Csákberényiné Tóth Klára: Fogalmazási jellemzők kisiskolás korban

Nyomtatási nézet

A témaazonosság

A fogalmazástanítással kapcsolatban állandósult az az érzésem, hogy nem azt, nem akkor és nem úgy tanítjuk, amit, amikor és ahogy kellene. Az írásbeli szövegalkotás rendkívül komplex folyamat. A nyelvészeti és pszichológiai kutatások eredményeképpen egyre többet megtudhatunk ugyan a szöveget szöveggé formáló elemekről és folyamatokról, az egyes korosztályok nem szépirodalmi minőségű szövegeinek jellemzőiről azonban még mindig keveset tudunk ahhoz, hogy a fejlesztésüket hatékonyan meg lehessen tervezni. Vizsgálatomban arra vállalkoztam, hogy egyetlen szálat követek végig a tízévesek elbeszélő fogalmazásaiban, a témaazonosságot.

A következő kérdésekre kerestem a választ:

• Milyen világismereti elemeket használnak a gyerekek a fogalmazásaikban?

• Megegyezik-e a különböző településeken élők világismereti bázisa?

• Releváns-e minden felhasznált ismeretük?

• Milyen elemek biztosítják a gyerekek szövegeiben a lineáris kohéziót?

A kutatáshoz olyan fogalmazásokra volt szükségem, amelyeket azonos témáról megközelítőleg azonos feltételek mellett írtak a tanulók. Előkészítés nélkül kellett dolgozniuk, így olyan témát kellett választanom, amiről anyaggyűjtés nélkül is feltehetően rendelkeznek ismeretekkel és a feladatban kínált szituáció önmagában is motiváló. A következő élethelyzetet kapták:

A kastély

Egyszer egy gyerek iskolába menet a sarkon befordulva azt vette észre, hogy ott áll egy hatalmas kastély, amely korábban nem volt ott. Amikor odaér, kitárul az ajtaja. A gyerek belép rajta.

Folytasd a történetet! Kivel találkozik a gyerek odabenn? Mi történik a kastélyban?

A kutatás alapjául négy település, Debrecen, Mád, Mezőkovácsháza és Törökszentmiklós negyedik osztályos tanulóinak fogalmazásai szolgáltak. Összesen 153 dolgozat.

Első lépésként a kastély fogalmi sémát kitöltő tudáskeretet vizsgáltam a fogalmazásokban. A tudáskeret értelmezésében azok felfogását követem, akik a tudáskereteket statikus ismereteket magukban foglaló sémákként értelmezik. Így a kastély fogalomhoz rendelhető tudáskeret tartalmát mindazoknak a épületrészeknek, személyeknek és tárgyaknak a konfigurációja képezi, amelyek egy kastéllyal kapcsolatban relevánsak. Ez a fogalmi séma nem kíván többet sztereotip ismeretek kombinációjának birtoklásánál. Ezek a sztereotípiák azonban várhatóan más-más kombinációban jelennek meg a konkrét fogalmazásokban.

Feltételezhetően a mai tízéves korosztály kastéllyal kapcsolatos képei három helyről származnak:

• kisgyerekkori mesékből,

• valóságélményekből, ismeretterjesztő filmekből,

• regényekből és azok filmadaptációiból.

A kacsalábon forgó kastély és a Walt Disney-féle Cindarella kastély vajon hogyan él együtt az utazásokból vagy ismeretterjesztő filmekből megismert keszthelyi, neuschwannsteini, loire-i kastélyokkal és Harry Potter Hogwartsával a tízévesek tudatában?

A kastély hívószó egy asszociációsornak az elindítója. Ennek az asszociációsornak lehetnek olyan elemei, amelyek sztereotip módon tartoznak az adott tudáskeretbe, lehetnek olyan elemei is a fogalmazásokban, amelyek váratlanok ugyan, de értelmezhetőek, és olyanok is, amelyeknek az adott fogalmi sémába tartozása nem magyarázható, azaz az adott elem nem releváns.

A tudáskeretek elemzésekor az egyes települések fogalmazásaiban először (a) az épületrészek, helyiségek, majd (b) a tárgyak, végül (c) a szereplők megnevezéseit vizsgáltam.

(a) Az épületrészt, helyiséget jelentő fogalmak három csoportba sorolhatók:

• lakóépületek részei (nem kizárva a kastélyokat): szoba, konyha, lépcső stb.;

• kastélyra jellemző részek: trónterem, bálterem, kincstár, őrszoba stb.;

• nem releváns elemek: iroda, barlangféle, labirintus, hipnotizáló terem.

A gyerekeknek csak 15%-a törekedett a téma szoros fenntartására a csak kastélyra jellemző fogalmak felhasználásával. Mivel a felhasználók száma csekélynek mondható, feltételezhetjük, hogy a többi gyerek másféle megoldást választott a mezőösszefüggések érzékeltetésére. Nem releváns elem alig fordult elő, azoknak a használata is értelmezhető.

Mi történik azokban az esetekben, amikor nem említ a fogalmazás írója épületrészt vagy helyiséget? A helyszín állandóságát valahogyan jelölni kell, mert egy idő után elbizonytalanodik az olvasó, ha nem kap megerősítést.

A stratégia, a törekvés egyértelműnek mondható. Ha a fogalmazásból hiányzik a nagyobb épületrészek vagy helyiségek megnevezése, a szövegírók a helyszín változatlanságát az adott tudáskeretbe tartozó tárgyak megnevezésével jelölik. Tárgyakat természetesen az épületrészek megnevezése mellett is említenek a szövegírók.

(b) A tárgyak kiemelése valószínűleg alkalmasabb az egyedi különbségek megfigyelésére, hiszen nagyobb számú elemből válogathat a fogalmazás írója, és a megnevezett tárgyak valamilyen irányultságot, viszonyt is kifejeznek a témával kapcsolatban.

Ebben az esetben is célszerű az előző rendszert alkalmazni.

• A hétköznapi tárgy kategóriába azok a tárgyak tartoznak, amelyek a mindennapi életünk részei is, de egy kastélynak mint lakóépületnek is a részei lehetnek: pl. asztal, szék, ágy, ajtó.

• A kastély kategóriába azok a tárgyak kerültek, amelyek a hatalom, gazdagság, szépség, múlt fogalomkörét idézik: trón, kincs, szobor, aranygyöngy stb.

• A mese kategóriában azok a tárgyak vannak, amelyekről a kontextus ismerete nélkül kiderül, hogy varázslásra alkalmasak, vagy valamilyen csodálatos tulajdonságuk van: varázspálca, csodapor, beszélő fotel stb.

• A horror kategóriába a félelemkeltésre alkalmas fogalmak kerültek: embercsont, fejsze, kés stb.

• A nem releváns csoportba soroltam a fenti témakörökbe nem illeszthető tárgyakat:. lepedő, alma, tábla, telefon, kabala, vonalzó, hűtő, tévé, villany stb.

Az egyes településeken élők között érdekes különbségek és „együttjárások” mutatkoznak. A Törökszentmiklóson és Mádon élő gyerekeknek közel 50%-a a gazdagság, szépség fogalomkörét idéző tárgyakat nevez meg, a debreceniek és mezőkovácsháziak 20%-a pedig csak hétköznapi, illetve horrorisztikus tárgyakat említ. Nem releváns elem a fogalmazások 33%-ában fordul elő. Elég nagy arány, de a szövegkörnyezet bizonyos esetekben indokolja a fogalmak használatát. Részben a kastélyba lépő gyerek holmijáról van szó, részben pedig a leírt események kellékeiről. Nem indokolt viszont a modern kor rekvizitumainak alkalmazása.

(c) A szereplők rendszerezése is a fenti kategóriákat követi. Minden településen a történelmi/mesei szereplőket részesítik előnyben. Törökszentmiklóson a fogalmazások 80%-ában szerepel király, királylány, boszorkány, tündér vagy ehhez hasonló hagyományosnak mondható mesei hős. A többi településen ez a szám 40% körüli, a tanulóknak tehát több mint fele máshonnan vagy máshonnan is toborozza a szereplőgárdáját. Hétköznapi, a saját környezetükben élő embereket emelnek be a történetbe, hiszen a kastélyba belépő gyerek az ő világukból érkezik. Így válnak szereplőkké tanító nénik, apák, anyák, barátok, sőt még egy polgármester is. A debreceni és mezőkovácsházi gyerekek a horrorisztikus tárgyakhoz félelmet keltő szereplőket is rendelnek. Vámpírok, orkok, trollok, zombik, farkasemberek, kísértetek riogatják a kastélyba belépő gyereket, az olvasót és az írót egyaránt.

Összegzésként a tudáskeretekről megállapíthatjuk, hogy a kiválasztott világismereti szálnak megfelelően használják azokat a tanulók. A fogalmazásokban megjelenő helyszínekhez következetesen rendelik a szereplőket. A kastély fogalom egymáshoz illeszkedő területeket mozgósít az agyukban. Gondolkodásuk egységre törekvő.

Az a kérdés, hogy ez a gondolkodásbeli következetesség nyelvileg hogyan jelenik meg. Egy mondatsort szöveggé a változatlan téma avat. A tématartásnak különböző szövegszemantikai és szöveggrammatikai lehetőségei vannak. A szöveg jelentésbeli összefüggését a szemantikai háló „megszövésével” lehet megteremteni. Minden szöveg nominatív láncok sorának fogható fel (Viehweger 1982:55). A megnevezés (nomináció) mint referenciálisan utaló forma maga az a tematikus névszó, amely a témát fenntartja, illetve ezekből a témaszókból formálódik a „szövegháló” azáltal, hogy a főnév vagy a főnévi szerkezet tematikusan tovább viszi az előző mondat lényeges tartalmát. Az izotópia a közös tartalmi jegyek alapján megteremtődő olyan szemantikai viszony, amely a jelentésbeli egységet, egyértelműséget eredményező nyelvi elemismétlődéssel keletkezik (Szikszainé 1999:166). Létrejöhet a fogalom megnevezése révén és a fogalmat helyettesítő névmások, szinonimák, illetve hiperonimák segítségével. Mivel ismétlődő alany esetén a magyar nyelvben törvényszerű a korreferens névmás törlése (Pléh – Radics 1976:263), az utalás szerepét ilyen esetekben az egyeztetés, az igei személyrag és a birtokos személyrag veszi át. A szövegekben ez Ø anaforaként jelenik meg.

A témaazonosság fenntartására tehát többféle lehetőségünk van. A negyedik osztályos tanulók fogalmazásainak vizsgálatakor a következő kérdésekre kerestem a választ:

• A lehetséges nyelvi elemek, megoldások közül melyeket preferálják a gyerekek?

• Vannak-e hiányok, vagy feleslegesen alkalmazott elemek?

• Vannak-e különbségek a különböző településen élők megoldásai között?

Két település, Mád és Debrecen tanulóinak fogalmazásait hasonlítottam össze a fenti szempontok alapján. A helyszínekre, tárgyakra és szereplőkre vonatkozóan elemeztem A kastély című szövegeket. Azt tapasztaltam, hogy mindkét településen minden nyelvi lehetőséget felhasználnak a tanulók, de nem egyenlő mértékben. A Ø anaforát egy-két kivételtől eltekintve minden gyerek használja a fogalmazásában. Az a megállapítás is igaz, hogy a gyerekek egy fogalmazáson belül többféle megoldást választanak. A tanulóknak több mint a fele három-, négyfélét is. A Ø anafora mellett leggyakrabban a szinonimák használata és a szereplők személynévvel való azonosítása fordul elő. Az utóbbi két esetben eltérés mutatkozik a használat arányában a települések között. Mádon a fogalmazások 95%-ában, Debrecenben csak a felében fordul elő szinonima, nevet is több mádi gyerek ad a szereplőinek, mint debreceni. Névmást és névmási határozószót a tanulóknak kb. 30%-a alkalmaz, az adott megfogalmazások nem is igényelnek többet. Érdemes megemlíteni, hogy három debreceni gyerek az az mutató névmással is helyesen bánik. Ennek azért van jelentősége, mert meglehetősen bonyolult nyelvi forma. Akkor használjuk, ha a második mondat alanya az első mondat nem alanyi mondatrészével korreferens. (Pléh–Radics 1976:263) A gondolkodás magasabb fokáról tanúskodnak azok a megoldások is, amelyek magyarázattal megkönnyítve a megértést megpróbálják figyelembe venni az olvasók szempontjait is. Erre többnyire a névadás esetén van szükség, mert nem mindig egyértelmű, ki kapta a fogalmazásban szereplő keresztnevet. A személynévhez ugyanis általában szélesebb jelentéskörű fölérendelt kategória kapcsolódik anaforaként. A fogalmazást írók azonban nem tudják betartani ezt a szabályt, mert a szituációt bevezető, adott szövegrészben szerepel a gyerek szó, amely szélesebb jelentéskörű, mint egy személynév. Ezt a helyzetet érzékelve a gyerekek mintegy 20%-a kiegészítést fűzött a személynévhez: Marci, a fiúcska; a gyerek, akit Samunak hívtak stb.

A következő vizsgálati szempontra áttérve megállapíthatjuk, hogy a felesleges használatra és az alkalmazás hiányára egyaránt van példa, de nem olyan sok, mint azt feltételezni lehetett volna. Mádon fogalmazásonként átlagosan két felesleges fogalom szerepel és egy hiányzik, Debrecenben mindkettőnek a fele jelenik meg.

Úgy tűnik, hogy a témaazonosító elemek felesleges használata szoros összefüggésben van a tematikus főnév ismétlésével és a szinonimák használatának gyakoriságával. Mádon csaknem kétszer annyi gyerek használt szinonimát a fogalmazásában és a felesleges alkalmazás is kb. kétszer annyi, mint Debrecenben. A felesleges elemek használata nem zavarja ugyan a megértést, de széttördeli a szöveget. Stilisztikai hiba. A kutatás eredményeinek módszertani hozadéka, hogy nemcsak a változatlan ismétlés lehet felesleges, hanem a szinonima is. A fogalmazásírás előkészítő feladataként a rokon értelmű szavak gyűjtése nem elegendő segítség egy koherens szöveg létrehozásához.

A témaazonosító elem hiánya az esetek többségében azt jelenti, hogy a fogalmazás írója nem jelöli az alanyváltást, így a megértést zavarja. Ennek a hibának az okozója a szituatív beszédhez való kötődés lehet.

Összegzésként elmondhatjuk, hogy a különböző településeken élő negyedikes gyerekek a világismereti bázisukhoz illeszkedő fogalmi körben gondolkodnak, statikus ismereteikből jól választanak, megfelelően rendelik egymáshoz a helyszíneket, tárgyakat és személyeket. Nem releváns elem a fogalmazásaikban alig fordul elő. A tudáskeret által meghatározott téma tartása is jó színvonalú. Többféle témaazonosító elemet használnak. Mivel ezek aránya az egyes települések között jelentős eltérést mutat, feltételezhető, hogy a tanítás során ez az arány elmozdítható.

Irodalom

(A Kecskeméti Főiskola Tanítóképző Főiskolai Kar Nyelvészeti és Irodalomtudományi Intézete, valamint a HUNRA Magyar Olvasástársaság: Nyelvi képességek fejlődése és fejlesztése gyermekkorban című konferenciáján, 2007. június 21-én elhangzott előadás írott változata.)

Vissza a tartalomjegyzékhez