Olvasás Portál

lovári  |  english

Könyv és Nevelés

Nagy Attila: Kulturális tőke és internethasználat – középiskolás szemmel

Nyomtatási nézet

A kulturális tőke fogalmáról

 

Az iskola- és művelődésszociológia számára évtizedek óta az egyik legizgalmasabb kérdés, hogy az előnyös társadalmi helyzetű rétegek miként örökítik át a következő generációk számára az általuk már korábban felhalmozott (örökségbe kapott) javakat? Milyen csatornákon keresztül határozódik meg a gyermekek iskolai előmenetelének esélye, rendszerint már az iskolába lépést megelőzően? Miként lehetséges, hogy míg az első generációs értelmiségi apák fiainak csupán jó harmada lesz maga is diplomássá, addig a többgenerációs értelmiségi háttérrel rendelkező apák fiai esetében ez a szám már erősen közelíti az 50 százalékot. A fenti problémát vizsgálva Pierre Bourdieu francia szociológus vezette be a kulturális tőke (örökség) fogalmát: "Valójában közvetlen, de még inkább közvetett módon minden család átad gyermekeinek egy bizonyos kulturális tőkét és egy bizonyos ethoszt, hallgatólagos és bensőleg magáévá tett értékrendszert, ami - többek között - meghatározza az egyénnek a kulturális tőkével és az iskolarendszerrel szembeni magatartását." Másként szólva, " a középrétegek gyermekei családjuknak nem csak az iskolai tanulásra való buzdítást és bátorítást köszönhetik, hanem a társadalmi emelkedés, valamint az iskolában és az iskola révén elérhető siker ethoszát is." (Bourdieu, P. 1967.)

Napjainkban csaknem azonos jelentéssel a híres amerikai Fukuyama, F. és a közeli múltban elhunyt kiváló magyar szociológus Andorka Rudolf a társadalmi tőke (bizalom) fogalmait használta a jelenség magyarázatául. A folyamat lezajlását idézett francia szerzőnk egy elegáns metaforával oldotta meg s egy a családon belül rejtetten működő "hajszálcsövességről" beszél, míg az amerikai és magyar kollegák tényszerűen felsorolják a legfontosabb átörökítő intézményeket, elsőként a családot, majd az iskolát, az egyházakat, a kulturális intézményeket, a civil szervezeteket.

Maradjunk a jól megragadható kép, a hajszálcsövek szövevénye mellett! Mik ezek a hajszálerek? És mi közlekedik bennük? A szociálpszichológia egyik központi fogalma a szocializáció, s ezen belül is a szociális tanulás. Hosszas fejtegetések helyett szabad legyen itt csupán arra emlékeztetni az érdeklődő olvasót, (a témának egyébként bőséges irodalma van magyar nyelven is), hogy a leghatékonyabb tanítási, nevelési eljárás az értékek kívánatossá tétele. Vagyis a tartós, szeretetteljes kapcsolatok hajszálerei mentén kialakul a csecsemőben, a kisgyermekben, a kamaszban az önkéntelen mintakövetés, az utánzás, a viselkedési modellek másolása s ezzel együtt a magatartás mögöttese, az értékek rejtett - de a vélekedésekben, az állásfoglalásokban mégiscsak tetten érhető - világa. Tehát a szeretet "hajszálcsövein" az "olyan szeretnék lenni mint te" azonosulási vágy, az internalizáció, vagyis a minta, a példa közlekedik (no meg a szülői, pedagógusi, könyvtárosi, papi, stb. követelmények, elvárások, kívánságok és divatok mentén bizony még a kényszerítés szó használat sem indokolatlan).

