Olvasás Portál

lovári  |  english

Könyv és Nevelés

Borítókép megjelenítése

n/a: Kitekintés – Hírek

Nyomtatási nézet

Az észlelés mintái és az olvasási szokások kapcsolata

Amerikai egyetemi hallgatók jobb és bal látómezejében mutatkozó bizonyos észlelési aszimmetriákból arra következtettek, hogy ez a balról jobbra tartó olvasási szokásuk hatása, mely hajlamossá teszi őket arra, hogy az anyagokat ebben az irányban vizsgálják meg vagy rendezzék el, és ezáltal a bal mező tételeit is sokkal pontosabban azonosítják.

 

Az ismertetett vizsgálat célja, hogy próbára tegye ezt az állítást olyan személyek vizsgálatával, akik jobbról balra olvasnak (pl. az izraeliek, akik héber anyanyelvükön így olvasnak.) Az elvárásokkal ellentétben az izraeli egyetemi diákok is nagyobb pontosságot mutattak a bal látó mezőben, és számos tételt ők is inkább a balról jobbra tartó irányban helyeztek el. A vizsgálatot kiterjesztették több gyerekcsoportra is, de a „balra tartó figyelem” a további vizsgálatok során is tartotta magát.

 

(Braine, Lila Ghent: Pattern Perception in Relation to Reading Habits. Final Report. ERIC, 1967)

*

Hogyan vonjuk be a hallgatókat és tegyük érdekesebbé a könyvtárhasználati órákat?

Bevezetésként a könyvtárhasználati ismeretekbe gyakran ösztönzik a felsőoktatás hallgatóit arra, hogy hosszú, a könyvtár által rendezett prezentációkon vegyenek részt. Ez a bemutató azonban csalódást keltő is lehet, különösen akkor, ha a diákok valójában nem „vesznek részt” a bemutatón, nem mutatnak együttműködést. A szerzők a drótnélküli technológia segítségével kifejlesztettek egy személyre szóló eszközt, melynek segítségével a hallgatók azonnal reagálhatnak a könyvtáros által feltett kérdésekre, ily módon sikerült javítani interaktivitási készségüket, megragadni a figyelmüket, és sikeresebben bevonni őket az órai munkába.

 

(Evelyne Corcos – Vivienne Mobty: Interactivity in library presentations using a personal response system = Educause Quarterly, 2008. No.2. p53-60.)

Összeállította: Pallos Zsuzsa


 

Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny

Versenykiírás a 2009/2010-es tanévre

A verseny meghirdetője:

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet – Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum

 

 

A verseny célja:

A tehetséggondozás, a tanulók információs műveltségének és azon belül is a könyvtárhasználati eszköztudásuknak, szövegértésüknek, logikus gondolkodásuknak és kreativitásuknak a fejlesztése. Mindemellett célja az önálló tanuláshoz szükséges kompetenciák fejlesztése, az iskolai tanulási folyamat során részekre bontott ismertelemeket egységbe foglaló, szintetizáló, az információs műveltséget és a forráshasználati képességeket mozgósító tudás mérése, értékelése.

 

 

A verseny kategóriái korcsoportok szerint:

Belépő kategória: 5-6. évfolyamos tanulók

I. kategória: 7-8. évfolyamos tanulók

II. kategória: 9-10. évfolyamos tanulók

 

 

A jelentkezés és a részvétel feltételei:

A Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny magyar nyelvű egyéni verseny, bármely magyarországi iskola (gimnázium, szakközépiskola és szakiskola) 5-10. évfolyamos tanterv szerint tanuló diákja nevezhet.

 

A diszgráfiás, diszlexiás, diszkalkuliás és nagyothalló tanulók számára biztosítjuk a +50%-os felkészülési időt és a feladat felolvastatásának lehetőségét.

 

 

A versenyen való részvétel kizáró okai:

Nem vehet részt a verseny fővárosi/megyei fordulóján az, aki írásban nem nevezett, és az, aki a nevezési díjat nem fizette meg.

