Valaczka András: Kötelező a kötelező? Mit gondolunk a házi olvasmányokról ma?

Nyomtatási nézet

Alighanem sokunk tapasztalata, hogy ma már a „mai fiatalokat” korholó észrevételek ellenpárja nem a „bezzeg az én időmben”, hanem a „bezzeg még két évvel ezelőtt is”. A hanyatlás – vagy amit a tanárok nagy része annak érez – szemlátomást felgyorsult. Napi tapasztalat a katedrán, hogy az egy-két éve még sikeresen átadott, s így átadhatónak minősíthető ismeretanyagnak 2006-ban már csak mintegy felét-kétharmadát kísérelhetjük meg átadni. Egyre lejjebb tesszük a lécet, s még így is egyre többen szaladnak át alatta, miközben az iskolák jó része megtiltja tanárainak a buktatást, mert ha megengedné, csakhamar elnéptelenednének az amúgy is foghíjas osztálytermek. Húszévesek nézik döbbenettel, ahogyan 14–15 éves öccseiken úrrá lesz a kompjúterláz, amely az ő hőfokukat – legalábbis ehhez képest – épp csak megemelte. A csoportokban, bandákban, közösségekben szinte kizárólagos értékmérővé vált, hogy az épp kurrens játékon ki hányadik szintig tud eljutni, s ennek alapján kapja meg csoportbesorolását. Csupán a Nagy Könyv látszik ellentmondani ennek, mikor kideríti: nagyon is népszerű az Egri csillagok. Holott diadala másként is értelmezhető: erről hallottak a legtöbben, hisz a hatodik osztály óta nem is igen olvastak mást.

A mind fakóbban pislákoló csillagok mintha Vajdát idézve intenének végső kitartásra minket, iskolában tevékenykedőket: „A hideg, a téli éjben / csillagoltó sötétségben / mi vagyunk csak éberen”. Ha mi is feladjuk sziszifuszi küzdelmünket, néhány év múlva már csak a Kincskereső bír majd felkerülni a listára, aztán majd csak a Bóbita, végül pedig a bölcsődében hallott Gólya, gólya gilice. Nincs hát választásunk, nem tolathatunk ki a feladat lövészárkából. Reményteljes vagy reménytelen a küzdelmünk, csinálnunk kell: meg kell lennie. „Es muss sein”, ahogy Kundera mondogatja Beethovent idézgetve A lét elviselhetetlen könnyűségében.

A „kell” parancsát azonban könnyebben tudomásul veszi az ember, ha önmaga adja ki magának. Ezért látszik érdekesnek körülnézni saját házunk táján: hogy is gondolkodnak minderről a magyartanárok? Mit is gondolunk a házi olvasmányokról ma?

Hogy minél több irányból ráláthassunk a „terepre”, egyesületünk, a CENTA Közép-Európai Tanárakadémia összefogott a Nemzeti Tankönyvkiadóval. Kérdőívünkkel 300 magyartanárt kerestünk meg: válaszaik összegzését jelentik az itt következő grafikonok. De nem érjük be ennyivel: második lépésben szeretnénk összeállítani egy minél gazdagabb listát azokról a mai, szórakoztató művekről, amelyek egyáltalán szóba jöhetnének az iskolai munka bázisaként. Utána – harmadik lépésként – el kell készítenünk egy kritériumrendszert: hányféle, s miféle szempontok szerint mérhetjük, mely szövegek a legalkalmasabbak az iskolai munkára, a gyerekek nevelésére, ízlésformálására, nyelvi fejlesztésére, olvasási kedvük felkeltésére, és így tovább. Ezt követően kellene újra megkérdeznünk minél több tanárt: vetné már mérlegre a kialakult szempontok alapján a Harry Pottert és A gyűrűk urát, A Hecsekit meg a Palánk utcát, s a többi kitűnő regényt: vajon melyik a „leg”, melyiket ajánlhatjuk a magyartanároknak kvázi kötelező olvasmányként. A kialakuló listát (az érvekkel együtt) vitára bocsáthatja a Tanárakadémia, s bár tudjuk, mi magyarok ketten háromfélét szoktuk gondolni, azért a mai káosztól egy lépéssel közelebb kerülhetünk egy új konszenzushoz.

Lássuk, hogyan foglaltak állást minderről a megkérdezett pedagógusok!

A magyartanárok 73%-a fele-fele arányban olvastatna hagyományos „kötelezőket” és „maiakat”. Csupán 25%-uk utasítja el a klasszikusok részletekkel történő „kiváltását”. 97%-uk a régi olvasmányokat ma is alkalmasnak tartja erkölcsi-esztétikai kérdések felvetésére. 85%-uk a mai népszerű műveket is alkalmasnak tartja iskolai munkára. Csupán 12%-uk utasítja el az otthoni olvasásra kötelezést, mint módszert. 72%-uk továbbra is fontosnak tartja a több száz oldalas művek házi olvastatását. 51–49%-ban megosztott a tanártársadalom a tekintetben, hogy az olvasmányoknak országosan közös kánont kell-e alkotniuk. A megkérdezettek elsöprő többsége, 89% várna iránymutatást az olvasmányok kérdésében. Hasonló arány – 88% – teszi egyértelművé, hogy ezt az irányt maga a tanártársadalom kell, hogy megfogalmazza.

Mindez kétségtelenül választ ad néhány kérdésünkre, ugyanakkor még inkább arra alkalmas, hogy újabbakat vessen fel:

Mindezek persze részletkérdések, s a fő kérdés továbbra is az marad: hányan érzik át kollégáink közül, hogy „es muss sein”, hogy „meg kell lennie”, hogy nem engedhetünk az olvasásból. S hányan lesznek elég bátrak új utakat keresni. A Tanárakadémia (valaczka.andras@ntk.hu) mindenesetre várja e „bátrakat”, s vár minden hozzászólást a kérdéskörhöz, legyen az egyetlen mondat, vagy akár egész tanulmány.

Vissza a tartalomjegyzékhez