Kiss Klára: Történelemtanítás Erdélyben

Nyomtatási nézet

A kisgyerek a mesék világában él; meseigényét kielégítve szinte észrevétlenül válhat jó olvasóvá iskolás korában a szó szoros és tágabbi értelmében: megszereti a könyvet, az olvasás állandó társává szegődik, és egy kicsi odafigyeléssel irányíthatjuk érdeklődését akár a történelem felé is. Gyerek- és diákkoromban nem szerettem a történelmet. Saját két gyermekemen keresztül vált kedvencemmé; nekik olvasva és számtalan kérdésükre keresve a választ, gyakorló anya és pedagógusként próbáltam (és próbálom jelenleg is) megalapozni, bővíteni és rendszerezni, szerény képességeim és lehetőségeim szerint, magyar történelmi ismereteimet.

Mindig várom, hogy negyedikeseim legyenek, és alkalmam legyen „kipróbálni” magam. Mert nálunk az elemi iskola IV. osztályában jelenik meg a történelem tantárgyként.

Az 1996/97-es tanévben heti másfél órás tananyagban sajátították el tanulóink a román nép történetét. A fennmaradó félórás tantárgy neve: erköl-csi-állampolgári nevelés. Ezeket az órákat többnyire arra is használtam, hogy a román nép történetével párhuzamosan megismerjük a magyar nép történelmét is, a teljesség igénye nélkül. Így történt, hogy a millecentenárium évében épp negyedikeseim lévén, lelkiismeretemre – és nem utolsósorban – valamennyi tanítványom érdeklődő „búvárkodásaira” figyelve, elkezdtük közösen tanulni a magyarság történetét.

Természetesen anyanyelvi, rajz, kézimunka vagy ének órákon sok történelmi vonatkozású téma kínálkozik már alsóbb osztályokban is. A pedagógus pályán eltöltött évek tapasztalata megtanított arra, hogy munkám eredményessége sokban függ attól, végiggondolom-e I. osztálytól kezdődően, mit szeretnék megvalósítani tanulóimmal a kötelező program által előírt tananyag mellett, ezzel párhuzamosan, illetve ezt kiegészítve.

Anyanyelvi, környezetismereti, történelmi ismereteiket a helyi sajátosságok figyelembevételével bővítem. Séták, kirándulások alkalmával megismerkedünk városunk, környékünk nevezetesebb helyeivel, épületeivel, utcáival. Történeteket, mondákat olvasunk, adatokat, neveket gyűjtünk. Ezeket minden évben felelevenítjük, kiegészítjük újakkal. Egynapos év végi kirándulásainkat is tematikusan szervezzük.

Például Gyergyószentmiklós: Both vára legendája, főtéri gótikus épületek, múzeumlátogatás, gyermekkönyvtár, Kossuth Lajos utca, Rákóczi Ferenc utca, stb.;

Gyergyószárhegy, Lázár kastély, Tatárdomb legendája, Gyilkostó legendája;

Parajd-Szováta-Korond – népi mesterségek;

Szejke – Orbán Balázs sírja;

Farkaslaka – Tamási Áron szülőháza és sírja;

Petőfi útja – Székelykeresztúr-Segesvár-Fehéregyháza;

Kisbacon – Benedek Elek emlékmúzeum, sírja.

Minden jeles napot, ünnepet, kis műsorral ülünk meg a szülőkkel együtt.

Helytörténeti ismereteik alapján, negyedik osztályban jámbor próbálkozásom volt a magyarság történtének tanítása. Az alábbiakban megpróbálom összegezni ennek a próbálkozásnak vázlatos tervét. Tudom, nem sok amit tettem, de annyi örömöt, sikert, erkölcsi elégtételt adott tanítványaimnak és nekem, hogy úgy érezem megérte, és a továbbiakban talán közelebbi történelmi eseményekre is sor kerülhet. Főként, ha az új reformtörekvések értelmében csökkentik a kötelező tananyagot, több lehetőséget biztosítva a pedagógus egyéni elképzeléseinek.

Rengeteg segítséget nyújtott pedagógus pályám során a Napsugár című gyermekirodalmi folyóirat. Szükséges megjegyeznem, hogy e lapnak minden tanulóm rendszeres előfizetője és olvasója. Mindenki megtalálja benne a saját érdeklődési körének megfelelő írást, információt. Az iskolába érkezik a lap, és azonnal szakítunk időt arra, hogy belenézzünk. Havilap lévén, a friss szám megjelenéséig teljes egészében elolvassuk, áttanulmá-nyozzuk minden sorát. Nagyon érdekes, igazi irodalmi csemegéket olvashatunk benne. Az újabban megjelenő írói arcképsorozat óriási sikernek örvend a gyerekek körében. Azért is kapta ezt a címet történelmi programunk, mert fő kiegészítő anyagként a Napsugárt használtuk fel, illetve Méhes György író kedves és érdekes történelmi írásait. Itt jegyzem meg, hogy jelenleg is közli a lap folyamatosan ezeket az írásokat. Ezen kívül tanítványaim szinte naponta hoztak szebbnél-szebb történelmi tárgyú könyvet; egymásnak kölcsönözték, olvasták. Rengeteg kérdésükre (a tanterem falán lévő bohócfej szájába betehették írásban kérdéseiket) igyekeztem kielégítő feleletet, ma-gyarázatot adni, rákényszerülvén igen gyakran arra, hogy utánaolvassak, búvárkodjak magam is. Közösen tanultunk, tanítottuk egymást; közös volt az öröm, a siker is.

A magyar honfoglalás ezerszáz éves évfordulójára emlékezve 1996 novemberében vetélkedőt szerveztem osztályom tanulóinak. Meghívtuk a szülőket, nagyszülőket és a kollégákat is. Utóbbiak nem csupán résztvevőként voltak jelen, segítettek a zsűrizésben, a verseny lebonyolításában is. A szülők támogatásának köszönhetően a vetélkedő végén értékes könyvjutalmakat oszthattunk ki, és nem hiányzott a sok finom sütemény, üdítő sem. Igazi ünnep volt.

Ez a vetélkedő mintegy összegezte mindazt az ismeretanyagot, amelyet addig elsajátítottak a tanulók nemcsak a magyarság, de a román nép történelméből is.

Hogy az elsajátított ismeretek valóban alapos, időtálló és alkal-mazható történelemképpé váljanak, a történelem órákat igyekeztem minél változatosabb módon megszervezni. Nagyon élvezték a gyerekek, amikor előre elkészített cetliket kaptak plusz feladatként: ezek utaltak az olvasmányaik során szerzett ismereteikre; könyvcímet kellett kitalálni egy-egy idézett részlet alapján, verssorokat kellett folytatniuk, vagy fényképről kellett felismerniük történelmi személyiséget vagy egy bizonyos eseményt. Az volt a vonzó ebben, hogy nem volt kötelező tudni; nyugodtan megmondhatták, hogy nem tudnak válaszolni. A kérdések, feladatok nem hagyták nyugton őket, és a tanév során egyre többen tudtak sok ilyen cetlire megfelelő választ adni. A helyes megoldásért zsetont kaptak. Az évharmad végén bemutatták, ha akarták (mindenki akarta), ki hány zsetont gyűjtött. Ezeket beválthatták tízes osztályzatra; (öt zseton = egy kis tízes; öt kis tízes = egy nagy tízes, ami bekerül a naplóba). Ahogy haladtak a tananyagban előre, jó érzés volt látni és tapasztalni, hogy egyre gyakrabban kérik a lapocskákra írt feladatokat; örültek a kihívásnak, és egyre gyakrabban fordult elő, hogy rövid idő alatt kigyűjtötték a megfelelő számú zsetont.

Sajnos a tananyag zsúfoltsága miatt nem tudtunk eljutni az 1848-as eseményekhez; azaz a tananyag által előírt óraszámon felül nem tudtunk elidőzni. Ez már a felső tagozat feladata lesz. De minden évben megemlékezünk az osztályban március 15-ről. Már első osztálytól kezdődően verseket tanulunk és Kossuth-nótákat.

Kiss Klára

Vissza a tartalomjegyzékhez