 

 

A verseny témája, ismeretanyaga, felkészüléshez felhasználható irodalom:

A TÖMEGKÖZLEKEDÉS

 

A verseny témájához – könyvtárhasználati, információkeresési verseny lévén – nincsen megadott bibliográfia. A felkészülés és a verseny során a tanulók használhatnak nyomtatott és elektronikus bibliográfiákat, lexikonokat, enciklopédiákat, egyéb kézikönyveket, monográfiákat, tanulmányköteteket, időszaki kiadványokat, katalógusokat, egyéb forrásokat.

 

 

A nevezés módja, határideje:

A megyei fordulóra való nevezés határideje: 2009. december 12. A nevezés módját a megyei/fővárosi versenyszervezők határozzák meg. A megyei/fővárosi szervezők elérhetőségei és a nevezési lap a verseny honlapjáról elérhetők.

 

 

Nevezési díj:

A megyei fordulókat szervező pedagógiai szakmai szolgáltatók saját döntésük alapján nevezési, szervezési díjat szedhetnek. Az országos fordulóra nevezési díj nincs.

 

 

Fordulók:

1. forduló: iskolai forduló

(időpontját és helyszínét a közoktatási intézmények határozzák meg.)

2. forduló: megyei fővárosi forduló

(helyszínét a megyei/fővárosi szervezők határozzák meg)

írásbeli időpontja: 2010. január 25.

szóbeli időpontja: 2010. január 25 – február 1. között

3. forduló: országos döntő

írásbeli időpontja: 2010. március 8.

helyszínét a megyei/fővárosi szervezők határozzák meg

szóbeli időpontja: 2010. április 26-27. (Csak az I. és II. kategória számára)

helyszíne: Az erre kiírt pályázatot megnyerő iskolai könyvtár

 

A nevezések számától függően a megyei/fővárosi szervező előselejtezőt hirdethet.

 

Az egyes fordulók az I. és II. kategóriában írásbeli és szóbeli részből állnak. A Belépő kategóriában az országos döntő csak írásbeli részből áll. A megyei/fővárosi és az országos fordulóra az írásbeli feladatsort az országos versenyszervező biztosítja.

 

Az írásbeli feladatsor a verseny témájához sok szempontból kapcsolódó, azt több tudományterület felől megközelítő forráshasználati és könyvtárhasználati feladatokat tartalmaz, melyeken keresztül komplexen – a szóbeli fordulókon egy projektfeladaton keresztül – kell bemutatniuk a tanulóknak információs műveltségüket. Az I. és II. kategóriában vannak számítógép használati feladatok is.

 

 

A továbbjutás feltétele, a továbbjutottak értesítésének módja az egyes fordulókból:

 

1. forduló: A közoktatási intézmény dönt a továbbjutókról, és biztosítja ezzel a 2. fordulóba való nevezés jogát.

2. forduló: A továbbjutás feltétele az írásbeli és a szóbeli versenyeken való 1-3. helyezés. Továbbá, hogy az elért pontszám nem lehet kevesebb a teljes írásbeli pontszám 70%-ánál.

3. forduló: Az I-II. kategóriában az országos írásbeliről a szóbeli döntőbe jutás feltétele az írásbelin elért 1-8. helyezés. Továbbá, hogy az elért pontszám nem lehet kevesebb a teljes írásbeli pontszám 70%-ánál.

 

Az eredmények közzététele: Az OFI – Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum honlapján (www.opkm.hu) és a szaksajtóban.

 

 

Díjazás:

– Valamennyi döntőbe jutott diák és felkészítője emléklapot kap.

– A kategória első három helyezett diákja és felkészítője oklevelet és könyvjutalmat kap.

– Lehetőség van különdíj kiosztására is a zsűri javaslata szerint.

