Ligethy Nóra: Karácsonyra olvasni tudni kell (?)

Nyomtatási nézet

Beszámoló „A hozzájuk vezető út nem szavakkal van kikövezve – Esélyegyenlőség a gyerekkönyvtárakban” című konferenciáról

A Magyar Könyvtáros Egyesület Gyermekkönyvtáros Szekciója konferenciájának (Sárospatak, 2004. november 5–6.) témája folytatása volt az augusztusi vándorgyűlésnek, ahol szintén az esélyegyenlőség a könyvtárakban volt napirenden. A meghívott előadók néhány kivétellel azonosak voltak a vándorgyűlés szekciós előadóival, de mindegyikük újat hozott a témában.

Elsőként Kucska Zsuzsa előadását említeném, mivel ő volt aki külön hangsúlyozta a fogyatékos gyerekekkel való foglalkozás alapfeltételeit. Nem is a foglalkozást, hanem inkább az együttműködést hangsúlyozta. Meggyőződése szerint a fogyatékos gyermekekkel együtt kell élni, és így megtanuljuk a természetes viselkedést. Nagyon fontos, hangsúlyozta Kucska Zsuzsa, hogy mielőtt belevágnánk ebbe a feladatba szellemileg, lelkileg is – szak- és szépirodalommal is – készüljünk fel, mert feladat nehéz. Részleteket hallhattunk az általa ajánlott irodalmakból (Majgull Axelsson: Áprilisi boszorkány, Simon István: Kornélia kisasszony című könyve és az ők és mi: ötletek és tanácsok értelmi fejlődésükben akadályozott csecsemők és kisgyermekek korai fejlesztéséhez című szakirodalom). Szerinte a fogyatékosokkal való foglalkozás komoly döntés és vállalás, ha elkezdjük nem lehet abbahagyni – ezek az emberek (nem csak a gyerekek) számítanak ránk.

A Terézvárosi Gyermekkönyvtárban évek óta folyik aktív együttműködés értelmi sérült gyerekekkel, fiatalokkal és felnőttekkel is. A velük együtt töltött játék, foglalkozás, beszélgetés, illetve kirándulások formálták a sérültek és a segítők közötti személyes kapcsolatot.

Kulcsfogalom volt a konferencián az integrált nevelés, vagyis sérült gyermekek egészséges gyermekekkel együtt történő nevelése. Ezt a feladatot vállalta fel a pesthidegkúti Gyermekek Háza, ahol osztályonként 1–2 max. 4 fogyatékos gyermek tanulhat, élhet együtt egészséges társaival. Ebben a szituációban valóban értelmet nyert a sajátos nevelési igényű gyermek fogalma, mivel az oktatásban is külön figyelmet igényelnek a sérült gyerekek (értelmi, érzékszervi és mozgássérült gyerekekről van szó). Kókayné Lányi Sarolta (a Gyermekek Háza pedagógusa) elmondta, hogy milyen fantasztikus lehetőségeket teremt az egészséges gyermekek számára is, ebben a korban már megtanulják a természetes segítőkészséget, olyan lelki többletet kapnak az együttélés során, amit más nem pótolhat. Kókayné Lányi Sarolta példákkal illusztrálta, hogy az integrált nevelés megvalósítása nem megoldhatatlan feladat – egy konkrét témában különböző nehézségű szintű feladatok adása – így bevonhatóak az érzékszervi, értelmi, és mozgásukban sérült gyerekek is. A segítő, pedagógus aktív szerepbe helyeződik.

A gyerekek aktív, játékos tevékenysége, az interaktív tanulás lényege. A fogyatékos gyermekek jelenléte az iskola minden dolgozójától szemléletváltást igényel (természetes legyen például, hogy a mozgásában akadályozott gyermeknek a konyhás néni odaviszi a tálcát). Az iskolában rendszeres a reggeli beszélgető óra – ennek nagyon fontos személyiségformáló ereje van, olyan fontos dolgokról esik itt szó, melyek gondolat- és érzelemvilágukat foglalkoztatja, a körülöttük zajló világ megértését segíti. Az intézményben szövegesen értékelnek, ami mindenképp nagyobb munkát jelent a pedagógusnak, de szemben az osztályzatokkal a szöveges értékelés nem minősít, hanem segít!

Tunyogi Erzsébet, a Gyógyító Játszóház vezetője gyakorlati példákkal illusztrálta hogyan lehet segíteni a sérült gyermekek fejlődését. Intézményükbe csecsemőkortól kezdve foglalkoznak a gyermekekkel. Kiemelt módszerük a játékterápia, ahol a szülő is aktívan részt vesz, itt tulajdonképpen ő is „kezelt” ember. A rehabilitációs eszközök nem feltétlen klasszikus értelemben vett gyógyeszközök, sőt leginkább nem azok (pl.: gyermekbicikli, ugráló – a mozgás fejlesztésére) – a gyerekek észrevétlenül, játszva, játékos környezetben gyógyulnak. A látás fejlesztésére: árnyjáték, diafilm-vetítés; a manipuláció fejlesztésére: kreatív foglalkozások (pl.: olló használata speciális duplafogású ollóval). A szülő és a gyerek között csodálatos, érzelem gazdag együttműködés jön létre. Fontos a gyerekek munkáinak eredménye – az e felett érzett öröm.

Némethné Kapus Krisztina (Petőfi Sándor Városi Könyvtár, Nyíregyháza) olyan drámapedagógiai módszereket ismertetett, amelyek jól alkalmazhatóak a gyermekkönyvtári munkában, példákat mutatott be arra is hogyan integrálhatóak a sérült gyerekek. Az elméleti részt a gyakorlatba átültetve Regéci Márta Mit játsszunk? című foglalkozása egészítette ki. A drámapedagógiai játékokkal megmozgatták a könyvtárosokat, evvel is ötleteket adva az otthoni megvalósításhoz. Jól kapcsolódott ehhez a Muzsikás Manók zenés játéka, ahol szintén aktívan résztvettünk.

Szoleczky Emese, a Hadtörténeti Múzeum Könyvtárának munkatársa az intézmények akadálymentesítésének lehetőségeit mutatta be angliai példán. Az angol nyelvű videofilmen, amit ő tolmácsolt magyarul részletesen nyomon követhető volt az egyes intézmények optimális kialakítása, felszerelése a sérültek számára. Nagyfokú odafigyeléssel, olyan szakemberek határozzák meg a tárgyi változtatásokat, akik mintegy beleélik magukat a gyengén látó, mozgássérült, vagy kerekes kocsin közlekedők helyzetébe. A film példákat adott a könyvtárak, más kulturális, egészségügyi intézmények, illetve a kereskedelmi és vendéglátó szféra közösségi tereinek kialakítására is. Azontúl, hogy törvény írja elő ezen intézményeknek a szigorú szabályok betartását, a profitorientált cégeknek érdekük, hogy a sérült emberek nem kisszámú rétegét is megnyerje magának.

Dr. Bartos Éva (Könyvtári Intézet) a biblioterápia könyvtári lehetőségeiről tartott előadást. Hangsúlyozta a tárgyi akadálymentesség után beszélnünk kell a morális akadálymentességről, vagyis egy olyan nyitott és őszinte magatartásformáról, amit Magyarországon a társadalomnak még meg kell tanulnia. A könyvtár ideális terep, mert ideális esetben a látogató itt egy nyitott, elfogadó légkört tapasztal, ami a közvélemény és a társadalom színtereit is pozitívan formálja. A kapcsolatfelvételben nekünk kell a kezdeményezőknek lennünk. A biblioterápia mindig kiegészítő eljárás, egy új színfolt, plusz lehetőség. A klinikai biblioterápia – orvos, pszichiáter, pszichológus területe. A fejlesztő biblioterápia – ez lehet a könyvtáros területe, ami nem feltétlen rehabilitációs módszer, hanem megelőző jellegű, célja a világhoz való alkalmazkodás, pszichológiai érettség, jellemformálás a megfelelő irányba. A fejlesztő biblioterápia segíthet megelőzni a deviáns hatások kóros következményeit (pl.: drog, lezüllés, előítéletesség).

Koleszár Márta (Városi Könyvtár, Kecskemét) bemutatta, hogy könyvtárukban miként foglalkoznak a fogyatékos gyermekekkel. Egészséges és sérült gyerekekkel együtt tartanak foglalkozásokat: meseórákat, kézműves műhelyt, ünnepi előadó-rendezvényeket. Kísérleti jelleggel rendezték meg a fogyatékos gyermekekről készült fotó-kiállítást.

Gabnai Katalin drámapedagógus a mai kultúra egyre süllyedő hajóját vizionálta. Az egyre silányabb értékeket közvetítő tv-kultúrával szemben a könyvtár lehet egy értékmegőrző hely. Kiemelte a klasszikus művek ismeretét, a verseket, az irodalom élvezetét. Tanári tapasztalatából szomorú tény, hogy a főiskolás, egyetemista hallgatók nem tudnak idézeteket, ma már nem divat a memoriterek ismerete.

Vekerdy Tamás pszichológus személyes élményét mesélte el: Németországban súlyos értelmi sérült gyerekek is jelen voltak egy színházi előadáson, ahol Goethe Torquato Tasso c. drámáját (!) mutatták be, Vekerdy Tamás aggódva nézte, hogy lesz ebből élvezhető előadás. Úgy érezte a koordinálatlanul mozgó, és artikulálatlan hangokat kiadó fiatalok veszélyeztetni fogják a műélvezetet. A sérült fiatalok magatartása meglepetést okozott. Amint a fény kialudt és a függöny felgördült mindegyikük teljes figyelemmel élvezte az előadást. A művészet számukra (és mindannyiunk számára) érzéki öröm.

Vekerdy Tamás másik,– a publikációkból már jól ismert területe – a gyermek, az iskola, a pedagógus hármasa. Nyomatékosan hangsúlyozta, hogy a lényeges az, hogy boldog embereket neveljünk, és az iskolának is sokkal inkább ez a feladat, mint a tudás mechanikus átadása.. Az iskolákba óvodás gyerekek kerülnek, és a mai elvárásokhoz (melyek sok esetben nem is törvényes elvárások) nem érettek a gyerekek. Ilyen például, hogy „…karácsonyra olvasni tudni kell…” A gyerekeknek nagyon fontos lenne a beszélgetés – amint erről a Gyermekek Háza példáján már szó esett.

Nagyon fontos a gyermek fejlődésében az önfeledt alkotás öröme – például a „pacázás”, ahol ujjal, kézfejjel lehet szabadon alkotni-játszani – és nem kell megmaradni az előre legyártott sablonok között (lásd az írás-munkafüzetet)!

A két nap során olyan élményekben, együttgondolkodásban volt részünk, ami nem kizárólag a sérültekről szól, hanem minden gyermekről és minden felnőttről – elfogadásról, segítségről, szeretetről – arról, amire mindannyiunknak szüksége van.

Vissza a tartalomjegyzékhez