|
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
2018. szeptember 25.
Sinkó Márta könyvtárostanár, Molnár Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Budapest
A francia szerző hazánkban még szinte ismeretlen, holott azon kevesek közé tartozik, akik bátran és tudatosan, pedagógusi felelősséggel vállalják fel, hogy könyveiket elsősorban gyerekeknek szánják.1 Napjainkban ez jóval több, mint pusztán tehetség és elhatározás kérdése: elhivatottság és elszántság kell ahhoz, hogy valaki írott szóval, papírra nyomott, kibogarászandó sorok tömegével próbálja magához vonzani az olvasással, könyvekkel éppen ismerkedő gyerekeket. Versenyre kelni a könnyedén elérhető és egyszerűbben befogadható, valóságosnak tűnő, lehengerlő látványvilágú, pörgő eseményeivel a saját képzeletet elhallgattató vagy azzal nem is számoló multimédiás tartalmakkal, amelyek többségének a harsányságon túl nincs is más említhető érdemük – ma ez az írástudók egyik legnagyobb kihívása.
Sanvoisin maga is kilenc gyerek édesapja, és napi munkája ma is hivatásszerűen köti a könyvekhez és olvasóikhoz. Eddig megjelent csaknem két tucat, kifejezetten kicsik és serdülők számára írt műve alapján valóban küldetésének érzi, amit sokak meghaladottnak, a trendekkel szembeállónak tartanak: az olvasást a gyerekek belső szükségletévé tenni... Tudja, hogy a szellem valódi szabadsága a képzelet szabadságával kezdődik, és ez az ismeret szövi át minden történetét, legyen az mese vagy fantasy.
Korunk íróinak nem kevesebbre kell bennünket rávenni, mint hogy történetük filmje a fejünkben peregjen, ne a vásznon, a képernyőn, a mobiltelefon kijelzőjén. A szereplőknek mi adjunk alakot és hangot, a tájat-várost mi rendezzük be és színezzük ki, az eseményeknek mi teremtsünk színpadot. Ehhez csak az a néhány, ám gondosan válogatott sor adatik meg számunkra, amit a szerző feltétlenül fontosnak tart közölni mondanivalója érdekében – így késztetve gondolkodásra inkább csak terelgeti a képzeletünket, mintsem rákényszeríti a sajátját a miénkre. Meséjének így magunk is részévé lehetünk s gazdagodhatunk a fellelt élmények által, ahelyett, hogy csak nézőként, kívülállóként - idegenként - szemlélnénk az eseményeket, majd továbblépnénk.
Éric Sanvoisin éppen ezzel az igénnyel fogalmazta meg a sárkányfiú meséjét az olvasás élményével éppen ismerkedő kisiskolásoknak. A szerző munkásságának első hírmondójaként a mű mindössze három vékonyka kötetbe foglalva került a hazai boltokba.
A történet igazából nem tartalmaz semmit, melyhez hasonlókkal nem találkozhatnánk más mesékben, sőt, még a Grimm-testvérek művein felcseperedettek számára sem lenne idegen. Mi több, teljesen hiábavaló kutakodni benne a ma oly divatos fordulatok, helyszínek és karakterek után; az író következetesen belül marad a - felnőttesebb köntösben és terjedelemben- fantasy-nak nevezett műfaj keretein. Abban sem követi a kortárs gyermekirodalom főáramát, hogy nem riad el az erőszak, a csúf dolgok és az értelmetlen kegyetlenség megjelenítésétől sem, ám ezt soha nem öncélúan vagy hatásvadászat céljából teszi – éppen csak annyira él velük, hogy a mese valósága igaz maradhasson világunk sötétebb oldalát látni kezdő kis olvasói számára is.
A történet a jól bevált vonulatot követi: a főhős srác éli nagyon is hétköznapi, egyszerű életét egy mesebeli ország kis falvában. Iskolába jár, lófrál, teszi azt, amit minden más kortársa, bár lelke mélyén kicsit idegennek érzi magát közöttük. A szót alig érdemlő mindennapok rendje egy látszólag ártatlan esemény miatt szinte pillanatok alatt tökéletesen felborul, a fiú egyedül találja magát egy hirtelen ellenségesre forduló világgal szemben. Semmi sem az már, ami annak előtte volt, így lel váratlan támaszra, majd barátra egy addig megbékíthetetlennek hitt ellenfelében is. Ahogy vállvetve próbálják legyűrni az ellenük sorakozókat, arra is rá kell ébrednie, hogy ő is nagyon más, mint akinek addig vélte magát. A világuk, amely kitagadta őket, nem lehet már soha olyan, amilyennek megismerték és elfogadták, ám hogy milyenné lesz, mostantól már az ő terhük és felelősségük. A jó és rossz harcára egyszerűsödő történetekhez szokottak számára talán kissé meglepő módon a morális mondanivaló nem kerül konkrét megfogalmazásra, megmarad a sorok között, inkább - a mesékre kevéssé jellemző módon - a főhősök jellemfejlődésén keresztül nyilvánul meg. Így anélkül szűrhető le a tanulság, hogy erőltetettnek, didaktikusnak érezhetnénk a szerző nevelői szándékát.
Említésre méltó erénye a könyvnek az a mód, ahogy – figyelemmel az életkori sajátosságokra - megküzd kis olvasója érdeklődésének fenntartásáért: mindvégig gondosan adagolja az izgalmakat, jól időzített fordulatokkal tartva ébren a kíváncsiságát – vagyis mindig ráveszi, hogy lapozzon a következő oldalra, végül folytassa az olvasást a következő kötettel. Eleinte kerüli a körülményes fogalmazást, a hosszadalmas leírásokat, és bonyolultabb összetett mondatok is már csak a sokadik oldal után jelennek meg, mintegy jelezve a szerző bizodalmát: ha az olvasója idáig eljutott, már nem lehet gondja azok megértésével. Szóhasználata – ami egyben a fordító érdeme is- mégis színes, nem tart a nem mindennapos, kevésbé gyakori fordulatoktól, fogalmaktól sem. Az egyes kötetek végén az idegen vagy régies hangzású, ritka szavakra rákérdez: tudod-e, mit jelent? Sőt, a történethez kapcsolódó feladatokat is kapunk, amelyek a fogalmazási készséget és a szövegértést is igyekeznek magasabb szintre vinni. A feldolgozás eme módja lehetőséget ad egy újabb szint, a könyvtárhasználat felé való elmozdulásra is, hiszen egy értelmező vagy szinonima szótár kézbevétele már önmagában is kalanddá változtathatja a válaszokhoz vezető utat.
A trilógia egy-egy kötete terjedelmében is valóban kezdő olvasóra méretezett, elolvasásuk legfeljebb egy-két este programja. Összhangban a tartalommal, az illusztrációk is inkább mondhatók hagyományosnak. Céljuk valóban a képzelet támogatása, nem a meghökkentés: szinte noszogatják az olvasót, hogy keressék meg a szövegben, mit is ábrázolnak. A mű a Babilon Kiadó Szeretek olvasni! sorozatában került kiadásra, amelynek bevallott célja az olvasás megszerettetése a kisiskolásokkal a kortárs gyermekirodalmon keresztül.
A történet - mese, a szó hagyományos értelmében. A téma, a mondanivaló önmagában akár felnőtt fantasy-kedvelő olvasók számára is érdekes lehetne, de a szóhasználat, mondatszerkesztés és a mese folyása - vagyis az olvasmányosság -, valamint a figyelem fenntartásának módszere és a mű terjedelme, kivitele kifejezetten az olvasni tudást már készség szintjén bíró, de az általa megnyíló univerzumról még alig valamit tudó kisiskolások számára tehetik értékes élménnyé ezt a művet. Ez a korosztály még nyitott úgyszólván minden tematika iránt, és a mese műfaján belül is egészen bizonyosan találkozott már hasonló történettel valamilyen más média útján, ezért az érdeklődése szinte garantálható - de az alapvető feltételnek, hogy az olvasás már ne a betűkkel való küzdelmet jelentse, fenn kell állnia!
A trilógia volumene lehetővé teszi a pedagógusi vagy szülői közreműködéssel történő, de akár az önálló feldolgozást is. Az egyes kötetek végén lelhető feladatsorokat bátran tekinthetjük kiindulópontnak, mércének saját ötleteinkhez, mivel azok jellege és nehézségi foka kiválóan illeszkedik kis olvasóik meglévő és fejlesztendő képességeihez.
A mese - jellegéből fakadóan - felkínál egy ritkán kihasznált lehetőséget: az alternatív, az eredeti történetből kiinduló, de tőle különböző folytatásokét. Ezeket kitalálni, a feltételeket, következményeket megfogalmazni és elemezni izgalmas játékká teheti az eredetileg egyszerű, csendes meseolvasásnak induló foglalkozást, hiszen így akár egy egészen új világot is teremthetünk hőseinknek. Az egyes folytatások összevetése a saját ötletekkel önmagában igen tanulságos munka, ám egyúttal izgalmas és szórakoztató lehetőség is a gyerekeknek!
(Sanvoisin, Éric: A sárkányfiú. Budapest, Babilon, 2015
1. Láng lobban. 59 p.
2. Az éj nagy könyve. 57 p.
3. Tűz és víz gyermeke. 60 p.)
1 Eric Sanvoisin. In: Babelio. é.n. <https://www.babelio.com/auteur/Eric-Sanvoisin/50342> Utolsó letöltés: 2018.09.25
Ervael a távoli Incirigrandia nevű faluban él. Szereti a verseket, a könyveket, különösképpen a sárkányokról szólókat kedveli. Léna az osztálytársa pont az ellentéte. Ő imádja a verekedést, és ő a sárkányvadász Drákó lánya.
A sárkányok és az emberek Incirigrandiában háborúban állnak egymással, de az egész országban is harc dúl közöttük. Ervael egyszer talál egy követ, amiről Léna és Ervael legnagyobb meglepetésére kiderül, hogy egy sárkánytojás. Ervael visszaadja a fiókát az anyjának.
A futóversenyen, miután megsérül, furcsa pikkelyre emlékeztető bőrkeményedés keletkezik a fiún. A verseny után egyre több furcsa dolog is történik vele, amelyek a sárkányokra vezethetők vissza. Lehet, hogy Ervael is közülük származik?
Ajánlom: annak, aki a sárkányokért rajong. (KEZDŐ OLVASÓKNAK IS)Nem ajánlom: annak, aki nem szereti a sárkányokat.
A könyv a Szeretek olvasni! sorozatban jelent meg.