Olvasás Portál

lovári  |  english

Könyv és Nevelés

Borítókép megjelenítése

Dr. Kovács Emőke: Strandkönyvtár a siófoki strandon

Nyomtatási nézet

Egy új kezdeményezés tapasztalatai

A BRTK Könyvtár bemutatása

A Balatoni Regionális Történeti Kutatóközpont és Könyvtár 2010. augusztus 9. és 13. között a siófoki szabadstrandra költözött. Mielőtt a településünkön teljesen új kezdeményezés tapasztalatait összefoglalnám, néhány mondatban bemutatnám könyvtárunkat és céljainkat.

Átalakultak az olvasási szokások. Ismeretes, hogy mindenki időhiánnyal küzd, nincs ideje olvasni vagy sokaknak nincs elegendő pénze megvenni a könyveket. Sokfélék vagyunk, különböző érdeklődési körrel. A siófoki BRTK Könyvtár mindezen igényeket szem előtt tartva 1947-től, az alapulástól folyamatosan bővítette állományát, szolgáltatásait. A városvezetés éppen emiatt is döntött úgy, hogy új épületet készíttet. A munkálatok nagy erővel folynak, ám az élet addig sem áll le a Városi Könyvtárban. A felnőtt részleg több mint 180.000 dokumentumot számláló állományával (könyv, folyóirat, hangzó dokumentum, elektronikus dokumentum, helytörténeti részleg, hagyatékok), széleskörű szolgáltatásokkal, a lehetőségekhez mérten korszerű telematikai rendszerrel áll az olvasók rendelkezésére. A siófoki Könyvtár állománya egyes egyetemi bibliotékákkal vetekszik. A gyermekrészleg – szintén a kor igényeivel haladva – a hagyományos szolgáltatások mellett, újabb és újabb programokkal várja az óvodásokat, kisiskolásokat. A Könyvtár napjainkra – miként a város is – regionális központ lett. Közép- és főiskolások, valamint egyetemisták egyaránt megfordulnak nálunk. Könyvtárunk kistérségi szolgáltatásokat is ellát.

Többek között hatalmas könyv-, periodikaállomány, könyvtárközi kölcsönzési lehetőség, információszolgáltatás, CD, CD-ROM, hangoskönyv kínálat, fénymásolási és Internet használati lehetőség várja Olvasóinkat. Sok színes programmal, apró figyelmességekkel, pályázatokkal, író-olvasó találkozókkal, vetélkedőkkel fogadjuk a hozzánk ellátogatókat. A világháló adta lehetőségeket kihasználva az érdeklődők honlapunkon folyamatosan értesülhetnek híreinkről, ajánlóinkról, igénybe vehetik online katalógusunkat és a közösségi portálokon is igen aktívan részt veszünk.

 

A Strandkönyvtár előkészítése

A fentebb felsoroltak mellett elmondhatjuk, nemcsak gazdag állományú könyvtárral rendelkezünk, hanem van egy nagy helyzeti előnyünk is: Balaton parti városban található intézményünk. A külföldi szakirodalmat áttanulmányozva és a hazai, más balatoni városok (Almádi, Füred, Keszthely) tapasztalataiból merítve vágtunk bele mi is a strandkönyvtári programunkba.

Az Interneten barangolva számos képre bukkantam, tengerparti városokról, ahol korszerű infrastruktúrával felszerelve, állandó helyiségben, napi szinten működik a biblioplázs. Számunkra elsőként a háttér megteremtése jelentett problémát. Hosszas szervezést vett igénybe, mire a strandbibliotékának térítésmentesen helyet és faházat szereztünk. A helyi vállalkozók kultúrapártolása segített mindebben. Ezt követően jöhetett a koncepció kialakítása és a megfelelő időpont kiválasztása, ugyanis ez a balatoni nyár eltért a megszokottól, szinte mindig esett, alig volt strandidő. Végül az augusztus 9. és 13. közötti, egy hetes időszakot jelöltük ki, hétfőtől péntekig, 14 órától 18 óráig tartó nyitvatartással.

Az időintervallum meghatározása után következett a plakátok elkészítése. Kétfajtát helyeztünk el a város különböző pontjain: az egyik a Kollégák ötletén alapuló, balatoni háttérű felhívás volt, a másik pedig Korcsmáros Gábor grafikus Rejtő Jenő figuráját imitáló plakátja, amelyet eredetileg Balatonalmádi használt és használ a mai napig. Ez utóbbit országos rendelkezésre bocsátotta a készítő, így mások is igénybe vehetik.

A plakátok elhelyezése, a hírlevelek szétküldése után következett a közösségi oldalakon, köremailekben történő beharangozó, majd pedig a helyi és az országos média mozgósítása, igen nagy eredménnyel. Mindezek már a korszerű könyvtármarketing részét képezik és nagyban segítették strandkönyvtárunk sikerét és propagálását.