– A legeredményesebb tanuló az iskolája könyvtára számára egy akkreditált iskolai HUNTÉKA integrált könyvtári szoftvert nyer az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutató Intézete és a Monguz Információtechnológiai Kft. jóvoltából. (www.sztaki.hu, www.monguz.hu)

– A legjobb eredmény elérő 5-6. évfolyamos tanuló egy elektromos rollert nyer a Wédimax Építő Kft. (www.voiterscooter.com)

 

 

A szervezők elérhetősége:

A verseny honlapja: http://www.opkm.hu. Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum, Dömsödy Andrea, iskolai könyvtári szakreferens, országos versenyszervező. Cím: 1089 Budapest, Könyves Kálmán körút 40.; Postacím: 1363 Budapest, Pf. 49, E-mail: domsody.andrea@opkm.hu; Telefon: 06-1-323-55-55

 

A verseny további feltételeiről tájékozódjon a versenyszabályzatból!

*

KTE emlékérem 2009

KTE emlékérem – Életműdíj

A Könyvtárostanárok Egyesületének döntése értelmében, 2009-ben a KTE emlékérem Életműdíját Dr. Kasuba Jánosné, karcagi könyvtárostanár kapja.

 

Kasuba Jánosné szakmai életútja során különféle pozíciókban mindvégig jó kapcsolatokat ápolt a közoktatási intézményekkel, iskolai könyvtárakkal – az elmúlt évtizedekben maga is könyvtárostanárként dolgozott. Színvonalas munkájában szakértelemmel ötvözte és hasznosította pedagógus és könyvtáros végzettségét.

 

Városi könyvtárostanári munkaközösség-vezetőként a helyi szakmai műhely elindítója volt, szakmai tevékenysége, hivatástudata a mai napig inspirálja szűkebb és tágabb munkatársi környezetét. A munkaközösség tevékenységét tervszerűen irányítja, különféle programok kezdeményezője és szervezője.

 

Sikeres könyvtárostanári működése mellett az iskolai hagyományok ápolásában, a karcagi helytörténeti tevékenységekben is rendkívül hatékony munkát végzett.

 

Felterjesztője a Könyvtárostanárok Karcagi Munkaközössége. A felterjesztést támogatta Karcag Város Önkormányzata nevében Dr. Fazekas Sándor polgármester is.

 

 

KTE emlékérem – A könyvtárostanári hivatásért

2009-ben A könyvtárostanári hivatásért KTE emlékérmet a kuratórium Hock Zsuzsannának ítélte oda.

 

Hock Zsuzsanna elhivatott könyvtárostanár. 1980-tól folyamatosan pedagógusként tevékenykedik Több iskolában volt korszerű könyvtárat kialakító és működtető könyvtárostanár, kerületi és fővárosi szintű szaktanácsadó, könyvtár-pedagógiai szakértő, volt KTE elnök, alelnök. A közoktatás és az iskolai könyvtári terület alapos ismerője, így minden pozíciójában és szakmai publikációiban is a korszerű iskolai könyvtárak fejlesztéséért, a könyvtárostanárok megbecsüléséért küzdött és küzd jelenleg is.

 

Kreatív ötletei hátterében, módszertani anyagai középpontjában mindig a következetes olvasóvá nevelés megvalósítása állt. Mérföldkövei mindennek a különféle versenyek, programok szervezése. Számtalan továbbképzést indított a fővárosi kollégáknak, és a továbbképzésekre történő ösztönzés terén hiteles, hiszen nagy gondot fordít maga is az önképzésre – jelenleg is doktori iskola hallgatója, hamarosan phd fokozattal rendelkező könyvtárostanár lesz.

 

Felterjesztője a KTE elnöksége, a felterjesztést támogatta Sárik Zoltán, a Mérei Ferenc FPPTI igazgatója.

 

 

KTE emlékérem – Az egyesületért

Az egyesületért KTE emlékérmet 2009-ben az emlékérem kuratóriuma Melykóné Tőzsér Juditnak adományozza.

 

Melykóné Tőzsér Judit 1986 óta a hatvani Kodály Zoltán Általános Iskola pedagógusa. Tanítói, majd informatikus-könyvtáros tanári képesítése mellett sok más végzettséggel is rendelkezik. Az iskolai könyvtári terület mellett a közoktatás több szintjén széles látókörrel, tapasztalatokkal rendelkező szakember. (Iskolafejlesztő-innovációs menedzser, tanügy-igazgatási, közoktatási, kulturális/könyvtári szakértő, listás szaktanácsadó, minőségügyi vezető.)

 

Iskolájában a szűkebben vett könyvtárostanári, könyvtár-pedagógiai munkája mellett sokszínű tevékenységrendszer gazdája: a Tudományos Diákkör vezetésétől kezdve rendezvények, vetélkedők szervezője, lebonyolítója.

 

Sokáig irányította a könyvtárostanárok hatvani munkaközösségét, kimagasló elméleti és gyakorlati módszertani felkészültséggel rendelkező, s emellett mély empátiával rendelkező kolléga. Az iskolai könyvtári területen számos publikáció és könyv szerzője.

 

A Könyvtárostanárok Egyesületének éveken át, több ciklusban és pozícióban volt vezetőségi tagja. A közös munka során szakmai elkötelezettsége, precizitása, rendkívüli teherbírása és feladattudatossága mellett igazi csapatemberként ismerhettük meg, akire nemcsak szakmai kérdésekben, hanem magánemberként is mindig számíthattunk.

 

A díjra felterjesztője a KTE elnöksége, amelyet támogatott a Kodály Zoltán Általános iskola tagiskola-vezetője, Jagodics István is.

 

 

KTE emlékérem – Az év ígéretes könyvtárostanára

A KTE emlékérem kuratóriuma 2009-ben Az év ígéretes könyvtárostanára emlékérmet Keresztfalviné Ilyés Renátának adományozza.

 

Ilyés Renáta hat éve a Csík Ferenc Általános Iskola és Gimnázium könyvtárostanára. Precíz, pontos munkája zökkenőmentesen biztosítja a közel 800 fős iskola könyvtárának működését, amelyet az elmúlt fél évtől kezdődően sajnos egyedül lát el.

 

Pályakezdő korszakától a könyvtárhasználati órákra, a könyvtár-pedagógiai munkára fókuszál: számtalan könyvtárhasználati órát tart kicsiknek és gimnazistáknak egyaránt, könyvtári szakórákat készít elő.

 

Kerületi és fővárosi szintű bemutató órái hozzájárultak annak a szemléltetéséhez, hogy hogyan lehet a tanulók érdeklődését felkelteni a könyvek, az olvasás, a könyvtár iránt. Óráin újszerű pedagógiai módszereket alkalmaz, az általa tartott szakkörök is nagy népszerűségnek örvendenek. Könyvtárhasználati, műveltségi vetélkedőket szervez évente.

 

Munkáját az iskola tanulói, a kollégák és a szülők is elismerik.

 

Felterjesztője az iskola igazgatója, Makovecz Éva – amelyet a KTE elnöksége annál is inkább támogat, mivel a Kis KTE Könyvek 3. kötetének szerzőjeként Ilyés Renáta könyvtárostanári munkáját már korábban is megismerhettük.

 

A KTE emlékérem idei díjazottjainak további szakmai sikereket és munkájukhoz jó egészséget, kitartást kívánunk!

A KTE emlékérem kuratóriuma

*

A Könyvtárostanárok Egyesületének Őszi Szakmai Napja

Az Egyesület 2009. november 5-én tartotta szokásos őszi szakmai napját. Ez az esemény volt a hazai záró rendezvénye az Iskolai Könyvtárak Nemzetközi Hónapjának. Itt került sor az Egyesület által kiírt pályázatok eredményhirdetésére, a KTE Emlékérmek átadására, az éves közgyűlésre és a projektpályázat nyerteseinek bemutatkozására. Részletes program, beszámolók és az előadások prezentációi: www.ktep.hu/OSZN2009

*

Nevelési Tudásdepó – az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum új projektje

A Társadalmi Megújulás Operatív Program 3.2.4-08/2 „Tudásdepó-Expressz” pályázat kedvezményezettjeként az OFI – Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum 210 100 600 Ft támogatást nyert a Nevelési Tudásdepó az olvasóvá neveléshez és a digitális kompetenciák fejlesztéséért című projekt megvalósítására. A támogatási szerződés aláírására 2009. október elején került sor, a projekt befejezésének időpontja 2011. 06. 30. A projekt célja, hogy erősödjön az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum könyvtár-pedagógiai tevékenysége, fejlődjön az iskoláskorúak információs műveltsége, javuló eredményeket várunk az olvasás és a szövegértés területén. Ennek érdekében olyan könyvtári foglalkozások kidolgozását, külföldi bevált gyakorlatok adaptálását, a hazai jó gyakorlatok összegyűjtését tervezzük, melyek támogatják az olvasóvá nevelést, az olvasásfejlesztést, a digitális és információs kompetenciák fejlesztését.

 

A foglalkozások célcsoportja az iskoláskorú gyermekek és fiatalok, kiemelt figyelemmel a sajátos nevelési igényűekre, a hátrányos helyzetűekre, a romákra, a közoktatásban tanuló felnőttekre és a szülőkre. Az összegyűjtött információkat kiadványok és egy fejlesztés alatt álló Olvasás Portál nevű internetes oldalon kívánjuk közölni. Az így megszülető tudástárak közvetlenül használhatóak lesznek a közoktatásban, valamint alapját fogják képezni a folyamatos fejlesztő munkának.

 

A napjainkban végzett vizsgálatok és összehasonlító elemzések bizonyítják, hogy indokolt egy az olvasáskultúra fejlesztését megcélzó országos kampány. 30 új olvasásfejlesztő mintaprogram kidolgozását és számos olvasásnépszerűsítő rendezvény megvalósítását, támogatását tűztük ki célul. Ezek adatainak összegyűjtésével és rendezésével a széles körű használatot, az eredmények terjesztését és a további tervezési munkát kívánjuk elősegíteni. Reméljük, hogy a projekt keretében megvalósított országos olvasásnépszerűsítő kampány közvetlenül szolgálja majd az iskolai könyvtárakat és a közoktatás szereplőit az olvasási és információs kompetenciák fejlesztésében. A projekt megvalósításáról további információkat a www.opkm.hu oldalon a Tudásdepó-Expressz menüpontban olvashatnak.

*

Amit a könyvtárostanár olvas

A Könyvtárostanárok Egyesülete a fenti címmel indított rovatot a hírblogján. Ez egyfajta könyvajánló, az olvasmányélmények megosztása, figyelemfelkeltés jó könyvekre, írásokra – és nemcsak, nem elsősorban a szakirodalomra gondolunk itt. Olvasmányélményeket minden könyvtárostanártól szívesen vesznek. Lehet rövid ismertető, könyvajánlás röviden, szubjektív benyomások, vitaindító – kit mire késztet az olvasott mű. Bővebben: http://konyvtarostanar.klog.hu

*

Elismerés

2009. október 22-én a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlésen átadták a „Bács-Kiskun Megye Tudományos Díja” kitüntetéseket. A díjazottak egyike a lap főszerkesztője, Balogh Mihály nyugalmazott főigazgató, tanár (Kunszentmiklós), aki négy évtizedes kimagasló szakmai munkásságáért, számos megjelent publikációjáért, Kunszentmiklós a XXI. század küszöbén című könyve megírásáért, a helyi könyvtár feltárásában, katalogizálásában és megmentése érdekében végzett fáradhatatlan tevékenységéért kapta az elismerést.

Összeállította: Dömsödy Andrea


 

 

Az FPI Könyvtárostanárok Műhelyéről

(2009-2010-es tanév – az Elvárások Éve)

A Fővárosi Könyvtárostanárok Műhelye minden tanévben egy témára fűzi föl közös munkáját. A Párbeszéd éve után idén az elvárások felé fordultunk. Tettük ezt azért is, mert a közoktatásban e tanévtől minden pedagógus, így a könyvtárostanárok munkáját is értékelni fogják – az IMIP teljesítményértékelési rendszere alapján. Milyen elvárásokat fogalmaz meg az ágazati irányítás, a fenntartó, az intézményvezetés, és természetesen a külső és belső partnerek, felhasználók? Számtalan szempont határozza meg az iskolai könyvtári munka stratégiai elemeit. Az elvárásokhoz az önértékelésen keresztül vezet az út a Műhely tagjai körében 2008-ban kérdőíves felmérést végeztünk, amelynek feldolgozása alapján helyzetelemzés készült. Megtalálható a Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Intézet honlapján:

http://www.fppti.hu/muveltsegiteruletek/informatika/konyvtarhasznalat

 

E tények indokolták, hogy sorra vegyük azokat a könyvtárszakmai és könyvtár-pedagógiai kérdéseket, amelyeknek változása az iskolai könyvtárak fejlődését eredményezheti.

 

Szeptemberi tanévnyitó konferenciánk témája az ágazati irányítás elvárásait helyezte a középpontba. Erről szóltak meghívott előadóink, dr. Skaliczki Judit és Berki Imre. A könyvtárostanárok speciális teljesítményértékelési rendszerét Rónyai Tünde ismertette, amelyet a záró előadást tartó Hock Zsuzsannával közösen állítottak össze. Befejezésül a fővárosi felmérés alapján készített helyzetelemzés főbb gondolatait foglalta össze a MFPI könyvtár-pedagógiai szakértője.

 

Októberben Műhelyünk beszélgetésének a Károlyi Mihály Fővárosi Gyakorló Kéttannyelvű Közgazdasági Szakközépiskola könyvtára adott otthont. Még mindig kicsit az ágazati elvárásokkal foglalkoztunk a könyvtári szakfelügyelet kapcsán, hiszen a fővárosi szakközépiskolák, gyakorlóiskolák már részt vettek ebben. Egyéni élményeit osztotta meg a hallgatósággal Bene Judit könyvtárostanár, míg Hock Zsuzsanna a könyvtári szakfelügyelői elvárásokról beszélt.

 

Az elvárásoknak megfelelést segíti a minden hó második péntekén 13 órától a Mérei Pedagógiai Szakkönyvtárban tartott Kézfogás kör. Ide jogi, könyvtárszakmai és könyvtárpedagógiai témákkal várjuk a megújulni vágyó, vagy épp a pályakezdő könyvtárostanárokat.

 

Ugyanilyen szándékkal szerveztük meg a Pedagógiai szakkönyvtár szoftver ügyeletét, amely telefonon, valamint minden hónap harmadik péntekén a Pedagógiai szakkönyvtárban segíti a feldolgozó munkát.

 

A Fővárosi Könyvtárostanárok Műhelye nagy jelentőséget tulajdonít a könyvtárhasználat, az olvasás népszerűsítésének. A hagyományosan internetes, többfordulós játékot hirdetett a Csillagok nyomában címmel, amelynek döntője az októberi Összefogás a könyvtárakért keretében volt a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtárában.

 

Már elindult újabb játékunk a „Gördülj be a könyvtárba!” címmel, s e mellett könyvtár-informatikai alkalmazói versenyt hirdettünk szakközépiskolásoknak.

 

Mire ez az írás megjelenik múlttá lesz második szakmai konferenciánk, amelynek témája a felhasználói elvárás alapját jelentő, feltárt, feldolgozott könyvtári állomány. Simon András és Szilágyi Lóránd, mint szoftverkészítő próbált segíteni. Majd Lázárné Szanádi Csilla, Mericsné Várhelyi Éva beszélt arról, miként milyen technikával sikerült a könyvtári állományt feldolgozni. Barátné dr. Hajdu Ágnes az ETO változásait, valamint a hágai konferencia állásfoglalását ismertette meg a hallgatósággal. A konferencia zárásaként Kardos András a Könyvtárportál iskolai könyvtári feldolgozó munkát segítő elemeit mutatta be. Decemberben indítjuk útjára a Gyakorló Iskolai könyvtárostanárok Műhelyét, hiszen különleges helyzetük számos speciális kérdést vet föl. Természetesen a MFPI Könyvtár-pedagógiai füzet sorozata is folytatódik ebben az esztendőben is.

 

Megjelent az Építsünk könyvtárat! 2. része, amelyben megújított könyvtáraikról. vallanak könyvtárostanárok. Majd ez év őszén a Tehetséggondozás projektmódszerrel, címmel a hetedik füzet, amely a Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny szóbeli feladatsorait tartalmazza. Ez év decemberének ajándéka lesz a nyolcadik, amelynek szerzője igazi lélekemelő karácsonyi ajándékot készített kollégái számára: könyvtárostanár-életéről vall Szák-Kocsis Kata. A füzetek természetesen a MFPI-ben megrendelhetők, illetve megvásárolhatók. Elindultak a könyvtárostanári munkát segítő továbbképzéseink, amelyek közül a módszertani lezárult, 2010 tavaszán hirdetjük meg ismét. A tehetséggondozással foglalkozó 30 órás, akkreditált képzésünkre még fogadunk jelentkezést.

 

Elvárások éve. A Fővárosi Könyvtárostanárok Műhelye igyekszik megfelelni azoknak az elvárásoknak, amelyeket a szakma támaszt vele szemben.

Összeállította: Hock Zsuzsanna


 

 

Benedek Elek diafilmrajzoló pályázat

A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár budai régiója diafilmrajzoló pályázatot hirdetett, melynek témája – Benedek Elek születésének 150. évfordulója kapcsán – egy szabadon választott Benedek Elek mese volt. Az ünnepélyes eredményhirdetésre több mint száz gyerek látogatott a könyvtárba szeptember 30-án, a Népmese napján.

Az eredményhirdetés előtt XII. kerületi iskolák színjátszó csoportjai Benedek Elek meséket adtak elő. A kiállítás megcsodálását követően Bíró Ferenc, „a diafilmek mindentudója” köszöntötte a vendégeket. A zsűri elnökeként Lendvai Gabriella, a Diafilmgyártó Kft. ügyvezető igazgatója értékelte a kis műalkotásokat. A pályázatra kilenc iskola diákjai küldtek be munkákat, összesen harmincheten. A legkisebb pályázó egy öt éves fiatalember, a legidősebb egy tizennégy éves hölgy volt.

 

1. helyezettek: Bárányos Eszter 14 éves (A bujdosó macska); Pálvölgyi Léda 7 éves (Mirkó király és a Bűbájos a Tündérországban)

2. helyezettek: Berezvai Orsi 13 éves (A négy évszak); Palotás Júlia 4. oszt. (Ravasz Jancsi)

3. helyezettek: Kutrovic Mira 3. oszt. (A soknevű királyfi); Horváth Jennifer 6. oszt. (A három kívánság)

Különdíjak: Zana Lili 1. oszt. (Széttáncolt cipellők); Böcskei Bálint 3. oszt. (Toldi Miklós); Horváth Panna 7 éves (A Mikulásnál jártam álmomban); Bojti Ágnes – Szondy Katalin 5. oszt. (A tejkút)

Összeállította: Gerebenné Tóth Éva


 

 

BALOGH LÁSZLÓ (1932-2009)

2009. augusztus 29-én elhunyt Balogh László neveléstörténész, pedagógiai könyv és lapszerkesztő. Több pedagógiai könyv szerkesztése, gondozása mellett tizenhét évig szerkesztette a Pedagógiai Szemlét, és tíz évig a Budapesti Nevelőt. Életének egy szakaszában az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum Kiadói Főosztályát vezette. Ebben a minőségében szerkesztette a Neveléstörténeti Füzeteket, a Neveléstörténeti Tájékoztatót, a Millenniumi Tájékoztatót, s gondozta a Neveléstudomány Klasszikusai című reprint könyvsorozatot. Munka- és ügyszeretetét, pontosságát az általa szerkesztett folyóiratok és könyvek százai őrzik.

Multimédia tartalom:

Értékelés

Még nem érkezett értékelés

Szólj hozzá:

Kérem, jelentkezzen be!

Hozzászólások: