Olvasás Portál

lovári  |  english

Könyv és Nevelés

Borítókép megjelenítése

Jáki László: Mustra (table of contents; inhaltsverzeichniss)

Nyomtatási nézet

Folyóiratunk 2015. évi harmadik száma széles választékot kínál olvasóinknak. Folytatjuk a szomszédos országok történelemtankönyvei Magyarországra vonatkozó írásainak bemutatását. Hornyák Árpád szerb, Köő Artúr román tankönyveket elemzett. Utólag bevallhatjuk, hogy a sorozat elindításával kényes feladatra vállalkoztunk. Aligha szükséges olvasóinknak bemutatni kapcsolatunkat a szomszéd nemzetekkel és a történeti irodalom – optimális megközelítésben is – érzékenynek, vitatottnak nevezett témáit, feldolgozásait. A sorozat vége felé még a kérdés is szkeptikus: milyen tanulságokat vonhatunk le az olvasottakból?

Mint annyi más esetben, örülnénk, ha olvasónk véleményt nyilvánításának a közölt írásokról, és talán arról is, hogy hazai tankönyveink mennyiben mutatnak jó példát a kényes kérdések kezelésére.

Teljesen más, de szintén érdekes, s folyóiratunk tematikájához az ifjúsági irodalom révén kötődik Galuska László Pál és Feleky Mirkó tanulmánya, melyben a fantasy-irodalom rendszerezésére vállalkoznak a szerzők. A szokatlan problémafelvetés nem menthet fel egy újszerű megközelítés intellektuális feldolgozásától, hiszen a fantasztikum – talán éppen a jövő bizonytalansága miatt is – változó irodalmunk egyre szervesebb része.

Ha már az irodalmat említjük, örömmel közöljük Adamikné Jászó Anna Jókaival foglalkozó írásának 2. részét, melyben ismét megerősítést nyernek az író időtálló értékei. Természetesen bennünk is felmerül, és remélhetőleg az olvasóinkban is, vajon miért vagyunk hajlamosak irodalmi értékeinket olyan gyorsan feladni?

Kóczy László írása a tudományos folyóiratok értékeléséről nagyon aktuális, s folyóiratunk szerkesztőit közvetlenül is érintő problémát feszeget. „Feszeget”, mert mint az írás több ponton is bizonyítja: az értékelés nagyon nehéz, s a bevett eljárások sokszor mellőzik az objektív kritériumokat. Mindez nem ment fel bennünket a megoldás keresése alól. A figyelmet érdemlő értékes írásához legfeljebb annyit tennénk hozzá, hogy az értékelés lehetősége tudományonként változik, de ehhez már magának a tudomány fogalmának a pontosítása is szükséges. A pedagógiai folyóiratok száma a XX. század elején megközelítette a százat, de azokban keveredtek a valódi tudományos, időtálló értékek és a mellőzésük miatt sértett elődeink panaszáradata.

Végül említjük Novák Gábor érdekes beszélgetését Bencédy Józseffel, aki munkatársára, barátjára: Lőrincze Lajosra emlékezett vissza születésének százéves évfordulója alkalmából. A szakmai–tudományos és személyes emlékek felvillantása alkalmas arra, hogy mi is tisztelettel és szeretettel gondoljunk vissza a tudósra, a nagyszerű pedagógusra, de mindenekelőtt az igaz emberre.


Table of contents

SHOW

LIBRARY

László Kóczy Á.: Evaluation of academic journals

PEDAGOGY OF READING

Valéria Hanis Petró: The relation between literature and mediality in secondary education

YOUTH LITERATURE

Anna Adamik Jászó: Jókai's modernity. Part II.

László Pál Galuska – Mirkó Feleky: Typologia phantastica. Systematisation of fantasy. Part I.

TEXTBOOK/TEACHING AID

Árpád Hornyák: The Image of Hungarians in the Serbian history textbooks after the World War II.

Artúr Köő: Was the Austro-Hungarian Monarchy really a „prison of folks”? – or what have been taught about this period in Romanian history textbooks

PEDAGOGY, EDUCATION

Gábor Novák: Lajos Lőrincze, the apostle of the Hungarian efforts to standardize usage was born 100 years ago. A conversation with József  Bencédy, linguist

OUTLOOK/NEWS

Réka Pozsa: XIVth.  Summer Academy of  the Association  of  Teacher Librarians in Eger

_______________________________________________________________________________

 

Inhaltsverzeichniss

MUSTER

BIBLIOTHEK

László Kóczy Á.: Bewertung von wissenschaftlichen Fachzeitschriften

LESENSPÄDAGOGIK

Valéria Hanis Petró: Die Beziehung zwischen Literatur und anderen Medien (Medialität) in der Mittelschule

KINDERLITERATUR

Anna Adamik Jászó: Aktualität von Jókai 2. Teil

László Pál Galuska – Mirkó Feleky: Typologia phantastica. Eine Systematik des Phantastikums

LEHRBUCH-LEHRMITTEL

Árpád Hornyák: Das Ungarnbild in serbischen Geschichtsbüchern nach dem Zweiten Weltkrieg

Artúr Köő: War die Österreich-Ungarische Monarchie wirklich ein “Gefängnis der Völker”? - oder was ist in der rumänischen Geschichtsbüchern über diese Geschichtsperiode unterrichtet

ERZIEHUNGSWISSENSCHAFT, UNTERRICHTSWESEN

Gábor Novák: Lajos Lőrincze, ein Apostel der ungarischen Sprachkunst. Ein Gespräch mit József  Bencédy, Sprachwissenschaftler

NACHRICHTEN

Réka Pozsa: XIV. Sommerakademie des Verbandes der Lehrer Bibliothekare in Eger

_______________________________________________________________________________

Multimédia tartalom:

Értékelés

Még nem érkezett értékelés

Szólj hozzá:

Kérem, jelentkezzen be!

Hozzászólások: