Róth András Lajos: Olvasásra nevelés a XVII-XVIII század magyar társadalmában

Nyomtatási nézet

II.

A jezsuita Bertalanffi Pál Világnak két rend-béli rövid-ismérete című, „isten jó vóltából ’s az Elöl-Járóinak kegyes engedelméből Magyar Nemzetének egy mulatságos, és tudós olvasására nyomtatásban”, Nagyszombatban 1757-ben megjelent könyvét úgy indítja útnak, hogy abból a fennebb elmondottak visszhangoznak:

„Azokáért, kegyes Magyar olvasó, úgy vedd ezen munkámat, hogy magadnak nem mondom ékes Magyar szólást (…) hanem mind ideig való tudományt, mind örökké való való jókat-is szerezz: igazán mondom, nem lehet volta-képen meg-magyarázni a’ tisztességes, és álhatatos olvasásnak nagy használattyát, mert az előszer-is a’ hivalkodást, mint minden gonosznak mühelyét, meszsze el-rekeszti, az-után emberben a’ tudományt, a’ jó erköltset és azzal a’ szép bötsületet neveli, a’ hivságos és néha igen tökélletlen tsevegések helyett minden-féle diszes beszédekre a’ tágos útat nyittya a’ külömbb-féle régi történetekből a’ jelen valóknak jó el-igazitására a’ kész tanátsot nyuittya;”

Az aktív olvasás szükségességének és eredményességének szép mintaszövege a Debr. K. János 1666-os ajánlása „Kecskemét városának hűséges tagjai”-hoz, amelyet „a’ PATAKI dicsiretes Scholának igazgatójának”, Szathmári Ötvös Istvánnak Szebenben, 1668-ban megjelent művéhez a Titkok jelenése avagy Sz. János Apostol mennyei látása című könyvhöz mellékelt.

„… e’ könyben le-tétetett szép magyaráztok-is; mellyek-
nek szükséges voltát, meg-ismérik mind azok, valakik e’ könyvnek, és e’ könyvben béfoglaltatott dolgoknak mélységes voltát meg-gondollyák, és visgálásra vészi. Mely szépek, mely helyessek és ékessek legyenek, nem szükség sok proba reá: mert a’ szives olvasonak magát kimutattya, és mint a’ szin mézz, kedvesen kostoltattya édességét, azokkal, kik Isteni félelemmel és a’ könyörgésnek lelkével nyulnak hozzá, akarván a’ Men[n]yei dolgoknak értelmében épülni.”

Ugyanerről beszél, akkor amikor a fordítás kiadásának születési körülményeit tárgyalja, mondván:

„Bizony kár volt volna, ez ékes munkának el-titkoltatása, vagy rejtekben valo tartatása. Jobb hogy többen épüllyenek belöle, mint kevessen. Edes Idvözitönk mo[n]dása szerint, a’ gyertyát nem teszik a’ veka alá, hanem a’ gyertya tartoba, hogy mindeneknek kik a’ házban vadnak világollyon, Matt.5.15. E’ munka-is hadd világollyon sokaknak épületekre. … KECSKEMETHI SÓS JÁNOS Uram-is, … kapott mindgyárt rajtok, hasznosnak itilvén a’ ki-bocsátásra. Akkárván azért másoknak-is itiletekkel élni, hozzám el-hozta, és felölek valo itiletemet kivánta; serényen tudakozván, mit itilnék felölek. Meg-olvasgatván azért, hasznos és gyönyörüséges voltát láttam és jo lelki ismérettel commendaltam s’ dicsirtem, hogy méltók volnának kibocsátásra, közönséges haszonért, és a’ tudos forditónak emlekezetben valo maradásájért, ha illendö Patronus találkoznék. Kapdos-is kegyelmetek, az igazságnak tudásán, és inkáb örül a’ világosságnak, mint a’ setétségnek; méltán-is, mert a’ ki a’ setétben jár, nem tudgya hová mégyen, édes Idvezitönk tanitása szerént. Joh. 12. 35. Vajki nagy eszközök az igasságnak tudására, és a’ világosságnak látására, e’ könyvben lévő magyarázatok, méltán azért kegyelmeteket illeti ennek ajánlása …”

Az elmélyült, lényegfeltáró olvasásra szólít fel Bökenyi Philep János is, aki angolból magyarra fordította és Lambert Roeck-nél Ultrechtben 1652-ben kinyomtatta, a MENNYEI LÁMPÁS, Melly az … az örökké valo Mennyei világosságnak méltóságára igyekezöknek lelki világot ßólgáltat című könyvet.

(…) „Továbbá kegyes olvaso, ha mi ez könyvetskében te neked nem tettzenék (a’ mint hogy ugyis lehet) a’ ßóknak nem igen himes, es a’ sententiáknak minden Ciceroi ékesség nélkül[i] valosága miatt, ne mindgyárt vesd meg az egéß könyvet, se engemet gyalázattal ne illess, hanem a benne lévö dolognak fundamentumát nézzed; Nem volt itt nekem ßándékom hogy azok elött (kik az egéß tudományt tellyességgel bé nyelnj láttatnak) magomat mutogassam, mivelhogy az idegeny nyelveknekis mivolta azt nem engedte volna, hanem hogy amaz együgyü buzgo lelkeknek, kik még tudomány nélkül ßükölködnek, valamit haßnálhassak, es azokat ez könyvetskében lévö dolgoknak alkalmatosságával alázatosságra intven, egyszersmind nekik az ö utolso ki mulások felöl bóldog elmélkedésre utat nyissak.”

Bonyhai Zsuzsanna 1760-ban „a Keresztyéni Szent Életre és Bóldog Meg-halásra másokat-is segiteni igyekezö szent szándékkal” újból kiadja Kolozsvárt, Páldi Istvánnál. Pápai Páriz Ferenc németből fordított Pax sepulcri az-az: Idveséges és igen szükséges Elmélkedés arról, miképen kellessék Embernek mind keresztyénül élni, mind pedig idvességesen meghalni című kötetét. Ennek elöljáró beszédében az olvasás szükségességének sugallása az isteni üdvözülés rangjára emelkedik. De ezen utóbbinak elnyerése, mivel „némellyek jó keresztyének szájjal, de szivvel nem kérkednek a’ hittel, de nem mútatják valósággal, eleget beszéllnek az örök életröl, de nem tanulják az útat, mellyen oda bék ell menni” egy valaminek a függvénye, éspedig:

„… ezt, tanulni, olvasni, hallani, meg-tartani, söt ugyan gyakorolni-is szükséges dolog. Lám Isten’ kegyelméböl kezünk között vagyon az Istennek könyve, a’ szent Biblia, mellyet valaki akar, szabadoson olvashat. Vagynak bövön egyéb sok szép Irások, mind a’ Régieké, mind a’ Ujjaké, mind idegen mind pedig született nyelvükön valók, mellyekböl szép Istenes tanitásokat, vigasztalásokat és intéseket vehet az ember a’ jó életre, és a’ bóldog meghalásra használandókat.

Illyen ez-is az együgyüeknek számokra iratott Könyvetske, mellyet mindazonáltal reménlek oly munkának, melly Istennek ditsöségére a’ véle élöknek hasznokra ’s vigasztalásokra kiváltképen pedig együgyü lelkeknek jó életekre és bóldog ki-múlásokra fog szolgálni. A’ Tudósokat kérem, hogy az együgyü beszédet jóra magyarázzák ugy-mint melly a’ gyengéknek szól, kik ama’ mély tanitásokat nem foghatnák-meg. A’ gyengébbeket pedig, hogy e’ munkátskával szorgalmatosan éljenek, és ebben gyakorolják magokat, el-hivén azt, hogy nem lészen haszontalan ebbéli munkájok.

Melly sokszor esik az meg, hogy az ember idegen Országban vagyon, mellyben tiszta tudománytt lelki tanitót egyes sem talál? Mennyiszer vagyon Táboron és egyéb veszedelmes helyeken a’ hol Papot sem lát? Mennyiszer vagyon kiváltképen nagy Dög-halálnak idején, hogy a’ Prédikátorok el-halnak, vagy hozzád nem érkeznek, a’ mikor minden sziv a’ tanitásra, vigasztalásra és igazgatásra áhétozik? Ollyankor ki ki ez együgyü könyvetskéből maga magának vigasztalást nyujthat, vagy más által a’ ki mellette vagyon maga elött olvastathatja, minden részei szerint a’ mint szive kivánja, hogy így az ö futásában meg ne botoljon, hanem akadály nélkül elö-mehessen és Isten kegyelméböl e’ világtól is bóldog bútsút vehessen és örök Innepet illhessen.”

Kőszegi Rájnis József 1781-ben Pozsonyban, Landerer Mihály költségével és betűivel adja ki A Magyar Helikonra vezérlő Kalaúz az az: a’ magyar vers-szerzésnek példái, és réguláit két könyvben, amelyhez még egy, a Kalaúzhoz tartozó meg-szerzést is csatolt. Az olvasás értelmét az 1773. esztendő karácsonyán írt előszavában ő is meghatározza, éspedig:

„Tanúlhatnak ebből nem t sak Poéták, hanem egy általlyában minden Magyarok. Olvass’d, értesed, kövessed, szerettem Atyámfia! fogadom, majd tisztábbak lésznek beszédeid, írásaid, könyveid. Úgy talám még azt-is meg-nyerhetjük, hogy nyelvünknek hasonlíthatatlan szépségét külső Nemzetségekkell-is meg-szerettethessük. Isten hozzád!”

Pataki Sámuel Kordáné Nemes Júliához intézett ajánló levelében, amelyet ugyancsak Pápai Páriz Ferenc előbbi, de most már Kolozsvárott 1776-ban, harmad ízben kiadott munkájához írt, a könyvek sorsáról is értekezeik, kiemelve az időkön átívelő, az olvasók által éberen tartott, örökérvényű tartalmuk hasznát.

„Tagadhatatlan az, hogy nagy lévén ma száma a’ Tudós-embereknek minden Nemzeteknél, és a’ Tudományok nagyobb tökélletességre vitetvén a’ mi idönkbe, mint vóltanak az elöt; sok ollyan könyvek iratnak a’ mái Tudósoktól, (kivált az ollyan Tudományok nemébe, mellyek ujjabb találmányokkal, a többek felett ditsekedhetnek:) hogy azoknak mássát nem találjuk a régibb idökbe. Ellenbe igaz az, hogy régen irattak ollyan Könyvek, a’ valóságos Tudománnyal biró, ’s munkás emberektöl; mellyek, nem tsak e’ mi idönkbe, hanem még a késő világba-is, a Tudományoknak sokkal nagyobb tökéletességre való vitettetésekor, kedvesen fognak olvastatni, és akár melly ujjabb könyvekkel méltán egy sorba tétethetnek. Helytelenül tselekesznek tehát azok, kik az ujabb könyvek olvasásától el-elfoglaltatván, a régieket esmérni se kivánnyák, és örökös feledékenységre itélvén azokat, magok szennyekbe hagyják. Holot, ha nem sajnállanák, avagy tsak mulólag ezeket is megtekintetni, tapasztalhatnák valójába, hogy azok se meg-vetendök, és hogy sok ujj testes könyevkről, az ujj modi köntöst ha le-huzzuk, ’s a’ régiektöl költsönözött igazságokat azokból ki-szedjük, el-tünik minden fények, és egy maroknyira szál vastag testek. Illendő tehát, el-nem felejtkezni a’ régiekről, sőt ujjabb nyomtatás által, a feledékenységből azokat ki-ragadván, szükség közönségesebbekké tenni, nem tsak hasznos oktatására a’ mostani, és jövendö idönek; hanem tartozunk is ezzel mint-egy adózni, azon hasznos Emberek drága emlékezetének, kiknek a’nál egyebet se fizetet az Emberi Nemzet.

Illyen vélekédését értvén Nagyságodnak-is az Eleinktöl iratott jó Könyvek iránt, hogy t. i. inkább kivánná Nagyságod, hogy ezeknek ujjabb ki-nyomtatásokkal izzadjanak a’ Nyomatató-sajtók, mint holmi apróság ujságokkal, és a’ meg emésztö idö próbáját, kétség kivül ki-nem álló könyvetskékkel, töltsenek idöt, midön a’ régi jobb könyvek ujjabb szinre hozatásába igyekeznénk, …”

Szathmári Mihály, boldog emlékezetű barátja, Szathmári Pap Zsigmond Kolozsvárt megjelent prédikációs kötetéhez – Néha tiszteletes tudos férfiúnak Nádudvari Péter uramnak … nyoltzvan-négy predikátzióihoz – írt verset 1741-ben, Sárospatakon. Ebben többek között a szellemi alkotások, a könyvek iránti közömbösségről szól, mondván …

„De sok drága Elme csak otthon rosdásúl Nem palléroztatik, ’s végre meg-tsorbásúl, Sok szép Irás ismét mólyal sógorosúl Vagy Kufárok’ borsa szakaszokban szorúl.

A’ Könyvnyomtató-is nem nagy betsben vagyon,

Fél, kevés Munka-is rajta nem maradjon:

Derék Könyvek körül ámbátor izzadjon;

Nem várja Tallérja hogy meg-szaporodjon.

Vajha mint más Nemzet úgy mi-is Irhatnánk!

Született Nyelvünkön bövebben szólhatnánk,

A’ Talentom szerint kintset ki-adhatnánk!

Világosabb útat sokaknak nyithatnánk.”

…

Számára a jó könyv olyan mint a szövétnek és ezt így fogalmazza meg:

„Te pedig Olvasó e’ Fáklyát kövessed, Hogy setétségedet lassanként le-vessed, Idvességed’ okát ’s útát meg-érthessed, Égi Koronádat osztán el-nyerhessed.”

Miskoltzy Ferenc 1742-ben, Győrben nyomatta ki „most elsöben magyar nyelven” a Manuale chirurgicum avagy chirurgiai úti-társ … című „munkátskáját” mindenki hasznára, a magyar orvostudomány előrehaladása érdekében, a benne foglaltak tanítása által. Kézikönyvét így ajánlja olvasásra:

„Meg-vallom ezen Könyvnek ki-botsátásában, fundamentomúl vettem egy Német-Országi hires Chirurgusnak sok Doctorok által approbált munkátskáját, …, de tudják-meg … amit mondottam elöljáró-beszédemnek kezdetin, … hogy Chirurgiát tanúló iffjaknak ’s nem Medicusoknak kedvekért, kivált-képpen pedig, Hazám-fiainak tanitására botsátatott légyen ki ezen Könyv … Te pedig, kedves Olvasóm, édes Hazám-fia! magad bölts itéleted szerént, vegyed és itéljed ezen munkátskát, ’s gondold-meg hogy gyarló emberek vagyunk, ésé sok izben, ha szintén valóságos téteményünk ditséretet nem érdemel, leg-alább jó indúlatunk is akaratunk, az emberek fiaitúl kedveltetni szokott és ditsértettetni. Ha pedig ezen Könyvnek út-mutatása mellett curáidban téged ISTEN, mellyet szivemböl kivánom, szerentséltet, … kedves Olvasóm, … élj kivánt egésségben …, Curáidban légy szerentsés, sokakat gyógyits, és az hanyatlatt Chirurgiának elöl-mozditására iparkodjál. Ezt néked és töled mint kedves Olvasójától kívánja.”

Deáki József, „az Erd. Hel. Conf. szerint Refor. és némely Aug. Con lévö Eccléssiáknak-is superintendense” approbálja Kolozsváron 1745 árpilisában, az ugyanabban az évben megjelent Liliomok völgye … címet hordozó, gyönyörűen illusztrált, ötven szent elmélkedést tartalmazó kötetet. A fordítás megszületésének körülményeit azok olvasása közben szerzett gyönyörnek is tulajdonítja:

„A b.e. Gerhárd Jánosnak ezen Sz. elmélkedései … nékem-is idegen Országokban való bujdosásimban mennyei patikáim vóltak; nem tsuda hát ha azt a’ drága könyvetskét egy Hazánkbéli Licurgus-is annyira meg-szerette, hogy Ifjúságától fogva mindenütt magával hordozván, vélle járván kelvén, terhes Hivatala mellet-is abban gyönyörködvén, bánati közt-is e’ háládatlan Világban magát abbúl vigasztalván, végre Magyar nyelvre-is forditotta, Sz. Vallásunkhoz alkalmaztatta, és akarván Hazájának s Méltóságos Uri Véreinek azzal-is használni, nyomtatni adta. Én ezt által olvastam nem kitsiny örömmel, minden Elmélkedésekben Meny-Országra vezető áldott könyvetskének találtam, mert akarmely bánatban tsüggedezö Ember nem nyit ebben oly Elmélkedésre, melyben szivének vigasztalására elég okot, és Sz. tanáts adást ne találna: méltónak itélem azért hogy közönségessé tétessék, ugy-is hiszem, olly kedves és drága könyvetskét e’ Haza, mostanság nem látott, mind a’ matériának méltóságára mind a’ válogatott magyar stilusra nézve. Bóldog Lélek ki az Istennek nálla lévö drága Tálentumával igy kereskedik; adgyon-is azon Isten jutalmot e’ Sz. munkáért a’ bóldog Lelkek között ama Mennyei Hazában.”

Győrben, 1786-ban Streibig József betűivel nyomtattatta ki Pétzeli József Henriás az az negyedik Henrik francz királynak életének némelly része, melly Francz Versekből ugyan annyi számú ’s lábú versekbe foglaltatott … című munkáját. Szatsvai a Magyar Kurir 1787-beli XLVI. számában adja hírül a kötet megjelenését és idézi gróf Pálfi Károly magyar kancellár véleményét a fordításról, minket viszont az érdekel, hogy mit érez a gróf olvasás közben. Íme:

„A’ kigyelmed Magyar Henriássát, mellyben azon Nagy Férfiúnak, ki ezzel Európát meg-ajándékozta vala, eszét olly tökéletesen utólérte, nagy örömmel olvastam. Kigyelmed ezen Munkája által a’ mi Magyar nyelvünknek bővségét, szépségét és méltóságát annyira meg-bizonyította, hogy ki ki bátran el-mérje mondani, hogy akár melly felséges gondolatoknak természeti erejek szerint való ki-mondásokra edgy Európai nyelv-is ennek eleibe nem lép. A’ Magyar Litteraturát-is ezáltal, edgy olly munkátskával gazdagította-meg, melly a M. Hazának, a’ Nemzet nyelvének és Kigyelmednek nagy betsületére szalgál. Kérem Kigyelmedet, ne engedje, hogy ezen Munkája utúlsó légyen, hanem tőbb ehez hosanlokkal ajándékozza-meg Hazáját.”

Úgy gondolom ennél szebb megfogalmazását a könyvírásra való felhívásnak és az olvasásban lelt örömnek nem kell máshol keresnünk.

Dr. Mátyus István Bethlen Gábor grófnak ajánlja az 1762. év Szent Jakab havának 5. Napján Diaeteticaját, „az-az a jó egészség megtartásának módját fundamentumosan elő-adó” könyvét, amely Kolozsváron jelent meg ugyanabban az évben. Ebben az igényesebb olvasási stílus kialakításához elengedhetetlenül szükséges, de néha fárasztó tudományos apparátusra hívja fel olvasói [olyan kifejezéseket használ, mint „gyenge olvasó”, „értelmes olvasó”, „egyenes indulatú olvasó”] figyelmét. Művéhez részletes használati útmutatót illeszt, amely megkönnyíti az eleddig ritkán jelentkező magyar szakirodalom olvasásában tapasztalatlan olvasó tájékozódását:

„Másként-is, melly bajos légyen az efféle dolgokat e mi szük és Tudományokhoz még nem igen szokott Magyar nyelvünkön, röviden ’s még-is világoson ki-beszélni, a’ ki nem próbálta, alig hihetné-el. Ez okból, sok hellyeken Deák szókkal-is kelletett élnem, a’ melly szók közül az ollyanokat mellyek még Magyarrá nem lettek, imitt amott, a’ mint lehetet, Magyarul is ki tettem. Az Auctorok közzül is némellyeknek Neveiket, kiknek ítélet tételeket, vagy szavaikat ide által írtam, azoknak kedvekért, a’ kik a’ dolognak igaz vóltát minden elme fárasztás nélkül leg inkább szeretik abból határozni-meg, ha e’, vagy ama’ Tudós Ember mondotta, néhol fel-jegyzettem. Jól-lehet, a’ mennyiben a’ rövidség engedte, mondásom igazságát tsak azoknak nevein ollyan hellyeken-is építettem. A’ beszédnek drabosságáról, mindenek felett pedig az én távól létem miatt a’ nyomtatásban esett feles hibákról az Olvasót követem; és kérem hogy az el-hagyott vagy hellytelenül tett virgulákat, accentusokat, punctumokat, betüket és egyéb könnyebb szerü hibákat, egyenes indúlattal meg-igazítani méltóztassék. A’ terhesebbek iránt pedig, úgymint a’ hol a’ dolog értelmének el-romlásával egész szók vagy rendek hagyattattanak-ki vagy rontattanak-el, míg tovább menne, a’ Hibák Listáját meg-tekinteni ne terheltessék.

Tudom ugyan én jól, melly unalmos lényen sok gyenge Olvasók előtt az illyen idegen Neveknek és Könyveknek ottan-ottan való emlegetése, mint a’ melly nékik az ólvasásban akadályt szerzene, hasznot pedig semmit nem tenne: annyival inkább, hogy azok a’ Könyvek többire más nyelveken kőltek; a’ kik közűlök azokat meg érthetnék-is, a’ dolgoknak olly gondos felkeresgélésekre és nyomozásokra ritkán nyerhetnek vagy kedvet vagy időt. De azt-is hiszem, hogy ollyan tudós Emberek’ kezén-is fog meg-fordúlni ezen Könyvem, a’ kik az emlegetett Könyveket-is esmérik, ’s örömest kivánnak a’ kút-fejekre viszsza-menni; sőt tőlem, ezekben első Magyar Irótól minden jussal meg-is kivánják. Akármint essenek ezek, bizonyos, hogy az e’féle historia formán le-hozott dolgokban, az eredeti Iróknak ki-nevezése, az Értelmesebbek előtt, mindenkor nagyon kedves vólt; és egyébként is majd fele tudományt tészen. Ezeknek azért kedvekért, szándékozom, ha addig élek, a’ Könyv’ végére egy kis Laistromot tenni, mellyből ki-tessék, hogy az itt elé-forgó Irók, kik? ’s mitsoda rendbéli emberek vóltanak? hol? és mikor éltenek és mennyi hitelt érdemelhetnek? nem lévén a’ Magyar nyelven ollyan Könyveink, mellyből ennek jó végére mehetnének.

A’ Tudományt senki annya’ hasából nem hozza, sem az újjaiból nem szopja. A’ mit tudunk, Könyvekből és jó Mestereinktől tanúljuk: mellyben a’ mi Erdéllyünk még eddig Censorságot magának nem igen tulajdoníthat. Én részemről az értelmes Olvasóktól ki-kérem; tessék jól meg-nézni írásotskáimat: reméllem, találnak felesen ollyan dolgokra, mellyeket valóságosan enyimeknek lenni meg-esmérnek, ha szinte azokra tzégért nem kötöttem-is. Leg-alább enyim az, hogy azokat a’ jó Irókat meg-szerzettem, meg-ólvastam, azokból, tzélom szerint, a mit hasznosnak találtam, ki-vettem, és a Magyar Olvasókkal ingyen közlöttem.

Mondhatják a’ tzivódók 3-szor, hogy a’ Diaeteticának határait itt-is amott-is által-hágván, néhol sokat physicáltam, másutt az orvosló mesterségbe elegyedtem. Ezeknek tsak azt mondom: Mit árt véle, ha ki egy munkával két; három-féle hasznot-is tehet? A’ Physica vagy Természeti Tudomány ezen mi tanuságunknak a’ Lelke: e’ nélkül, értelem nélkül esik itt minden okoskodás. Azért, minthogy e’re, előre való készületét kevés Magyar fundamentomosabb Természeti igasságokat-is egy hével-lével bé-tenni, és ezekkel a’ Diaetetica régulákat keményebb lábakra állítani. Az Orvosló mesterség, a’ Diaetának folyamatja: egyik a’ másik nélkül, a’ mint ezután jobban-is által fogjuk látni, el-nem lehet. (…)

Kivántam azt-is tudtukra adni az Olvasóknak, hogy a’ mik a’ §-sok’ elein nagyobbatska betükkel nyomtatódtak, azok, az elébbi Munkámból jöttek-által ide, egy két hellyt holmikben változtatva ’s nehány rendel pótolgatva. A’ mellyek pedig ezek után apróbb betükkel vagynak, azok msot újjonába tétettetnek közönségessé.

A’ beszédnek darabosságáról, a’ hellytelenül tett vagy el-hagyott virgulákról, accentusokról, punctumokról, nagyobb és kissebb formáju betükről, és a’ mellyek sok hellyeken tisztán ki nem jöttek, az egyenes indulatu Olvasóktól nagy betsülettel engedelmet kérek. Tapasztalhatták, a’ kik e féle dolgokban forgottak, melly nehéz légyen első készülettel, kivált illy sok-féle elegyedésekben mindeneket tökélletes állapotra vinni. Reméllem mindaz-által hogy mind ezek-is az Értelmeseknek nem fognak nagy akadályt szerzeni. A’ terhesebb hibázásokról, a’ Könyv’ végin tétetik igazítás.”

A Dániel Polixena 1764-ben másodszor nyomattatta ki A kereszt nehéz terhe alatt elbágyadt sziveket élesztö jo illatu tizenkét liliom cím alatt, Gróf Petrötzi Kata Szidonia magyar nyelvre fordított válogatásait, Arnd Jánosnak, fennebb említett könyvéből.

Az elöljáró beszédben a fordító miközben leírja viszontagságos sorsát (férjének, gróf Pekri Lőrincnek Magyarországra való hurcoltatását, magának bebörtönzését) és azt, hogy hogyan fogott a munkához, – a „vigasztalásra való eszköz” –, az olvasás jótékony hatására enged következtetni:

„És mint-hogy szabadulásomhoz nem bízhattam, adtam magamat Könyvek’ olvasására, és e’ Kereszt-viselés’ példáival, el-bágyadt Szivemet, mint egy élesztö jó Balsamummal orvosoltam, és valósággal tapasztaltam-is, hogy az ilyen Orvossággal Lelki és Testi Sebeink meg-gyóygyúlhatnak: mellyre-nézve vettem elömben e’ kis Munkátskát, mellyet, ARND JÁNOS, a’ Luneburgumi Fejedelemségben való Püspök, az Igaz Kereszténységröl irt Könyvéböl válogatván-ki, sorsomhoz képest Tizenkét Részeket, azokhoz való imádságokkal együtt, Német Nyelvböl Magyar Nyelvre fordítottam, azzal vigasztalván magamat gyámoltalanságomban. Nem akarván azért e’ vigasztalásra való Eszközt tsak félre tenni, hanem inkább a’ nehéz Kereszt terhe alatt nyögö Felebarátimmal közleni, kiknek, e’ Keresztnek nehéz terhe alatt el-bágyadt sziveket élesztö Tizenkét jó illatú Liliommal, mellyek a’ Szent Irásnak Gyönyörüséges Kertében nevekedtek, akartam kedveskedni.”

Borosnyai Nagy Pál, Rédei Zsuzsannához – „Kegyelmes Pátróna aszszonyához” – intézi a’ Házi és uti idvességes társ … című, Nagyenyeden, Kiss György nyomdájában, 1865-ben megjelent imádságos könyvének ajánló sorait. Itt is fény derül a könyvírás értelmére, akárcsak a Petrötzi Kata esetében, de a mi szempontunkból különösen értékesek a születendő értelmiség vonatkozásában, az olvasásra való szoktatás nevelői momentumának fontosságára utaló sorai:

„E Szent és Buzgó Fohászkodásoknak Kinyomtattatására, alkalmatosságot szolgáltattanak nékem ím e’ következendő dolgok: Elsőben: Tiszt. Doctor N. Borosnyai Nagy ’Sigmond Atyám Uram … És Tiszt. N. Batzoni Pál Ilona Anyám Aszszony … engemet és N. Borosnyai N. Ágnes Néném Aszszony, kisded Gyermek-korunktól fogva, igyekezvén nevelni az Isteni Félelemben, … szüntelen gyakoroltanak, nem-tsak a’ Szent Biblia, hanem a’ Könyörgésses és Prédikátziós Könyveknek értelmes olvasásában; úgy-hogy: én tiz Esztendös koromban, azokból rövid Könyörgéseket és Prédikátziókat summáson ki-szedegetvén és magamnak leirván, sokakat meg-is tanúltam, és könyv nélkül, Papi módra sokaknak halásokra el-is mondottam: ezen szorgalmatosságomnak tehát kivántam mostan valami ’sengéjét közönségessé tenni, az Isten’ Ditsöségére és a’ Gyengéknek lehetö hasznokra.”

„Szép meg-elegyítni dolgot tréfa szókkal: mint Szakáts kővér húst föz fűszerszámokkal …” – írja Lázár János ars poeticájában, mielőtt útjára indítaná Florinda, illetve Spanyolország – 1766-ban Szebenben, Sárdi Sámuelnél megjelentetett – történetét. Rigmusokba szedett soraiban a próza és a vers olvasásában jelentkező különbségekre is figyelmeztet:

(…)

„Éppen tsak írtam ezt Magyarok kedvekért:

S azok közt, olvasó Aßßonyi rendekért:

Loptam-el időmet, nem úgy a’ versekért,

Mint a’ tudni méltó tselekedetekért.

Tudom: hogy azok-is a’ kik restesebbek

A’ könyv olvasásában, és negédesebbek;

A’ versekre sokkal, kéßebb, ’s hevesebbek,

Ezekre serényebb, ßemesb, ’s élesebbek.

Ez oka: hogy írtam Magyarúl, ’s versekkel.

Olvasd! Bár légyenek rakottak vétkekkel;

De tellyesek ritka ’s ßép történetekkel:

Nem bánod-meg, időd ha tölötd ezekkel.”

Losontzi István is, Landerer Mihály költségével és betűivel 1773-ban megjelentetett Hármas kis tükör-höz írt előszavában ugyancsak a versekkel szemben tanúsított fogékonyságra alapoz, amikor „gyenge elmékhez alkalmazott módon, a nemes tanúlóknak, summásan, de világosan – rigmusokba szedve – előadja” Magyarország és Erdély történetét.

„Tapasztaltam nem kis örömmel, hogy az Oskolákban már bé-vétetett Sz. Históriának Summájából, szép elö-menetellel gyakoroltatnak a’ tanúló Gyermekek. Hogy azért többre-is mehessenek, Magyar és Erdély Országnak ezen Kis-Tükörét, melly Három Részekben, annak mostani Földét, Pólgári állapatját és Históriáját summásan ki-mutatja, nem tartottam illetlennek hozzá ragasztanom. … Gyermekeknek irtam, azért-is gyermeki elméhez alkalmaztatott módot szükség vala követnem. Tudjuk, hogy a’ gyermekek a’ ritmizálásban igen gyönyörködnek, és a’ Verseket örömmel tanúlják: ez októl indíttatván, a’ Vármegyékben lévő nevezetes Helységeket Versetskékben foglaltam, hogy azokat minden únalom nélkül meg-tanúlván állhatatosan elméjekben meg-tartsák: hogy pedig érthessék, alájok tettem rövid világosításokat.

Magyar Gyermekeknek magyarúl írtam, nem idegen nyelven, mellyet nem értenek. Söt vallyha már valaha fel-állíttatnának a’ mi Nemzetünkben-is a’ Magyar Oskolák, a’ mellyekben a’ szükséges dolgokra magyar nyeven taníttatnának elsöben gyermekeink! úgy sem ezek idejeket; sem a’ Szülék költségeket haszontalanúl el-nem vesztenék.

De ez a’ mi Oskoláinknak nagy fogyatkozása, hogy mindenütt minden külömbség nélkül a’ Gyermekek, Celláriusra, Deák Rudimentára szorittatnak, a’ mellyeknek paraszt állapotjokban soha semmi hasznát nem vehetik.

Sokkal hasznosabb vólna a’ falusi Gyermekeket magyar olvasásra, éneklésre, könyörgésre, irásra, Arithmétikára, Históriára és a’ Keresztyén Hitnek Ágazataira tanítani, mint gyermeki elméjeket hat, hét Deák Declinátióknak vagy Réguláknak tanúlásával gyötreni, jövendö meg-sirathatatlan károkkal.”

Gróf Teleki Ádám is magyar versekbe foglalta az 1773-ban Kolozsváron megjelentetett Cid szomorú játékát, „mellyet hajdon Korneille Péter Frantzia Nyelven készített.” A magyar könyv számbeli gyarapodásáról becsének emeléséről, a magyar olvasás szükségéről beszél a nemzeti fennmaradás érdekében:

„… Forgatod talám az idöknek mostohaságát, ’s a’ sok viszontagságokat, de ha MÁTYÁS KIRÁLY, ’s BETHLEN GÁBOR régentén Olasz Éneklöket; ’s ma-is sok Magyarok Német avagy Frantzia Comoediásokat sok költséggel tarthatnak; magok Nemzetekből valókat miért nem formálhatnak? ’s talám ennek egyéb valóságos okát vélem együtt nem-is találhatod; hanem Nemzetednek azon hibás és már óh fájdalom! kőzőnséges szokását, hogy a’ maga Nyelvét ne tudgya, vagy ha tudgya-is, de semmit szépnek, ’s jónak ne állitson valami Magyartól, vagy Magyarúl készítetett, ’s így idegen, ’s költsönzött tollakkal büszkélkedvén, a’ magáét el-hullassa. Érezzük az idegen nyelveken írott Könyvek’ szépségét; de a’ magunkét olvasni ne resteljük! Tanúljunk ’s tudjunk más nyelveket, de a’ magunkét el ne felejtsük; sőt azon igyekezzünk; hogy az Magyar Könyveknek mind bövsége, ’s mind pedig betse lehessen, ha tsak a’ Magyarok között-is.

Vedd hát Kedves Olvalsó; ezen híres Frantzia SZOMORÚ JÁTÉK Magyarra lött fordítását, kedvesen; ’s ennek kedvelésével, adj másoknak, mind többek fordítására, mind pediglen újjak’ írására való kedvet ’s alkalmatosságot. Én pedig ha tettzésedet ez iránt meg nem nyerhetem-is: mindazon-által fáradozásomat nem sajnállom; mert egyéb dolgaimtól való üres óráimban, időmet leg-alább haszontalanúl nem tőltöttem.”

Gyarmathi Sámuel sem töltötte haszontalanul idejét, amikor az 1794-ben Hochmeister Mártonnál, Kolozsvárott és Szebenben megjelent Okoskodva tanitó magyar nyelvmesterében, az „öszverakásról”[sintaxisról] írt. Annak „második darabjá”-hoz mellékelt Kis szótár bevezetőjében az olvasás fontosságának meghatározása során a gyönyörkeltés mellett a tanulás motívumát is felsorakoztatja, miközben ilyen irányú nevelői elkötelezettségének is hangot ad:

„Igaz hogy ez a munka sok olvasást, hoszszas szorgalmatosságot, és tökélletes Magyar ízlést kiván, de mikor egyszer készen vólna vajki nagy örömmel olvasgatná, mind a’ jo Magyar gyönyörködés végett, mind a’ Magyartalan tanulás végett,

Ezek ’s más Grammatikához tartozo jegyzéseim, még tsak elsö kezdetei iparkodásaimnak; de nem szünöm meg hóltig ujabb e’féle szaporitásokkal öregbiteni a’ Magyar nyelvet, minthogy a’ban a foglalatosságban, a’ melly Nemzetem nyelvét gyarapitja leg-föbb gyönyőrüségemet találom”

És Hochmeister Márton kolozsvári typographus az, aki 1794-ben kinyomtatta az Uj próba, melly szerint jó volna írni és nyomtatni a magyar nyelven, ha az olvasó közönség hellyesnek találná című munkát, amelyben „az új írásmódjáról” a következőket olvashatjuk, s ez már konkrét gyakorlati kísérlet az írás és közvetve az olvasás megkönnyítésére irányuló erőfeszítésnek. Érdemes hosszasabban elidőzni mellette, még akkor is, ha az új betűkre vonatkozó javaslatai elég nyaktörőek:

„Ezekből már igen sok rendeletlenségek következtek, mellyeket csak azok látnak, a’ kik a’ ßép Magyar irással és nyomtatással sokat bajolnak, ugyanis nyüsögnek a’ hibák irásainkban ’s nyomtatásainkban és nincs vége hoßßa a’ sok kétséges leirásu ßóknak, melyeket némelly igy, más amúgy ßokott írni. Hogy azért a’nak a’ sok kétségeskedésnek véget vessünk, és Nemzeti irásunkat ’s nyomtatásunkat ßéppé, könnyű olvashatóvá és könnyű tanulhatóvá tehessük, nincs illendöbb, és az okossággal megegyezöbb mód, és út, mint az, hogy e’dig gyakorlott kettös betűinket elhányjuk, és azok hellyet végyünk magánosokat, mellyeknek adjunk a’nnyi hatalmat a’menyit edig a’ kettösöknek adtanak, igy elérjük azt, hogy egy Europai nyelv sem fog olly tökélletes lenni, mint a’ miént Orthográphiájára nézve. E’nek a’ gyermek leg hamarább meg fogja olvasását tanulni, látván hogy minden betünek külön hangja vagyon, és ugyan azon egy betű nem teßen most esset, majd sét, most ennet, majd ismét enynyet most gét, majd vißont gyét, most tét, majd ismét tyét, most zét, majd czét. Mihelyt tehát a’ gyermek az illyen egygyes betüknek tulajdon kimondását tanitojátol rendre megtanulta, legottan belékezd az olvasásba, mert azt minden értelmes Olvaso általlátja hogy a’ melly nyelvben mindenik hang egy különös betüvel jegyeztetik ki, a’ban sokkal hamarább lehet az olvasást megtanulni, mint az ollyanokban, mellyek két, három, négy, ’s öt betüknek egymás mellé lett tétele által akarnak más más hangot jelenteni, minémü a’ Német, Franczia, Anglus, Dánus Svékus nyelv. Mert az olvasás nem egyéb, hanem holmi gondolomra felvett jegyeknek tanulása, minél könynyebbek, magánosabbak, és kevesebb réßböl állók tehát a’ jegyek, a’nál hamarébb megtartja minden azokat elméjében. Az Oloß nyelvröl lehet még e’dig elé mondanunk, hogy az a’ leg könynyebb olvashatásu; demihellyt mi kettös betüink hellyet valami ßép formáju egygyeseket találhatunk, legottan a’ miénk fog az a’ nyelv lenni, melly olvasása könynyüségivel még az Oloßt is fellyül haladhatja. Az irás és nyomtatás ékes vóltára is igen sokat tenne az Ypßilonynak elmaradása, mert legelsö tekintetre látja kiki, hogy a Déák, és Franczia irás és nyomtatás sokkal ékesebb, mint a’ Magyar, oka pedig e’nek egyedül az, hogy az idétlen hoßßu lábu Ypßilony nem áll elé minden második harmadik ßóba, mint a’ Magyar irásban, mellynek olly gyakor elöfordulása melly ruttá teßi a’ Magyar irást, látja minden okoson vizsgálódni tudo ßépiro.”

„… Bizonyos vagyok ugyan a’ban, hogy ezt az ujjitást közönségessé tenni nem könynyü dolog, de e’re egy kis pártfogás kivántatik az hatalmasabb kezektöl, ’s mindjárt foganatosabb az ügyekezet, mert igen sokan vagynak ollyanok, kik az e’féle közönségesen kiterjedő haßnu ujjitás méltoságát által nem láthatják ’s azért ezen javallást nagyobb gyönyörüségeknek tartják meg czáfolni, mint elösegiteni, mivelhogy azért; a’ mit megholt Atyáiknak ßokásától csak egy perczentéssel is külömbözönek lenni látnák, és a’ régi kutya bör hártyákon, vagy holmi rozsdás fegyvereken külömbözöleg írva találnak; harczra kelni is kéßek, és igy a’ jó igyekezet elsö zsengéjét is meg fojtják.”

Róth András Lajos

Vissza a tartalomjegyzékhez