Fogthüy Krisztina: A magyar neveléstudomány kezdetei

Nyomtatási nézet

Bár a legtöbb tudományszak hazai történetét megírták már a szakemberek, a magyar neveléstudomány fejlődéstörténetének teljességre törekvő feltárása még nem történt meg. Fináczy Ernő, és őt követően több neveléstörténész is úgy vélekedett, hogy a múlt század hetvenes évei előtt született magyar elméleti pedagógiai művek szerzői a külföldi gondolkodók szolgai utánzói voltak. A leghatásosabb érv és cáfolat az ilyesfajta vélekedések ellen éppen ez a monográfia, mely meggyőzően bizonyítja a hazai neveléselmélet első korszakának való értékeit.

A téma a tudományos szempontból alapvetően fontos új ismeretek és összefüggések feltárása mellett azért is szerencsés, mert olyan tudományág hazai történetének kezdeteit, és kibontakozásának első időszakát dolgozta fel, melynek jelentősége túlmutat egy szaktudomány határain. A pedagógia tudománya – komplexitásánál fogva – sokrétűen kapcsolódik számos más tudományhoz és a művelődés egyéb területeihez. A mű több olyan új eredményt is hordoz, mely a korra vonatkozó művelődéstörténeti ismereteket is gazdagítja.

A monográfia első ízben kísérli meg feltárni az európai felvilágosodás pedagógiai eszméinek magyarországi megjelenését és térhódítását, s egyben a teljességre törekedve bemutatja a hazai nevelés- és oktatáselmélet fejlődéstörténetének első korszakát – mindeddig feldolgozatlan levéltári, kéziratos és nyomtatott források alapján.

A szerző felvilágosodás kori magyar magán- és iskolai könyvtárak fennmaradt katalógusait átvizsgálva kimutatta, hogy ezekben nagy számban megtalálhatóak voltak a kortárs európai gondolkodók és hazai szerzők pedagógiaelméleti munkái. Ez a tény jelzi azt, hogy a magyar olvasóközönség bizonyos rétegei a 18. század utolsó harmadában és a 19. század első felében már érdeklődtek a nevelés elméleti kérdései iránt.

A tudománytörténeti forrásként csak az utóbbi évtizedekben elfogadott sajtó nagy jelentőségét felismerve, elsőként a szerző dolgozta fel a felvilágosodás kori hazai újságok és folyóiratok neveléselméleti írásait, alapvetően új adatokkal járulva hozzá nemcsak a korszak nevelés-, de sajtótörténetének alaposabb megismeréséhez is.

Egy másik, mindeddig figyelemre sem méltatott, korabeli nagy hatású nyilvános „kommunikációs eszköz” az egyházi beszéd volt, mely népszerű formában, a közemberek számára is érthető módon, anyanyelven közvetítette a felvilágosodás pedagógiai eszméit. Számos neveléselméleti és nevelésfilozófiai tartalmú egyházi beszéd hangzott el a 18-19. század fordulóján a hazai templomokban, melyek közül jó néhányat bemutat a szerző, kiemelve azok jelentőségét a magyar pedagógiaelmélet fejlődéstörténete szempontjából.

Több kéziratban ránk maradt nevelési utasítás, köztük például Ráday Pál és Teleki László mindeddig publikálatlan írásai, kéziratos iskolai pedagógiai előadások, valamint az összes 1776 és 1827 között magyar nyelven nyomtatásban is megjelent pedagógiai tankönyv és kézikönyv elemzése alapján a szerző hitelt érdemlően bizonyítja, hogy a magyar neveléselmélet művelői jól ismerték koruk modern európai pedagógiai irányzatait. Az írók előtt azonban a hazai igények is ismeretesek voltak: a felvilágosodás pedagógiai eszméit a magyar viszonyokra kívánták alkalmazni. Ez a körülmény óvta meg őket az egyszerű kompiláció veszélyeitől, és ez egyik fő oka annak, hogy a magyar neveléselmélet kezdeti eredményeit – számos eredeti és csakis magyar szerzőktől származó gondolat miatt – érdemes volt számba venni és megismerni.

Fehér Katalin kézikönyve új, mindeddig ismeretlen adatokat tartalmaz a hazai neveléstudomány fejlődésének első időszakára vonatkozóan. A szaktudomány művelői mellett a pedagógusképző intézmények hallgatói – magyar neveléstörténeti tanulmányaik során – éppúgy haszonnal forgathatják a művet, mint a hivatásuk története iránt érdeklődő tanárok. De nem pusztán a hazai gyermeknevelés elméletének kezdeti lépéseit ismerhetik meg az olvasók a kötetből. A téma interdiszciplináris jellege miatt számos érdekes adalékkal szolgál a mű a magyar művelődés felvilágosodás kori történetének egyéb területeire vonatkozóan is. A mű a szaktudomány művelőinek érdeklődésén kívül számot tarthat a tanárok és a gyermeknevelésünk múltja iránt érdeklődő szélesebb közönség figyelmére is.

Fogthűy Krisztina

Vissza a tartalomjegyzékhez