Fercsik Erzsébet: Művészettörténet és még valami

Nyomtatási nézet

A Barangolás a művészettörténetben című sorozat 7. osztályosoknak szóló kötete karcsú, kis alakú, puha fedelű füzet. Sem a mérete, sem a súlya nem rettenti el a kívülállót, aki belelapozva kellemes meglepetésként veszi észre, hogy a füzet legtöbb lapján 2-3 kép található. Kis túlzással azt mondhatjuk, hogy a szöveg látszólag csak arra szolgál, hogy a képek közötti üres teret kitöltse. Senkit sem kell meggyőznünk arról, vizualitásra épülő korunkban milyen nagy jelentősége van a képek tudatos szemlélésének, értő befogadásának.

Ám a tankönyv nemcsak a vizuális világ egy korszakának töredékét tárja fel a tanulók számára, hanem a nyelv világába is bevezet. Szövegformálásával akarva-akaratlanul egyféle nyelvi-nyelvhasználati mintát közvetít az olvasónak. A következőkben arra hozok néhány példát, miben tér el az igényes köznyelvtől a tankönyv nyelvhasználata a helyesírás, a nyelvhelyesség és a szövegszerkesztés területén.

Helyesírás

A tankönyv témájának megfelelően folyamatosan használja a művelődéstörténet szaknyelvét. Az idegen szavakat általában pontosan, a kiejtést is megadva írja. Elkerülte azonban a könyv készítőinek figyelmét, hogy a timpanon szót a magyar kiejtésnek megfelelően írjuk, tehát az y betű helyett az i a helyes (4., 6., 15., 89.o.). Részben az idegen szavak témakörét érinti a harmonikus szó írása. A helyesírási szabályzat szerint általában a közkeletű idegen szavak többségében az idegen eredetű képzők előtt az alapalak tőbelseji hosszú magánhangzója rövidre változik (AkH.1984.28., 206.). Az alábbi mondatban tehát javítani kellett vilna az ó betűt o-ra. Az óriás méretű székesegyház arányaival harmónikus és méltóságteljes hangulatot nyújt (7.o.).

Ugyancsak a magánhangzók időtartamának helytelen jelölését bemutató példák következnek. Az aláhúzott hosszú magánhangzó rövid párja volna helyes a következő mondatokban: A kapu feletti keretbe foglalt dombormű az elhúnyt hercegnő arcképe (9.o.). A sötét hajótest és az árbócon csapkodó zászló alig látható (21.o.). Nagy fesztávolságú tereket öntött és hengerelt vassal hídaltak át (33.o.). A köznyelvi norma szerint rövid magánhangzó helyett a hosszú párja volna kívánatos: A mélabús lírai hangulatot jól érzékelteti a leszükített színvilág (39.o.). Az előtérben játszodó nyomasztó hangulatú jelenetet a jobb sarokban felbukkanó égdarab kis foltja enyhíti (41.o.). A beszűrödő napfény világító foltokban jelenik meg az úton és a fák törzsén (51.o.).

Látszólag a magánhangzók időtartamának jelölése okoz hibát az alábbi mondatban is. Algíriai utazása során szerzett emlékei alapján festette meg Algiri nők című képét (23.o.). A hiba forrása: az ország (Algéria) és a város (Algír) nevének keverése. Következetesen alkalmazva a melléknévi formák helyesen: algériai, ha az országról van szó vagy a városra gondolva: algíri.

Néhány zavaró helyesírási hiba az egybeírás és a különírás területéről: A cselekmény és a kompozíció középpontja a fehéringes (helyesen: fehér inges), térdelő alak (20.o.). Az 1889-es párizsi világkiállítás legfőbb látványossága a 300 m magas, vasszerkezetből álló Eiffel torony (helyesen: Eiffel-torony) volt (33.o.). Munkásságának csúcspontja az Anyánk című márvány szobor (helyesen: márványszobor) (34.o.). A két gyermekről egyformán gondoskodik, míg lábainál a kuporgó gyermek magárahagyottan (helyesen: magára hagyottan) olvas (42.o.).

Az írásjelek használata sem mindig következetes. Különösen feltűnő a nagykötőjel hiánya. Pedig a valamitől valameddig tartó viszony kifejezése gyakran előfordul a szövegben, akár egy-egy korszakot behatároló évszázadok, akár egy-egy művész életét jelölő évszámok kapcsán. Nagykötőjel kívánkozik az alábbihoz hasonló szerkezetekbe: XVIII. sz. második fele - (helyesen: –) XIX. sz. közepe (4.o.), Hild József (1789-1867) (helyesen: 1789–1867). A kötőjel legtöbbször szóköz nélkül tapad az előtte álló szóhoz: A klasszicista építészet felújítva alkalmazta az antik forma - (helyesen: forma-) és díszítőelemeket (4.o.).

Külön érdeme a könyvnek, hogy néhány eset kivételével megadja az idegen nevek kiejtését. Annak ellenére, hogy legtöbbször tulajdonnevekről van szó, a kiejtést kis kezdőbetűvel szoktuk írni és szögletes zárójelébe tesszük. Márcsak azért is érdemes volna a szögletes zárójelet alkalmazni, mert a tanulók általában idegen nyelvi tanulmányaik során hasonló funkcióban szintén a szögletes zárójellel találkoznak. A kerek zárójel a magyar írásgyakorlatban inkább a közbevetések és a kiegészítések betoldására szolgál.

Apró hiba, de mégis eltér a helyesírási szabályzattól a lásd! szóalak rövidítése: lsd.5.o. (helyesen: l. 5.o.)(6., 32., 34.o.). Nyelvtanórákon a tanulók is az egyetlen l betűvel történő rövidítést tanulják az akadémiai szabályzat szerint.

Nyelvhelyesség és stílus

A tankönyv szövegében érdekes példákat találhatunk az egyeztetés köznyelvben is ingadozó formáira. A nyelvművelő szakirodalomban általános szabály, hogy ha több egyes számú alany van a mondatban, akkor hagyományosabb az egyes számú állítmány. Ezt a tételt az alábbi mondatok illusztrálják. Gazdag belső térkiképzése és kazettás mennyezetű kupolaterme a római Pantheon hatását tükrözik (hagyományosan: tükrözi) (6.o.). A levegő, a megvilágítás és a természet hangulatának megragadása modern, festői hatást adnak (hagyományosan: ad) a képnek (21.o.). Az őszi színekben megfestett lombsátor, az érzékenyen ábrázolt víztükör és a halásznép tevékeny munkálkodása a szülőföld iránti szeretetről tanúskodnak (hagyományosan: tanúskodik) (51.o.).

A páros testrészek nevét hagyományosan egyes számban használjuk. Az írott, tankönyvi szövegben igényesebb volna az ennek megfelelő nyelvi forma a következő mondatokban. A művész édesanyja az előtte lévő könyvön pihenteti kezeit (hagyományosan: a kezét vagy mindkét kezét) és tűnődve néz maga elé (34.o.). Kitörni készülő indulatára arckifejezése, ökölbe szorított kezei (hagyományosan: keze) és a lábaihoz (hagyományosan: lábához) odahajított biblia utal (46.o.).

A címek toldalékolása, pontosabban a toldalékok elmaradása miatt keletkeztek az alábbihoz hasonló, könnyen félreérthető mondatok: IV. Károly és családja (kiegészítve: című) csoportképe meghökkentő módon mutatja a család emberi gyengeségeit (19.o.). Mátyás vértbe öltözött, monumentális alakja Verocchio: Colleoni lovasszobra (kiegészítve: című alkotásának) hatását mutatja (34.o.).

A mondatok közötti egyeztetés szükségességére, az alanyváltásból adódó félreértésekre hívják fel a figyelmet a következő példák. A klasszicista építészet felújítva alkalmazta az antik forma- és díszítőelemeket. A barokk túlzott díszességével szemben áttekinthető, hűvös nyugalmat árasztó stílus lett (4.o.). A második mondatban célszerű volna megismételni az alanyt, hogy egy pillanatig se tartsuk bizonytalanságban az olvasót, azaz senki se gondolhassa, hogy a második mondat állításai a barokk névszóra vonatkoznak. Többféle szerkesztési móddal is elérhetjük ezt, például a szórend megváltoztatásával: Áttekinthető, hűvös nyugalmat árasztó stílus lett szemben a barokk túlzott díszességével. A másik példa: Goya munkássága új korszakot nyitott a festészetben. Függetlenítette a kötöttségektől kifejező eszközeit (sic!), és tág teret nyitott fantáziájának (20.o.). A második mondat alanya ebben a szerkesztésben Goya munkássága volna. A szöveg alkotója valószínűleg azt szándékozott megfogalmazni, hogy a művész függetlenítette a kötöttségektől kifejezeszközeit. Ám még így is kérdés marad, hogy mi legyen a következő mondat alanya, vajon mi az, ami tág teret nyitott a művész fantáziájának.

A szöveg nyelvi igényességére és stílusára jellemző a vonzatok pontatlan használata. Témájukat elsősorban az antik istenekről és a hősi mondákból merítették (8.o.). Nem valamiről, hanem valamiből merítünk, egy lehetséges javítási mód: az antik istenek életéből. Másik példánk a vonzat hiányára, illetve az ebből adódó kissé suta mondatszerkesztésre lehet példa: Az ég kékje, a nedves föld sötét barnái és az olvadó hó szürkés fehér színe összhangban van (53.o.). A mondat elolvasása után azonnal felmerül a kérdés: mivel van összhangban? Egyik válaszunk lehet az összhangban van egymással kiegészítés.

Többször is előforduló stílushiba ugyanannak a kötőszónak a megismétlése egyetlen mondaton belül vagy az egymást követő mondatokban. Különösen az és kötősző fordul elő indokolatlanul sokszor. A nagyméretű oszlopcsarnok és az oldalhomlokzatok nemes tagolása és szimmetriája fokozzák az épület ünnepélyességét. Az óriás méretű székesegyház arányaival harmónikus (sic!) és méltóságteljes hangulatot áraszt (7.o.). Akad példa a de kötőszó pongyola használatára is. A forradalmakat sorra leverték, de az osztályharc(,) ha más jelleggel is, de folytatódott (35.o.). A de szinonimái közül több is illene ebbe a mondatba: ám, ennek ellenére stb. Persze még szerencsésebb volna, ha a mondat szerkezetén is változtatnánk és megszüntetnénk a bonyolult közbevetést.

Nemcsak a kötőszavak ismétlése jellemzi a szöveget, hanem egyéb pongyola szóismétlések is előfordulnak. Az ékalakban elhelyezett alakok sötét csoportja élesen kiemelkedik a környezet világos foltjából (44.o.). Szerencsésebb volna az alakok helyett például a figurák szó használata. Különösen akkor, ha tudjuk, hogy az előző két mondatban is ott van az alakja és az alakok szó! A szóhasználat másik sajátossága a kissé mesterkélt, gyakran össze nem illő jelentésű kifejezések alkalmazása. Ezt mutatja be a következő mondatunk. Búsuló Juhász (egyedi címként a második szó kis kezdőbetűvel írandó: Búsuló juhász) című szobra az elnyomatás éveinek közhangulatát és érzéstartalmát fejezi ki (17.o.). A közhangulat és az érzéstartalom helyett kevésbé volna dagályos és a tanulók számára mindenképpen könnyebben érthető a hangulatát és érzéseit szókapcsolat.

Szövegszerkesztés

A szövegszerkseztés egyik szembetűnő vonása a bekezdések szerkesztése és formázása. Az általános szabályok szerint a tankönyvekhez hasonló ismeretterjesztő szövegekben egy bekezdés legalább három mondatból áll. Közülük egyik a tételmondat, amely a bekezdés legfontosabb kommunikációs és információs egysége. Hozzá kapcsolódik a bekezdés többi mondata: megerősítve, kiegészítve, cáfolva stb. a tételmondatban megfogalmazottakat. Ebben a tankönyvben nagyon gyakran találunk egyetlen mondatból álló bekezdést, pontosabban egyetlen mondatot, amelyet bekezdésként tördeltek.

A bekezdések elkülönítésére célszerű beljebb kezdést alkalmazni. Felmérések sokasága bizonyítja, hogy az ilyen fajta vizuális tagolás nagy mértékben elősegíti a befogadás hatékonyságát, valamint kevésbé fárasztja az olvasót. A sorkihagyás (+ beljebb kezdés) lelassítja és megnehezíti az olvasást, töredezetté teszi a szöveget. Különösen nehéz technikai feltételeket teremtünk az olvasáshoz akkor, ha a keskeny hasábokban a sorkizárás eredményeként létrejött üres helyeket nem korrigáljuk.

Ezzel a gondolattal visszakanyarodtunk kiindulásunkhoz, a vizualitáshoz: a látvány értelmezéséhez. Fenti példáink zömmel azt bizonyítják, a könyv készítői nem használták ki azt a lehetőséget, hogy példát mutassanak az igényes könyvkészítésre és az igényes nyelvhasználatra. Talán segítettünk abban, hogy a jelenleg 9. kiadásban forgalomban lévő könyv következő kiadásainak formája és szövege méltóbb legyen a témájához.

Fercsik Erzsébet

(Horváth Lászlóné: A XIX. század művészete. Barangolás a művészettörténetben. Pauz-Westermann Könyvkiadó. Celldömölk. 2003. 9. kiadás. 96 p.)

Vissza a tartalomjegyzékhez