A címben szereplő sorozat darabjai között nemcsak fedőlapjuk hasonló nyomdai kiállítása teremt kapcsolatot, hanem az a tény is, hogy mindegyiküknek témája az aspektus. Sokak számára az aspektus szó egyfajta „ismeretlen ismerős”, amelyet viszonylag gyakori idegen szóként mint „látványt” vagy „szempontot”, esetleg mint „arculatot”, „jelleget” azonosítanak, ám nyelvészeti műszóként nemigen találkoznak vele. Pedig az alcímben megjelölt és e helyütt ismertetendő sorozat kötetei az aspektust éppen mint nyelvi kategóriát veszik górcső alá. Adódik azonban a kérdés: mi is az aspektusnak mint nyelvi kategóriának a lényege és vele együtt a vizsgálatára épülő nyelvészeti szakág, az úgynevezett aspektológia tárgya?

A szélesebb olvasóközönségnek szánt első megközelítésben azt mondhatnánk, hogy az aspektus olyan nyelvi kategória, amellyel a beszélő azt fejezi ki, hogy egy cselekvés vagy történés az ő nézőpontja szerint lezárult-e, megvalósult-e a maga teljességében, és elérte-e célját, vagy pedig még folyamatban van, és nem tekinthető lezártnak. Az aspektuális nyelvi tartalmak kifejezése a legtöbb nyelvben elsősorban az igéhez (és a vele szorosabb kapcsolatban álló szófajokhoz, például az igenevekhez, esetleg az igékből képzett főnevekhez) kötődik. A nyelvészeti értelemben használt aspektus szóban tehát a „nézőpont”, a „szemlélet” jelentés jut kifejezésre (vö. lat. aspecto: „szemügyre vesz”, „ránéz”), ezért is nevezi néhány szláv nyelv saját szóval vidnek, azaz „(ige)szemléletnek” az aspektust. A nyelvek gyakran különböznek annak tekintetében, hogy az egyes aspektusjelentések (például folyamatosság – befejezettség, éppen zajló esemény, ismétlődés stb.) közül melyek kifejezését tartják fontosnak, és eltérnek aspektuskifejező eszközeik jellegében (mondjuk morfológiai, mondattani) is. A szláv nyelvekben például a folyamatosság és a befejezettség döntően morfológiai eszközökkel (például igekötőkkel) jut kifejezésre, míg az angolban az éppen zajló cselekvések vagy történések egy tipikus nyelvtani szerkezet segítségével fejeződnek ki. Az aspektushoz szorosan kapcsolódik egy másik, alapvetően lexikai kategória is, az úgynevezett cselekvésmód vagy cselekvésminőség (németből átvett szakszóval: Aktionsart). Ez nem annyira (vagy nemcsak) arról informálja a hallgatót, hogy az adott esemény lezárult-e, megvalósult-e a maga teljességében, hanem sokkal inkább arról, hogy milyen módon ment végbe. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy sok nyelvészeti munkában nem határolódik el egymástól világosan a két fogalom, valamint, hogy egyes nyelveknél inkább az aspektus szempontú, míg másoknál a cselekvésminőség szempontú megközelítés dominál.

Ami a magyar nyelvet illeti, sokáig fel sem merült, hogy egyáltalán rendelkezik-e az aspektus kategóriájával. Az első lépést Wacha Balázs tette meg e téren, aki először 1976-os, a Magyar Nyelvőr folyóiratban közölt Az igeaspektusról című tanulmányában hívta fel a magyar nyelvésztársadalom figyelmét az aspektus jelenségére. Főként az ő úttörő jelentőségű szakcikkeinek és monográfiáinak köszönhető, hogy az aspektus kérdése és az azt kutató aspektológia mára visszavonhatatlanul a magyar nyelvészetnek is részét képezi.

