Jáki László: „A profiltisztaságot alapvető követelménynek tartom…”

Nyomtatási nézet

Balogh Mihály, az akkori főigazgató kezdeményezésre 1999-ben induló Könyv és Nevelés nem volt előzmény nélküli, hiszen az OPKM-nek hasonló címmel volt már folyóirata. Vállalt szándékunk volt, hogy az újrainduló folyóirat nem tagadja meg az örökséget, de messzemenően figyelembe veszi a megváltozott körülményeket.

A lap induláskor pedagógiai folyóirat kiadásunk már másfél évszázados múltra tekintett vissza. Ebben az időszakban mintegy négy-ötszáz folyóirat jelent meg, de a Könyv és Nevelés megjelenésének időszakában is 25-30 folyóiratot adtak ki. Kérdés – és ez a felelős szerkesztőnek is állandó gondja –, tud-e a mi folyóiratunk mindezekhez valami többletet hozzáadni. Sok vagy kevés? – tettem fel egyszer a kérdést a Köznevelés hasábjain, s akkor is oda jutottam, hogy sok, ha érdektelen, ha a megjelent írások máshol is elolvashatók, kevés, ha olyan kérdésekkel foglalkozik, melyekkel más folyóiratok nem, vagy csak mellékesen foglalkoznak.

Bevallom, hogy időközben módosítottam álláspontomat: a folyóiratoknak ugyanis többfajta funkciója is lehet. Megdöbbentő volt például, számomra, hogy az 1930-as években a polgári iskolai tanárok, akik hátrányban voltak a középiskolai tanárokkal szemben, milyen szívóssággal harcoltak érdekeikért, éppen ezért lapjukért is. Ugyanígy tettek a kereskedelmi iskolai tanárok is, akik az iskolai bálok jövedelmét fordították lapuk fenntartására. (Ma „közéletinek”, vagy „polgári szerveződésűnek” mondjuk, s szociológiai vizsgálatokkal bizonyítjuk e törekvések fontosságát.

De a folyóiratok életképességét indokolhatja új, sajátos területek, problémák megjelenése is az iskolában. Ilyen volt például a konzervatív neveléstudományba nehezen beépülő gyermektanulmányozás, melynek színvonalas képviseletét, elfogadását egy rangos folyóirat, a Gyermek teremtette meg. Azt hiszem, nem kell bizonygatnom, hogy a nemzetközi szinten is kétségbeejtő hazai olvasási kultúra, valamint az ezzel szoros összefüggésben lévő iskolai könyvtárak ügye sajátos területet jelentenek az iskolákban, és a kérdés iránt fogékony művelői számára messzemenően indokolt a Könyv és Nevelés létezése.

Amit sajnálatos módon nehezen tudtunk/tudtam megoldani, az a kritika kérdése. Sajnos a színvonalas bírálatoknak pedagógiai irodalmunkban alig vannak hagyományai. Opportunizmus, a mindenkori „központtól” való függés félelme, érdektelenség – ki tudja? Sajnos ez a hiány folyóirataink múltjára és jelenére egyaránt jellemző. Nem maradt visszhang nélkül (még a humor szintjén sem) az a tanulmány sem, mely azzal foglalkozott, hogy Sztálin elvtárs nyelvtudományi írásai milyen hatással volt a testnevelés-elmélet oktatására. A példa távoli, inkább humoros. De vajon a kompetencia mindent elsöprő „nyomulása” ellen jelent-e meg mostanában differenciált kritika, mely jelezné annak lehetőségeit, határait, különösen azt általános műveltséget biztosító tantárgyak területén?

A profiltisztaságot is alapkövetelménynek tartom. Tiszta profilú szakmai orgánum volt például az első világháború előtt az Országos Paedagógiai Könyvtár és Tanszermúzeum Hivatalos Értesítője, a neveléstudományt képviselő Magyar Paedagógia, a Nagy László által szerkesztett Gyermek, ahol kizárólag a gyermektanulmánnyal kapcsolatos írások jelentek meg, vagy a Budapesti Polgári Iskola, ahol például ilyen témájú írásokat közöltek, mint Budapest madárvilága, a budapesti gyermekek szókincse, budapesti barlangok stb.

A Könyv és Nevelés ilyen profiltisztaságra törekedett és fog törekedni a jövőben is. Fő profilunk tehát az olvasáspedagógia, ezzel szoros összefüggésben az iskolai könyvtárak, valamint a tankönyv- és taneszköz kritika. Ez utóbbi sem könnyű műfaj, de remélem, hogy a 20 éves Könyv és Nevelés ezen a területen is eredményeket tud majd felmutatni.

Végül, mint felelős szerkesztő (érthetően elfogultan) természetesen hozzáteszem, a folyóirat lehetne jobb is és meg is teszünk mindent, hogy jobb legyen, de fontosságáról aligha lehet vitatkozni.

Vissza a tartalomjegyzékhez