Éger Veronika: Munkafüzetek és feladatlapok a Százszorszép anyanyelv tankönyvcsaládhoz

Nyomtatási nézet

A Százszorszép anyanyelv 5., 6. és 7. osztályosoknak készült tankönyve egy-egy munkafüzettel és feladatlappal egészül ki.

A szerzőknek a munkafüzet használatával kapcsolatos módszertani, pedagógiai elgondolásai az ötödik osztályban még nem fogalmazódnak meg. A hatodikos tankönyvhöz írt „Köszöntő”-ből viszont megtudhatjuk: „A munkafüzet feladatai segítenek abban, hogy a tanultakat jobban megjegyezd, hogy ellenőrizhesd, mit mennyire tudsz alkalmazni a különböző beszédhelyzetekben és az írásban.” Ez az ajánlás a hetedikeseknek címzett „Köszöntő”-ben némileg módosul: „Idén még inkább javasoljuk, hogy a munkafüzet feladatainak a megoldásával kezdd a tanulást. A gyakorlatból szerzett ismereteidet hasonlítsd össze a tankönyvben írtakkal.” A szerzőknek ezen instrukciója egyszerre több kérdést is felvet. 1. Mi az, hogy „idén még inkább javasoljuk…”? Hiszen az ötödikes tankönyvhöz nem írtak bevezetést, a hatodikosban pedig semmit sem javasoltak. 2. A munkafüzetek feladatait tanulmányozva meglehetősen bizarr ötletnek tűnik a tanulást a feladatok megoldásával kezdeni. Hogyan is oldhatná meg az új anyagrészek elsajátításán, a fogalmak és összefüggések ismeretén alapuló feladatokat a diák pusztán „a gyakorlatból szerzett ismeretei” alapján? Azt a kérdést, hogy miféle gyakorlatból szerzett, miféle ismeretek állnak a munkafüzettel barátkozó gyerekek rendelkezésére, nem válaszolja meg az a tetszetős érvelés sem, hogy „nemcsak érdekesebb lesz így felfedezni anyanyelvünk törvényszerűségeit, gazdagságát, hanem az ilyen módon szerzett ismereted tartósabb is lesz”.

Kétségeinket számos feladat alátámasztja, melyeket – az egyszerűség kedvéért – a 7. osztályosok munkafüzetéből idézünk. A 8. oldal 1. feladatában a valódi és álösszetett szavakat kell szétválogatniuk a tanulóknak egy 33 szóból álló „csokorból”, anélkül, hogy e fogalmakról (valódi és álösszetett szavak) valaha is hallottak volna. Ugyanez a probléma a 9. oldal/2-ben is, ahol mellérendelő összetett szavak elő- és utótagját kell összeilleszteni, majd az összetett szavak jelentésének megfelelő – egyszerű szóból álló – szinonimákat alkotni, mégpedig elmélyített előzetes tudásanyag nélkül. A 26. oldal 23. kérdése betű- és mozaikszók megfejtésére sarkall, a következő (24.) kérdés pedig megadott főnevekből mozaikszók alkotására ösztönöz. A tankönyv vonatkozó fejezetét elemezve láttuk ugyanakkor, hogy ez a rész abban sem igazán pontosan, árnyaltan kidolgozott. Hát még tankönyvi alapozás nélkül hogyan boldogulhat a diák pusztán a „Köszöntő”-ben figyelmébe ajánlott szótárakra hagyatkozva!?!

Az, hogy a feladatok többsége előzetes tanulás nélkül nem, vagy csak nehezen oldható meg, talán nem szorul további bizonyításra. Egyébként itt a tanár nyugodtan felülbírálhatja a szerzőket, és sok – egyébként ötletes – kérdést az anyag megtanítása után (otthoni) megoldásra jelölhet ki.

Még inkább kifogásolható azonban az a tény, hogy a munkafüzetek feladatainak megfogalmazása gyakran pontatlan, elnagyolt, illetve az, hogy a jó feladatok mellett találkozunk kevésbé sikerült, avagy kifejezetten hibás kérdésekkel is. (A 6. oldal 4. gyakorlata például az „álmodoznék” szó alapszavaként ezt jelöli meg: „em”, anélkül, hogy utalna a szótő „o”-jának toldalékolásból származó kiesésére.)

Ugyanez mondható el a feladatlapok gyakorlatairól. Ez annál is inkább sajnálatos, mivel a feladatlapok ellenőrző dolgozatokat és szintfelmérőket tartalmaznak, így helyes megoldásuknak – legalábbis elvben – a gyerekek számára nagyobb a tétje. „Elvben” – mondjuk, mert kérdés, hogy valóban felhasználhatók-e és hogyan a feladatlapok annak ellenőrzésére, hogy mennyi ismeretet gyűjtöttek a tanulók „a eltelt hosszabb-rövidebb időben”. Bár a kiadványok célját ekként jelölik meg a szerzők az 5. és 6. osztályos feladatlapok előszavában (érdekes módon itt a hetedikesekhez nem szól „Köszöntő”), valójában a kérdések jellege, megfogalmazása és tipográfiai kivitelezése nem mindig igazodik egy témazáró dolgozathoz.

Mindhárom feladatlap esetében rögtön az elején (Év eleji felmérés) visszaköszön egy érdekes probléma, melynek a recenzens sehol sem lelte a magyarázatát. „Érted, amit olvasol? Bizonyítsd a válaszaiddal!” – olvashatjuk a feladatlapok első utasítását, majd ezután a) és b) megjelöléssel egy-egy szövegrész következik, mindegyik után néhány sornyi – feltehetően a válaszoknak fenntartott – kipontozott üres hellyel. Kérdések azonban nincsenek megadva a szövegekhez, így azokat bizonyára a tanárnak kell közbeszúrnia. Ez az eljárás azonban kevéssé illik egy felmérő dolgozat pedagógiai, módszertani folyamatába.

A szövegeket (és válaszokat) „Tollbamondás” követi. Nem tudhatjuk, hogy milyen forrásból, milyen szöveget diktál a tanár, ha csak valamiféle – a recenzens által nem látott, de esetleg létező – tanári kézikönyv nem közli valahol a tollbamondás szövegét. Márpedig egészen konkrét, a tankönyvírók által kijelölt szövegre kell gondolnunk, különben nem következhetne az 5. osztályosok feladatlapjában a tollbamondás után az alábbi feladat: „Írj ki a tollbamondás szövegéből 3-3 példát a következő szófajokra! Köznév; tulajdonnév; igekötős ige…” (5. feladat)

Az 5. osztályos feladatlap 2. ellenőrző dolgozatának 3. feladata (17. oldal) öt középfokú melléknevet sorol föl: egyenesebb, határozottabb, kevesebb, szelídebb, vidámabb. Ezek közül kell kiválasztani az egy szem „kakukktojást”. Csakhogy amennyiben a szótövek szófaját vizsgálva a melléknévi igenevet önálló szófajnak tekintjük – márpedig a Százszorszép anyanyelv így tanította –, akkor a felsoroltak között 2 „kakukktojás” is van (határozottabb, kevesebb).

Véleményünk szerint nemcsak a megoldása, de az értékelése is nehéz a 7. osztályos feladatlap 13/3 feladatának. Egy 15 szavas szócsokorból kell kiválogatni az álösszetett szavakat és azokat valódi szóösszetételként értelmezve jelentéssel ellátni. A 14/5 feladatban felsorolt képzett szavak között szerepelnek ezek is: „szemel”; „szemez”. A kettő közül az elsőt mondatba foglalva kell értelmeznie a 7. osztályos tanulónak!

Természetesen a kevésbé szerencsés vagy elhibázott kérdések mellett sok jó feladat is segíti a tanárt és a diákot a tudásmérésben (pl. 20/2; 21/4. feladat).

Mindazonáltal a feladatlapokról és munkafüzetekről ugyanazt mondhatjuk, mint a tankönyvcsalád egészéről: elsődleges és kizárólagos taneszközként nem ajánljuk a használatát. Kiegészítő segédletként viszont ötleteket, információkat meríthet belőlük tanár és diák egyaránt.

Éger Veronika

Vissza a tartalomjegyzékhez