A fentiekben jelzett, többlépcsős, hosszú éveken át tartó folyamatot sokan szerették (szerettük) volna a szociológia szikárabb, matematizálható, táblázatokba tömöríthető nyelvén leírni, meggyőzően bizonyítani. Hely hiányában itt most csupán utalásokkal élve, jelezzük például az egyik legfrissebb, s talán a leginkább megdöbbentő adatot, miszerint a felnőtt lakosság (18 és 60 évesek) olvasásértési teljesítménye nem egyszerűen az ő iskolai végzettségüktől, hanem a szüleik ilyen jellegű teljesítményétől függ leginkább (Vári P. és munkatársai 2001.), illetve a családi könyvtárban lévő kötetek számától (Andor M. 1999.), továbbá általában a "könyvközeliség" sokféle mutatójától, iskolai könyvtárak, könyvesboltok elérhetősége, különös tekintettel a könyvtári kölcsönzések arányára. (Postlethwaite, T. N. - Ross, K. N. 1992.), végül a legújabb, s feltehetően legérzékenyebb mutatók (ismét a szociálpszichológiai területére irányítják figyelmünket) a szülő- könyv - gyerek interakciók meglétét találták a legerősebb indikátornak. Vagyis azok a gyerekek értik legjobban az eddig nem olvasott szövegeket, akik nem csupán könyvekkel rendelkeznek otthon, továbbá a közeli nyílvános és iskolai könyvtárakban hamar megtalálják az őket érdeklő dokumentumokat, hanem, akiknek kicsi korukban rendszeresen meséltek, s a hallottakat módjuk volt a türelmes, szeretetteljes felnőttekkel megbeszélniük.

 

Vizsgálat középiskolások körében

 

A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának támogatásával 2001. április-májusában az ország hét kisvárosának (Kőszeg, Sopron, Tapolca, Kiskunhalas, Hatvan, Biharkeresztes, Vásárosnamény, minden esetben egyenlő arányban gimnazistákat, szakközépiskolásokat és szakmunkástanulókat) összesen 1102 9. és 11. osztályos tanulóját kértük meg egy-egy kérdőív kitöltésére, többek között szabadidős tevékenységeikről, olvasási-, könyv-, könyvtár-, és számítógéphasználati szokásaikról, értékrendjük, történelmi-, valamint nemzeti azonosságtudatuk legfontosabb jellemzőiről. Kontroll csoportként, miként azt már csaknem két évtizeddel korábban (1983) ugyancsak megtettük, egy-egy katolikus és református gimnáziumban is felvettünk 105 db. kérdőívet. (Ezúton is hálásan köszönöm mind a kutatás anyagi bázisát megteremtő minisztériumi, mind az adatfelvételben közreműködő könyvtáros, könyvtárostanár és pedagógus kollégák - Bohátka Sándorné, Jónásné Szelei Borbála, Kovács Zoltán, Máté Lászlóné, Nagy Eörsné, Nagy Zsolt Csabáné, Pintér József, Robotka Csaba, Vadkerti-Tóth Katalin, Varga Sabjánné Szabó Sarolta, Vágóné Bárány Zsuzsa és Zelles Ilona - önzetlen, ügyszerető, mással nem pótolható segítségét.) Az alábbi rövid, szinte csak előzetes összefoglalóban egyetlen kérdéskörre szeretnénk koncentrálni: hogyan függ össze az előzőekben jelzett kulturális tőke néhány mutatója (az otthoni könyvek száma, a könyvtárhasználat, stb.) a számítógép s azon belül még pontosabban az internet különböző szintű igénybevételével általában?

Mint közismert az olvasásra fordított idő, az olvasók aránya társadalmunk egészében csökkenő tendenciát jelez, ha az utóbbi másfél évtizedre tekintünk vissza. (KSH 2000. Gereben F. 2001.) Kevesebben és kevesebbet olvasunk az ezredfordulón, mint tettük azt még a rendszerváltoztatást megelőzően, például az 1980-as évek derekán. A minden társadalmi réteget érintő regresszió természetesen egyenetlenül oszlik el, például éppen a sokat emlegetett iskolázottsági lépcsők mentén haladva, de a legdrámaibb változást éppen a 15-19 évesek korosztályában mutatnak az országos adatok. Az adott korcsoporthoz tartozó fiúk 1986-ban még egy átlagos őszi hétköznapon 39 percet töltöttek ezzel a tevékenységgel (nem tanulással, nem a kötelező művek forgatásával), 15 évvel később ez már átlagosan 13 percre zsugorodott.

A részletekről majd máskor és máshol bővebben! Bevezetőként csupán egyetlen adatsor: 1968-ban a tizenévesek legkedvesebb szabadidős tevékenysége a szépirodalom olvasása volt, 2001 tavaszán a megkérdezettek egy 25 tételes lista elemeinek osztályzása után ugyanezt a tevékenységet a rangsor huszadik helyére "ejtették". A szakirodalom csak alig hátrébb a 22.-en, a tévézés a 9., a számítógépezés pedig már a 12. helyen áll. (A listavezetők egyébként dominánsan a társas tevékenységek.)

Itt ismételten a barátian kötelező köszönetnyilvánítás ideje érkezett el! A vizsgálati apparátus, a kérdőív tételeinek összeállításában a lehető legszorosabb együttműködést alakítottuk ki Gereben Ferenc kollégámmal, barátommal, aki 2000 novemberében a felnőttek körében végzett hasonló vizsgálatot, tehát elemi, ésszerű követelmény volt a majdani vizsgálati eredmények összevethetőségét előre megfontoltan biztonsággal megteremteni. Másrészt az adatok számítógépes feldolgozását vállaló Bolváry Endre magas szintű, megbízható önzetlen segítségért - mindkettejüknek ugyancsak a legnagyobb hálával tarozom.

Számítógép a családok több mint felében található, s nyílván alkalmi (netán rendszeres) géphasználók jócskán vannak a csak iskolában és/vagy könyvtárban egeret és klaviatúrát kattintgató, pötyögtető diákok között is. Érdekes azonban az országrészek közötti különbségeket (Kőszegen és Sopronban 60% feletti, míg Biharkeresztesen, és Vásárosnaményban csak 30% körüli a számítógéppel rendelkezők aránya), illetve a felekezeti iskolákat látogatók 70%-os részesedését konstatálnunk.


Egy fokkal izgalmasabb - a sokat emlegetett kulturális tőke esetlegesen változó természetét feltáró - lehet a következő ábránk, amelyben az otthoni könyvek száma és az internethasználat közötti összefüggések jellegét mutatjuk be.

 

Az alapvető tendenciák meglehetős egyértelműséggel rajzolódnak ki. Egyrészt a családi könyvtárak kötetszámainak emelkedése jól követhető esélynövekedéssel jár együtt az internet használatát illetően, tehát a nyomtatott és képernyőn megjelenő szövegek egymást kölcsönösen erősítő igénye tűnik jellemzőnek a mai magyar 15-17 évesek körében. Másrészt érdemes figyelmet szentelnünk a skála két végpontjának is. Az 1102 megkérdezettből 26 fő (2.4%) nyíltan bevallja a teljes könyvnélküliséget, 163 fő (15%) a legszerényebb (1-50 db.) házikönyvtárról tesz említést. (Közben azért gondoljunk az akaratlan szépítés, az elvárásoknak megfelelni akarás tendenciájára!) Nos a válaszok tükrében ma már létezik a könyvet aligha, viszont számítógépet, mi több annak izgalmasabb lehetőségeit már néha vagy gyakran használói rétege. No és mindennek az ellentéte: az 500 kötet feletti, nagy otthoni könyvtárral rendelkezők 161 fős (15%-os) csapatának egy kisebb része még nem került igazán kapcsolatba ezzel a csodálatos (ördögi?) masinával. Vagyis az átfogó tendencia mellett (a két eszköz egymást kiegészítő használata) már és még léteznek rendhagyó, kisebbségben lévő csoportok: a könyveket már nem, de a számítógép képernyőjén kereső, olvasó, netán ezek segítségével házi feladatokat sikeresen, önállóan megoldó, nem csupán jelöletlen idézetek halmazát előállító diákok mellett, a digitalizált szövegektől idegenkedő vagy azokhoz még egyszerűen el sem jutó, ugyanakkor a többkönyvűséggel jellemezhető rétegek.

