Olvasás Portál

lovári  |  english

Könyv és Nevelés

Lukáts János: Gyermekirodalom – gyermekbirodalom

Nyomtatási nézet

Bárdos József - Galuska László Pál: Fejezetek a gyermekirodalomból. Bp.: Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó, 2013. 221p

A gyermekirodalom jószerével ugyanolyan gazdag és szerteágazó, mint maga a világirodalom, vagy mint egy-egy nemzet irodalma (például a magyar). Határai, szabályai, törvényei ugyanolyan bizonytalanok, nehezen meghatározhatóak, miközben létéről, fontosságáról naponta győződhet meg az alkotó és az olvasó, a szülő, a pedagógus, vagy még akár a filmforgatókönyv író is.

Bárdos József és Galuska László Pál könyve jól áttekinthető rendszerbe foglalja a gyermekirodalom alkotórészeit, lehetséges felosztásokat és meghatározásokat kínál, lezárt és egyedül érvényes definíciót azonban csak mértékkel ad. A kötet a gyermekirodalom meghatározásához a feladó-üzenet-címzett háromirányú megközelítést kísérli meg, miközben elhárít olyan értelmezéseket, mint a szórakoztatva nevelés, a gyermekekről vagy a gyermekeknek szóló irodalom. Álljon itt egy (praktikus) meghatározási kísérlet: „az válik gyermekirodalommá, amit egy adott korszak gyermekei meg tudnak emészteni… A befogadónak képesnek kell lennie arra, hogy dekódolja a maga számára az irodalmi mű nyelvi és nem nyelvi üzenetét” (21. oldal).

A népköltészetet kitüntetett hely illeti meg a gyermekirodalomban a baba- (0–3 éves korig), az ovis (2–6), a suli (5–9) a kamaszirodalomban (8–13) egyaránt. Ezen belül (vagy emellett) a mese „világtörténete” is nagyban kapcsolódik a gyermekirodalomhoz, az európai meseirodalom a mitológiáktól, a fabulákon keresztül, a XIX. század egységesített nyelvű (Grimm) és műmeséin át (Andersen) napjainkig vezet, a magyar népmese is szervesen tagozódik ebbe a folyamatba. A szerzők Propp meseelméletének felhasználásával mutatják be egy Grimm-mese (a Hófehérke és a hét törpe) részletes analízisét. Az elemzés világossá teszi, mennyire nem mindegy, milyen mesét mondunk gyermekeinknek, vagy olvastatunk velük, hiszen a közös európai kulturális kincset és az erkölcsi világ alapjait az igényes mesén keresztül ismerik meg és építik be tudatukba.

A meseregény már a „serdültebb” gyermek irodalmi élménye. Célszerű, ha ezeket az alkotásokat a befogadó oldaláról vizsgáljuk meg, „akinek képesnek kell lennie egységben átlátni a mű egész szerkezetét” (73. oldal). A világ gyermekirodalmából itt Micimackó, a Mary Poppins, a magyar kínálatból a Négyszögletű kerekerdő, a Tündér Lala szerepel, sok más egyéb között. A szerzők ugyanakkor megállapítják, hogy a magyar meseregény-választék kevésbé vonzó és elfogadott, mint a világirodalmi kínálat. A meseregény lényege, hogy kialakuljon a gyermekolvasó erkölcsi érzéke, és a meséből megerősítést nyerjen, miközben a mű (az élet) konfliktushelyzeteivel, a veszély lényegével, a hős alakjával és a katarzissal is megismerkedjék. Külön fejezet foglalkozik – bár csak vázlatosan – napjaink két nagyszabású meseregényével, amely egyrészt betagozódik a hagyományos meseregény fogalomba, másrészt új, önálló utat tör: a Harry Potter és A gyűrűk ura.

A gyermekirodalom legendás helyzetei és alakjai valójában a világirodalomban kelnek életre, és az idők folyamán kerül át némelyikük a gyermekirodalomba, de közöttük mitológiai történetek (Thészeusz és Ariadné, Ámor és Psziché), bibliai alakok és történetek (Bábel tornya, a vízözön) ugyanúgy helyet kapnak, mint a magyar irodalomból és történelemből Búvár Kund vagy Kinizsi Pál, Mátyás király vagy Attila hun fejedelem alakja. A legendás alakok között kiemelt hely illeti meg Robinsont, Robin Hoodot, Don Quijotét, Gullivert, Ivanhoe-t, Münchhausen bárót, Lamb Shakespeare-figuráit – változó sikerrel és hatásfokkal.

A világirodalomból a gyermekirodalomba (részben vagy egészen) átkerült szerzőkkel rövid, de alapos tanulmányok ismertetik meg az olvasót, de a szülőt, a pedagógust és magát a diákot is, mintegy az időrendet követve: Dickens, Cooper, Mark Twain, Dumas, Verne, Kipling, Kästner, Salinger, valamint a fantasztikus irodalom XX. századi és kortárs művelői alkotják a sort. A magyar gyermekirodalom „hőskorából” Bezerédj Amália (Flóri könyve), Petőfi Sándor (János vitéz), illetve Benedek Elek (elsősorban a mesék) neve említődik, de Jókai, Mikszáth, Gárdonyi néhány műve szintén része lett idővel a hazai ifjúsági olvasmányoknak – sok közülük filmfeldolgozás formájában, ami a gyermekirodalomnak sajátos, újabb kori alakváltozatát jelenti.

A gyermekújságok már a XIX. század közepén megjelentek Magyarországon is, Az Én Újságom, a Zászlónk tett szert tartós hírnévre, 1950 után a Pajtás, a Kisdobos, a XIX. és XX. századi szerzők közül pedig Pósa Lajos, Sebők Zsigmond, Móra Ferenc életművének tekintélyes része gyermekirodalmi alkotásként lett ismert, bár századunkra ez a hatás mintha megszürkült volna. Móricz Zsigmond a Légy jó mindhaláliggal, Molnár Ferenc A Pál utcai fiúkkal, Karinthy Frigyes a Tanár úr kéremmel lett a magyar gyermekolvasók (többé-kevésbé) kedvelt szerzője.

A magyar gyermekköltészet kezdetei alig választhatók el a korabeli „felnőtt” költészettől (Arany balladái, Petőfi, Gyulai Pál gyermekeknek írt versei). A fordulatot Weöres Sándor gyermekvers-kötetei jelentik (a Bóbita, a Rongyszőnyeg, a Magyar etűdök), amelyekben a természet, a zeneiség és a játékosság úgy van jelen, hogy gyermekszemmel és -értelemmel azonosulhat a versekkel az olvasó. Zelk Zoltán, Pilinszky János vagy Nemes Nagy Ágnes némiképp folytatja ezt a folyamatot.

A magyar kortársi meseregénynek kétségkívül Lázár Ervin a nagy alkotója, aki a meseszerűséget a morális tartalmak és a szürrealista formák irányába bővítette.

A gyermekirodalom határterületén megemlíthető még a mesedráma, a mesefilm, a gyermekfilm, amelyeknek gazdag világirodalmi vonulata mellett ígéretes hazai társai vannak, mindamellett ezek a műfajok folyamatosan küzdenek – több-kevesebb sikerrel – önállóságuk elismertetéséért. Az animációs filmnek bizonyosan több esélye van ezen a téren.

A könyv világos és jól áttekinthető tanulmányait bőséges gyermekkönyv-ajánlások egészítik ki, gazdag könyv- és folyóirat-bibliográfia növeli az értékét. A szövegben és az utalásokban számos ifjúság- és olvasásszociológiai kutatásra hívják fel az érdeklődők figyelmét, amelyek zöme az elmúlt évtizedben keletkezett, és amelyek útmutatást adhatnak új művek létrehozásához, eredményes kutatómunkához vagy éppen önfeledt szórakozáshoz.

Multimédia tartalom:

Értékelés

Átlag: 5 (1 értékelésből)

Szólj hozzá:

Kérem, jelentkezzen be!

Hozzászólások: