Dr. Antalóczi Lajos: Egyház és könyvtár

Nyomtatási nézet

Legrégibb írott emlékeink arról tanúskodnak, hogy a hitről szóló informá-ció, annak terjesztése és átörökítése kezdettől fogva meghatározó szerepet töltött be az emberiség történetében. Így volt, és így van ez a kereszténység életében is. Már Jézus tanítványai fontosnak tartották Mesterük tanításának, az Evangéliumnak (Örömhírnek) az írásba foglalását. Az írott szó a legfontosabb evangelizációs eszközök egyike. Soha nem mondhat le róla az Egyház, sőt a modern tömegkommunikációs lehetőségeket is fel kell használnia feladatának teljesítéséhez.

Az Egyház életében a könyv hármas célt szolgál: Krisztus akarata szerint hirdetni (terjeszteni) és tisztán tartani az Evangéliumi tanítást, s az Evangélium szellemében formálni az embereket. Mindehhez kezdettől fogva társult harmadikként az Egyháznak a világi oktatásban vállalt szerepe. Az Egyház evangelizációs munkájában tehát az írott szó a tanítás és a nevelés pótolhatatlan eszköze, mivel a lelket és a szellemet egyaránt formálni akarta.

Kéziratos emlékeink, az egyházi iskolák és gyűjtemények erről a törekvésről tanúskodnak. Jól kifejezik ezt a templom-iskola-könyvtár együttes működtetése. Ez a régen bevált konstrukció ma is hatékonyan működik, s ma is azt valljuk: az emberi műveltség csak akkor lehet teljes, ha a világi tudományok ismeretéhez a keresztényi kultúra megismerése is társul, s maga az ember pedig akkor tud kiteljesedni s a társadalomnak teljes értékű tagjává lenni, ha a keresztényi normákat megismeri és életét ezekhez a normákhoz törekszik igazítani. Az Egyház evangelizációs munkája révén a lel-kileg és szellemileg kiművelt emberfők nevelésével akarja támogatni az emberek örök boldogságát s a keresztényi és nemzeti tudat megtartó pillérein épülő társadalom létrehozását.

Egyházi könyvtáraink állományának összetétele minden időben nagyszerűen tükrözi ezt a törekvést. Gyűjteményeink egyrészt sokrétűek, másrészt a legrégebbi időktől őrzik féltett kincsként az írásos emlékeket bármilyen területről. Azt is meg kell említenünk, hogy ezen gyűjtemények birtokolják legteljesebben a magyar kereszténység lelkiségének irodalmát. Könyvtáraink ezért kiváló kutatási lehetőséget biztosítanak a hit és a világi tudományok terén. Nagy gyűjteményeink tehát a regionális nemzeti könyvtár szerepét tudják betölteni a magyar művelődésben. Az egyházi iskolák kisebb könyvtárai (az oktatás kézi könyvtárai) pedig jó kiszolgálói az iskolában folyó evangelizációs és oktatói munkának.

Mi sem természetesebb, hogy az egyházi gyűjtemény profiljának alakítása mindezek tudatában történik. Valamennyi egyházi iskola megkülön böztetett módon ügyel erre, egyébként elveszítené létének értelmét. Iskoláink egyrészt igyekeznek megfelelni a világi tudományok modern és hatékony oktatása  terén az elvárásoknak,    másrészt állandóan törekszenek   –   minden visszahúzó erő ellenére is – a keresztényi szellemiséget is elültetni a fiatal szívekbe. Könyvtáraiknak tehát eme kettős feladatnak kell megfelelniük.

Amikor egy politikai vezetés egyházi iskoláit szétzilálja, önmaga alatt vágja a fát, mert a felnövekvő társadalom fogja súlyosan kárát vallani, ha tagjaiban nem engedi megalapozni és megformálni a keresztényi és nemzeti identitást. Identitás nélkül komoly a veszélye annak, hogy az ember mani-pulálhatóvá válik, mert értékrendjében a vegetálás minőségének alakítása fog meghatározó szerepet játszani.

gyházi gyűjteményeink keservesen bár, de túlélték az elmúlt negyven esztendőt. Jóllehet könyvtáraink a keresztényi irodalom mellett a világi tudományok könyveit is gyűjtötték (amennyire képesek voltak), mégsem volt gazdájuk. Az Egyháznak nem volt pénze kultúrára. Örült, ha gyűjteményei nagyobb károsodás nélkül átvészelték az évtizedeket. Legtöbb helyen mi-nimális szinten ugyan, de rendelkezésére is állt a kutatóknak. Az állami gépezet pedig, aki ellenséges ideológiát látott könyvtárainkban, nem törekedett gyűjteményeink fejlesztésére, bár esetenként – külön kérésre – nyújtott némi támogatást. Az államosított egyházi iskolák könyvtárai elvesztek, elpusztultak, szétszóródtak, antikváriumokba kerültek. Ezek ösz-szegyűjtése ma már lehetetlen vállalkozás.

Az egyházmegyei könyvtárak azonban elkerülték az államosítást. Állományuk – ha megtépázva is –, de megmaradt. Modern feltárásról pénz hiányában szó sem lehetett. A feldolgozás negyven éves lemaradásának felszámolása most volna időszerű, de még ma is azt kell látni, hogy egyház-megyei gyűjteményeink az anyagiak szűkössége miatt igen lassan tudnak lépést tartani az elvárásokkal. Hiányzik még a szakma hatékony támogatása és az az anyagi megbecsülés, amikben az országos, vagy az önkormányzati könyvtárak részesednek. Az Egyház – jóllehet fenntartó – az anyagi alapok elvesztése miatt soha nem lesz képes ezen feladatok megoldására. A megoldás költségvetési keretből volna lehetséges törvényi garanciával, mert a velünk szemben állított elvárás és feladat mérete társadalmi léptékű. A viszonylagos közgyűjteményi- és közalkalmazotti támogatás, mint egyetlen anyagi forrás, nem teszi lehetővé sem a  tervezést, sem a modern adatbázis gyors építését, mert személyi állományunk kb. egynegyede, egyötöde a hasonló méretű világi könyvtárakhoz viszonyítva. Többre nincs támogatás.

Örvendetes, hogy egyházi iskoláink feladatuk ellátására tudatosan építik könyvtáraikat. Fontos, hogy ezen apró gyűjtemények, a tanári és hallgatói kézi könyvtárak minden oktatási intézményben ott legyenek. A regionális tudományos kutatás azonban egyházi és világi témában egyaránt ovábbra is a nagy egyházi gyűjteményekben lehetséges. Ezen könyvtárak integrálódása a hazai művelődésbe bizony még várat magára. Bízunk abban, hogy a polgári értékeknek prioritást biztosító kormányzat hamarosan felismeri az egyházi gyűjteményekkel kapcsolatos feladatait. A jelenlegi hatalom önmaga jövőjét fogja tovább erősíteni, ha segítő kezet nyújt egyházi gyűjteményeinknek, mert hatékony szövetségesre fog találni nemzetépítő munkájához.

Dr. Antalóczi Lajos

Vissza a tartalomjegyzékhez