Képviselői beszéde a pedagógusok élet- és munkakörülményeinek javításáért

1888. februárjában elmondott szűzbeszéde a gyermek- és ifjúsági irodalom problémáiról szólt. A beszédet a kormánypárt zokon vette.

1889. május 21-ben, amikor a vidéki iskoláztatás mostoha viszonyait is leleplezte (1 - 2 - 3 - 4 - 5 - 6 - 7), megvonták tőle a szót.

Válaszul Benedek Elek, az Apponyi Albert vezette ellenzéki Nemzeti Pártnak lett a tagja. Személyes tulajdonságai miatt tisztelte a párt vezetőjét. Apponyi vele íratja meg a pártja erkölcsi felfogásának elveit.

„A mi egész kormányzati gépezetünk csúcsától egész az elágazásáig nem egyéb, mint a hatalmi politika hálója. Minden pályán az egyesek boldogulásának, minden helyi érdek érvényesülésének feltételéül oda van állítva a meghajolás az uralkodó politikai irányzat előtt… Ilyen kormányzati politika mellett a korrupció kiirtása lehetetlenség, a jellemek elsatnyulása, a stréberség érvényesülése, a valódi érdem háttérbe szorítása szükségképpeni következmény.”

A következő választáson 1892-ben nem választották újra, a kormánynak sikerült Benedek Eleket megbuktatnia.

Szakítva politikusi múltjával újságíróként folytatta tovább tevékenységét, 1893 decemberében új, független lapot indított Nemzeti Iskola címmel, amit 1902-ig felelős szerkesztőként, majd 1903-tól 1906-ig főmunkatársként jegyzett.
1902-ben megalapította Földes Gézával, a Magyar Világ című lapot, melynél a Tanítók Részvénytársasága biztosította a kiadáshoz szükséges tőkét. A vállalkozás anyagi okok miatt azonban elbukott.
Az utolsó cikkben így búcsúzik közönségétől:

„Ami gyenge erőmtől kitellett, s ami a barátaim erejétől kitellett, minden emberileg tehetőt megtettünk, hogy ez az újság éljen, s teljesítse azt a szent missziót, melyre vállalkozott, melyre hitet tett. Leroskadtunk, tovább a küzdelmet nem bírjuk…
A könnyet nem tudom visszafojtani. Ti se szégyelljétek a könnyet. Bizony mondom: temetés ez!”
Ez nemcsak egy újság, hanem egy politikai koncepció temetése is. Benedek Elek 1903-ban így írt a politikai újságírással való szakításáról:

„Nem búcsúzom örökre, mert ha egyebütt nem, könyveim útján találkozunk. De mint szerkesztő örök búcsút veszek. Ez a világ nem az én világom.”

Az 1906-1910 közötti időszakban hatalmon lévő koalíciós kormányzatban megtestesült reakció az ellenzékiség új hullámát indította el, mellyel szoros kölcsönhatásban bontakozott ki a kulturális élet forrongása. A századelő kulturális életét három ellentétes, a szellemi élet egész terjedelmét átfogó áramlat: a nemesi, az urbánus polgári és a forradalmi megújhodásra törekvő demokratikus kultúra harca tette feszültté, viharossá, s kapcsolta a dualista reakció és demokrácia élesedő küzdelméhez.
A második Wekerle-kormány kultuszminisztere, gróf Apponyi Albert felkérésére vállalta el a Néptanítók Lapja szerkesztését Benedek Elek, így folytatva a pedagógiai irodalom színvonalas művelését. Feltétele azonban az volt, hogy csak addig szerkeszti a lapot, amíg Apponyi a miniszter. Tudta, hogy a miniszter személye biztosítja a lap számára a teljes függetlenséget. Apponyi Albert 1909-es bukásakor lemond a szerkesztői megbízatásról.

Előző fejezet:
Képviselői beszéde a magyar gyermekkönyvkiadásért Következő fejezet:
Véderőtörvény

Vissza a tartalomjegyzékhez