Olvasás Portál

lovári  |  english

Könyv és Nevelés

Komáromy Sándor: Móricz Zsigmond két ifjúsági regénye

Nyomtatási nézet

Móricz Zsigmond (1879–1942) prózájának kevésbé ismert két darabja a Pipacsok a tengeren és A kis vereshajú című kisregény. Az irodalomtörténet is szűkszavúan szól e két műről – bár több kiadást is megéltek, az olvasók mégis kevésbé ismerik, pedig Móricz életművének, írásművészetének értékes részeit jelentik.

E kiadásban csak látszólag tűnik távolinak a két kisregény témájának összekapcsolása, egymásutánisága, ugyanis fellelhető bennük az a közös elem, amely Móricz prózájának egyik fontos sajátosságát jelenti: a valós és megél élmények, a saját hiteles életanyag megjelenítése. Nem távoli a kisregények cselekményének helyszíne sem, mindkettő Kelet-Magyarországhoz kapcsolódik. Az egyik történet az író szülőföldjén, a Tiszaháton, a másik a Felvidéken, a Kassához közeli Meczenzéfen játszódik. Összeköti továbbá a két történetet az ifjúság is, a személyesség, a valós életrajzi háttér. A Pipacsok a tengeren a gyermekkor felejthetetlen élményére, az első szerelemre emlékezik, A kis vereshajú – egy műkedvelő színielőadás kapcsán – első feleségének leánykori világába vezeti el az olvasót. S ezáltal, hogy mindkét mű kötődik az ifjúsághoz, nekik és róluk is szól, az ifjúsági irodalom is számon tartja létezésüket.

A XX. Századi gyermek és ifjúsági irodalom és Móricz Zsigmond elválaszthatatlan egymástól. Az olvasás, a könyv mindig fontos volt az író számára. Egyik tanulmányában így vall a gyermek és a könyv kapcsolatáról: „… Gyermekek számára valóban csak a legnemesebb és a legbölcsebb íróknak volna szabad írni. Azoknak, akikben megvan az az isteni szikra, hogy az életet a legfinomabb és legmagasabb szempontok szerint nézik. Egyetlen védelem, hogy a gyermek ez ifjúsági irodalom által el ne romoljék, hogy ezek az ifjúsági írók önkéntelenül is az ősi mesék varázsa alatt állanak. …Nem az a cél, hogy a gyermek könyvtára minél gazdagabb legyen, hanem az, hogy csak jó könyvek legyenek jelen a gyermek körül.” S Móricz életműve példázza, hogy nemcsak a felnőtt olvasóinak írt jó könyveket, hanem a gyermekek, az ifjúság számára is értékeset és maradandót alkotott.

Móricz Zsigmond a századfordulón került Budapestre, ahol előbb joghallgató, majd bölcsész. Rövid ideig kishivatalnok, megélhetési gondjai is vannak, nem találja a helyét. Író, mégpedig nagy író akar lenni! Ismert az, hogy 1903-tól az éppen meginduló, Az Újság című polgári napilapnál kap állást, a lap gyermekrovatánál dolgozik. Ő a „Nagyapó”, aki kislányoknak és kisfiúknak ír verseket, meséket, leveleket. Első, gyermekeknek szánt írásai is e korszakból valók. Ki ne ismerné A póruljárt ördög, Fillentő, A nehéz kétgarasos, A bölcs róka, A sok juh meséje, Iciri-piciri, Kisegér, A török és a tehenek című írásait.

Gyermekeknek szánt kötettel először 1906-ban jelentkezik Erdő-mező világa címmel, majd 1912-ben korábbi írásait kibővítve a Boldog világ kötete jelenik meg. Móricz gyermekírásainak jelentősége – egyebek mellett – abban rejlik, hogy nem a felnőtt, gyakran erőltetett és mesterkélt fontoskodásával, „gügyögésével” ül le a gyerek mellé és beszél neki, hanem a gyermek világát a maga természetes valóságában ragadja meg. A gyermek boldog világa, az erdők és mezők részletei a versek, verses mesék feledhetetlen gyermekalakjai, Rojtos Bandi, Iromba Jankó, Pannika és Valika, Gabi úrfi és Szabados Zsuzsika, Korczos Pesta, Nyilas Misi, Csöre és mások, sajátos világlátásukkal, gyermekien tiszta gondolkodásukkal életkortól függetlenül minden olvasónak maradandó élményt nyújtanak.

Móricz Pipacsok a tengeren című kisregénye két évszámhoz is kapcsolódik. Az első 1908, amikor a regény szövege az Újság című lapban tizennégy alkalommal, folytatásokban jelenik meg, s ekkor még A magyar tengeren címet viseli. Később a folytatásokból harminc év múltán, 1938-ban lesz végleges kötet. Ekkor az író címet is változtat, s így lesz Pipacsok a tengeren címmel a kisregény ma is ismert szövegváltozata a végleges.

Gabi úrfi és Szabados Zsuzsika szomorú-szép története, amely Móricz életének egy darabja, éppúgy része a mű genezisének, mint a szükség, a pénzhiány és kisfia, Bandika halála. A kisregény önéletrajzi hátteréről maga az író vall a könyv előszavában, amelyet 1938. Február 15-én keltezett Leányfalun: „… Harminc évig porosodott. Mikor megjelent, nem keltett feltűnést, nem kapott bizony honoráriumot, pedig még kértem is a kisfiam temetési költségeire, s nem kapott: hogy nem volt benne a szerződésben! S én csak írtam tovább… Most elolvastam, s ezt a nagyon fiatalkori írást átadom az életnek, éljen, míg valaki kis örömet lel benne…”

A kisregény Móricz gyermekkorának vidékére, a Tiszahátra viszi el olvasóját. Gabi úrfi és Szabados Zsuzsika történetében megelevenedik a tiszai táj, a szülőföld megannyi szépsége és emléke. Valós tiszaháti táj, valós élményekkel, valós szereplőkkel: Bucsi bácsi, Miska, Rontó kutya is a Móricz-életrajz létező részletei. S mindezekkel együtt elevenedik meg, ami talán a legszebb, a legmaradandóbb, amelyre szívesen tekint vissza a felnőtt: az első szerelem emléke. A tájábrázolással szinte észrevétlenül kapcsolódik össze az emberi érzelem, a két gyermek finom lélekrajza. Móricz azzal, hogy a művének meghatározó, központi élménye a gyermekszerelem, újat hoz a magyar ifjúsági irodalomba. Előtte és után a sem gyakori a gyermekszerelem epikus megjelenítése.

A Pipacsok a tengeren két főszereplője: Gabi úrfi, a galambosi tiszteletes unokája és Zsuzsika, a bájos parasztlány. A két tízév körüli gyermek egymástól eltérő világot képvisel. Az álmodozó kisfiú valójában – bármennyire is szeretné – nem tudja elfogadtatni magát, nem képes a talpraesett, a valóságban élő és gondokozó egyszerű kislány szintjén önmagával azonosulni. Gabi úrfi „szerelmi csalódása” a történet végén természetes következmény, még akkor is, ha ez oly fájdalmas és elszomorító számára. Szabados Zsuzsika nem Gabi úrfit választja, hanem Korczos Pestát, a parasztgyereket, aki abból a világból való, mint ő. A történet zárása – miként az egész regény – sajátosan gyermeki. A szerelem véget ért, Gabi úrfi már-már a „rossz gyerek” megbánásával tekint az elmúlt órák eseményeire, a „magyar tengeren” szedett szegény pipacsaira, bánatának tanúira.

A kisregény történéseit kétségtelen, hogy erős érzelmi töltés jellemzi, Móricz éppen ezzel hitelesíti cselekményét. Az erős érzelmi motiváltság teszi valósággá a két kisgyerek történetét. Gabi úrfi a kidolgozottabb szereplő, alakjának megformálása árnyaltabb és gazdagabb, ezt erősíti az egyes szám első személyű előadásmód is. Zsuzsika halványabb, elsősorban gyakorlatias, élettel teli gondolkodása került előtérbe. A kisregényről szóló elemzések rámutatnak arra is, hogy a két gyermek érzelmi kapcsolatában jelen van a felnőtt Móricz házassága, az író és Janka asszony, azaz a férj és feleség érzelmi különbözősége is.

Minden bizonnyal felejthetetlenek az olvasó számára azok az epizódok, amelyek a két gyerek gondolkodásának, világértelmezésének kitűnő példái. Ilyen mindjárt a regény elején az eperfa-epizód, amely nemcsak Móricz jellemábrázoló művészetének remeke, hanem a gyermeknyelv hiteles megjelenítése is. Ez utóbbira számos példát találunk a cselekményben. Különösen értékes jelentéstani, mondattani, szövegtani és regionális nyelvhasználati szempontból a két gyermek dialógusa a kisregény második felében, az árvízi szigeten, ahol Gabi úrfi utánozza a „madárnótát”, csakhogy tessen Zsuzsikának. Úgy véljük, Móricz prózájának szépségét, ízességét, hitelességét nem szükséges külön hangsúlyoznunk, még akkor sem, ha tudjuk, hogy a kisregény alapszövege pályájának legelején, írói útkeresésének, alkotói szemléletének fordulópontján keletkezett. Babits Mihály a Nyugat 1912. Márciusi számában így ír Móriczról: „…Nyelve a legmélyebbről jövő, századok zamatát magában rejtő magyar népi nyelv s nem az író tanult mesterkedése, hanem magának az embernek természetes hangja: a lelkében, a vérében van: ez az, amiben annyi „népies” társától különbözik.”

Eddig nem szóltunk arról a megrázó és szívszorító eseményről, amely a kisregény cselekményének, különösen a történet második részének lényege: a tiszai árvíz leírása. A tiszai ember számára nem ismeretlen a tavaszi, a nyárközépi árvíz, amely Móricz gyermekkorának is valós élménye. Csak az tudja ily hitelesen, ily döbbenetes erővel megjeleníteni a katasztrófát, aki maga is átélte/megélte az árvíz közelségét, félelmetes erejét. A könyv lapjain megrázó képekkel elevenedik meg az árvízi táj, az emberi kétségbeesés, a megriadt állatvilág és a vízzel borított, mindent eltakaró hullámzó növényzet. A magyar irodalomban, versben, prózában sokan és sokféleképpen írták le a Tiszát, a tiszai árvizet. Móriczé mindenképpen kitűnik drámaiságával, realizmusával.

A Pipacsok a tengeren értékes mű, olyan emlék, amely életünkben maradandó, mert emberi és igaz, tiszta és őszinte, mert a gyermekkorunkat jelenti. Igen, a gyermekkorunkat láthatjuk viszont, talán Gabi úrfihoz hasonló érzéseinket élhetjük át újra, még akkor is, ha a részleteiben eltér a kisregény eseményeitől. Móricz műve éppen ezért jelképes is, mert a visszahozhatatlan és megismételhetetlen gyermekkornak állít emléket. S ezért a regény méltó arra a helyre, amelyet a magyar gyermek és ifjúsági irodalomban a Kincskereső kisködmön, a Rab emberi fiai, A Pál utcai fiúk, a Tanár úr kérem, a Valahol Európában, a Tüskevár, a Csutak-történetek, a Berzsián és Dideki és mások képviselnek.

1922-ben írta Móricz A kis vereshajú című regényét, amelynek története már nem a gyermekkor feledhetetlen emlékét idézi, hanem a tizenévesek világát, az ifjúságét. A mű más környezetbe viszi olvasóját, a Tiszahátról a Felvidékre jutunk. Nemcsak a helyszín változik, hanem a szereplők is, s a történet is más. Ami közös a Pipacsok a tengeren és a A kis vereshajú történetében, az a valós múlt, az életrajzi háttér. S mindez Móricz feleségéhez, Holics Jankához kapcsolódik.

A kisregény megalkotásának részleteit, az alkotói szándékot, a mű valóságalapját, életrajzi vonatkozásait Áfra János kutatásaiból pontosan ismerjük (megjelent az Irodalomtörténet 1969. Évi 1. Számában). A jelzett tanulmányból hitelesen áll össze az alkotói kép, a kisregény genezise. A kis vershajú egy műkedvelő színielőadás előkészületeinek története, amelyben a felvidéki kisváros, a Kassa környéki Meczenzéf mindennapjai, szokásai, társadalmi életének részletei elevenednek meg.

Áfra János tanulmánya alapján a következőket tudjuk a kiesregény előzményeiről. Móricz a kassai Kazinczy Kör meghívására 1914. Március 7-én a megyeházán nagy érdeklődéssel kísért, emlékezetes irodalmi estet tartott. Minderről a korabeli helyi lap, a Kassai Újság méltatóan és részletesen beszámolt. Az írót az irodalmi estre felesége is elkísérte, s ezt követően jutottak el Meczenzéfre, ahol meglátogatták kedves barátaikat, Román József iskolaigazgató családját. Meczenzéf nemcsak a baráti látogatás miatt volt fontos számunkra, hanem itt töltötte Janka asszony ifjúságának éveit is. Román József felesége, Román Emília tanítónő pedig Janka ifjúkori barátnője volt. S itt jutunk el A kis vereshajú közvetlen előzményeihez. Emília és Janka együtt szerepelt a meczenzéfi ifjúság szervezésében azon a műkedvelő előadáson, 1898. Július 10-én, amelyen az ifjú Janka Lukácsy Sándor népszerű darabjának, A vereshajú című népszínművének főszerepét alakította. A meczenzéfi látogatás tehát fontos volt az író számára, hiszen készülő művének anyaggyűjtését szolgálta. Láthatta a színhelyet, találkozhatott a korabeli előadás néhány szereplőjével. A kisregényt az emlékezés is táplálja, Janka ifjúságának élménye, amikor még minden romlatlanul szép és gondtalan.

A regényben Janka asszony – tizenöt évesen – Kraudy Margit szerepét alakítja, aki szép és fiatal, aki középpontja az eseményeknek, sokak rajongása veszi körül. Barátnője, Emília pedig Glevitzky Lina szerepét alakítja. Természetesen az író a többi szereplő, a rendező nevét is megváltoztatta, Meczenzéf neve Klopacska lett.

A kis vereshajú nemcsak Móricz családi, életrajzi kapcsolatai és művészi értékei miatt érdemel figyelmet, hanem kortörténeti szempontból is értékes lehet az érdeklődő olvasó számára. Klopacska, azaz Meczenzéf századfordulós világát, egy kisváros polgárainak hétköznapjait ismerhetjük meg. Egy olyan eltűnt, elfelejtett közösségi esemény, mint a műkedvelő színielőadás ma már csak jórészt könyvekből ismert. Pedig a ma számára is – az irodalmi és esztétikai értékeken túl – fontos közösségi szerveződés lehetne.

A Pipacsok a tengeren és A kis vereshajú Móricz korai prózájának világába viszi el olvasóját. Gyermekkor és ifjúkor, szerelem és barátság, tájleírás, hely- és kortörténet, mind olyan értéke Móricz írásművészetének, amelyek méltán tarthatnak igényt az érdeklődésre.

(Móricz Zsigmond: Pipacsok a tengeren és A kis vereshajú.

Felsőmagyarország Kiadó, Miskolc, 2000)

 

Komáromy Sándor

Értékelés

Még nem érkezett értékelés

Szólj hozzá:

Kérem, jelentkezzen be!

Hozzászólások: