Rácz Éva: Háttal a jövőnek?

Nyomtatási nézet

A meglepő és elgondolkodtató címre Nagy Attila könyvének előszavában a következő magyarázatot kapjuk. „Soren Kierkegaard, a XIX. század méltán világhíres filozófusa egyik esszéjében az egyén és persze egyúttal az egész emberiség időszemléletét a csónakban ülő személy helyzetéhez hasonlította. Húzzuk az evezőt, és pontosan látjuk a már elhagyott, elsuhanó parti tájakat, a múltat, de hátunk mögött van a cél, a jövő, melyből aligha sejtünk valamit.”

Most éppen merre is tartunk?

Nagy Attila korrekt helyzetjelentésre vállalkozik, utal az övét megelőző kutatásokra, kerüli a jövőre vonatkozó állásfoglalásokat. Pillanatfelvételeket készít különböző helyszíneken, különféle nézőpontokból. A jelen állapotok tárgyilagos feltárásával tárgyilagos önismeretre törekszik, hogy segítsen a ránk váró feladatok tudatosabb alakításában. Hiszen: „Kis nemzetnek egyetlen esélye a minőség.” (Klebersberg Kunó)

Hét kisvárosban, Kőszegen, Sopronban, Biharkeresztesen, Vásárosnaményban, Hatvanban, Kiskunhalason és Tapolcán vizsgálta a 9. és 11. osztályos középiskolás (gimnázium, szakközépiskola és szakképző intézet) korosztály olvasási, művelődési szokásait, szabadidős tevékenységeinek struktúráját, értékrendjét, nemzeti identitástudatának legfontosabb jellemzőit. A könyv végén (203-217.oldal) találhatjuk a kérdőíveket, melyeket köz- és iskolai könyvtárosok közreműködésével juttattak el a diákokhoz, akik 45 perc alatt készültek el a válaszadással.

Részletes elemzést olvashatunk a vizsgálati minta jellemzőiről, a fiúk és lányok iskolatípusonkénti arányáról. Kimutatást kapunk az apák és az anyák iskolai végzettségéről a tanulók által látogatott iskola típusa szerint. Általában az anyák képzettsége meghaladja az apákét. Táblázatot tanulmányozhatunk a szülők foglalkozás szerinti megoszlásáról is.

A könyv címe is egy kérdés, a diákok is kérdésekre válaszolnak, s válaszaik értékelése során újabb és újabb megválaszolásra váró kérdést tesz fel az elemzés készítője és a figyelmes olvasó is. Mindenkinek bele kell/kellene néznie a Nagy Attila által elénk tartott tükörbe! S ne őt okoljuk, ha a kép, amit látunk, nem elég tetszetős!

A szabadidős tevékenységek szerkezetéről megállapítható, hogy a gimnazisták sajátítják el leginkább a kulturális örökséget (olvasás, színház, múzeum), az ellenpóluson pedig a szakmunkástanulók vannak. S vajon mi lett fontosabb a múltbéli felmérésekhez viszonyítva? Persze, hogy a házibuli, autózás, diszkózás és a számítógép. Mi veszített népszerűségéből? A kirándulás, a beszélgetés, újságolvasás, videózás, moziba járás, képregények olvasása. A szakirodalom olvasása a 12. helyről a 22-re, a szépirodalom olvasása a 9. helyről a 20. helyre esett vissza. A könyv vége felé található egy idézet egy ifjú hölgy írásából „Sokáig a tanári pályát tartottam célomnak, de látva a pedagógusok mostani helyzetét, lemondtam erről…” Vajon mit látott, amiért köszöni, de ő nem kér belőle? Mi lesz, ha a többiek, a tanári pályára igazán alkalmasak mind ezt teszik?

A TV és a film kapcsán is meglepődhetünk… a vizsgált korosztály napi 3 órát tölt a TV előtt. A szülők, az iskola és könyvtár tudatos együttműködése révén a tévézési szokások is befolyásolhatók lennének, ugyanis a Duna TV, a National Geographic és a Spektrum adásainak nagy része jól illeszthető a tanterv bizonyos témáihoz. Jóra is lehetne használni tehát, mégsem ez történik, derül ki a felmérésből. Miért? Lehet, hogy a gyerekek diktálnak?

Nagy baj van a szövegértéssel! A PISA 2000 felmérése szerint a funkcionális analfabéták aránya hazánkban az érintett korosztály csaknem negyedére (25%) jellemző. Terestyéni Tamás 1996-os közleménye szerint a magyar felnőtt népesség 20-25%-a gyanúsítható a funkcionális analfabétizmus valamilyen mértékével. A szülői háttér meghatározó szerepét igazolja ez is! Elég hangosan kongatjuk a vészharangokat? Meghallották az agyonhajszolt és az iskolabezárások miatt egzisztenciájukban veszélyeztetett érintettek?.

A könyvhasználatra általában az jellemző, hogy a diákok szívesebben forgatják a rövidített változatokat, mintsem elolvasnák az eredeti művet. Gyakran találkozhatunk a könyvtárakban házi feladatot megoldó nagymamákkal.

Kelet-Magyarországon a könyv nélküli családok kétszer annyian vannak, mint Nyugat-Magyarországon.

A könyvtárhasználatot firtatva megállapítható, hogy a gimnazisták több mint ötöde (22%), a leendő szakmunkások kétharmada (68%) „sikeresen” végezheti tanulmányait a könyvtárak használatát mellőzve, noha legjobb tanáraink már a hetvenes években hadat üzentek az egy könyvű oktatásnak.

Az iskolai könyvtárak körülbelül 33-35 %-a alkalmas a jogi és szakmai értelemben általánosan kötelező alapfeladatok ellátására” – tudjuk meg egy 2001-2002-es felmérés eredményéből. Jó lenne tudatosítani az illetékesekben azt, amit Gárdonyi Géza így fogalmazott meg: „A könyvre adott pénz látszólag eldobott pénz. Mint a vetőmag.”

A „Szokott-e könyvekről beszélgetni?” kérdésre adott válaszok a kortárs csoport abszolút dominanciáját mutatják, a könyvtárosról szót sem ejtenek, a megkérdezettek több mint fele senkivel sem beszélget. Mielőtt nagyon rossz érzésünk támadna, megtudjuk a felmérésből, hogy az 1984 és 2000 közötti években az önkormányzati fenntartású könyvtárak és az ott dolgozó könyvtárosok száma 26-27%-kal lett kevesebb. Hogyan is van ez? Kevesebb könyvtár, kevesebb könyvtáros, miközben a közép- és felsőoktatásba kerülők aránya a jelzett időszakban 2-3-szorosára emelkedett?!

A könyv végén Nagy Attila megszólítja kérdéseivel a pedagógusokat, könyvtárosokat, iskolaigazgatókat. Az egyik pedagógus írja a következő sorokat: „Tíz éve még havonta vettem egy könyvet, most negyedévente … azt mondja az ember, majd kiveszem a könyvtárból, de ha annak sincs rá pénze, és nem szerzi be? Jellemző, hogy városunkban megszűnt a könyvesbolt…” És vajon milyen könyveket árulnak a kisközségek vegyesboltjaiban? Ideje lenne felismerni, ha leszoktatjuk az embereket az olvasásról, az a kultúra pusztulásához vezet.

A könyvolvasás gyakoriságát firtató kérdésekre adott válaszokból azt tudjuk meg, hogy a kezdő szakmunkások negyede távol tartja magát az olvasástól. Az évente 1 könyvről beszélőkkel együtt ez már a felnőtt népesség egészében kimutatható 50% feletti nagyságrend.

Szó esik még a személyi számítógépek jelenlétéről a családokban, a legutóbbi olvasmányélményekről, a legkedvesebb írókról, a történelmi- és magyarságtudat néhány jellemzőjéről. A „Vannak- e olyan történelmi személyiségek, akiket Ön kifejezetten nagyra becsül”? kérdésre másként alakul a lista az ország nyugati, ill. keleti végén. Megbotránkoztató viszont Hitlert, Sztálint, Lenint egy listában olvasni nagyjainkkal. A korosztály súlyosnak látszó értékzavarát valóban úgy lehet megváltoztatni, ha a történelem tantárgyat törlik az érettségi követelmények közül? – kérdezi Nagy Attila.

A Felvételi Információs szolgálat 27 000 középiskolást kérdezett meg, s a legkedvesebb történelmi személyek rangsorában a 6. helyen Hitler állt 9%-os népszerűséggel, megelőzve Rákóczi Ferencet (6%) és Deák Ferencet, aki a 10. helyre szorult 5%-os népszerűséggel. A katonai és rendvédelmi pályán továbbtanulók körében Hitler népszerűsége 20%-ra emelkedik.

Ezután újabb kérdések sorjáznak Nagy Attila könyvében: Kik és milyen XX. századi történelmet tanítanak iskoláinkban?; Milyen történelemkép sugárzik a hazai írott és elektronikus sajtó legkülönbözőbb csatornáiból?; Kiknek és mikor szolgáltatnak végre legalább szavakban, az igényes publicisztikában, tankönyvekben, emlékezetünkben méltó elismerést, netán mélyen átélt, őszinte, megrendült tiszteletteljes főhajtást, ahogyan a prágai parlamentben a zsidótörvényeket egyedüliként elutasító Eszterházy János máig figyelmeztet mindnyájunkat? „…csak az a nemzet érdemes jobb sorsra és örök életre, amely meg tudja becsülni nagyjait, és amelynek mindig szeme előtt lebeg azok példát adó munkássága.”

Érdekes fejezete a könyvnek az is, amelyik a magyarságtudat összetevőit vizsgálja. A „Mit jelent az Ön számára magyarnak lenni?”, illetve a „Hogyan látja Ön a magyarság jövőjét?” kérdésekre adott válaszokból elénk tárul az érintett korosztály identitástudata, jövőképe.

A továbbiakban a nevelési értékekről, a maradandó könyv- és olvasmányélményekről, életcélról, boldogságforrásokról, a számítógép ill. a könyv fontosságáról tesznek fel kérdéseket a fiataloknak. „Elég sokszor használom a számítógépet otthon… Ennek következtében sokkal kevesebbet olvasok könyvet” – vallja be az egyik fiú. S hogy ez mennyire általános, erre is fény derül .

Mi lesz 10 év múlva? Lesz-e még könyv a modern ifjak otthonában a polcokon? Annak ellenére reménykedjünk, hogy a közelmúltban a hangoskönyv is ringbe szállt? A könyv sorsa a diákok véleménye szerint is kétesélyes.

„10 év múlva is lesz szerintem könyv, mert például ha el akarunk menni valahova kirándulni, vagy pihenni, akkor egyszerűbb egy könyvet vinni, mint egy számítógépet. Kivéve, ha a számítógép kisebb lesz, mint a könyv.”

„..mégsem ugyanaz a számítógép előtt ülve olvasni, vagy a teraszon lapozgatni egy könyvet” – hangzik a másik vélemény. Lehet, hogy majd 10 év múlva a teraszon ülve hallgatják a hangoskönyvet, mert a sok-sok TV és számítógép előtt töltött idő alatt teljesen megromlott a szemük, és örökre oda a (tisztán)látásuk?

Nagy Attila könyvének ott kell lenni a könyvespolcunkon fő helyen és gyakorta kell forgatni, elgondolkodni az általa életre keltett sivár számokon, lehetséges megoldásokon, észrevenni elemzésének olyan árnyalatait, amelyekre egy ilyen ismertetés keretében legfeljebb csak utalni lehet.

Rácz Éva

(Nagy Attila: Háttal a jövőnek? Középiskolások olvasás- és művelődésszociológiai vizsgálata. (Nemzeti Téka) Bp., Országos Széchényi Könyvtár, Gondolat Kiadó. 2003. 217 p.)

Vissza a tartalomjegyzékhez