Szontagh Pál: Játék Dunán innen és Tiszán túl

Nyomtatási nézet

Kriston Vízi József neve nem ismeretlen a játék- és játszás története és elmélete iránt érdeklődő olvasó előtt. APONT Kiadó 2003. végén adta ki Közös nyelven Ungon Berken című kötetét, melyben a múlt évszázad elejének játéktanulmányaiból ad ízelítőt. A játékkutató-etnográfus Játékosok, vígságtevők a Duna-Tisza közén című új tanulmánykötet ével azt is bebizonyítja, hogy a nagy elődök előtti főhajtás mellett saját műhelyében is talál közlésre, válogatásra méltót. Elsősorban a kecskeméti Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely élén eltöltött esztendők alatt gyűjtött-olvasott-feldolgozott anyagok és adatok publikálásával egy, a játék és játszás kutatása tekintetében mostohán kezelt régió fehér foltjait igyekszik beszínezni a Kecskeméti Lapok Kft. kiadásában megjelent igényes kiadvány.

Nem lezáró jellegű a kötet, még akkor sem, ha a 2000. óta a fővárosban élő szerző Duna-Tisza közi működésének termését válogatta benne össze. A játék és játszás ügye iránt elkötelezett olvasó a kötetet elolvasva látja saját szerepét és felelősségét a gyűjtésben, adatolásban, terjesztésben, önművelésben, hisz . mint ahogy a szerző programadó írásában, a Játékaink ünnepei és hétköznapjai című tanulmányban írja . egyre inkább úgy tűnik: képző- és iparművész, népművelő és muzeológus, mérnök, erdész és író a játék és játszás ügyének szóló őszinteséggel egy követ fújt hosszú éveken keresztül (p.91.).

S nem lehet lezáró azért sem, mert a szokásrendszerek, társas együttélési formák kutatása csak abbamaradhat, be nem fejeződhet . .a fiatalság újszerű szórakozási formáival maga teremti jövő század/ezred-béli szokásait.. (p.135.) A 2003-as szemelvénygyűjtemény megjelentetése után Kriston Vízi József önálló kötetében sem bújik ki a bőréből: az egyes tanulmányok bőséges ízelítőt adnak a nagy elődök munkáiból, gyűjtéseiből, legyenek azok a XIX. század végi Magyar Nyelvőrben vagy akár a XX. század végén a Magyar Rádióban lejegyzett/elhangzott források. Olyan méltatlanul elfeledett vagy az átlagolvasó számára ismeretlen nagyokkal találkozhatunk e lapokon, mint az 1867.1916 között élt délvidéki Bellosics Bálint, az orvosként és főreáliskolai igazgatóként működött Dékány Rafael, aki 1870 és 1885 között 34 mesét és megannyi játékleírást hagyományozott az utókorra, vagy a bajai .Farkas-baba. műhely alapítói és továbbvivői. A múlt időket nemcsak jeles személyiségek, de már-már feledésbe merült eszközös, mozgásos vagy párválasztó játékok leírásával is megidézi a szerző. Az olvasónak kedve támad golyózni, csülközni, facsigázni, bigézni, vagy troppolót játszani, s a játékleírásokban részében vagy egészében talán még fel is ismerheti gyermekkora kedvelt foglalatosságait. Megelevenednek a lapokon ugyanakkor a kortársak is . hol .csak. utalás vagy köszönetnyilvánítás formájában, hol a mondanivaló középpontjában, mint például a kalocsai származású népművész, Czár János említésekor. Kriston Vízi igazi néprajzosként ugyanis újra és újra felhívja a figyelmet arra, hogy a néprajz nem a megmerevedett, poros hagyományok, attraktív, turistacsalogató mutatványok tudománya, hanem az élő szokásrendszerek leírásának, megőrzésének diszciplínája. Könyve éppen ezért olyan élő és élvezetes, amikor a dusnoki vagy garai szórakozás formáiról, a kiskunhalasi vagy bácskai gyermekjátékokról vagy akár a Luca napjához kötődő Bács-Kiskun megyei szokásokról ír.

Szinte részesei leszünk a szerző gyűjtőútjainak, látjuk magunk előtt a neki megnyíló embereket, akik (legyenek bár 1903-as vagy 1968-as születésűek) beszámolnak telep ülésük mindennapjairól, így nyújtva hiteles képet az idők, szokások, mindennapok változásairól. Túlzott leegyszerűsítés volna ugyanakkor . jó magyar szokás szerint . sopánkodni a megszakadt hagyományokon, régmúlt szokásokon, kárhoztatva a modern időket. Ahogy Kriston Vízi írja: .Hétköznapi forró délután pedig a ma már Dreherhez címzett Ginder-kocsma videós-játék automatájának zaja mellett beszélgetünk Heffner Hansi bácsi ismerőseivel, míg a pultos kislánya a vaskúti meg a bajai társas mulatságok programját beszéli meg a múltkori német búcsú-bálban megismert kortársaival. És igaza van, nekünk most már rá is figyelnünk kell!.. (p.118.)

És figyelnünk kell azokra a velünk élő értékekre, amelyek talán nem nyilvánvalóak a fővárosi rohanásban élő olvasó számára, arra jelesül, hogy Garán január-február  hónapokban még 1997-ben is majd' minden hétvégén volt bál: sváb, bunyevác, székely, iskolai, asszonybál vagy músko prélo (bunyevác férfibál). A közmédiában okkal(?)-joggal(?) túlhangsúlyozott nemzetiségi sérelmek és ellent étek mellett tudjuk-e értékelni a garai németek, bunyevácok és magyarok tradicionálisan különálló hagyományaik megtartása melletti együttélését, ahol a kocsma, a trinkstube és a kréma . no meg ezek közönsége is . jól megfér egymással? Vajon hallottuk-e Kriston Vízi kutatási beszámolóinak olvasása előtt Dusnoknak, e horvát etnikumú, korábban rác ajkú, karakterisztikus településnek a nevét? Pedig gyermekfolklórja, fiatalságának társas élete és a szórakozásformák évszázadon át ívelő történeti bemutatása érdemessé teszi figyelmünkre.

Gondolnánk-e, hogy a bukovinai székelyek játékkultúrájának kutatásához kiváló terep többek között Érd; hogy a játék és játszás hagyományai, szokásrendszere az egyes népcsoportokat elkíséri a bukovinai Istensegítstől vagy Hadikfalvától Bácskán és a Dél-Dunántúlon keresztül Pest megyéig? Ez a felismerés teszi lehetővé, hogy .egy sajátos történelmi öntudattal rendelkező magyar népcsoport viszonylag egységesnek mondható tradicionális és megváltozott műveltségét, egyúttal játékkultúráját minden romantikus ködöt eloszlatva szemlélhessük és illeszthessük a magyar népi kultúra egészébe. (p.54.) Kriston Vízi József munkája méltán kelti fel a nevelésügyben érintett olvasó figyelmét, hisz az az értékőrző és -mentő szerepfelfogás süt minden sorából, melyet pedagógusként mindannyian felvállaltunk hivatásunk választásakor. Ahogy ő maga írja: .A legnagyszerűbb az volna, ha az elmúlt, néhány apályos esztendőn túljutva netán a felsőbb iskolások, a leendő pedagógusok . akik ma még főiskolán tanuló, nyitott fiatalok némelyikének érdeklődését is föl tudnánk kelteni a gyermekfolklór búvárlása és annak tanulságkutatása során. (p.77.).

Úgy legyen.

Vissza a tartalomjegyzékhez