Az aspektusról és az aktionsartról szóló eddigi nyelvészeti tudást elsősorban a magyar nyelvre fókuszálva foglalja össze az Aspektus és akcióminőség különös tekintettel a magyar nyelvre. Eseményszerkezet, mondatszemantika című kötet, amely Kiefer Ferenc akadémikus munkája. Az Akadémiai Kiadó gondozásában 2006-ban megjelent majd három és félszáz oldalas könyv felfogható akár a kieferi életmű összegzésének is: a szerző a teljesség igényével, ugyanakkor minuciózusan tekinti át az aspektus kategóriájához tartozó egyes témaköröket. S bár fentebb az első helyen a magyar nyelvet említettük, a tipológiai megfigyelések szintjén rövid, ám értékes jellemzést ad többek között az angol, a francia, a német, az orosz, a jiddis és a romani nyelvről (187-203) is. A mű részletesen szól az aspektus fogalmáról és a magyar aspektusrendszer vázlatáról (13-91), az úgynevezett progresszív aspektusról (93-135), az akcióminőség és az aspektus viszonyáról (137-204), valamint az eseményszerkezetről (205-258). Az utolsó fejezetet a szerző a különféle aspektuselméleteknek szenteli (259-311). Az említett fejezetek önálló tanulmánynak is bízvást beillenek, mindegyikük végén rövid összefoglaló kapott helyet. A kötetet befejezés (313-319), irodalomjegyzék (321-331), valamint név- (333-341) és tárgymutató (342-344) zárja. Az igen gazdag példaanyagot kínáló mű talán egyik legfontosabb tételeként az emelhető ki, hogy a magyar nyelvben az aspektus döntően a mondatok tulajdonsága, mivel ezek a tartalmak a magyar nyelvben leginkább a mondat szintjén jelennek meg. Kiefer az aspektust a mondat belső időszerkezetével azonosítja (26), ami magyarázatul szolgál arra, hogy miért lehet helyes például  „A könyvet három napon át olvastam.” mondat, „A könyvet három napon át elolvasom.” pedig miért nem.

A következő mű a sorban Krékits József nyelvészprofesszor Felszólító performatív beszédaktusok. A „beavatkozás” igéi című 225 oldalas műve, amely 2006-ban jelent meg, szintén az Akadémiai Kiadó gondozásában. A hazai és nemzetközi nyelvésztársadalomban elsősorban kiváló ruszistaként ismert szerző jelen kötete szintén a magyar nyelvre koncentrál: azt mutatja be részletesen, hogy milyen fajtái vannak a magyarban az úgynevezett performatív felszólításoknak. E helyütt jegyezzük meg, hogy a performatív igék kifejezés olyan igékre vonatkozik, amelyeket használva nem egyszerűen csak megnevezünk egy cselekvést vagy egy történést, hanem el is végzünk egy cselekvést, azáltal, hogy kimondjuk őket (például „esküszöm, s most arra kérlek, ezennel meghívom”). Az ilyen igéket a legtöbbször speciális indikátorok (pl. ezennel, s most) vezetik be, és sajátos aspektuális szabályok vonatkoznak rájuk − ilyen sajátosság például, hogy az oroszban, a lengyelben, a szlovénban vagy a magyarban mindkét aspektusformával (folyamatos és befejezett) kifejezhetők ezek a tartalmak. Krékits József munkája részletesen mutatja be az úgynevezett szemantikai aspektusok, a perfektivitás és az imperfektivitás,  illetve az általa pragmatikai aspektusoknak nevezett egyes beszédaktusok, az illokutivitás és a perlokutivitás lényegét, valamint mélyrehatóan elemzi a közöttük fennálló, sokszor rendkívül bonyolult, szerteágazó összefüggéseket.

A mű rövid bevezető (7-11) után az alábbi kérdésekkel foglalkozik: A performatívumok a magyar nyelvben (11-14), Szemantikai aspektusok: imperfektivitás − perfektivitás (15-25), Pragmatikai aspektusok: illokutivitás − perlokutivitás (26-30), Időirány a magyar performatív igék jelentésében (31-37), Explicit performatív kérések (38-54), Implicit performatív kérések (55-66), Javaslatok (67-81), Tanácsok (82-91), Felszólítások, felhívások, kihívások (104-110), Meghívások, invitálások, kínálások (111-124), Figyelmeztetések és prevenciók (125-138), Követelések, parancsok, utasítások, kötelezések (139-159), Parancs vagy parancsolat (160-163), Megbízások (164-166), Megengedések és engedélyezések (167-178), Tiltások (179-189). A kötetet magyar nyelvű Összefoglalás (190-195), német nyelvű rezümé (valójában: Anstelle des Resümees, 196-202), irodalomjegyzék (213-216), valamint különálló név- (217-216) és tárgymutató (221-225) zárja. Krékits a műben megfogalmazott állításait bámulatosan gazdag szépirodalmi anyaggal támasztja alá; bőséggel találunk nála idézeteket Illyés Gyula, Madách Imre, Németh László, Örkény István, Csurka István, Sütő András, Sarkadi Imre, Spiró György, Szabó Magda és Szakonyi Károly műveiből − hogy az illusztris névsorból csak néhány nevet ragadjunk ki, de gyakran idéz a szerző Csehov, Dosztojevszkij, Gorkij és Shakespeare művek magyar fordításaiból is.

A sorban a harmadik, egyben az utolsó itt bemutatandó munka 2008-ban jelent meg Krékits József és Jászay László tollából, s a Szláv igeaspektus különös tekintettel az orosz nyelvre. Akcióminőségek−igepárok címet viseli. A 341 oldalt számláló kötet valójában két önálló, ám egymáshoz szervesen kötődő monográfia összekapcsolása, amelyek közül az első (9-155) a fentebb már hivatkozott Krékits József munkája. A szerző először tisztázza az aspektus kategóriájánál univerzálisabb aspektualitás szuperkategóriájának a mibenlétét (10), röviden szól az aspektus és az akcióminőségek viszonyáról (11-13), a perfektív igék invariáns jelentésének, a szláv igék klasszifikációjának, a rezultativitásnak, valamint az ellentétes jelentéseknek a kérdéseiről (13-38), majd részletesen sorra veszi az orosz nyelvben előforduló akcióminőségeket (39-141). A második részt Jászay László nyelvész-aspektológus jegyzi, aki nemcsak hazai, de nemzetközi tekintetben is elismert nyelvtudós: számtalan tanulmánya és több kötete foglalkozik a szláv, főként az orosz és más nyelvek aspektusával, valamint az orosz és a magyar igeaspektus összevetésével. Ez a rész is fontos, szláv aspektushoz kötődő kérdéseket tárgyal funkcionális grammatikai megközelítésben: a szláv aspektus általános jellemzésén túl (159-164) szó esik az egyes szláv nyelvek (például orosz, cseh, lengyel, szerb és horvát) aspektusának funkcionális különbségeiről is (164-175), részletes elemzés tárgya az orosz aspektuspárok, illetve a háromtagú korrelációk problémája (176-190) és az úgynevezett aspektuspár fogalma, valamint az, hogy ezek a párok szóképzés vagy szóalakképzés során keletkeznek-e (211-217). A későbbiekben a szerző többek között foglalkozik még az aspektusok közötti szembenállás típusaival (253-282) és az úgynevezett kettős aspektusú (folyamatos és befejezett jelentésben is használható) igékkel (299-315). A második részt az első részhez hasonlóan általános összegzés (316-320) zárja, a kötet végén kap helyet az irodalomjegyzék (321-336) és a tárgymutató (337-341).

E rövid ismertetéssel célunk elsősorban a figyelemfelkeltés volt, hiszen ezekben (és a hasonló) nyelvészeti, aspektológiai tárgyú munkákban számos olyan megállapítás és példa található, amely komoly glottodidaktikai haszonnal bír. Az aspektuskategória és a hozzá kapcsolódó szabályok ismeretének hiánya ugyanis több nyelvben (például angol, szláv nyelvek) hibaforrás lehet, míg azok ismerete, visszahatva az anyanyelvre is egy tudatosabb nyelvhasználat kialakítását segíti elő. Az itt bemutatott köteteket tehát nemcsak a szűkebb szakma képviselői forgathatják haszonnal, de az idegen nyelveket tanítók és a magyartanárok is.

Felhasznált források

Kiefer Ferenc: Aspektus és akcióminőség különös tekintettel a magyar nyelvre. Bp.:  Akadémiai Kiadó, 2006. 344p.

Krékits József: Felszólító performatív beszédaktusok. Bp.: Akadémiai Kiadó, 2006. 225p.

Krékits József-Jászay László: Szláv igeaspektus különös tekintettel az orosz nyelvre.
Bp.: Akadémiai Kiadó, 2008. 341p.

A bemutatott sorozat egyik kötete az Akadémiai Kiadó honlapján.

[online] [2013.06.26.] <http://akkrt.hu/267/tudomany/nyelvtudomany/felszolito_performativ_beszedaktusok>