Olvasás Portál

lovári  |  english

Könyv és Nevelés

Jáki László: Könyv a Veres Pálné Gimnáziumról

Nyomtatási nézet

A fővárosi, sőt nyugodtan állíthatjuk, hogy a hazai nőnevelésben a Veres Pálné Gimnázium megkülönböztetett helyet foglal el. Aligha véletlen, hogy az iskola történetével és alapítójával közel 50 könyv és tanulmány foglalkozott, de Gráberné Bősze Klárának közelmúltban megjelent csaknem 400 oldalas könyve mégis messze meghaladja  az iskola történetével kapcsolatban közölt eddigi írásokat. Munkájának legfőbb értéke, érdeme a precizitás, az objektivitás.

A munka első fejezete (8–55. oldal) Események címen foglalja össze az 1948/49. és a 2007/08. tanév közötti történéseket. A hihetetlenül gazdag fejezetben található adatok aprólékosan mutatják be az egyes tanévek eseményeit. A könyv olyan kortörténeti dokumentumokat tartalmaz, amelyekből oktatásügyünk elmúlt 50 évének minden értéke és gondja  kiolvasható. Kortörténet, melyeknek mozaikjaiból megismerhetjük e mozgalmas korszak történéseit. „Mozgalmas” korszakot említettünk, de ha pontosabban fogalmazunk, akkor inkább szomorú vagy zaklatott fél évszázadot írhatnánk. A mai fiatalok számára talán keveset mondanak az 1948/49-es tanév eseményei. A „Tanulj jobban mozgalom”, a „Jó tanulásért” érdemrend megalapítása, a tanulópár rendszer kiépítése  mind-mind olyan erőltetett intézkedések voltak, melyek nem továbbfejlesztették, hanem sokkal inkább gyengítették a nagy múltú iskola korábbi eredményeit. Olvashatunk még ebben az évben a cserkészcsapat megszűntetésről, a nevelő testület „kultúrbrigádjáról”, a tantestület nagyfokú mobilitásáról stb.

Az időrendben közölt események természetesen hűen tükrözi 50 év történelmi változásait.

E fejezet félszáz oldalán az iskola minden jelentős eseményéről olvashatunk, a kötélmászó versenytől az iskolai kirándulásokon keresztül a sikeres pályázatokig. Az események néha igen jelentősek, néha kevésbé azok. De kérdés, hogy  van-e jelentéktelen esemény egy iskola életében? Hiszen minden esemény mögött tanárok és tanulók vannak, törekvések, szándékok, erőfeszítések húzódnak meg. Egy-egy apró történésen el  is gondolkodhatunk, hiszen egy iskola élete ezer „apróságból” áll össze.

A pozitív  apróságok sokasága  jelenti az „iskolát”, a maga értékeivel, hagyományaival, teljesítményeivel.

A kötet további két fejezete az iskola tanárait és tanulóit mutatja be.

A szándék és a kivitelezés egyaránt egyedülálló. E két fejezet különös értékét az jelenti, hogy a nagy hagyományokkal rendelkező fővárosi iskola tanárai és tanulói között számos olyan személyt találunk, akik a magyar közélet, tudomány, művészet jelentős szereplői.

A tanárokat bemutató fejezet – hasonlóan a könyv más részeihez – elgondolkodtató. Tükrözi azt a korszakot, amelyben még érvényesült Eötvös Lorándnak az a szándéka, hogy  jó tanár csak az lehet, aki  „bőviből” merít, s a Veres Pálné Gimnázium ilyen iskola volt.

Gráberné Bősze Klára iskolatörténeti munkája példamutatóan gazdagítja  iskolatörténeti irodalmunkat.

(J)

 

| Gráberné Bősze Klára: A Veres Pálné Gimnázium története 2. kötet. Budapest, 2009. p. 371

Multimédia tartalom:

Értékelés

Még nem érkezett értékelés

Szólj hozzá:

Kérem, jelentkezzen be!

Hozzászólások: