Sáráné Lukátsy Sarolta: „Könyvtáros dolgozz jól, és beszélj róla!”

Nyomtatási nézet

Az iskolai könyvtár menedzselésének új és hagyományos eszközei

Jó emlékezetű Vargha Balázs, a „gyermekkönyvtárak atyja” kötötte a lelkünkre ezt a követendő stratégiát úgy harminc évvel ezelőtt. Akkor még nem esett szó PR-kapcsolatokról, marketingről és menedzselésről, persze akkor még a számítógépek világa is messze volt.

Ma már nem mindegy, hogyan vélekedik rólunk a fenntartó, és hogyan a használó, nem mindegy, milyen pályázatot írunk, és kitől kuncsorgunk anyagi vagy erkölcsi támogatást. Ebben a pénz bűvöletében forgó világban tudni kell a helyünket, feladatunkat, s ezt tudni kell kimondani is, mások tudomására hozni.

Ezt a – nem is egyszerű – témát vitattuk meg 2007. júl. 2. és 6. között Kecskeméten, mintegy hatvan könyvtárostanár aktív részvételével.

„Ki fenntartó, annak költség e tár,

s nem tudja, hol található itt Vörösmarty Mihály”

Az ÁFEOSZ Kereskedelmi, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium épületében kaptunk jó minőségű szállást, étkezést és különböző konferenciatermeket, így szinte ki sem kellett volna lépnünk a városközponttól kissé távolabb eső épületből, ha nem akartuk volna megismerni a várost is.

A hivatalos köszöntők után Dr. Hámoriné Váczy Zsuzsa (OKM) az abszolút fenntartó képviseletében határozta meg az iskolai könyvtárak fejlesztési lehetőségeit. Hangsúlyozta, hogy az újonnan felülvizsgált NAT az uniós ajánlások alapján tartalmazza a kulcs-kompetenciákat, hogy figyelnünk kell a nemzetközi mérések eredményeit, meg kell felelnünk a munkaerő-piaci igényeknek is (két idegen nyelv, IKT ismeretek, vállalkozói ismeretek stb.). Feltárta a magyarországi viszonyok problémáit is: komoly akadályt jelent a szétaprózottság, vagyis hogyan közvetítsék háromezernél is több fenntartónak a fejlesztési irányokat? (Miközben Dániában három intézményfenntartó van!)

A gyermeklétszám csökkenése újabb gondokat generál, nehéz elhelyezni, esetleg átképezni az állástalan pedagógusokat. Viszont szinte Magyarországon jut a legtöbb pedagógus egy gyerekre, és legkevésbé hatásos az oktatás. Nyilvánvalóan a fejekben is szükség van a változtatásokra, hiszen most nagyon erős a szelektív oktatás tendenciája, és nem korszerűek a pedagógiai módszerek.

Az is kiderült, hogy sok pályázat túlzottan „hasonlít” egymásra, nem mindegy, hogy mire pályázunk és hogyan, hiszen megvannak a megfelelő fejlesztési források, például a TÁMOP 180 milliárd Ft-os keretet ad. Régiónként kell megfogalmazni a fejlesztési programot, elsősorban a hátrányos helyzetű településeken kell felújítani az intézményeket. Fontosnak vélte az előadó, hogy az integrált oktatásban kapjon szerepet a könyvtár, legyen koordinátor és szellemi központ, segítsen az esélyegyenlőtlenség csökkentésében, a lemaradó gyermekek motiválásában, a tehetségek felkarolásában. Végül arra is felhívta a figyelmet, hogy az automatizált pályázatokon a könyvtárával együtt az iskola egészének kell részt vennie.

„És ott a gép, az internet kora,

a tudás íze számban hol méz, hol áfonya”

A használók oldaláról Mikulás Gábor (GM Consulting) információs és PR-tanácsadó világította meg a szolgáltatás lényegét. Tisztában kell lennünk azzal, hogy mire van szüksége a használónak, hogy mit gondol rólunk, illetve könyvtárunkról. Neki elsősorban megfelelő kapcsolatokra van szüksége, olyan kommunikációra, amelyben a szolgáltató és a befogadó közötti határok elmosódnak, ahol lehetőség van a visszacsatolásra, az olvasói vélemények megjelenésére is. Így alakulhat ki benne az a kép, hogy érdemes bemenni a könyvtárba.

Tovább szőtte ezt a gondolatot Paszternák Ádám (OIK), aki szerint legfontosabb az interaktív kapcsolat, a felhasználói élmény. A könyvtárosnak mindig „béta-állapotban” kell lennie, azaz a passzív megfigyelésen túl észre kell vennie az új igényeket, mindig nyitottnak kell lennie, így lehet esélye arra, hogy a könyvtár beépüljön a köztudatba.

Steklács János (HUNRA) a Magyar Olvasástársaság céljairól és tevékenységéről tájékoztatott, mely nemcsak kongresszusok szervezéséből áll, hanem sok kiadványt is szerkeszt, pályázatokat ír ki, és minden olyan szervezettel, személlyel fölveszi a kapcsolatot, akik gyermekekkel foglalkoznak (pl. gyermekorvosok, szülők).

„Az osztályokba menvén, a folyosó kövén,

hogy minél többen jöjjenek, ezt hirdetem én,

Ím itt a szó, de föntről e szó se hallható...”

A második nap a gyakorlat jegyében telt: három csoportban folytak a megbeszélések, ötletek, problémafelvetések. Mindegyik csoportnál előkerültek a legégetőbb gondok a fölös példányok cseréjétől a normatívák kidolgozásáig (könyvtári órák, könyvtári és nem könyvtári órák aránya stb.), az iskola összes belső csatornájának (iskolaújság, rádió, kivetítő a zsibongóban, hirdetőtáblák, blog, honlap és iWiW) kihasználásától az ismeretterjesztő társasjátékokig, a helyi tanmenet és a könyvtári állomány összevetéséig. Fölmerült az az ötlet is, hogy jó volna könyvtárhasználati foglalkozást rendezni a kollégáknak vagy munkaközösségeknek. (Ne sértsük meg a lelküket, de amit elvárunk a gyerekektől, azt elvárhatjuk tőlük is.) A „suttogó propaganda” sem elhanyagolható tényező; ha az egyik kolléga hallja a másiktól, hogy milyen érdekes óra volt a könyvtárban, talán jobban odafigyelnek az ott folyó munkára. Az integráció és az intézmény-összevonás a leginkább akut probléma most, de a létbizonytalanság mellett is lelkesek és motiváltak voltak a kollégák.

A csoportok beszámolói után Bondor Erika, a KTE elnöke foglalta össze a saját iskolájában kifejlesztett arculattervezés és kommunikáció jellemzőit. Hangsúlyozta, hogy a tudatosan megtervezett arculat egyfajta állandóságot biztosít, fontos, hogy minden kiadványon, levélpapíron, propaganda-anyagon rajta legyen a logó. (Ezt ők versenyszerűen terveztették meg a diákokkal.) Az önálló arculat megteremtésében lényeges tényező az egységességre való törekvés is, bútorzatban, berendezésben, szín- és formaharmóniában. A kreativitás is nagy szerepet játszik az imázs kialakításában, hiszen sok dolog nem a pénzen múlik, vannak 0 Ft-os megoldások is. Az sem mindegy, hogy a könyvtár közösségi tér vagy „szentély” legyen, ahol pisszenni sem szabad, el kell dönteni, hogyan érzik jobban magukat a fiatalok, de a korlátokat is meg kell szabni (házirend). A kommunikációs csatornákon (blog, iWiW, honlap stb.) mindig jelenjen meg új, érdekes információ (pl. könyvajánlás), mindig mutassuk meg magunkat, partnerkapcsolataink intézményen belül és kívül is harmonikusak, korrektek legyenek.

Ugyancsak a külső-belső kapcsolatok fontosságát domborította ki Lázárné Szanádi Csilla (Budapest), aki elmondta, hogy a PR már a 18. században megjelent az iskolai értesítők formájában. Ott is az volt a törekvés, hogy „dolgozz jól, és mutasd meg magad”. Bizony, ez hosszú és időigényes tervezést igényel, de sikerorientálttá teszi a könyvtárost. A tantestületi értekezleteken is legyünk aktívak, mindenütt jelen kell lenni a médiában (helyi újság, rádió- és televízió interjú).

„A figyelem minden pénzt megér!” címmel tartotta izgalmas és mindenkit elgondolkoztató előadását Ferling József cégvezető (Ferling PR Communications Kft.), aki újságírói múltjából következően ecsetelte az információ, a hír értékét. Bebizonyította, hogy a figyelem a legfontosabb, mert amiről nem tudunk, az nincs is. A mai világban láthatóvá kell válnunk, rá kell irányítanunk a figyelmet a potenciális szövetségesekre, el kell érnünk az „érdekességküszöbüket”. Az ún. uborkaszezonban (júl. – aug. és dec. 15. – jan. 10.) a könyvtár, a kultúra is érdekes lehet, de úgy kell tálalni, hogy az újságíró vagy filmes is „ráharapjon”. Az információkat természetesen a számára legkényelmesebb formában (pl. drótpostán) kell elküldeni, de tudnunk kell, hogy mi vagyunk a szakértők, nem az újságíró. Fontos, hogy megmásszuk a „kommunikációs piramist”, azaz ismerjük a másik fél (szponzor) érdekeit, ajánlatot tegyünk, és ne követeljünk, bizonyosodjunk meg afelől, hogy célba ért-e a tájékoztatás, és elérte-e a kívánt hatást. Tehát el kell jutnunk a tájékoztatástól és tudatosítástól a megértésen, elfogadáson át a bizalomig és a konkrét támogatásig. Jó volna, ha a helyi sajtóban havonta lenne rólunk híradás, de egyenrangú félként kell tárgyalnunk a lehetséges szponzorral, győzzük meg arról, hogy az ő hírnevét, megbecsültségét is elősegíti a jó ügy támogatása.

Bognárné Lovász Katalin (Szombathely, BDTF) az iskolai könyvtáros szerepéről beszélt, a klasszikus menedzser-funkciókról, azaz a tervezés, szervezés, irányítás és vezetés együtteséről. Ugyanúgy aláhúzta az önmenedzselés fontosságát, mint az előtte szólók. Kifejtette, hogy a humán tőkét jobban mozgásba kell hozni, hisz a kapcsolatok szélesítésével, a vélemények ütköztetésével csak szaporodik a tudás, a bizalom és a támogatottság.

A nap zárásaként nagyon érdekes „színházi” bemutatóban volt részünk: az „Érintések” színház (amatőr együttes) igyekezett pantomimmal vagy jelzésszerű kiszólásokkal ábrázolni konfliktusainkat, érzéseinket. A baráti találkozón terített asztalok mellett emészthettük meg a nap súlyos mondanivalóit, kellemes csevegéssel oldhattuk magán- és közéleti gondjainkat.

„Egy-egy könyv, film címét is, szerzőjét is tudom,

Tudom, hogy mit keresnek már hétfő hajnalon...”

A harmadik nap délelőttje a tematikus tréningek napja volt: ismét három csoportban merülhettünk a problémákba, avatott vezetők segítségével. A konfliktuskezelési tréninget Kulcsárné dr. Papp Enikő (Kecskemét) vezette, először ismerkedési játékkal. Ezután hatalmas, különböző színekben pompázó gombhalmazból idézhettük meg munkahelyi vagy magánéleti kapcsolatainkat. A következő játéknak a könyvtáros volt a főszereplője, akinek különböző szituációkban (unatkozó kislány, agresszív, de tudatlan olvasó, udvarias, de hivatalos adatkérés) kellett bizonyítania, mennyire fontos a személyes kontaktus, a testbeszéd, az, hogy neki minden helyzetben udvariasnak és segítőkésznek kell lennie. Az is követelmény, hogy minden kapcsolatban fel kell mérni a személyes kockázatainkat, de az empátia minden esetben elengedhetetlen.

A mentálhigiénés csoportot Törökné Jordán Katalin (Budapest) vezette. Itt is kiemelt szerepet kapott az önismeret, szerinte meg kell tanulnunk, hogy a másik szemével lássuk önmagunkat. Mindenkinek ott a tudatalatti (sötét) mezője, de a hibákból lehet legtöbbet tanulni. Mindenben észre kell venni a jót, és időt kell szakítani a másik fél meghallgatására.

A harmadik csoportban Paszternák Ádám (Budapest) ismertette az érdeklődőkkel az iskolai könyvtár 2.0 világát: megtanította őket a blog készítésre, a felhasználói felület egyes mezőinek használatára, a tartalom és az „intéző” fül létrehozására, a linkek rendezésére.

Délután a Katona József Megyei Könyvtárba látogattunk el, ahol Ramháb Mária, a könyvtár igazgatója tartott érdekes bevezető előadást a könyvtár építésének történetéről, az egyes részlegek funkcióinak és arculatának kialakításáról, a PR-kapcsolatok sokszínű és sokágú szerepéről. Ezután személyesen kalauzolt bennünket az impozáns térkialakítású, világszínvonalon tervezett színharmóniájú, nemes anyagból készült galériákkal és meghitt kuckókkal bőven ellátott háromszintes könyvtárban, ahol nemcsak a szőnyegek színe és a feliratok vezették a látogatókat, hanem a mindig udvarias és segítőkész kollégák is.

A főtéren meghallgattuk a városháza harangjátékát, egy épp akkor érkezett dániai fúvószenekar hangversenyét, majd betekinthettünk a városháza szecessziós kialakítású, elegáns dísztermébe. A Népi Iparművészeti Múzeumban nemcsak pogácsában, hanem hangulatos citerazenében is részünk volt.

„És jönnek tanárok, diákok szüntelen,

bennük tudásvágy és növekvő értelem”

Az utolsó napon legégetőbb, legsúlyosabb gondjainkról esett szó, éppen ezért a „Válságmenedzselés” címszót kapta ez a nap. Először Rakonczás Szilvia (Békéscsaba) fejtette ki, milyen kínos tárgyalási helyzetek fordulnak elő a könyvtáros gyakorlatában, például ha a főnöknek kell bizonyítani, miért fontos a tervezett vetélkedő, vagy miért célszerű beilleszteni a tantervbe a könyvtárhasználati órákat. Az sem könnyebb helyzet, ha független felek között zajlik a tárgyalás, mert itt is van alkupozíció, érdekérvényesítés, de nincs döntési kényszer. Sok függ a jó előkészítéstől, az adatok összegzésétől, a törvények citálásától, sőt a megfelelő időpont megválasztásától is. Az is fontos, hogy azonosan értelmezzük a fogalmakat, és figyeljünk a tárgyaló fél érdekeire is. Legyünk türelmesek, de ne féljünk kérdezni, vegyük figyelembe az objektív szempontokat, de legyen bennünk érdekérvényesítő készség és versenyszellem.

A Megyei Pedagógiai Intézetek sanyarú sorsáról, lehetséges jövőjéről adott tájékoztatást Gerölyné Kölkedi Éva (Szombathely), Regéczi Zoltánné (Miskolc) és Varga Zsuzsanna (Székesfehérvár). Szombathelyen megszűnt az MPI, feladatait átvette a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola könyvtára, amely a valós igényekből indul ki. Tájékoztatása a gyűjteményre épül, és nagyon fontosnak tartja a pedagógusok bizalmának elnyerését. Miskolcon hol összevonták, hol különválasztották az MPI-t (éppen kilencszer költöztek). Közben szinte egyedül maradt a kolléganő a feladataival, a lépcsőfordulóban kellett megszerveznie a „nyitott könyvtárat”. Varga Zsuzsa azt hangsúlyozta, hogy az összevonásokkal széteső rendszereket, működésképtelen mega-intézményeket hoztak létre. Nem megfelelő szakemberek kerültek pozícióba, ezért látszattevékenységet folytatnak. Nézete szerint a kistérségek jobban működnek, mint a régiók, de az iskolák nem tudják kérni a szolgáltatásokat, mert nincs rá anyagi forrásuk. A megoldás: a fenntartót kell meggyőzni a könyvtár létjogosultságáról.

Természetesen az iskolák, egyúttal az iskolai könyvtárak összevonása és/vagy megszüntetése volt a legsúlyosabb probléma, ezzel foglalkozott a 2007. évi szakfelügyeleti vizsgálat is. Hock Zsuzsanna, a Fővárosi Pedagógiai Intézet vezető szaktanácsadója próbálta felvázolni a kiútkeresés lehetséges módjait, néhány érintett kolléganő részvételével (Csernyánszky Erzsébet – Kiskunfélegyháza, Melykóné Tőzsér Judit – Hatvan, Molnárné Vörösmarti Ágnes és Sunyovszky Anna – Budapest). Kiderült, hogy csak műhely-beszélgetésekkel, bemutató órákkal, mérésekkel és folyamatos értékelésekkel lehet ellensúlyozni a fenntartói akaratot, legalább szinten tartani az érintett kollégák lelki egyensúlyát. Nem szabad feladni az elképzeléseket, a hivatástudatot, saját lelkiismeretünknek kell megfelelni, ha fél státusszal is, de nem fél tisztességgel. Az összevonásoknál figyelni kell az ésszerű selejtezésre, az iskolavezetésnek „súgni” kell, hogy mi a törvény elvárása. A kompetencia alapú oktatásra kell tenni a hangsúlyt, fel kell ajánlani az üres órák kitöltését könyvtári órákkal, okos ötleteket kell adni a fenntartónak, hogy ne menjenek veszendőbe a kulturális értékek, és ne sérüljön a NAT követelményrendszere sem.

Délután Balogh Mihály vezető szakfelügyelő foglalta össze a 2006. évi szakfelügyeleti vizsgálatok általános tapasztalatait: a 2004-ben megvizsgált 100 iskola után 2006-ban már csak 70 intézmény vizsgálatára került sor. A minisztérium jóváhagyott szempontrendszere szerint olyan – különböző fenntartók (önkormányzatok, egyházak, alapítványok stb.) által működtetett – intézményeket vizsgáltak, ahol főfoglalkozású könyvtáros dolgozott. Ez biztosította, hogy általában a szakmai képzettség megfelelő volt, mégis alapvető hiányosságokra mutatott rá a felmérés. Az iskolák többségében tizenöt éve nem volt állomány-ellenőrzés, és tizennégy különböző programmal kezdték el a számítógépes feltárást. Sok helyen nem véleményezte szakértő a gyűjtőköri szabályzatot (pedig ezt rendelet írja elő), és szinte sehol nem szerepel a könyvtári funkció az Alapító Okiratban. A nyitva tartás általában jónak mondható, a szabadpolc-rendszer szinte teljes, de a könyvtárak állománya főként a hagyományos (nyomtatott) dokumentumokból áll össze.

Az előadás utáni kerekasztal-beszélgetés résztvevői az előadón kívül a vizsgálatot végző szakértők (Bondor Erika, Dán Krisztina, Hock Zsuzsanna, Melykóné T. Judit, Sáráné Lukátsy Sarolta, Tóth Józsefné és Tóth Viktória) voltak, akik tovább súlyosbították a válságcsomagot. Mindenki tudott jól működő, gazdag állományú, esetleg a közelmúltban új bútorzatot kapott könyvtárról, amelyet most megszüntetnek vagy beolvasztanak tankönyv raktárként vegetáló, alig működő könyvtárakba, és mindenki azt észlelte, hogy a fenntartók egy tollvonással megszüntetnek könyvtárosi státuszokat, ugyanakkor a könyvtárak fejlesztésére alig terveznek összeget. Láttunk néhány filmbejátszást is szépen működő könyvtárakról (ezeket gyerekek készítettek nagy lelkesedéssel), de itt is érzékelhető volt az egyértelmű törekvés a gazdasági megszorításra.

Az utolsó programpontban a könyvtárostanárok képzése, továbbképzése került terítékre, itt a különböző főiskolák képviselői (Barki Katalin, Bognárné Lovász Katalin, Dán Krisztina, Varga Katalin, Vass Csaba és Vörös Klára) vázolták fel saját gyakorlatukat. Rátapintottak a legsúlyosabb gondra, tudniillik hogy a bolognai folyamat hatásaként jelenleg nincs MA-szinten könyvtárostanári képzés. Szombathelyen ugyan van könyvtáros szakirány, de nincs pedagógus szakkal kapcsolva. Az ELTE PPK TATOK kidolgozta a könyvtár-pedagógus szakirányt a pedagógus szakvizsgás képzés keretében (360 órás, négy féléves képzés, 90 órás könyvtár-metodika szakmai gyakorlattal, hospitálással). Pécsett még nincs akkreditált könyvtár szak, csak befogadó (informatikus és média szak). Kaposvárott megtorpedózták a közkönyvtári szakirány mellett az iskolai könyvtári szakirányt, pedig itt tanítóképzés folyik. Mindannyian hangsúlyozták, hogy szükséges lenne a főiskolák között a tantervek egységesítése, mert így közös célokért közösen tudnának fellépni. Olyan ötlet is fölmerült, hogy szorgalmazni kellene az iskolai könyvtárügy feldolgozását, ilyen témákat kéne adni a hallgatók szakdolgozataihoz, sőt ezeket valamilyen formában díjazni is lehetne. Ezt a javaslatot a KTE is támogatta.

Súlyos gondokkal terhesen, de ötletekkel feltöltve hagytuk el Kecskemétet, ahol a briliáns szervezésnek és a kedves fogadtatásnak köszönhetően nagyon jól éreztük magunkat. Köszönet érte!

Csernyánszky Zsóka ihletett Radnóti-adaptációjával zárom beszámolómat, hiszen a fejezetcímekben is tőle idéztem:

„Világít bennük, sötét zugokba bújva,

míg jelt nem hagy lelkükben újból a tudás szomja,

S fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek:

Ne kösd gúzsba szárnyait az értelemnek!”

Vissza a tartalomjegyzékhez