Álljunk meg egy pillanatra ezen a ponton! Az Infinit hírlevél 122. számának (2001. szept. 7.) egyik közleménye szerint az Egyesült Államok 12-17 éves diákjai 73%-ának, vagyis 17 millió gyerek otthonában van az Internet, s többségük (78%) főként már ezt az eszközt használja, s a megkérdezettek csupán 24%-a ítélte legfontosabbnak a könyvtárak felkeresését. Amint egyikük vallotta: "Az internet nélkül könyvárba kellene járni és bolyonghatnánk a könyvek között, hogy megtaláljuk, amit keresünk. A mai világban elég, ha hazamész, belépsz a netre és beütöd a keresett témát." Természetesen könyvekből összeollózott dolgozatokkal, házi feladatokkal évtizedek óta találkozunk itt Európában is. De látnunk kell a technikai fejlődéssel együtt járó veszélyforrásokat! Könyvekből többnyire kézírással, a lényeget kiemelve, tömörített, átfogalmazott vázlatokat, előadásokat készítettünk magunk s diákjaink. Mindez a mi gyermekeink számára már sem a kézírást, sem a rövidítést, sem a szinonimák keresését nem feltétlenül igényli. Elegendő a források feltüntetésének elmulasztása, a megfelelő kötőszavak megválasztása, s percek alatt eredeti alkotásként jelenhet meg az, amit korábban kompilációként leminősített a pedagógus, hiszen az eredeti műveket jobban ismerte, mint diákjai. Az internet korában bealkonyult az ilyesfajta, egyértelmű tanári magabiztosságnak.

De térjünk vissza a hazai tájakra! Mit gondolnak erről az összefüggésről az ezredforduló magyar középiskolásai?

Bizonyos hangsúlyeltolódással, de szinte refrénszerű együttmozgást kell regisztrálnunk ismét a kulturális tőke hagyományos eszköztárának (könyvtár) igénybevétele és a digitális információhordozók kiegészítő használatáról. Hiszen az egy, vagy különösen a több könyvtárat látogatók keresnek leggyakrabban az interneten ilyen-olyan adatot, választ, vagy csak egyszerűen élményt. (Egy percre se feledjük 15-17 éves ifjakról szól a történet! Még akkor sem, ha a kérdőív szerkesztőjeként sok fejtörés ellenére se mertem a szex vonatkozású, egyébként nyilvánvalóan releváns kérdést feltenni. Talán kellett volna?)

Ugyanakkor a megkérdezettek 8%-a (88 fő) soha nem volt még könyvtár beiratkozott olvasója, 33% (360 fő) valaha igen, de a kérdezés időpontjában nem, s közöttük is akad szép számmal internetező diák. Egyébként jó tudnunk, hogy a minta jó kétharmada (69%) ez utóbbi kategóriába, a netet egyáltalán ismerő, élvező kategóriába sorolta önmagát.

A részletekről szólva 44% a sajtóolvasást emlegette, 35% kézikönyveket, szakcikkeket keres a világhálón, s szépirodalmat mindössze 18% szokott böngészni a képernyőn. A döntő többség (60-70%) még soha nem találkozott az internetes oldalakon ezzel a műfajjal. A sorrend , s különösen az utolsó tétel evidencia - mondhatnánk egy könnyed vállrándítással. Ám nagyobb és kisebb könyvtáraink polcain böngészve megdöbbentően, szó szerint szétolvasott kötetek garmadájával találkozunk a középiskolai ajánlott, és kötelező olvasmányok között. "Hivatásos" könyvtárlátogatóként néha meghökkentő a kontraszt, ami a szépen sorakozó gépek, s a tőlük 60-80 centire felhalmozott könyvek fizikai állaga között tapasztalható. De jó lenne a fejlesztés és a tényleges igények egyensúlyát végre mind több köz- és iskolai könyvtárban megtalálnunk!

Amint az a mellékelt két diagramról ugyancsak egyértelműen kitetszik a könyvtári tagság egyre növekvő esélyt kínál például a máshol géphez nem jutó fiataloknak is az újfajta információhordozók "megszelídítésére". A könyvtárba eddig még nem járók töredéke olvasott szak- és/vagy szépirodalmat a világhálón, s mindezt többszörös eséllyel tehetik a könyvtárhasználók.

Felesleges volna most itt felidézni a belefeledkező, örömszerző olvasás mással nem pótolható intim élményét, melyet nehezen tudunk merev derékkal, feszes felsőtesttel, képernyőre szegzett tekintettel, illusztrációk, a könyv borítójának tapintása, illetve lapjainak előre és visszapörgetése nélkül elképzelni, de tudomásul vesszük, örömmel üdvözöljük, hogy mind több fiatal számára a jövőben éppen az internet nyithatja meg a varázslatoknak ezt az addig még nem ismert formáját. Csak a választás szabadságát őrizzük meg! A lehető legtöbb ember számára!

Természetesen egészen máshová kerülnek a hangsúlyok, amikor a határon kívülre rekedtek, vagy önként távozottak millióira gondolunk. Hiszen számukra maga a csoda, ha "egérkattintásnyira" kerülhetnek a szellemi, kulturális hazához, s boldogan mártózhatnak a rég nem hallott, olvasott anyanyelv boldogító tengeráramába.

A fentiek, immár több szálon, meglehetős egyértelműséggel bizonyítják a hagyományos értelemben vett kulturális tőke (otthoni könyvek száma, könyvtárhasználat) és a világháló igényesebb jellegű (sajtó-, szak- és szépirodalom olvasása) működtetése közötti pozitív korreláció meglétét. Egyelőre minden okunk megvan tehát a jövőt illető derűlátásra.

Végezetül azonban még ugyanezen vizsgálat adataival, immár a minőségi mutatók oldaláról közelítve, tettünk kísérletet egy magasabb szintű ellenőrzésre. Nevezetesen az emlékezetes olvasmányok műfajonkénti megoszlását vetettük össze az internethasználat tényével. Adataink birtokában sajnos ki kell jelentenünk, hogy a klasszikusokat vagy könnyed lektűröket kedvelők világhálós aktivitása közötti különbségek nem mutathatók ki, vagy ha mégis, akkor az inkább negatív előjelű. Pontosabban szólva az a kevés diák, aki a kortárs, értékes, "modern" szépirodalom alkotásait nevezte meg maradandó élményeként érzékelhetően ritkábban él a digitalizált információhordozók kínálta, ilyen fajtájú lehetőségeivel.

A jövő tehát többszörösen is nyitott, következtetések helyett inkább csak kérdésekkel zárjuk mondandónkat. Mi lesz itt 10-20 év múlva? A kulturális tőke mutatói azonosak maradnak a ma leginkább ismertekkel? Vagy kiegészülnek a számítógép értelmes, szelektív, mértékletes használatával? (Nyilvánvalóan ez az alternatíva tűnik a legvonzóbbnak.) De bizony felrémlik egy könyveket, könyvtárakat egyre kevésbé használó, talán a funkcionális analfébetizmussal is gyanúsítható, döntően a számítógép haszonelvű, szórakoztató funkcióit működtető s egyúttal egyre jelentősebb számú egyént magába szippantó réteg erősödésének esélye is. Gondoljunk csak a közép- és felsőoktatás tömegessé válásával szinte törvényszerűen együttjáró minőségromlásra, a helyesen írni, olvasni (tehát gondolkodni) egyre kevésbé képes főiskolai, egyetemi hallgatók, leendő diplomások máris érzékelhetően emelkedő arányára!

A felhasznált irodalom

Andor Mihály: A könyv mint a kulturális tőke mutatója = Iskolakultúra 1999. november 62-70.p.

Bourdieu, Pierre: A kulturális tőke átadása. = Ádám György (szerk.) A műszaki haladás problémái Budapest,. 1967. KJK 291-292 p.

Gereben Ferenc: Könyvkultúránk a XX. és a XXI. században. = Magyar Nemzet, 2001. jún. 1.

Nagy Attila:Stagnálás, romlás vagy olvasásfejlesztés. = Iskolakultúra, 2001. május 47-51. p.

Postlethwaite, T. Neville - Ross, Kenneth N.: Effective schools in reading Hamburg, 1992. The International Association for the Evaluation of Educational Achievement

Vári Péter és munkatársai: Felnőtt írásbeliség vizsgálat. = Iskolakultúra, 2001. május 3-20. p.

Értékelés

Még nem érkezett értékelés

Szólj hozzá:

Kérem, jelentkezzen be!

Hozzászólások: