Novák Gábor : A kézírás egy kultúrkörhöz tartozás jelképe

Nyomtatási nézet

Interjú dr. Hámori József akadémikussal az írástanítás jövőjéről

Hozzánk is eljutott a hír, miszerint az Amerikai Egyesült Államok több államában feleslegesnek tartják, ezért be is kívánják fejezni a kézírás tanítását. Azt mondják, a gyerekek számítógépen dolgoznak, melynek kezeléséhez nem szükséges írni, következésképpen tanítására se fecséreljük az időt. A témáról beszélgetve arról is kérdeztük dr. Hámori József professzort, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem agykutatóját, hogy valóban felesleges-e kézírást tanítani a XXI. században?

Véleményem szerint az érintett Amerikában alaposan meg fogják fontolni a döntést. Meg is mondom miért. Tudományos kutatások bizonyítják, hogy a kézírás nem egyszerűen csak kommunikációs eszköz. Több és más is, mint egy számítógép billentyűzetének nyomkodása. Amikor írunk, kézmozgásunk letükröződik az agyunkban, és ezzel stabilizálódnak az agy bizonyos hálózatán. Sőt a memória, az írásra, a szövegre emlékezés is stabilizálódik! Idevágó kísérletek igazolják, hogy kézírással készített feljegyzéseink szövegeire jobban emlékszünk, mint a géppel írottakra. A számítógépen írtakat tehát könnyebben elfelejtjük, viszont a kézzel írottakat egyáltalán nem. Azért nem, mert a kézírás többszörösen rögzül, stabilizálódik agyunknak a memóriáért felelős részében. Nem véletlen tehát, hogy felidézhetjük a kézi feljegyzés szövegét, akár a cetlit elhagyva is.

A szöveget, a betűformákat, a tartalmat stabilizálja az agy, ahogyan mondta. De megőrzi-e, rögzíti-e a kéz finom mozgását is?

Természetesen, és ez nagyon fontos tevékenység, hiszen a kéz finom mozgása általánosságban javítja teljes mozgásrendszerünket. Felnőttét, gyerekét egyképpen. Hadd hivatkozzak a világ szinte minden táján fontosnak tartott, üzleti napilapban (Wall Street Journal) olvasottakra. Nos, a cikk szerint a kézírás kulcs a tanuláshoz, ugyanis aki birtokában van ennek a képességnek, könnyebben tanul, jobban fejlődik, gazdagodik a memóriája és a kreativitása. Ez utóbbi különösen lényeges, hiszen a kreativitás egyike a legfontosabb emberi képességeknek. Mást ne mondjak, a kézírás voltaképpen betűformálás, ami nagyban segíti alakformáló és -felismerő képességünk alakulását, fejlődését. Az ázsiai országokban, például Japánban vagy Kínában a betűk sokfélesége jelzi, hogy számos alakot képesek betűvé formálni. Ezzel a tevékenységgel az agy jobb féltekéjét fejlesztik. Agyunknak azt a részét, amely nem a beszéd, hanem a művészi, példának okáért a képzőművészi képességekkel kapcsolatos.

Jól tudom, hogy az érzelmekkel általában is?

Igen, hiszen a költői képességek is részben az agy jobb féltekéjéhez kötődnek. De térjünk vissza a kínaiakhoz, akikkel azért hozakodtam elő, mert abban a hatalmas országban a kézírást kötelezően tanítják az iskolákban. Mondhatni rutinszerűen. Persze használnak ott is computert, régóta van az ő írásukra kifejlesztett gép. Ettől függetlenül a gyerekeknek rendesen meg kell tanulniuk azt a körülbelül kétezer jelet, amelyet az életük során általában használnak a mintegy negyven-ötvenezerből. Megjegyzem a nagyon iskolázott kínaiak is csupán négy-ötezer jelet alkalmaznak, de a kétezer is rengeteg alakzatot, formát jelent. Ennek megtanulása közben fejlődik a művészeti képesség, a kézírás, a memória, a finommozgásos rendszer. Egyébként a kézírás, mind a magyar, mind a kínai, szimbolikus jeleket használ, a jelrendszer, az ábécé szimbolikus jelek összessége. A kínaiban könnyebb felismerni mit szimbolizálnak a jelek, az ábécé esetében nehezebb.

A sokféle betűforma, alakzat írásának, olvasásának megtanulása jobban igénybe veszi az agyat, mint például az európai-atlanti írásrendszer?

Minthogy a kínaiak az írás, olvasás tanulásakor, alkalmazásakor az agy mindkét féltekéjét egyaránt használják (művészetek, kreativitás, gondolkodás stb.), jobban igénybe veszik az egész agyat. Ezzel persze nem akarom alábecsülni a mi írásrendszerünket, megkérdőjelezni a fontosságát. Nekünk is meg kell tanulni írni, hiszen közben fejlesztjük a memóriánkat, alkotó képességünket. És használni kell a számítógépet is. Ma már vannak olyan, főként amerikai gépek, amelyekkel elküldhetjük kézírásunkat a címzettnek. De elektronikus úton is csak az írni tudó ember képes kézírást továbbítani. Még valami ezzel kapcsolatban. A kézírás fontos eleme az ismétlődés, a gyakorlás. Csak gyakorlás útján válik automatikussá az írás, ami azt jelenti, hogy írás közben már nem a betűkre összpontosítunk, nem azon tűnődünk, hogyan kell írni minden egyes betűt, mert már rutinunkká vált. Az iskolában kell képessé tenni a gyereket az írás automatizmusára, a betűk tökéletes ismeretére, formálására.

Szavaiból azt veszem ki, hogy a kézírás nem tudása veszteség az ember számára. Amerikában is?

Bárhol jelentős veszteség azoknak, akik olyan iskolába járnak, amelyikben esetleg nem tanítják a kézírást. Ennek elhagyása ugyanis lelassítja, visszafogja, sőt akadályozza a gyerek szellemi és kulturális fejlődését. Nézze, néhány évszázada még nagyon sok analfabéta élt a különböző földrészeken, országokban. Ma sem kevés a számuk. Megtanítani valakit (minél több embert) írni, olvasni nemcsak annyit jelent, hogy képessé tesszük a kommunikáció egyfajta módjára, hanem azt is, hogy bekerül egy bizonyos kultúrkörbe. Földrészünkön részévé válik annak a kultúrának, amelyet Európa hozott létre, és amelynek alapját az írni-olvasni tudás adja.

Említette, hogy a kínaiak köszönhetően a sok és változatos írásjelnek, agyuk mindkét féltekéjét igénybe veszik, foglalkoztatják, fejlesztik. Megtörténhetne ez nálunk is például a rovásírás tanításával?

Nem hiszem. A rovásírás kifejező képességében és értékében messze elmarad mostani írásmódunktól. Nehezen tudnám elképzelni, hogy regény születik rovásírással. A rovásírás más kategória, valószínűleg nem alkalmas finomabb gondolatok, érzelmi árnyalatok kifejezésére.

Tegyük fel, mégis úgy döntenek Amerika néhány államában, hogy száműzik a kézírás tanítását az iskolákból. Veszélyeztethetik ezzel a gyerek személyiségének harmonikus fejlődését?

Újfent a már említett amerikai üzleti lapra hivatkozva mondom, hogy a személyiség nem fejlődik megfelelően írástanítás nélkül. Következésképpen a kreativitás sem, mely a személyiség fontos, manapság egyre fontosabb eleme, jellemzője.

Vajon a ceruza, a toll fogásának, papíron történő vezetésének is van köze a személyiség egészséges fejlődéséhez?

Bizony van! Nem mindegy hogyan fogjuk, milyen erővel nyomjuk a papírra az íróeszközt, hogyan formáljuk meg a betűt akár jobb, akár bal kézzel. Az agy homloklebenyében van a kézmozgatás vezérlésének régiója. Ha megsérül ez a régió, akkor lehetetlenné válik az írás megtanulása, megtanítása. A szabályos ceruza- és tollfogás segíti a homloklebeny illetékes területének fejlődését, ami megkönnyíti az írás tanulását, gyakorlását. Megjegyzem, azt még nem hallottam, hogy az agyunkban lenne központja a számítógép billentyűzete nyomkodásának.

Sokan állítják, hogy lassan több ismerethez jut a gyerek az iskolán kívül, mint a tanteremben. Megtanulható az írás, az olvasás is az iskolán kívül?

Nem jó a véletlenre bízni az életben való boldoguláshoz legfontosabb képességek fejlesztését. Igaz, Amerikában az iskolából kilépők harminc százaléka gyakorlati analfabéta. Kevés betűt ismernek, többnyire csak a nagyobbakat, tehát elzárják magukat a világ, benne a pénzvilág legfontosabb kommunikációs eszközétől, az olvasástól.

És a számolástól is, ha már a pénzvilágot hozta szóba.

Tudni kell, hogy a számolás, hasonlóan a beszédhez jelentős mértékben az agy bal féltekéjéhez kötődik. Éppen amerikai kutatók derítették ki, hogy az összeadás, szorzás, osztás, kivonás központja a bal félteke más és más területein található. Például a 2×2 feladvány és megoldása 15-20 központhoz kapcsolódik a bal féltekén. Ez a sokféle rögzítődés, kapcsolódás az emberi agy tulajdonsága. Számítógéppel sok minden pótolható, például a matematikai feladványok megoldása, ám amit az agyi kapcsolatról mondtam, az nem. Egyébként a matematikai képesség örökletességére utal, hogy már a csecsemő képes különbséget tenni egy és kettő között.

Az íráson, a számoláson kívül még számos más befogadni való tudás is vár a diákra az iskolai évek alatt. Sokan a túlterheléstől féltik a gyerekeket. Ugyanakkor egy, a Magyar Tudományos Akadémián tartott előadáson hallottam, hogy a gyerek agya nem terhelhető túl, ugyanis amit már nem bír, azt nem fogadja be. Így lenne?

Csak rendkívül unalmas dolgokkal lehet túlterhelni az agyat. Ezért kell érdekesen tanítani a kézírást is. Például úgy, hogy szép betűk megformálására biztatjuk a gyereket, aki amúgy is fogékony a szépre, hiszen társai is szép betűket akarnak írni. A szép betűalak írása kihívást jelent a gyereknek, érdekli, nem tartja unalmasnak, tehát nem terheli meg az agyát. Ehhez hasonlóan találja érdekesnek az olvasást is, ha jó módszerrel, érdekesen tanítja a pedagógus.

Vissza a tartalomjegyzékhez