 

A Strandkönyvtár lebonyolítása

2010. augusztus 9-én, délután 14 órakor nyitottunk a siófoki szabadstrandon. A Kollégák kedvüket vesztették, mert borult, viharos idő ígérkezett. A Balaton háborgott, a strandon szinte nem volt senki, csak a segítőkész gondnok úr. Másnap újból próbálkoztunk, az idő már kedvezőbbnek bizonyult. Közel 500 kötetet vittünk ki, Stephen Kingtől, a szerelemes regényektől, Bródy Sándoron át Szép Ernőig. És persze tömérdek színes magazint, valamint napilapokat.

Az első napokban a strandolók legtöbbször úgy vélték, újságárusok vagyunk, majd információs pontnak gondoltak minket. Később lassan rájöttek: nálunk ingyen el lehet olvasni az újságokat, díjmentes a beiratkozás és még gyerekfoglalkozások (rajzolás, gyurmázás, fotózkodás a fürdőkabinoknál) is vannak. Pénteken, kitelepülésünk utolsó napján, már 14 órakor ott állt fabódénknál a törzsolvasó gárda. A kezdeményezés újszerűen hatott, hisz a magyar strandokon többnyire lángosos és vizibiciklikölcsönző akad csak. Strandkönyvtárunkkal bekapcsolódtunk az országos szintű Olvasóliget hálózatba is, amely köztudottan az olvasás népszerűsítését vállalta fel és ingyenkiadványokkal, könyvjelzőkkel honorálta együttműködésünk.

Azt gondolom, hogy a könyvtáraknak most már nemcsak dokumentum-, hanem szolgáltatásközpontúnak is kell lennie, véleményem szerint, a kettőnek egyszerre, és egyre jobban kell alkalmazkodnunk a mai kor igényeihez. Egy hétig tevékenykedtünk a Strandon, ingyenes beiratkozást biztosítottunk – ehhez kötöttük a kölcsönzés lehetőségét -, amelyet a későbbiekben bent a városi Könyvtárunkban lehetett megerősíteni. A könyveket ott helyben, az ottani állományból 2 hétre kölcsönözhették, tehát akár ott is, akár a központi helyünkön is visszahozhatták. A legnagyobb sikere a magazinoknak, napilapoknak volt és mivel angol és német nyelvű periodikákkal is készültünk, ezért a külföldi turisták szintén napi vendégeink voltak. A gyerekek számára a foglalkozások kellemes időtöltést biztosítottak, amelyet az egyik délután Barlog Károly zenész gitárjátéka tett még hangulatosabbá.

 

Tapasztalatok, összegzés

Úgy gondolom, ha hosszabb ideig tartott volna a kint létünk, még több Olvasót nyerhettünk volna meg. De az eredmény így is biztató. Természetesen a szolgáltatásokat lehetne bővíteni mobilinternetes katalóguselérhetőséggel, könyvárusítással, korszerűbb technikai eszközökkel, futárszolgáltatással, kiegészítő programokkal (pl. felolvasóest, vetélkedő, kamarakoncert, filmvetítés), de úgy gondolom, hogy az első próbálkozásunk mindenképpen sikeresnek mondható. És ami nem utolsó, nemcsak az Olvasóknak tetszett, hanem a Kollégákat is kihívások elé állította és új gondolatokra sarkallta. Strandkönyvtári eseményünkről számos fotó készült, melyet a honlapunkról elérhető online fotóalbumba töltöttünk fel, a sajtóvisszhangokkal egyetemben.

Könyvek, újságok nem tűntek el, jó volt látni az asztalok körül ülő és olvasó felnőtteket, rajzoló gyerekeket. Ezzel a praktikus, strandkönyvtári szolgáltatással kívántuk újfent sugallni: az Olvasás nem kötelesség, hanem élvezet! Ars poeticánkat nemcsak népszerűsíthettük, hanem erősíthettük azt az imázst is, amely Könyvtárunkról egyre inkább kialakulóban van és amivel még több látogatók szeretnénk megnyerni.

A nyár ugyan elmúlt, de a hagyományos könyvtári szolgáltatásokon túl, ősszel is készülünk olyan rendezvényekkel, amelyek a Strandkönyvtárunkhoz hasonlóan bibliotékánkat népszerűsítik. Az őszi könyvtári napok keretein belül vendégünk lesz dr. Zacher Gábor toxikológus, és egy délután erejéig a siófoki piacon találkozhatnak velünk az olvasók: ez a Könyvtár a piacon elnevezésű kezdeményezésünk. Valamint novemberben folytatjuk a tavasszal megkezdett balatoni filmklub sorozatunkat, amelyben balatoni témájú filmopuszokkal kedveskedünk Látogatóinknak.

Kétségtelen, hogy az elkövetkezendő esztendőben a fő attrakció Siófokon, a közel 1700 nm alapterületű, kétszintes, teljesen új, modern Könyvtárunk birtokba vétele lesz. De mivel biblioplázsunk tapasztalatai mindenképpen jók és biztatóak, ezért bizton állíthatjuk: jövőre újból lesz Strandkönyvtár Siófokon.

Multimédia tartalom:

Értékelés

Még nem érkezett értékelés

Szólj hozzá:

Kérem, jelentkezzen be!

Hozzászólások: