|
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Igen, dicsérni fogom ezt a művet, mert ez nem egy tankönyv a piacon lévő sok közül, hanem ez egy külön kategória: egyszerű, eredeti, gyermekközpontú magyar alkotás. Annyira különbözik a többitől, mint a hetvenes évek Nuffield tankönyvei Angliában vagy a Project Physics az USA-ban. Jó lenne, ha olyan ismertté válna és akkora hatású lenne, mint angol és amerikai híres társai. Értéke abban rejlik, hogy nem másol, nem utánoz, nem adaptál más munkákat, hanem sajátos, egyedi, új. Ezt megérzi tanár és diák.
A tanár: Érdekes körülmények közt jutott tudomásomra, hogy Molnár László tankönyvet írt. A szokásos évi, regionális Eötvös Loránd általános iskolai fizikaversenyen Celldömölkön az Eötvös iskolában a tanulók már dolgoztak a feladatokon, a tanárok pedig mindennapi gondjaikról beszélgettek az igazgatói irodában. A különböző tankönyvekről volt szó. Egy régi tanítványunk nagyon dicsérte egykori főiskolai oktatójának, Molnár Lászlónak a könyvét, a többiek helyeseltek.
A diák: Levelező tagozatos, másoddiplomás fizikaszakos hallgatónk szakmódszertani foglalkozáson elmondta, hogy osztályába hat különböző fizikatankönyvet vitte be: „Nézegessétek, gyerekek, és mondjátok meg, melyikből tanuljunk!” Majdnem mindenki Molnár László könyvét választotta.
Ugyanezen kolléga tanári szempontból még azt az előnyt hangsúlyozta, hogy nem kell vázlatot írni: az egyes tananyagrészek tárgyalása – tartalmilag és nyomdatechnikailag is – igen jól tagolt és áttekinthetően rövid.
Meg kellene fejteni, mitől lett ilyen jó ez a könyv. Szándékosan nem írok tankönyvet, mert a „tankönyvízű”, az valami szájbarágós, mesterkélten leegyszerűsített, leereszkedő stílust jelent. Itt viszont Molnár László tanár úr tanít. Pontosan ismeri a gyerekek lelkivilágát, érdeklődését, meglévő ismereteit, és ezek szerint építkezik, fogalmaz. Munkájának készítése közben mindig a gyermekek lehettek a szeme előtt, nekik írt s nem a tankönyvbírálóknak, a fizikusoknak vagy a neveléselméleti szakembereknek. Ugyanakkor mégis valamennyi tankönyvelméleti tudományos és gyakorlati feltételnek megfelel ez a mű a tanulhatóságtól kezdve a kopásállóságig. Ahogyan meg tudjuk különböztetni a színpadon elhangzó előadásban az üres virtuozitást és a tartalmas, stílust kifejező, igazi művészi megformálást, ugyanúgy el kell tudnunk választani a mesterségesen összerakott tankönyvektől a „természetes” tankönyveket. Ebben a szétválasztásban szeretnék a gyakorló tanároknak segíteni.
Megkapó, azonnal kifejező Molnár László könyvének címlapja. (Elkészült a 7. és 8. osztály számára írt tankönyv, munkafüzet, témazárók – tehát teljes a tankönyvcsalád, csak engedélyezésre vár.) A címlapfotó a teljes oldalt kitölti, mint teszi ezt néhány éve a Fizikai Szemle c. folyóirat és régebb óta a magazinok. Nem kényszerből rak oda valami rajzot vagy beállított diákfotót, hanem a tantárgy lényegét, a természetet mutatja. A hatodikos tankönyv elején jeges tengeri táj van, úszó jégtáblák, a háttérben jéghegyek, az előtérben a hó alól kibújó sziklák, és a kék égbe, a felhő közé belekomponálva egy csodálatos fotó: a vízből visszapattanó vízcsepp. Önmagában is szép, ugyanakkor tele van fizikával. Erről fogunk tanulni. Vízről, jégről, mozgó felhőkről, vízcseppekről. Két teljes tanítási órát lehet tartani ennek a címlapnak az elemzésével. A jégtáblák úsznak. Mekkora rész lehet a víz alatt? Vízben úsznak. Miért nem olvadtak el? A jégtáblák fényes oldala tükröződik a vízben, ugyanúgy, mint fent a felcsapódó vízcsepp a felhúzódó víz felületén és a hullámosodó felszínen is. (Érdekes az is, hogy a könyv hátlapján ugyanaz a fotó van, de a könyv gerincére tükrözve. A gondos megfigyelő azt is észreveheti, hogy a felületi feszültség hatására gömbbé váló, csaknem a súlytalanság állapotában lévő vízcsepp megtöri a háttér egyik hullámhegyéről jövő fényt, sőt tulajdonképpen gömblencseként viselkedvén leképezi azt.
Mennyi fizika, pedig még ki sem nyitottuk a könyvet. Ha kinyitjuk, akkor a kolofonon, azaz a kiadásról tájékoztató oldalon is sok kellemes dolgot láthatunk. Van a könyvnek engedélyszáma, tehát tankönyv, a szó hivatalos értelmében. Az Oktatási Minisztérium jeles elméleti szakembert és kiváló gyakorló tanárt kért fel a bírálatra: Kedves Ferenc ny. egyetemi tanárt, aki a Bródy Labor élén állt a TUNGSRAM-nál, ott, ahol egykor Bay Zoltán; és neves tanáregyéniséget, Flórik György gyakorlóiskolai igazgatót, szakvezetőt. E két név nem szerepel a kolofonon, de az ő pozitív véleményük húzódik meg az engedélyszám mögött. Szerepel viszont a Pauz–Westermann Kiadó által felkért lektor: S. Tóth László egyetemi tanár. Anyanyelvi lektor: Tóth Emma középiskolai tanár, szerkesztő, számítógépes ábrakészítő Kiss M. Tünde tanár. Tankönyvválasztásnál jó, ha figyelünk ilyen dolgokra is: engedélyszám, lektorok.
Szerény a tankönyv szerzője, nem dicsekszik főiskolai beosztásával, pedig tanárjelöltek százait oktatta és oktatja ma is a fizikatanítás módszerta-nára. Ez áll csupán a belső lapon: Írta és összeállította: Molnár László tanár. Molnár László tanár, aki katedráról tanította már ezt a korosztályt, most pedig könyvével tanít. Azonban nemcsak fizikát tanít, hanem széleskörűen művel is: pl. mindig megadja, igen gondos fogalmazással, a fizikai mennyiség jelölésére használt betű mögött rejlő szó eredeti alakját, nemzeti hovatartozását: „A munka jele: W – az angol »Work«, magyarul munka szó első betűje.” „Ebben az összefüggésben az s az elmozdulás jele, a latin »spatium«, magyarul: távolság szó első betűje.” Fogalmazása mindig fegyelmezett és következetese. Szinte algoritmust ad a definíciók és a törvények kimondására. Végig ugyanazt a ritmust tartja a magyarázó fogalmazásoknál is, ezzel nagyban segíti a dolgok megjegyzését, azaz idegen szóval a memorizálást, hisz rögzül a szerkezet. Szinte „besulykolja” a tananyagot. És igenis szükség van erre is! A definíciókat, törvényeket egzakt fogalmazásban meg kell tanulni. Ez – ha tetszik, ha nem – „magolás”. A megértés után és az alkalmazás előtt ez elengedhetetlenül szükséges.
Nagyon pontos, precíz, de nem feleslegesen precízkedő a definíciók és a törvények megfogalmazása. Lehetőséget ad ez a megfogalmazás, ez a tárgyalásmód a fogalmak későbbi pontosítására, a törvények általánosítására, az összetettebb dolgok felfogására. Most azonban ennyi elég (pl. „A felemelt test helyzeténél fogva rendelkezik változtató képességgel, amit helyzeti energiának nevezünk. Ez legfeljebb akkora lehet, mint a test felemelése során végzett munka.” Mindez zöld háttérrel kiemelve.)
Molnár László fő célja természetesen a fizikai látásmód kialakítása, a törvények megértetése, a gondolkodás fejlesztése. Bevezet a szakszavak világába. Okosan teszi ezt. Mindig idézőjeles írásmóddal utal a jelenség hétköznapi elnevezésére, majd közli a tudományos szóhasználatot. Pl. 29. oldal: „A legtöbb gáz »láthatatlan«, azaz színtelen.” 82. oldal: „A hirtelen meginduló jármű »kiszalad alólunk«”. Ugyanez a fokozatosság érvényesül az ábráknál. Először fotó, azután térbeli rajz, majd metszeti rajz, már a fizikában használatos betűkkel, jelekkel. Sokszor tömör, lényegre mutató beírások is szerepelnek az ábrákon, főleg a megfigyelés a kísérletezés tanításakor, vagy a nehezebben érthető részeknél, a megjegyzendő képleteknél.
Pompás az ábraanyag. Az Apáczai Kiadó öncélú „képes könyveivel” szemben itt a képeknek mindig van lényeges mondanivalójuk. Olyat mutatnak, amit ritkán, vagy egyáltalán nem láthat a természetben vagy más könyvekben a tanuló: a fele térfogatára összenyomódó teniszlabdát és az ugyanakkor behajló teniszütőt; eredeti felvételről a Brown-mozgás egy pillanatát; felizzó fékpofát; világító szentjánosbogarat; 100 éves iskolai taneszközt; Endresz Györgyöt és Bitai Gyulát, az első magyar óceánrepülőket gépükkel és eredeti útvonal-vázlatukkal (kár, hogy a neveket sehol sem szedette dőlt betűkkel); a Föld legnagyobb térfogatú fáját („kaliforniai vörösfenyő, becsült térfogata 2500 m3”); az első toronyórát („1386-ban készült az angliai Salisbury katedrálisban”); táblázatot a „Debreceni aritmetikából” („az 1577-ben megjelent első magyar nyelvű munkából”); a lézertükör elhelyezését 1969-ben a Holdon … és hosszasan sorolhatnám még. Az első, a legnagyobb, az igen régi, a legmodernebb; ezek azok a dolgok, amikre a 12 éves gyerekek odafigyelnek, ezekre fogékonyak. És ilyenekből építkezik ez a könyv: hatalmas ívet húz a kezdetektől napjainkig. Egyetértek Kedves Ferenc professzor úr megállapításával: én is azt mondhatom, hogy több dolgot – módszertani megoldást, tényközlést – most, itt, ebben a tankönyvben láttam először.
Figyelemre méltó, ahogy Molnár László – Mikola Sándor elveivel egyezően kialakítja a fogalmakat, ahogyan mérni tanít, ahogyan bevezet a képletekkel történő feladatmegoldásba. De a lényeg a gondolkodtatás! A tankönyv, a munkafüzet és a feladatlapok kérdései számon kérik azt, amit megtanított, de érdekesen, egyedien, és lehetőséget adnak a gondolkodásra is.
Jók az „Összefoglalás”, a „Mindennapi fizika”, az „Amit még tudni kell” fejezetek. Nem sorolom tovább az erényeket, tessék ezt a könyvet kézbe venni, elolvasni (én ezt tettem az első betűtől az utolsóig), és ebből tanítani. Ez a könyv ugyanis lehetőséget ad arra is, hogy érdekesen, egyéni módon tanítsunk. Az nem jó, ha a tanár egészen mást és másképp tanít, mint ahogyan a tankönyvben van. Molnár László azonban gondolt tanártársaira is: hagyott lehetőséget az egyéni megoldásokra. Csupán két példa: 57. oldal, 5. ábra: „Különböző fafajták sűrűsége”, de az ábrán csak térfogatjelölések vannak. A tanár, ott az órán újra kérdezhet. 84. oldal, 4., 5. ábra: A gravitációs erő, a tartó erő és a súly magyarázatakor – szerintem szándékosan – nem hivatkozik a korábban tanult „hatás-ellenhatás, erő-ellenerő” fogalmakra: kérdezhessen a tanár, vagy szólalhassanak meg maguk a legértelmesebb gyerekek: „Ugye, tanár úr, kérem, a súly és a tartó erő egymás ellenerejei?” Célszerű lenne ezekre a lehetőségekre egy tanári segédkönyvben felhívni a kollégák figyelmét.
Abba kell hagynom, pedig szívesen elemeznék még tovább, pl. a 72. oldal 2., 3. és 4. ábráját, amely a hatás-ellenhatást érteti meg: a háttér fái a hivatkozási pontok, a két gyerek görkorcsolyán; az, akinek a derekára van kötve a kötél, feltartja a kezét (ruhája piros), csak a másik gyerek húz (ruhája fekete) és mégis középen találkoznak. És három ábra van, nemcsak kettő.
A tankönyv tanításakor történhet közösségi nevelés („az osztály erőmérője”, az eredmények összehasonlítása), és esztétikai nevelés is. („A labdafoltos” fal nem szép ugyan, de az érintkező testek közötti erőhatásról egy fontos dolgot árul el.)
Nagyon sokszor átolvashatta a szerző a művét, tördelt formájában is (hisz ilyen hivatkozások vannak: „az előző oldal második ábrája”). Alig van a könyvben vessző- és betűhiba és egy képhiba a mérlegelés tanításakor. Kárteszi Ferenc professzor úr tanított arra bennünket, hogy ha felülről nézünk egy hengeres edényt, akkor az edény alját görbültebbnek látjuk, mint a tetejét. Erre nem figyeltek a számítógépes ábrák készítésekor. Azonban: Remekmű született, tessék használni!
Kovács László
Molnár László: Fizika – 12 éves tanulók részére, 6. évfolyam: tankönyv, munkafüzet témazáró feladatlapok. Pauz–Westermann Kiadó, Celldömölk, 1999.
Hozzászólások: