban az lett, hogy nem tudtam letenni a könyvet. Azóta többször is elolvastam, elmondhatatlanul jó.

Balogh Mihály: Engedjetek meg egy villámkérdést! Elhangzott itt Az ember tragédiája, mint alapmű. Van egy másik ilyen alapmű is: a Bánk bán. Ha választanotok kellene a két mű közül, akkor melyikre voksolnátok?

Csaba: Soha nem volt a magyar irodalomban annyira mindig aktuális, sokrétű irodalmi mű, mint Az ember tragédiája. Ebben minden benne van a társadalomkritikától a különböző korokig. A Bánk bánt én túl archaikusnak tartom.

Kata: A Bánk bánnak nagyon nehéz a nyelvezete. A nyelvújítás előtti nyelvet használta. Az ember tragédiája viszont sokkal mozgalmasabb, több problémát vet fel, több színen keresztül.

Balogh Mihály: Mit várnátok el egy kötelező olvasmánytól?

Csaba: Kapcsolódjon a mához, ami persze nem azt jelenti feltétlenül, hogy a mában játszódjon. Fontos, hogy az irodalom valamiféle többletet adjon. Az irodalomban az a legszebb, hogy művészien ad többet.

Vera: Fontos, hogy kialakuljon egy kép bennünk az akkori történelmi korszakról, hogy az író hogyan látta, hogyan élte át, hogy így közelebb kerüljünk ahhoz a korhoz.

Bea: Csabához kapcsolódva szeretném mondani, hogy én biológia-kémia tagozatra járok, elvileg nem túl sok köze van az irodalomhoz. Ebből fakad, hogy a környezet, amiben tanulok, nem túlzottan rajong az irodalomért. Szükség van arra, hogy valamilyen aktualitása legyen az adott műnek. Azokhoz, akik a reáltantárgyakhoz vonzódnak, milyen módon lehetne közelebb hozni az irodalmat? Erre a megoldás az aktualitás keresése a művekben. A tanterv azonban nem veszi figyelembe a különböző tagozatos – reál-humán – megoszlásokat. Akkor hol a különbség?

Flóra: Szerintem legyen sokféle a kötelező irodalom, hogy mindenki megtalálja benne a kedvére valót.

Olivér: Legyen izgalmas, mozgalmas. A tragikus végű művek, az olyanok, amelyekben valami értékvesztés megy végbe, jobban megfognak engem.

Kata: Én azt szeretem egy könyvben, ha napokig vagy hetekig vissza tudok rá gondolni, ha még akkor is a könyv hatása alatt vagyok.

Vera: Ha van valamilyen problémám, akkor irányt adhat az, hogy abban a könyvben hogyan oldották esetleg meg. Szeretem, ha a könyv elgondolkodtat, fontos, hogy lekössön. Az érzelmes, romantikus cselekményeket szeretem.

Csaba: Az igazán mély, filozofikus könyveket szeretem. Szeretem, ha egy író nagy tudással, műveltséggel rendelkezik.

Bea: Szeretem, ha igazat adnak nekem benne. Ha elolvasok egy regényt, akkor szeretem, ha azok a gondolatok, amelyek benne vannak, megegyeznek az én véleményemmel is. Akkor tartom magam is olyan értelmesnek, mint azt a híres írót vagy költőt.

Enikő: Én is azt várom, hogy legyen izgalmas, legyen miért olvasni. Legyen párbeszédes, de azok pergő párbeszédek legyenek, ne hosszú körmondatok.

Bori: Mivel szeretem a 20. századi történelmet, szívesen olvasok ezzel kapcsolatos szépirodalmat. Szeretem, ha a kellemest a hasznossal össze tudom kötni.

Noha az ankét még rövid játékkal folytatódott – mégpedig a középiskolai kötelező és ajánlott olvasmányokból vett idézetek megfejtésével -, az elhangzottak lezárására mégis hadd álljon itt Ági hozzászólása:

„Én azt az egyetlen dolgot várom el egy könyvtől, hogy érzéseket adjon.”

 

Felhívás a folytatásra

Az ankét másfél órája csak szűkös keretet nyújthatott egy alig-alig kimeríthető téma megpendítéséhez. Mindenesetre a jelenlévő diákok aktív részvétele a közös gondolkodásban – megítélésünk szerint – hosszabbtávú reményekre jogosít: hátha mások is kedvet éreznek-kapnak a hozzászóláshoz, melynek a Könyv és Nevelés örömmel teret ad. Ezúton is biztatjuk hát kedves olvasóinkat – diákokat, pedagógusokat, szakmabelieket és minden „szakmán kívüli” érdeklődőt -, hogy az „Olvasás Évében” kapcsolódjanak be maguk is az olvasáskultúra terjesztését és elmélyítését célzó kezdeményezésünkbe.

 

Összeállította: Éger Veronika

Értékelés

Még nem érkezett értékelés

Szólj hozzá:

Kérem, jelentkezzen be!

Hozzászólások: