Olvasás Portál

lovári  |  english

Könyv és Nevelés

Bakos István: Bemutatjuk a Nemzeti Tankönyvkiadót

Nyomtatási nézet

1. Egy kis (közel)múlt

Az 1993-ban alapított Nemzeti Tankönyvkiadó Rt. és jogelődje, az 1949-ben alapított Tankönyvkiadó Nemzeti Vállalat – amelyet az 1777-ben Budára költözött Egyetemi Nyomda tankönyvkiadó részlegeiből és a Kalász Könyvkiadó Rt.-ből hoztak létre –, több évszázados tankönyvkiadói hagyomány hordozója. A legrégibb hazai könyvkiadók egyike. Közvetlen jogelődje, a Tankönyvkiadó Vállalat közel négy évtizeden át az oktatásért felelős minisztérium épületében s annak végrehajtó szervezeteként egyedül látta el tankönyvekkel a magyar oktatásügyet.

A rendszerváltással és a piacgazdaság térhódításával 1993-ban létrejött Nemzeti Tankönyvkiadó Rt. megőrizte jogelődje széles kiadói profilját és szerkesztőségi műhelyeit. A tankönyvpiac egyik meghatározó résztvevőjeként, felhalmozott tudása, tapasztalatai és szakemberei révén ármoderátori és pufferszerepet töltött be az induló hazai tankönyvpiacon, elhárítva az egyes területeken mutatkozó hiányokat, és kontrollálva az ugrásszerűen növekedő árakat. Az újonnan alakult tankönyvkiadók számára egyfajta mintaként, minőségi etalonként szolgált.

Nemzetközi példák mutatják, hogy a „tankönyvpiac váltás” nem egyszerű folyamat. Lengyelországban polgári engedetlenségi mozgalom zajlott, és tankönyvégetések voltak a piacosítás botrányai miatt. Ausztriában két oktatási miniszter is lemondásra kényszerült, mire megtalálták a jelenleg is működő piaci rendszert. Hazánkban az oktatásirányítás a kilencvenes évek elején azzal próbálkozott, hogy a Tankönyvkiadó kiadandó könyveit szétosztja az erre vállalkozó más kiadók között. Az akkori viszonyok miatt azonban csak néhány tankönyv átvételére akadt vállalkozó. Kiderült, hogy a Tankönyvkiadó megszüntetése súlyos következményekkel járna az országos tankönyvellátásban.

Igen lényeges döntés volt, hogy 1992-ben a tankönyveket is szabad árassá tették, ami rögtön megnövelte a vállalkozók érdeklődését is. Eközben zajlott a Tankönyvkiadó gazdasági átalakítása; az első változat szerint részekre akarták bontani, majd kft-vé alakítani. (Képzeljük el: „Nemzeti….korlátolt felelősségű társaság”…) Végül a részvénytársasági forma mellett döntöttek. Kezdetben komoly gondok mutatkoztak. Az új cégnek nem volt forgótőkéje, –- ez a korábbi gyártásfinanszírozási rendszerben szükségtelen volt –; a piaci viszonyok közötti tankönyvkiadáshoz elégtelen infrastruktúrával rendelkeztünk, s nehéznek ígérkezett a piacosítás: a jogi háttér rendezetlen volt, terjesztővállalatok szűntek meg egyik napról a másikra, s a szabad piac nem tudta ezeket pótolni. A gyártási-nyomdai problémák, a jelentkező versenytársak viselkedésének kiszámíthatatlansága (pl. szerzőcsábítás) a tankönyvhiány rémét vetítették elénk, s így a cég csődbekerülésével fenyegettek.

A részvénytársasággá történt átalakításkor (1993. július 1.) az alapító okiratban szerepelt, hogy a vállalat életképes működéséhez a tulajdonosnak legalább 400 millió forint tőkét kellene befektetnie a cégbe. Ez azonban nem történt meg.

A tankönyv szabadárassá válásával a Nemzeti Tankönyvkiadó az árképzés klasszikus elvei szerinti (közvetlen költségek+profit+közvetett költségek) árat képzett. A tankönyvárban lévő nyereség ugyan alacsony szintű volt, de a magas példányszámok miatt lassacskán jelentős pénz gyűlt össze, amely lehetővé tette azt, hogy a Kiadó pár év alatt saját tulajdonú, modernül felszerelt székházat alakítson ki, a tankönyvellátás egész vertikumát (nyomdák, kiadás, terjesztők) befolyásolni tudja és – jelenlegi forgótőkéjével és vagyoni helyzetében – a saját lábon állást már pénzügyileg is biztosítsa. Így az utóbbi években a Nemzeti Tankönyvkiadó alkalmas maradt arra, hogy az oktatásirányítás törekvéseit támogassa, és gondoskodott arról, hogy minden közismereti tantárgyban minden tanuló megfelelő tankönyvhöz jusson. 1997- 1999 között például mindössze 11%-ot emelt árain, miközben az infláció 35%-os volt, és a számára előírt állami befizetéseket is maradéktalanul teljesítette.

 

2. A Nemzeti Tankönyvkiadó Részvénytársaság

A Nemzeti Tankönyvkiadó Rt. közel egy évtizede 100%-ban állami (ÁPV RT.) tulajdonban lévő nyereséges cégként működik, mint a hazai tankönyvkiadás olyan „vezérhajója”, amely egyben az oktatásirányításnak is fontos partnere, reformelképzeléseinek egyik támasza. Ilyen kiemelt szerepkörű tankönyvkiadót majdnem minden európai országban találunk.

A Részvénytársaság kilenc tagú Igazgatósággal és nyolc tagú Felügyelő Bizottsággal működik. A Kiadó vezérigazgatója 1992 óta dr. Ábrahám István, aki tankönyvelméletből kandidátusi fokozatot szerzett főszerkesztőként – mellékelt pályázati programja alapján – kapott vezetői megbízást. Irányításával a Kiadó piacgazdaság követelményeihez igazodó átalakulása és kiköltözése a Minisztériumból, valamint új „honfoglalása” Zuglóban megtörtént. A Kiadó fejlődése töretlen, immár hét esztendeje vezető helyet tölt be a kialakult tankönyvpiacon. Bevételeinek 90%-a tankönyvekből, főként iskolai felhasználásra szánt könyvekből származik.

A közoktatási tankönyvek mintegy felét, a nemzetiségi és a speciális tankönyvek négyötödét a NTK kiadásában használják a hazai iskolákban.

A Nemzeti Tankönyvkiadó a közoktatási tankönyvek mellett a szakképzési és a felsőoktatási tankönyvkiadásban és ellátásban is jelentős részt vállal, emellett részt vesz az oktatási célú CD-ROM-ok, CD-k, kazetták, és oktatási tablók kiadásában, fejlesztésében. Az elmúlt évben összesen 10 millió példányban forgalmaztuk kiadványainkat. A legnagyobb hazai könyvkiadóként rendkívül széles körű, folyamatos és megbízható kapcsolatokat alakítottunk ki beszállítóinkkal, partnereinkkel egyrészt a papírgyárakkal, másrészt a hazai nyomdákkal, közülük többeknek a legfőbb megrendelői vagyunk. Főbb szállítóink: az Alföldi Nyomda, a kecskeméti Petőfi Nyomda, a Kossuth Nyomda, a Szikra Lapnyomda, a gyomai Kner Nyomda, a Kaposvári Nyomda, a Szekszárdi Nyomda és az Expressprint.

A Nemzeti Tankönyvkiadó mintegy négyezer könyvcímmel van jelen a hazai könyvpiacon. A hivatalos minisztériumi közoktatási tankönyvlistán másfélezer kiadványunk szerepel, s évente 140-160 új kiadvánnyal járulunk hozzá a hazai tankönyvfejlesztéshez, köztük teljesen újszerű felépítésű könyvekkel (modul tankönyvek, magtankönyv - szatellitek rendszer) is.

 

3. A Kiadó belső szervezete, működése

A Nemzeti Tankönyvkiadóban 256 fő – közte 16 nyugdíjas – dolgozik, akiknek zöme a Kiadó székházában, annak igazgatóságain tevékenykedik. A boltok, raktárak dolgozói és a referensek a telephelyeken és a megyékben végzik közvetítő és vevőszolgálatukat.

 

A Kiadó négy fő (és húsz al - ) egységre tagolódik, melyek a következők:

  1. A Vezérigazgatóság a kiadói stratégiát, a döntéseket, illetve azok előkészítését, a tevékenységek belső összehangolását, az informatikai szolgáltatást, a szerződéskötéseket, az ellenőrzést és a kapcsolatépítést szolgálja, illetve végzi.

Vezérigazgató: Ábrahám István

  1. Az Irodalmi Igazgatóság az öt szerkesztőség (Társadalom-
    tudományi-, Természettudományi-, Idegen Nyelvi-, Nemzetiségi-, Universitas) a szerzők és a Design Stúdió közreműködésével látja el a Kiadó legfontosabb feladatát, a vevők igényeihez igazodó, magas szakmai színvonalú és esztétikus kiadványok tervezését, szerkesztését és nyomdai előkészítését.

Irodalmi Igazgató: Réthy Endre

  1. A Marketing Igazgatóság gondoskodik a társaság piacképes termékeinek gyártásáról, értékesítéséről, megismertetéséről és népszerűsítéséről, a vevői igények közvetítéséről. Ezáltal biztosítja a társaság piacképes működését és verseny-képességét. Koordinálja a nagyterjesztők tevékenységét, a tankönyvek terjesztését, felügyeli a boltok és a központi raktár működését.

Marketing igazgató: Danka Attila

  1. A Gazdasági Igazgatóság gondoskodik a társaság nyereségorientált gazdasági működéséről, a társasági vagyon gyarapításáról és a számviteli, adózási, társasági és egyéb törvényeknek megfelelő működés megszervezéséről, üzleti tervének megvalósításáról. Működteti a Híd Hotelt és a Kiadó székházát.

Gazdasági igazgató: Csipka Tamás

A Nemzeti Tankönyvkiadó partnere az egész magyar oktatásügy, sőt egyre növekvő számban a külhoni magyar iskolák is. Szerzőinket és szerkesztőinket, akik pedagógiai és tankönyvkészítési gyakorlattal egyaránt rendelkeznek, hosszú évek során a legjobb erőkből válogattuk és folyamatosan gyarapítjuk. Tankönyveink kipróbálására szerződést kötünk a legalkalmasabb általános és középiskolákkal, amelyek a Kiadó referenciaiskoláiként működnek. Regionális terjesztő hálózatunkat magunk alakítottuk ki, a nyomdai kivitelezést megfelelő piaci partnerekkel végeztetjük.

 

4. Gondok és eredmények

A Kiadó a hazai és nemzetközi könyvvásárok és kiállítások jeles szereplője, kiadványai révén számos kitüntetést, díjat, elismerést szerzett. Növekvő számú nemzetközi kapcsolatai közül az osztrák, a német, az angol, a szlovák és a román tankönyvkiadókkal való együttműködést emeljük ki.

A Kiadó szellemi műhelyeiben, a szerkesztőségekben folyó minőségi munkát jellemzi, hogy tavaly a TANOSZ több ezer diák szavazata alapján kiosztott kilenc tetszésdíja közül hatot a Nemzeti Tankönyvkiadó tankönyvei nyertek el. Az őszi Hungarodidact minősítő díjversenyén nyolc kiadványunk kapott Arany díjat, hét kiadványunk kapott Ezüst díjat és négy kiadványunk Bronz díjat.

Kiadónk a tankönyvkiadáson túl számos közismereti művet is megjelentetett. Többek között a nemzettudatot és kultúránk jobb megismerését szolgáló ünnepi kiadványokkal emlékezik meg a nagy nemzeti évfordulókról. Erre példa a németül és angolul megjelentetett jubileumi kiadványunk, Mészáros István: A magyar iskola ezer éve c. reprezentatív munkája, mely a Frankfurti Könyvvásáron nagy sikert aratott s a világ minden égtájára eljutott. Az Oktatási Minisztérium támogatásával hasonlóan szép, reprezentatív formában mos jelentetjük meg magyarul és angolul több jeles szerző közös munkájaként A magyar felsőoktatás évszázadai, valamint főkén saját forrásból A Kárpát-medence néprajzi kincsei című könyveinket. Mindhárom művelődéstörténeti könyv külföldi népszerűségét elősegíti, hogy angolul is hozzáférhetően szolgálják ezer éves európai integritásunk bizonyítékait úgy, hogy senkit nem sértünk velük.

A magyar millenniumra Szent István országlása, illetve Szent István emlékezete címmel, a Magyar Királyság első szent uralkodójának életét és munkásságát láttató két történelmi tablót is készíttettünk. Egyiket – bővebb szöveges ismerettartalommal – főként a határon túli, a képes emlékeztetőt főként a hazai diákok számára szántuk, tíz más reprezentatív millenniumi kiadványunkkal együtt. (Az Ezer esztendő című millenniumi olvasó- és daloskönyv kiadására azonban nem mi kaptunk a kormánybiztostól megbízást.)

Külön is szólnunk kell a Nemzetiségi Szerkesztőség munkájáról, amely révén hozzájárulunk hazánk nemzetiségi politikájának kedvező külföldi megítéléséhez.

A jelenleg érvényes tankönyvlistán szereplő 509 féle nemzetiségi kiadványból 390-et a Nemzeti Tankönyvkiadó adott ki és ezek zömét magunk fejlesztettük, a jelentősebb számban köztünk élő, iskolával rendelkező, őshonos hazai nemzetiségiek nyelvein. Összesen 421 nemzetiségi iskolát (285 német, 56 szlovák, 46 horvát, 15 szerb, 13 román, 5 szlovén, 1 bolgár) látunk el tankönyvvel és segédlettel.

Súlyos gondunk az, hogy a legutóbbi időben született döntések és intézkedések nyomán – főként finanszírozási és koncepcionális okok miatt – értékzavarok keletkeztek a nemzetiségi tankönyvfejlesztésben és
-kiadásban
.

A nemzetiségi tankönyvfejlesztést és -kiadást ugyanis a magyar állam jelentős mértékben, évente mintegy negyedmilliárd forinttal támogatja. Az idén ezt az előirányzatot a tárca költségvetésében 60 %-kal, 100 MFT-ra kurtították, amelynek kisebb részét szánnák Kiadónk nemzetiségi szerkesztőségi munkájának támogatására, miközben a nemzetiségi iskolákban használt tankönyvek négyötödét – most és remélhetőleg a jövőben is – mi készítjük.

A nemzetiségi tankönyvkiadáshoz hasonló okok miatt súlyos gondok mutatkoznak az ugyancsak államilag támogatott gyógypedagógiai tankönyvek kiadásában és fejlesztésében, amelyben Kiadónk szerepe szintén meghatározó.

Sikeresen kezdte el működését, a szép kiállítású könyveivel figyelmet keltő Tankönyvmester Kiadó – amely a NKT támogatásával jött létre, s amely 1999 óta a hazai szakképzés számára negyedszáz új hiánypótló tankönyvet jelentetett meg.

A Természettudományi Szerkesztőség 54, az Idegen Nyelvi Szerkesztőség 18, a Társadalomtudományi Szerkesztőség 54, az Universitas Felsőoktatási Lektorátus 40, a Nemzetiségi Önálló Osztály 34 új kiadványt gondozott és jelentetett meg az elmúlt esztendőben. Összességében ez a több mint kétszáz új kiadvány címeink egy hatodát alkotja, ami a szerkesztők és a döntéshozók felelősségére hívja fel a figyelmet, hiszen tankönyveinknek kisebb-nagyobb átdolgozással, évekig érvényesnek kell lenniük. Igaz, hogy ez nemcsak szerzőinken és rajtunk, hanem a tankönyveket jóváhagyó minisztériumi tisztviselőkön és az általuk felkért szakértőkön is múlik. Az elmúlt évben számos esetben kellett a tankönyvjóváhagyások ügyében hozott vitatható minisztériumi döntések ügyében eljárni, föllebbezni, helyreigazítást kérni. Hogy vétózásunknak volt alapja, azt bizonyítja, hogy föllebbezéseinknek szinte minden esetben volt foganatja.

A jó tankönyv megfelelő marketing munkával és terjesztéssel azonban utat tör magának. Ennek, és szerzőink, szerkesztőink tehetségének, gondozásának köszönhető, hogy néhány sikerült tankönyvünk – kisebb-nagyobb átdolgozásokkal – immár a huszadik kiadást is megérte.

Manapság is vannak igen népszerű új, illetve megújított tankönyveink, amelyek közül megemlítjük: Alföldy Jenő: Irodalom és Helméczy Mátyás: Történelem tankönyveit a 12-14 éves diákoknak, Maros Judit – Gottlieb Éva: Start! című német tankönyveit a 12-14 éves diákoknak, Maros Judit – Gottlieb Éva: Start! című német nyelvkönyvét, Hartdégenné Rieder Éva – dr. Köves József: Természetismeret, Kovács István: Biológia, Hajnal Imre: Matematika, valamint a Kecskés Andrásné – Rozgonyi Jánosné szerzőpáros Kémia könyvét és a Négyjegyű függvénytáblázatokat, amely hat szerző közös munkája. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy tankönyveinkhez az oktatást segítő munkafüzetek, a tanári kézikönyvek is időben elkészüljenek. Egyre népszerűbbek olyan tankönyv-családjaink is, mint Antalné- Raátz Judit: Magyar nyelv és kommunikációja, a humán és reál irányultságú középiskolai Fizika tankönyvek, Ligetfalvi Mihályné: Ki(s)számolója, a kisiskolások elsős és másodikos tankönyvcsomagja, illetve az ének-zene tankönyvek, a pedagógiai szakkönyvek, amelyeknek első számú kiadói vagyunk.

Kiadványaink iránt esetenként külföldön is van érdeklődés, például a magyar-szlovák közös kiadású, napfogyatkozásról szóló könyvünket a román All Educational románul adta ki, a Click in angol nyelvkönyvcsaládot az osztrák Weber kiadó vásárolta meg. Észt, litván, norvég és másik román kiadó is van vevőink között. Népszerű a hétnyelvű Manófalva matematikai CD-ROM, s az Itt magyarul beszélnek c. nyelvkönyvünk is kapós külföldön. Kísérletet tettünk, illetve teszünk a határon túliakkal közös magyar tankönyvkiadó létesítésére Erdélyben, Felvidéken és Délvidéken, s törekszünk néhány tankönyvünk pályázati támogatással történő külföldi megjelentetésére is. Folytatjuk a szakmai kiadókkal közös kiadói és terjesztői munkánkat. Az iskolai térképek terén, a szótárkiadásban, valamint a digitális anyagok kiadásában készítettünk közös projekteket.

Munkatársaink jelentős számban vesznek részt a különböző természet- és társadalomtudományi, pedagógiai, könyves és informatikai szakmai szervezetek vezetőségében, munkájában. Sokan vesznek részt a különböző tanulmányi és szaktárgyi versenyek, vetélkedők szervezésében, lebonyolításában, érettségi és államvizsga bizottságokban, előadóként a szakmai továbbképzéseken, akkreditált tanfolyamokon. A szakmai kapcsolatépítést és kiegészítő oktató-szervező munkát az egyén és a Kiadó szempontjából fontosnak, támogatandónak tartjuk a jövőben is.

 

5. Tankönyvforgalmazás és -fejlesztés

Több mint hárommilliárd forintot kitevő könyvértékesítésünk döntő része az ország öt régiójában működő nagy terjesztőhöz, nevezetesen a Goldplasthoz, a Kódexhez, a Libroshoz, a Nebulóhoz és a Lombardhoz kötődik. Mintegy 10 millió darab kiadványunkra a megrendelések zöme rajtuk keresztül érkezett. A tankönyvrendeléseket előkészítő marketing munkát a Marketing Osztály és annak keretében működő megyei referenseink végzik.

A megrendelt könyvek számítógépes adminisztrálása és a szállítmányozás megszervezése a Nagykereskedelmi Osztály, illetve a Központi Raktár munkatársainak feladata, az Informatikai Osztály és a Műszaki Osztály közreműködésével. Annak ellenére, hogy a tárgyévben nagy példányszámban gyártott kiadványainkat rögtön a nyomdákból küldetjük terjesztőinkhez, közvetlenül is sok nyomdai szállítás és tankönyvrendelés érkezik, melynek nyomán az elmúlt évben Központi Raktárunkból összesen 261 fuvar könyvszállítmány indult a terjesztőkhöz. A nagyterjesztők értékesítési tevékenysége, amely korábban csak néhány hónapra korlátozódott, lassan az egész évre kiterjed.

A Kiskereskedelmi Osztály szervezésében boltjaink az elmúlt évben közel 100 rendezvényen képviselték a Kiadót, ebből negyven vidéki vásárokon tartott szakmai rendezvényekhez kapcsolódott. Négy boltunk a folyamatos árusítással összesen 1,2 millió könyvet értékesített bolti áron, így nettó árbevételük több mint félmilliárd forint volt. Közülük a Kiadó PR-jában is jelentős szerepet játszik az épületben működő Pedellus Tankönyvbolt, amely a 100-ból 60 sikeres vásárt bonyolított le, köztük a Tavaszi Könyvfesztivált, a Sulibörzét és a Hungarodidactot, s ugyancsak ők juttatták el közmegelégedésre a nemzetiségi tankönyveket az ország nemzetiségi iskoláiba. A másik a főváros központjában működő Pedagógus Könyvesbolt, amelynek közel százezer vásárlója van évente, s amely otthont, kedvezményeket ad a Pedagógus Könyvesklubnak és tagjainak. A viszonteladókat is kiszolgáló Pontus és Peregrinus könyvesboltjaink 600 partnerük révén gondoskodtak arról, hogy könyveink az ország legtávolabbi szögletébe is eljussanak.

A Külkereskedelmi Iroda 1999. évi forgalma 6 M Ft volt, ezáltal mintegy húszezer db kiadványt értékesítettünk külföldön, elsősorban a szomszédos országok piacain: Szlovákiában, Romániában és Csehországban. Teljesítettünk Ausztriából, Németországból, Svájcból, Svédországból, Finnországból, Olaszországból, az USA-ból érkező megrendeléseket is. A Pro Hungaris Értékközvetítő Alapítvány révén ugyanekkor ötvenezer tankönyvet adományoztunk a határon túli magyar iskoláknak és pedagógusaiknak, diákjaiknak.

A Kiadó és termékeinek propagálását, a Kiadó PR és marketing tevékenységét segítik a különböző részlegek közös munkájával készülő ismertető füzetek, katalógusok, illetve a minisztériumi tankönyvjegyzék kiadványainkra vonatkozó részének elkészítése, a Tankönyvjelző rendszeres megjelentetése, a Bemutató terem és a Könyvcenter, valamint a Nemzeti Tankönyvkiadó Internetes megjelenése, honlapja, melynek felújítása a múlt év második felében megkezdődött.

Az elmúlt esztendőben két új, illetve felújított intézménnyel gyarapodott Kiadónk. Az egyik a januárban átadott Központi Raktár épülete, amelyben a kor követelményeinek megfelelő késztermék, állóanyag, vas raktározási és szállítmányozási tevékenység folyhat, a másik a szeptember elején ünnepélyesen felavatott 34 szobás 64 férőhelyes Híd Hotel, amely a Kiadó számára új lehetőségeket hordoz, a szállodai funkción túl speciális, bentlakásos szakmai tanfolyamok célját is szolgálhatja.

A Kiadó vezetése rendszeres és folyamatos fejlesztéssel elérte, hogy kedvező munkahelyi körülmények és korszerű technikai feltételek közepette folyjék a kiadói munka. A minőségügyi rendszer és az integrált számítástechnikai rendszer folyamatban lévő együttes kialakítása, működése lehetővé teszi a kiadói munkálatok naprakész követését, a partnerek gyors és pontos tájékoztatását, az ügyfelek igényeinek még jobban megfelelő könyvkiadást.

Kiadónk alapelve a megbízhatóság, a tisztességes piaci viselkedés, az érték – mérték – minőség elv érvényesítése a szerkesztőségi műhelymun-kában, a tankönyvek tartalmi és formai megjelenésében, illetve árában. Ezt az igényességet követelményként támasztjuk beszállítóink, kivitelezőink és terjesztőink (papírgyárak, nyomdák, könyvterjesztők, boltok) felé is.

Úgy véljük, a Kiadó vezetése és munkatársi közössége hozzájárul ahhoz, hogy a – legnagyobb állami tulajdonú – Nemzeti Tankönyvkiadó Rt. kiadványainak magas szintű előállításával, a megrendelők igényeihez igazodó fejlesztésekkel, hatékony működésével a jövőben is mérvadó szerepet játsszon a hazai oktatásügyben, s jó minőségű tankönyveivel szolgálja a jövő generációk nevelését.

Valljuk: a múlt értékeit becsülve, a mában építkezve formáljuk a jövendőt!

Multimédia tartalom:

Értékelés

Még nem érkezett értékelés

Szólj hozzá:

Kérem, jelentkezzen be!

Hozzászólások: