Éger Veronika - Dömsödy Andrea: Az Írásbeliség Világnapja 2003

Nyomtatási nézet

Beszámoló a HUNRA-konferenciáról

A Magyar Olvasástársaság (HUNRA) legutóbbi konferenciáját az Írásbeliség Világnapja „ihlette”, amely a szakmai tanácskozás címében is tükröződött: Mese-, anyanyelv-, olvasásfejlesztés, Mese és azonosságtudat. A magas színvonalú rendezvénynek a Kecskeméti Főiskola adott otthont 2003. szeptember 5-6-án – az inspiráló szellemi légkört tapintatos, körültekintő vendégszeretettel is elősegítve.

Az első nap előadássorozata Pataki Ferenc Kollektív narráció és azonosságtudat című vitaindítójával kezdődött, amely az önismeret fontosságára, az önreflexió nyomán kialakuló énrendszer szociális és személyes vonatkozásaira hívta fel a figyelmet. Az énrendszer kialakulásában kulcsszerepet tölt be az azonosulás, az érzelmi kötődés személyekhez és társadalmi kategóriákhoz. A művészetek – jelesül a nemzeti irodalom – jelentősége abban (is) áll, hogy azonosulási mintakészletet nyújt. Szükségünk van az eredetmondákra, a mesékre, a családtörténetekre, az anekdotákra, fontos, hogy beavatottjai legyünk a mitológiának, mert a természeti identitás-kategóriák mindinkább választott társadalmi identitás-kategóriákká válnak. Az előadást követő észrevételek, hozzászólások értékes elemekkel gazdagították a közös gondolkodást. A felmerülő kérdéseket a plenáris ülés délelőttjén elnöklő Nagy Attila szavaival megfogalmazva: „Vajon milyen lesz a jövő generációjának éntudata? Átadjuk-e a birtokunkban lévő szellemi kincset utódainknak?”

Szőnyi Magdolna szintén a pszichológus nézőpontjából keresett és mutatott fel értelmezési kulcsokat a mesékhez (Kulcsok a mesék szimbolikájához). A meséknek nem pusztán történetük, hanem fontos többletjelentést hordozó metatörténetük is van. Az előadó párhuzamba állította a „tematikus, kimondott (explicit), térben, időben konkretizált, lineáris, olvasótól független” történetet a „személyes jelentést hordozó, strukturális, implicit, tér-időn kívüli, magszerű” metatörténettel. A metatörténethez adott értelmezési kulcsok a megfeleltetés, egybevetés, visszacsatolás, kitekintés, analógiás kódok, integrálás, ám a metatörténetnek köszönhetően „a mesék akkor is hatnak, ha nem értelmezzük őket”.

A délutáni referátumokat megelőzően került sor a rövid közgyűlésre, ahol a tagság elfogadta a HUNRA alapszabályát „a módosításokkal egységes szerkezetben”. Délután a plenáris nap második programrészének moderátora, Bartos Éva további érdekes és színes előadásokat jelenthetett be. Boldizsár Ildikó – most is, mint annyiszor – „elvarázsolta” hallgatóságát a népmeséinkben fellelhető férfi és női szerepek vizsgálatával (Férfi és női szerepek népmeséinkben). A mesekutató érvelése, példái nyomán igazolódott, hogy a mesékben nagyon jól szétválaszthatók a nemi szerepek – például másként jelentkezik az (aranykori) egyensúly megbomlása a férfiak és nők életében, másfajta próbákat kell kiállniuk, mások az ellenségeik és a segítőik, és más tulajdonságok okozzák esetleges bukásukat is. Minden bukott mesehősre – nemétől függetlenül – jellemző azonban a „megrekedtség” állapota. A közös jegyek mutatják, hogy érdemes úgy tekinteni a mesékre, mint amelyekben mi magunk vagyunk valamennyi szereplő. Hiszen a mese – osztja Jung véleményét Boldizsár Ildikó is - általános emberi problémákat felmutató szimbolikus történet.

Koszecz Sándor vitára késztető, „formabontó” elemzése az Arany Ilona könnycseppje című mesét a természeti változásrend tükrében szemlélte, csillagmitológiai jelképrendszerbe helyezve a történet egyes mozzanatait.

Az első nap hivatalos programjának méltó befejezése volt Berecz András mesemondó előadóművészünk fellépése, aki ezúttal nagyrészt a saját „családi legendáriumából” merített, rövid, kerekdeddé formált és „talpára eső” történeteivel ragadta magával közönségét. Tanúi lehettünk annak, miként fénylettek föl a családban szájról szájra járó históriák egy-egy elmondás kapcsán a gyermekek előtt, s miként kaptak ezáltal eleven képet a történelemről (is).

A konferencia második napján két szekcióban folytatódott a szakmai eszmecsere. Az Olvasáspedagógiai szekció előadásai az írás és olvasás legkülönfélébb vonatkozásait vették górcső alá. Steklács János dolgozata Az írás- és olvasáspedagógia aktuális kihívásai-ra irányította a figyelmet egy 18 és 25 év közötti korcsoportban, katonák körében végzett felmérés kapcsán. A „tünetek” és a „kórkép” felvázolása után a terápia fő irányait is megjelölte, és a „Nil novum, sed noviter!” („Nem újat, hanem újszerűt!”) jelszóban foglalta össze az előadó. Szilágyi Juditnak Füst Milán életműve szolgált adalékul ahhoz, hogy a naplót mint irodalmi, egyéni és kollektív műfajt vizsgálja. A lehető művészi teljesség követelményének szellemében alkotó Füst Milánnak – az írás platóni felfogása szerint - az ideális mű létrehozása volt a célja. Ezen eszmeiség jegyében az írás etikai tett lesz, ugyanakkor ez azzal is jár, hogy az író sosem lehet elégedett alkotásaival, hiszen az ideához képest minden rögzített szöveg egyben dimenzióvesztést is jelent. Ezért írta át Füst Milán újra meg újra a műveit, és ezért vet fel számos kérdést és buktatót a kritikai kiadás létrehozásának feladata. Szilágyi Judit a „szöveggenetikát” tartja járható útnak, amely nem ideális szöveget kíván létrehozni, hanem a szöveg keletkezésének folyamatát mutatja be. Szinger Veronika az iskoláskor előtti írásbeliség jellemzői között sorolta fel az otthoni írás-olvasás eseményt és az óvodákban zajló előkészítést (Írásbeliség az iskoláskor előtt). Ez utóbbi többféle módon történhet a direkt olvasás- és írástanítástól a készség- és képességfejlesztésen, valamint az írásra való szocializáláson át az írás- és olvasástanítás kiiktatásáig. A különféle eljárásokra 14 óvodai program összevetése kínált gazdag példatárat. A kisgyermekkel folytatott társalgás fontosságára hívta fel a figyelmet Kónya Anikó Kollektív és egyéni emlékezet című referátumában. A társalgó emlékezés fejleszti a gyermek gondolkodását és nyelvi szocializációját. Fontos kérdés, hogy mennyire szolgálja a gyermekirodalom azt a perspektívaváltást, amely ötéves kor körül mutatkozik, nevezetesen az 1. és 3. személyű előadásmód átjárhatóságát. Az előadó Móricz Zsigmond Pipacsok című kötetének írásait idézte példaként az általa bemutatott pszichológiai és nyelvi jelenségekre.

Az Olvasáspedagógiai szekcióban elhangzott értékes előadások sorát a kolozsvári Kádár Annamária dolgozata zárta, aki 10-11 éves gyermekek önéletrajzi meséiből állított össze tanulságos és színes kaleidoszkópot.

Éger Veronika

*

A Kucska Zsuzsa elnökölte Gyermekkönyvtári szekciónak a Katona József Könyvtár ezen alkalomra berendezett rendezvényterme adott otthont. Az előadások sorát Karakasné Kőszegi Katalin kezdte, aki a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár XIII. kerületi gyermekkönyvtárában örvendezteti meg olvasóit érdekes és minden szempontból megmozgató, élménydús foglalkozásokkal. Mese Kati néni – ahogy olvasói nevezik őt – megismertetett minket néhány ötlettel, amivel a programok, foglalkozássorozatok kezdetén megmozgatja a gyerekeket, hogy biztosítsa a mesékhez szükséges oldott hangulatot. Majd bemutatta azokat a megközelítési módokat, módszereket, amelyek alapján foglalkozássorozatait felépíti. Ezek egyike a sok helyen alkalmazott tematikus, valamely állat köré csoportosuló mesés és ismeretterjesztő sorozat. Ettől újszerűbb és nagyon sok ötletet tartalmazó a „mesebeli utazás” sokat sejtető névvel illetett foglalkozásfüzér, melynek alapkerete, hogy a gyerekek egy teljes utazást szerveznek meg az útlevél kiváltásától a közlekedési eszköz kiválasztásáig, jegyváltásig, majd elutaznak Meseországba, ahol mesehősökkel találkoznak. A mesefoglalkozások felépítésének másik alapja lehet a mesék felépítése maga. Figyelemre méltó, hogy a sok-sok módszer és ötlet közt nem vész el a lényeg, a gyermekek belső képének fejlesztése. Így a bevezető foglalkozásokon a történet önmagában van jelen, értelmező eszközök nélkül, így a későbbi feladatok során már kreatívan tudnak a gyerekek saját elképzelt szereplőikkel, helyszíneikkel dolgozni, játszani.

Törökné Antal Mária gyermekkönyvtáros előadásából megismerkedtünk a dunaújvárosi meseíró és mesemondó versenyek tapasztalataival. Ezeknek a versenyeknek nagy az ismertségük városukban, hiszen a helyi sajtó is jelen van. Sőt a döntőn készített filmfelvételeket esti meseként mindenki megnézheti a városi televízióban. Híradást kaptunk arról, hogy úgy újraszerveződnek a Cimbora klubok országszerte és várják a további csatlakozókat. Puskásné Szűcs Ildikó szentesi gyermekkönyvtáros előadása kapcsán konkrét mesékről vitatkoztunk. Az antimeséknek több kritériumát adta meg: nincs benne tanulság, távoli a személyes kapcsolat, megcsúfolja a magyar nyelvet, a problémamegoldásnak nem követendő módját sugallja vagy túlsúlyban vannak a durva, negatív események. A házigazdák nevében Koleszár Márta mutatta be a könyvtár öt kötetes Kincsestár című módszertani kiadványát és ezen keresztül munkájukat. Ezekben összegyűjtötték a megyei könyvtár gyermekkönyvtára elmúlt évtizedeinek tapasztalatait, munkáit. Csodálattal hallgattuk, hogy Meseország című országos vetélkedőjük megszervezésében és lebonyolításában mennyi kreativitás, ötlet és energia van. Feladták a mesemondóverseny teljesítményorientált szervezeti kereteit, kiléptek a megye határain kívülre és minderre a nagyszabású programsorozatra még évről-évre támogatást is tudnak szerezni. Radicsné Cseh Mária beszámolója zárta a szekció előadásainak sorát. A tiszakécskei szülőknek szóló mesemondó „mozgalom” céljait, problémáit mutatta be nekünk. Könyvtárukban azt az élményt próbálják megadni a gyerekeknek, ami egyre inkább hiányzik életükből: a meghitt mesélést, a mesehallgatást.

Dömsödy Andrea

Vissza a tartalomjegyzékhez